29. fejezet

Sziasztok!
Nem tudom, mi az oka annak, hogy szinte senki sem olvasta a legutóbbi fejezetet. Tudom, hogy mindenkinek van élete, hiszen én is épp ezért nagyon sokszor nem érek rá írni. Na de az, hogy a meghívottak negyede se olvasta, nagyon lelombozott. Komolyan nem tudom, hogy velem van-e a gond, ez a fejezet is hamarabb meglett volna, de ezt az érdektelenséget látva nem is akaródzott leírnom egy szót sem. Most itt van mégis. Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni.
Abellana

Gyönyörű március végi napra virradt New York azon a napon, amikor Jacob Black terve megvalósulni látszott. Szinte már vigyorral a képén ébredt, arra gondolva, hogy már csak egy kis idő kérdése és Edward Cullen élete megszűnik annyira tökéletesnek lenni. Elképzelte az emberek döbbenetét, de főként a Cullen családét. Mit meg nem adott volna, ha ott lehetne, mikor mind megtudják.

Összeszedett mindent és már éppen indulni készült, mikor megcsörrent az otthoni telefonja. Nem vette fel, de várt, hogy az illető üzenetet hagyjon. Nem is telt bele egy percbe, és a sípszó után meghallotta egy nő hangját.

- Mr. Black… csak azért hívtam, hogy ne legyen köztünk félreértés. Amiről tegnap beszélgettünk… egy részét bizalmasan mondtam el magának.

Jacob hallotta a nő mély sóhaját.

- Csak… össze-vissza beszéltem, tudja? Remélem nem vette komolyan.

Miközben a nő elköszönt, Jacob elmosolyodott. Most már túl késő. Mindent tud, amire szüksége van, és még annál is többet. Egy pillanatig elgondolkozott azon, miért hívta fel a nő. Vajon megbánta az árulását? Jacob felhorkantott. Nem. Biztos volt benne, hogy a saját önző érdekei miatt hívta őt vissza. Sebaj. Kapja csak ő is azt, amit megérdemel.

***

(Edward)

Mikor reggel beléptem az irodába, meglepetésemre ott találtam Emmett-et, az aprócska Brady-vel a karjaiban, miközben a fiatal gyakornok lányok körülvették őket és mindenféle értelmetlenségeket gügyögtek a babának.

Odaléptem hozzájuk. – Jó reggelt, hölgyek. És Emmett.

A lányok úgy rebbentek szét a főnök fia láttán, mintha rájuk ordítottam volna, hogy tűnés vissza dolgozni. Pedig ez egyáltalán nem állt szándékomban.

- Tudod mi a legjobb a gyereknevelésben? – fordult felém sógorom.

- Hát, lássuk csak… - kezdtem. – Az, amikor a kisbabád rád mosolyog? Vagy mikor az egész kezével megfogja az egyik ujjadat? Vagy mikor végre átaludja az egész éjszakát?

- A csajok! – felelte vigyorogva. – Csak úgy vonzza a csajokat.

- Hogy micsoda? – csendült fel hirtelen Emmett háta mögül a húgom hangja. Emmett szemei tágra nyíltak és rémülten fordult meg.

- Úgy értettem, hogy… a csajok, vagyis nők, akarom mondani asszonyok, remek példaképet állítanak Brady elé. Hogy tisztelje őket, meg minden – magyarázkodott.

- Azt akarod mondani, hogy szerinted én ezt nem tanítanám meg neki? – kérdezte Rosalie összehúzott szemöldökkel, karba tett kezekkel.

Emmett segítségért esedező pillantással fordult vissza felém, de én csak megráztam a fejem. – Ebből már nem jössz ki jól – mondtam, és elindultam az irodám felé, miközben magam mögül még hallottam a húgom hangját. Rosalie persze jól tudta, hogy Emmett csak hülyéskedett, de egy ilyen alkalmat nem hagyhatott ki arra, hogy kicsit megfélemlítse a férjét. Mindenesetre a reggel vidáman indult.

***

- Jövő hétre megírom.

Ez volt az utolsó dolog, amit Jacob hallani akart. – Jövő hétre? – akadékoskodott. – Nem! Legkésőbb holnapig meg kell lennie.

A Jacobbal szemben ülő újságíró gúnyos pillantást vetett rá. – Mert mégis mit csinálsz, ha nem lesz meg? Elmész egy nagyobb újsághoz? Körbe fognak röhögni. Az előző próbálkozásoddal szerencséd volt, átvették a nagyok is. De mindketten tudjuk, hogy azért fordultál hozzám, mert csak egy ilyen ostoba online publikáció hajlandó kiadni ezt a sztorit.

- Fogalmad sincs, hogy mit adok a kezedbe! – ellenkezett Jacob. – Ez a sztori szóról-szóra igaz, száz százalékig utánajártam mindennek. Most nem csak egy hülye pletykát kapsz tőlem. Ha te írod meg elsőnek, az hatalmas ugródeszkát jelenthet.

Az újságíró a szemeit forgatta. – És szerinted komolyan el fogják hinni, hogy New York egyik legtiszteletreméltóbb családja egy ekkora botrányba keveredett?

