19. fejezet

Sziasztok! :)
Van egy jó hírem és egy nem annyira jó hírem: a jó hír az, hogy ez az eddigi leghosszabb fejezet. Remélem tetszeni fog és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. A nem annyira jó hír az, hogy a jövő héten pár országgal arrébb költözöm. Ez nyilván azt jelenti, hogy most egy darabig nem sok időm lesz. Ennek ellenére tényleg megpróbálok majd írni, mindig amikor lesz majd egy kis időm, nem kell majd hónapokat várni vagy ilyesmi. :) Ehhez a részhez most jó olvasást, és még egyszer: várom a véleményeket, talán kicsivel hosszabbat annál, hogy "jó volt".
Abellana

(Bella)

Már percek óta ott álltam az ajtónk előtt. Pontosabban a szüleim ajtaja előtt – emlékeztettem magam. Én már nem itt lakom. Nem volt kedvem összefutni az anyámmal és azután a katasztrofális vacsora után nem is tudtam, hogy mire számítsak tőle. Legutóbb direkt olyankor jöttem, mikor sejtettem, hogy nem lesz itthon.

Végül nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót a régi kulcsommal. Mikor beléptem, már nem kapott el az az érzés, hogy otthon vagyok. Végignéztem a lakáson. Csendes volt, az ablakokon pedig beszűrődött a vasárnap délelőtti napsütés. Korábban ezt békésnek találtam volna, de most már nem. Sosem vettem észre, hogy Renée milyen mesterkélten otthonosra rendezte be a helyet. Tökéletes kirakatot csinált, de nem volt mögötte igazi élet.

- Isabella? Hogy kerülsz ide? – bukkant elő az említett.

- Üdvözlet anyám és köszönöm ezt a meleg fogadtatást – vetettem rá legédesebb mosolyomat. Renée felhorkant.

- Nos, nem számítottunk rád.

- Majd legközelebb bejelentkezem – feleltem laposan. – Charlie itthon van?

- Az irodában – mondta anyám, én pedig már indultam volna, de ő újra megszólalt. – Várj, Isabella! Ugye megmondtad Edwardnak, hogy a múltkor… csak rossz napom volt?

Ó, a jó öreg Renée. Csakis a benyomás a fontos. – Lerészegedtél és ordibáltál – mondtam. – Szép kis műsor volt. Megjegyzem, azóta sem kértél bocsánatot a viselkedésedért.

- Nos, feltételeztem, hogy bocsánatot kérsz tőle a nevemben, ez lenne a dolgod – válaszolta szinte felháborodva.

- Nem tőle, anya! Tőlem!

- Ez nevetséges, az anyád vagyok. Nem kell tőled bocsánatot kérnem – legyintett.

- Te soha nem változol – csóváltam a fejem hitetlenül. – És tudod… kár volt annyit aggódnod azon, hogy mit gondolnak rólad Cullenék. Már rég tudják, hogy egy pénzsóvár nő vagy aki csak a felsőbb körökbe akar jutni.

Renée egy pillanatra megilletődött, én pedig kihasználtam az alkalmat és ott hagytam. Bekopogtam az apám dolgozószobájának ajtaján, majd mikor meghallottam a hangját, beléptem. Charlie elmosolyodott mikor meglátott.

- Bells, micsoda meglepetés!

- Remélem nem zavarlak – mosolyodtam el én is.

- Te sohasem zavarsz, gyere és ülj le – felelte. – Hogy vagy mostanság?

- Jól. Sőt, nagyon is jól. Csak azért jöttem, hogy szóljak, holnap Edward és én elutazunk. Nem messzire, csak Stamfordba, Cullenék nyaralójába.

- Hm – hangzott Charlie velős felelete. – Szóval… gondolom jól alakulnak a dolgok köztetek, nem igaz? Meg kell mondjam, a múltkori vacsorán, ahogyan egymásra néztetek, abból egyértelmű volt.

Ettől elpirultam, Charlie pedig elmosolyodott. – Hát, igen – köszörültem meg a torkom. – Jól megvagyunk.

- Ennek örülök, Bells. Ugye jól bánik veled az a fiú?

- Persze, apa. Edward… elképesztő. És nagyon boldoggá tesz engem. Olyan boldoggá, amilyen még sohasem voltam. – Charlie mintha egy kicsit elkomorodott volna, és ekkor jöttem rá, hogyan hangozhatott az utolsó mondatom. – Nem úgy értettem…

- Tudom – szakított félbe. – Bárcsak… bárcsak felszabadultabb, vidámabb gyerekkorod lett volna, Bella. Mikor előjött ez az egész házasság dolog, először úgy gondoltam, hogy őrültség. Aggódtam, hogy mi lesz veled. De most… örülök, hogy kiszabadultál innen. Tőle.