Jacob elmosolyodott. – Ez benne a legszebb. Az első pletyka elültette az emberekben a kételyt. Ha megtudják, hogy Edward Cullen feleséget vásárolt magának, tönkre fog menni az egész család.

***

Néhány órával később Bellával szemben ültem, abban az étteremben, ahova mindig jártunk, amikor nyáron itt dolgozott. Éppen arról mesélt, hogy milyen volt eddig a napja az egyetemen, mikor egyszer csak felnézett és észrevette, hogy bámulom.

- Mi az? – kérdezte.

- Semmi – mosolyodtam el, mint egy tökfej.

- Edward! Miért bámulsz? Azt ne mondd, hogy van valami az arcomon.

- Nem – nevettem. – Csak egyszerűen imádnivaló vagy.

Bella erre elpirult és próbált elfojtani egy mosolyt. – Belegondoltál már, hogy bő két hónap múlva lesz, hogy egy éve vagyunk házasok? – kérdezte hirtelen.

Hihetetlennek tűnt az egész. A Bella előtti életem most már csak egy homályos emléknek tűnt, mintha az csak valami próba lett volna az igazi élet előtt. Elmosolyodtam és átnyúltam az asztalon, hogy megfogjam a kezét. – Egészen belejöttünk, nem igaz?

- De, nagyon is – felelte ragyogó arccal. Ekkor eszembe jutott valami, ami eddig halványan ott motoszkált az agyam hátuljában, de eddig még nem gondolkoztam el róla igazán.

- Talán tarthatnák egy kisebb ceremóniát hamarosan. Ha szeretnéd. Csak a családdal és barátokkal, akik mindent tudnak rólunk – javasoltam.

- Úgy érted, esküdjünk meg újra?

- Hát, nem muszáj igazi esküvőnek lennie meg minden, nem kell anyakönyvvezetőt hívnunk. Csak egy kis parti lenne. Magunknak. Ha már az előzőt mindenki másnak rendeztük.

- Ennél azért többet várnék tőled, Cullen – incselkedett.

- Hogy mi?

- Ha újra feleségül akarsz venni, meg kell kérned – vont vállat.

- Azt akarod, hogy kérjem meg a kezed?

- Természetesen! De nem most. Akkor, amikor nem számítok rá – magyarázta.

Elmosolyodtam a játékosságán, és közelebb hajoltam hozzá, míg arcunkat mindössze pár centi választotta el egymástól. – Hát jól van, Swan. Úgy megkérem majd a kezed, ahogy soha senki nem kért még kezet ezen a földön.

- Ajánlom is – bólintott komolyan. Én pedig nem bírtam tovább. Muszáj volt megcsókolnom.

Fél óra múlva olyan boldogan tértem vissza az ebédszünetemről, mint még soha. Egészen addig, amíg Rosalie meg nem látott kiszállni a liftből és idegesen felém nem indult.

- Edward! – sziszegte a fogai közül. – Te meg hol a fenében voltál?

- Bellával ebédeltem – válaszoltam értetlenül. – Miért, mi van?

Rosalie nem felelt, csak behúzott magával az irodámba és kulcsra zárta az ajtót. – Hihetetlenül nagy szarban vagyunk – fordult felém.

- Te meg miről beszélsz?

- Az előbb hívott fel egy bizonyos James Witherdale. Valami koszos kis online szennylapnak dolgozik. Közölte, hogy holnap délután felkerül a netre az egész sztori rólunk.

- Milyen sztori? – kérdeztem, miközben szörnyű érzésem támadt valahol legbelül.

- Minden, Edward! – mondta Rosalie feldúltan. – Hogy nem is ismerted Bellát, mielőtt eljegyeztétek egymást. Hogy szerződés köti őt hozzánk. Hogy kifizettük a tanulmányait és az apja adósságát.

Mintha valaki jeges vizet zúdított volna rám. A torkom hirtelen kiszáradt, a lábaim pedig a földbe gyökereztek.

- De hát… az nem lehetséges! – ellenkeztem. – Honnan tudhatott meg mindent?

- Nem ez a jó kérdés – mondta Rosalie. – Nem árulta el, hogy ki volt az informátora, de bármiben fogadni mernék, hogy Black volt az. A kérdés pedig az, hogy ő honnan tudja.

Forróság száguldozott az ereimben, miközben elöntött a düh Jacobra gondolva. – Valószínűleg nincs is rá bizonyítéka! – kiabáltam idegesen. – Azt sejthette, hogy Bella és én miért házasodtunk össze, aztán biztos valahonnan megtudta, hogy Charlie-nak adósságai voltak és…

- Edward! – szakított félbe Rose. – Nem csak a hasára csapott és kitalálta az egészet! Minden részletet tud rólunk.

Egy pillanatra lehunytam a szemem és próbáltam leküzdeni a rám törő pánikot. Olyan volt az egész, mint egy rémálom.

- És mégis… mégis miért szólt előre ez a pasas, hogy kiadják a sztorit? – tudakoltam.

- Nyilván azért, mert nagyot kaszálhat majd vele, ha náluk szólalunk meg először, miután kirobban a botrány.