- Jaj, apa… - suttogtam elérzékenyülve. – Miért vagy még mindig vele? Sejtem, hogy eddig miattam maradtál itt, de nem értem, hogy miért vagy még mindig Renée-vel. Annyival jobbat érdemelnél.

Charlie felsóhajtott. – Nem várom el, hogy megértsd, Bells. Huszonkét éve élek az anyáddal. Nem olyan könnyű ebből kisétálni, mint ahogy azt az ember először elképzeli.

Lehajtottam a fejem. Nem tudtam, mit mondhatnék. Viszont úgy tűnt, hogy Charlie elmélyedt a gondolataiban. Végül pár pillanat múlva újra megszólalt.

- Én már annak is örülök, hogy ilyen boldog vagy.

***

- Alig hiszem el – sóhajtottam fel, mikor hétfő reggel megérkeztünk a nyaralóhoz és beléptünk a házba. Hallottam, ahogy Edward ledobja mögöttem a csomagokat, majd karjait átfonta a hasam előtt és állát a vállamra támasztotta.

- Mit is nem hiszel el? – kérdezte.

- Hogy kettesben leszünk egy teljes hétig – feleltem. – Persze otthon mindig kettesben vagyunk, de tudod, hogy értem…

- Nem félsz, Swan? – susogta Edward, majd pihekönnyű csókot lehelt a fülem mögé. – Egy hét, csak és kizárólag velem… lehet, hogy végig a házban foglak tartani.

- Hiszem, ha látom – mondtam, miközben szembefordultam vele és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam.

Edward ajkai először óvatosan kóstolgatták az enyéimet, majd nyelve finoman behatolt a számba. Teljesen elvesztem a csókunkban, és csak akkor vettem észre, hogy hátrálni kezdtünk, mikor a kanapé hátuljának ütköztünk.

Edward teste hozzám préselődött. Karjaimmal körülöleltem a nyakát, az ő kezei pedig a csípőmnél fogva húztak engem még közelebb őhozzá, amíg lejjebb nem kezdtek kalandozni, hogy belemarkolhasson a fenekembe. Belenyögtem a csókunkba, mire Edward elvált az ajkaimtól és a nyakamba temette az arcát.

Nagyon is tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá, és halkan felnevettem, ami azonban újabb nyögésbe fulladt, mikor megéreztem, ahogyan Edward a nyakamba harap.

Rám emelte vágytól elsötétült tekintetét, majd elmosolyodott. – Azt hiszem nagyon jó hetünk lesz…

***

Forrón ragyogott ránk le a nap, miközben a medence mellett múlattuk az időt. Én a hátamon feküdtem, élvezve a napsütést és a kilátást az óceánra, miközben mellettem Edward éppen egy könyvet olvasott, egyik kezével pedig szórakozottan simogatta a hasam.

Úgy tűnt bármit is olvasott, nagyon belemélyedt. A szemeit eltakarta előlem a napszemüvege. Jó ideje nem borotválkozott, talán azért, mert tudta, hogy így szeretem. Imádtam a kezeim alatt érezni a borostáját, mikor csókolóztunk. Vagy éppen a testem más részein. A hátán még mindig ott csillogtak a vízcseppek, mivel mindketten nemrég jöttünk ki a vízből.

Edward hirtelen észrevette, hogy bámulom. – Mi az? – kérdezte.

Felnevettem a zavaros arckifejezésén és csak legyintettem. – Semmi – feleltem.

- Hát jó – vont vállat, majd visszafordult a könyvéhez. Aztán két másodperc múlva, mielőtt még felfoghattam volna, hogy mi is történik, könnyedén a vállára kapott és a vízbe dobott.

- Edward! – sikoltottam fel olyan hangosan, hogy szerintem az egész utca meghallotta. Ő viszont csak nevetett, majd egy pillanat múlva ő is beugrott és magához húzott. – Azt hiszed, ennyivel megúszod?

- Azt hiszem – válaszolt önelégült mosollyal, majd ajkai máris rajtam voltak, én pedig mindenről elfeledkezve csókoltam őt vissza.

Egészen estig a medencében voltunk, azonban miután lement a nap, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk enni valamit. Edward egy egyszerű, hangulatos étterembe vitt. Kint ültünk le, ahol nevetgélő párok és néhol nagy családok élvezték a nyári este kellemes levegőjét.