- Lehet, hogy észre sem veszik majd az emberek – vetettem fel reménykedve. – Ha tényleg csak egy hülye online újságnak dolgozik.

Rosalie gondterhelten felsóhajtott. – Mikor Jacob előhozakodott azokkal a hülye pletykákkal tavaly, akkor is ez a pasi írta meg őket. És az üzleti körökben így is elterjedt. Ez viszont… ez nem csak egy buta pletyka. Most az igazságot készül megírni, Edward. Mikor még csak annyit terjesztett el rólad hamisan, hogy mindenféle nőkkel van viszonyod, az nem igazán érdekelte az átlagembereket. De az, hogy egy amerikai üzletember a 21. században gyakorlatilag feleséget vesz magának, hogy ne menjen kárba a családja hírneve… még a tengerentúlon is ezen fognak csámcsogni.

Úgy zuhantam a székembe, mint akire megalázó vereséget mértek. – Mit tehetünk? – kérdeztem kétségbe esve.

Rosalie zseniális. Ő mindig kitalál valamit, mindig a lehető legelőnyösebben rendezi el a dolgokat. Ezért volt annyira ijesztő, hogy mikor ránéztem, most először tanácstalanságot láttam az arcán.

- Na jó, először is… - kezdte. – Szólnunk kell Bellának és apáéknak. Én pedig el kezdek gondolkodni, hogy milyen közleményt adjunk ki holnap.

- Nem lehet – motyogtam halkan.

- Mi van? – emelte fel a hangját a húgom.

- Még ne mondjuk el senkinek – kértem. – Nem akarom most ezzel terhelni Bellát. Ha kijön a cikk, a legrosszabbat fogják róla hinni.

- Éppen ezért kell figyelmeztetnünk – vitatkozott Rosalie. – Ahogyan anyáékat is. Illene szólnunk nekik, hogy holnaptól az életük munkája veszélyben forog. Nem ez a legalkalmasabb idő arra, hogy egymás érzéseit kíméljük, Edward!

- Csak egy kis időt adj, oké?

- Te meg vagy húzatva? – kiabált rám. – Ez nem játék, és nincs időnk! Ne titkolózz Bella előtt, Edward!

Az utolsó mondatot szinte kérlelve mondta, és ahogyan rám nézett közben, úgy éreztem, mintha nem csak erről beszélne. Bár valószínűleg ezt csak bebeszéltem magamnak, mert éppen elég titkolnivalóm volt, ha Belláról van szó.

- Csak… még ne szóljunk nekik, rendben?

Rose fél percig csendbe burkolózott. Tudtam, hogy a gyakorlatias énje csatázott a szeretetével és hűségével a családja iránt. – Hát jó – tárta szét a karjait tehetetlenül. – De legkésőbb holnap reggel muszáj lesz elmondanunk nekik. Ez nem csak a te ügyed, Edward. Mindannyiunké.

- Tudom – bólintottam.

Amint magamra maradtam, alig tudtam elhinni, hogy alig negyed órája még teljesen boldog voltam. Most pedig úrrá lett rajtam a horror. És egyáltalán nem magam miatt. És habár a családom miatt aggódtam, tudtam, hogy túl lesznek ezen. De rosszul lettem a gondolattól, hogy mit fog ez művelni Bellával. Biztos voltam benne, hogy Jacob Black úgy állította be az egészet, mintha önző érdekek miatt jött volna hozzám feleségül. Mit fognak most gondolni a barátai? Hogy fogják így komolyan venni, ha jelentkezik majd a jogi egyetemre?

Ezt semmiképpen nem engedhetem meg. Valamit muszáj lesz tennem.

***

Képtelen voltam ezután dolgozni. A nap végén Rose benézett az irodámba, de mikor látta rajtam, hogy nem gondoltam meg magam, csalódott sóhaj hagyta el az ajkait és elindult hazafelé. Nekem viszont mintha csak lebénultak volna a lábaim, nem tudtam elmozdulni a helyemről. Nem akartam hazamenni és Bella szemébe nézni tudván, hogy holnap az egész életünk felborul majd.

Mikor már végképp nem halogathattam tovább a dolgot, elindultam lefelé, ahol Riley várt a kocsival. Azt reméltem, hogy Bella talán már alszik, de ő ébren és vidáman fogadott.

- Helló, férjem! – csicseregte, mikor beléptem az ajtón. – Későn jöttél.

- Mindig akad még valami munka az utolsó pillanatban – legyintettem, mielőtt ő a karjaimba bújt. Boldog mosolyának a látványától összeszorult a szívem. Mindaz, amit ma délután tervezgettünk az étteremben, már csak távoli emléknek tűnt.

- Minden oké? – érdeklődött Bella, miközben végigsimított az arcomon.

Mondhattam volna, hogy fáradt vagyok és aztán elmehettem volna aludni. De ez volt az utolsó gondtalan estém Bellával, és nem fogom elrontani a boldogságát.

- Hát persze – villantottam rá egy remélhetőleg meggyőző mosolyt. – Minden rendben.

És ez csak egyike volt a hazugságaimnak.