- Mi az? – kérdezte hirtelen Edward. Értetlenül tekintettem rá. – Percek óta csak mosolyogsz.

Ettől még nagyobb lett a mosolyom, és vállat vontam. – Csak szeretek itt lenni… veled – feleltem.

Mivel nem egymással szemben ültünk, Edward könnyedén át tudta karolni a vállamat, hogy magához húzzon és édes, puha csókot nyomjon ajkaimra. – Én is szeretek veled itt lenni – mondta halkan.

Egy ismeretlen, mindennél intenzívebb érzés söpört át rajtam, amitől még levegőt venni is nehezebbnek tűnt. A következő pillanatban azonban egy mosolygós pincér állt meg az asztalunk mellett, hogy felvegye a rendelést.

- Szóval… - kezdtem, miután újra kettesben voltunk. – Miért pont itt vettek nyaralót a szüleid? Azt hittem ez inkább lakóövezet, nem pedig tipikus nyaraló helyszín.

- Tényleg nem – vont vállat Edward. – De mivel ők mindketten a nagyvárosban nőttek fel, akartak egy házat valami olyan helyen is, ahol nincs semmi hangzavar és családok élnek mindenütt. Ahhoz pedig ez a legtökéletesebb hely, de csak nyáron van elég idejük, hogy itt is lakjanak. Nem ezen a nyáron, persze. A dolgok kissé… kaotikusak voltak.

- Az nem kifejezés – sóhajtottam. Elképesztő volt belegondolni, hogy másfél hónapja Edward és én alig beszéltünk egymással, ennek ellenére az oltár elé kellett állnunk. Az akkori félelmeim most már butaságnak tűnnek.

- Megbántad? – kérdezte Edward hirtelen komorsággal, mintha félne a választól.

Felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Edward a tenyeremhez simult, majd oldalra fordította a fejét, hogy apró csókot nyomjon a kezemre. – Egyáltalán nem – feleltem őszintén.

Egy pillanatig némán egymás szemébe néztünk, de akkor…

- Edward? Bella? – Felkaptam a fejem a nevemre, és megpillantottam, ahogyan egy ragyogó, szőke hajú nő és egy férfi közelednek felénk.

- Óh, öhm… - Edward láthatóan még a beszélgetésünk hatása alatt állt, de gyorsan magához tért és felállt, hogy kezet fogjon a férfival és megölelje a nőt. – Bella, emlékszel az unokatestvéremre Kate-re, és a férjére Garrettre?

- Hát persze – mosolyogtam rájuk, majd kezet fogtam mindkettőjükkel. Mindössze egyszer találkoztam velük, az esküvőnkön, ahol nagyon kedvesnek tűntek. – Örülök, hogy újra találkoztunk.

- Csatlakozzatok hozzánk – ajánlotta fel Edward.

- Nem is tudom – felelte bizonytalanul Kate, majd rám pillantott. – Csak ha nem zavartunk meg semmit.

- Dehogy, üljetek csak le – mondtam mosolyogva.

Kate és Garrett csatlakoztak az asztalunkhoz, és habár jó volt Edwarddal csakis kettesben lenni, örültem, hogy végre jobban megismerhetem más családtagjait is. Az rögtön kiderült számomra, hogy Kate és a férje ugyanolyan szerelmesek egymásba, mint a Cullen család többi része. Úgy tűnik benne van a génjükben, hogy fiatalon rátalálnak az igaz szerelemre.

A vacsora alatt mindhárman vicces sztorikat meséltek egymásról, Edward és Kate főleg az itt töltött nyaraikról. Megnevetettek az Edwardról szóló gyerekkori történetek, és feljegyeztem magamban, hogy mindenképpen meg kell majd kérnem Esme-t, hogy mutasson néhány képet akkoriból.

- Na jó, tudjátok mit? – szólalt meg Edward. – Ez nem is igazságos, például nincs itt senki, hogy Belláról meséljen ciki sztorikat a gyerekkorából.

- És hálát is adok érte – feleltem, mire Kate felnevetett.

- Ugyan, Edward – kezdte Garrett. – Szerintem nem olyan ciki, hogy Rose kisminkelt.

- Most viccelsz? Fogadást kötöttem Jasperrel és egész nap úgy kellett maradnom!

- Biztosan nagyon csinos voltál – mondtam, miközben próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Tényleg az volt – bólogatott komolyan Kate. – Többször kéne vörös rúzst viselned, Edward, kihozza a szemed színét.

Nem is emlékszem, hogy láttam-e már ezelőtt elpirulni Edwardot, de mivel ez annyira rám jellemző tulajdonság volt, nem tudtam nem elnevetni magam, és magamhoz húztam kipirult arcát, hogy nyomhassak rá egy gyors csókot.

- Tudjátok… mikor együtt láttalak titeket az esküvőn, mindketten olyan… nem is tudom, talán idegesnek tűntetek. Persze ez érthető, mégiscsak egy esküvőről beszélünk – legyintett Kate. – Most viszont, ahogyan rátok nézek, annyira egyértelmű a köztetek lévő szerelem. Tökéletesen illetek egymáshoz.

Most rajtam volt a sor, éreztem, ahogyan felforrósodik az arcom. Ki hitte volna, hogy az első aki kimondja a kapcsolatunkban az sz-betűs szót, az Kate lesz? Míg ő és Garrett összemosolyogtak, én kissé félve Edwardra pillantottam, de ő csak apró mosollyal az arcán engem nézett. Mindennél jobban akartam tudni, hogy mire gondol abban a pillanatban. Vajon ő tényleg… azt érzi irántam? És miközben az ég teljesen elsötétült fölöttünk és a bor utolsó cseppjei is elfogytak, arra gondoltam, hogy én határozottan azt érzem iránta.

***

- Biztos, hogy be vagy csípve! – jelentette ki Edward, mikor beléptünk a házba.

- Egyáltalán nem! – vitatkoztam, és abszolút nekem volt igazam. Megittam egy-két pohár vörösbort, de csak a becsípés előtti szakaszban voltam. Amikor a színek kicsit élénkebbek, amikor a külvilág hangjai kevésbé zavaróak, és amikor könnyedebben lépked az ember.

- Na jó, akkor sétálj egy métert egyenesen és elhiszem.

Grimaszoltam egyet, de megálltam Edwardtól egy méterre és megtettem a köztünk lévő távolságot, nem túl kecsesen, gyakorlatilag a karjaiba esve.

Edward felnevetett. – Én megmondtam!

- Nem igaz, ez csak az általános ballábúságom, tudod jól – replikáztam.

- Hát persze – forgatta a szemeit. – Na gyere, bújjunk ágyba!

- Maga aztán egyből a lényegre tér, Mr. Cullen – nevetgéltem, miközben a szobája felé terelt.

- Oké, száz százalék, hogy be vagy csípve. És tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Na és mi van ha én úgy gondoltam? – kérdeztem vissza, pont amikor beléptünk a hálószobába. Edward azonban nem törődött vele, csak leültetett az ágyára és segített levenni a cipőmet.

A kezeim közé fogtam az arcát, hogy rám nézzen, majd lehajoltam és megcsókoltam őt. Percekig csak élveztem ajkaink játékát, de aztán egyik kezem lejjebb kúszott és elkezdtem kigombolni az ingét. Edward kezei végigsimítottak a lábszáramon, majd a combomon, hogy aztán a fenekembe markolva húzzon közelebb magához, miközben a csókunk egyre hevesebb lett.

Miután végre az utolsó gombot is kibújtattam, megragadtam a gallérját és fölém húztam, miközben az ágyra feküdtem. A csókunk eközben egy pillanatra sem szakadt meg, egészen addig, míg Edward felemelkedett rólam, hogy teljesen levehesse az inget.

Mikor a testünk újra összesimult, ajkai ezúttal a nyakamat vették célba. Élveztem a puha csókokat érzékeny bőrömön, miközben kezeimmel bejártam csupasz mellkasát. Edward a hasamat és az oldalamat kezdte el simogatni, aminek következtében a pólóm teljesen felcsúszott, ő pedig lehajolt és érzéki csókokkal borított be mindenütt, először a mellem alatt, majd végig a hasam aljáig, ahol aztán ujjai kipattintották a nadrágom gombját.

Hagytam, hogy levegye rólam a farmert, és amint lekerült rólam a ruhadarab, Edward kezei felfelé haladva végigsimítottak a lábaimon, míg el nem ért a bugyimhoz, ekkor azonban megállítottam. Edward kicsit meglepetten – és talán aggódva – nézett fel rám, de én csak vetettem rá egy csábítónak szánt mosolyt és felültem, hogy megcsókolhassam. Volt ugyanis valami, amit ki akartam próbálni.

A mellkasánál fogva lenyomtam Edwardot az ágyra és fölé gördültem. Egy ideig csak csókolóztunk, hagytam, hogy belelendüljek a dolgokba, miközben kezei bejárták a testemet. Na meg persze ideges is voltam, hogy is ne lehettem volna? Edward és én közelebb kerültünk egymáshoz ezen a téren, főleg az elmúlt héten, de új dolgokat kipróbálni akkor is ijesztő. Csak reménykedtem benne, hogy bárhogy is csinálom amit csinálok, ő élvezni fogja.

Elváltam ajkaitól, hogy az enyéim bejárhassák a mellkasát, miközben egyik kezemmel kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárt. Mikor ugyanazt a kezemet becsúsztattam az anyag alá, megérezem Edward vágyát irántam a bokszerén keresztül és elégedetten felsóhajtottam.

Felemelkedtem róla, hogy eltüntessem a nadrágot az útból és Edward is buzgón le akarta venni a ruhadarabot, de mindketten bénáztunk és a végén csak elnevettük magunkat. Edward felült, hátrasimított egy hajtincset az arcomból és a szemembe nézett.

- Csak mi vagyunk – mondta szinte suttogva. – Ne izgulj.

Elmosolyodtam a szavaitól, ő pedig édesen megcsókolt, miközben visszafeküdt az ágyra és magával húzott. Kezei bekúsztak a pólóm alá, majd megragadta az alját és lehúzta rólam a felsőt, hamarosan pedig a melltartóm is követte.

Edward ujjai rátaláltak a melleimre, én pedig belenyögtem a csókba. Egyik kezem újra lefelé vándorolt és hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, mikor merev vágya köré fontam ujjaimat. Először lassan kezdtem mozgatni a kezemet, hogy rátaláljak a megfelelő tempóra. Összeszedtem minden magabiztosságomat és lejjebb kúsztam, hogy megérintsem őt a nyelvemmel. Edward mélyről jövő morgása felbátorított, és kezdeti bizonytalanságomat felváltotta a vágy, hogy örömet okozzak neki. Nyelvemmel felfedeztem minden centijét, mielőtt lassan a számba vettem. Edward felnyögött, ujjai a hajamba mélyedtek, de nem irányított. Kipróbáltam, hogy meddig tudom a számba venni, és mikor túl soknak éreztem, a kezemet is használni kezdtem.

- Bella – hagyja el a nevem sóhajként Edward ajkait, én pedig felpillantottam rá és összeforrt a tekintetünk. Soha nem hittem volna, hogy egyszer képes leszek ilyesmit csinálni és közben a másik szemébe nézni, de a félénkségemet most elnyomta a vágy és az ösztön.

Nem sok idő kellett, mire lüktetni kezdett a számban, néhány pillanattal később pedig – Edward elmorgott káromkodásaitól kísérve – megéreztem élvezetének bizonyítékát. Korábban olvastam már párszor, hogy az a legegyszerűbb, ha csak gondolkodás nélkül lenyeli az ember, úgyhogy így is tettem.

Újra Edward fölé másztam, aki ekkor kinyitotta szemeit és két keze közé fogta az arcomat. – Elképesztő vagy, Swan – mormolta kissé zihálva. Halkan felnevettem és csak sejtettem, hogy pír kúszik az arcomra.

Edward újra szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, csak magához húzott egy gyengéd csókra. Kezei végigsimítottak meztelen hátamon, míg el nem értek a fenekemig, amibe finoman belemarkolt. Ujjai hátulról beférkőztek a bugyi alá és rátaláltak legérzékenyebb pontomra. Hangosan felnyögtem és Edward nyakába temettem az arcom, miközben két ujja eltűnt bennem.

- Óh, Bella – mormogta halkan, mikor megérezte, hogy mennyire kívánom őt. A következő pillanatban kihúzta a kezét az anyag alól, de mielőtt még tiltakozhattam volna, a hátamra fordított és fölém gördült. – Mit szeretnél, mit csináljak veled, édes Bella?

- Edward – nyögtem fel, és a hátam ívbe feszült, miközben tehetetlenül vágyakoztam. Edward halkan felkacagott, majd érzéki csókot nyomott ajkaimra, lejjebb haladva pedig szájába vette az egyik mellbimbómat, a másikat pedig ujjaival kényeztette. – Edward, kérlek.

Ekkor csókjai áttértek a hasamra, kezei pedig tökéletes ügyességgel eltávolították rólam az utolsó ruhadarabot. Edward kezeivel finoman széttárta a combjaimat, én pedig a várakozástól úgy éreztem, mintha elektromosság futna végig a testemen. A következő pillanatban megéreztem magamon a nyelvét és vissza kellett fojtanom a belőlem kitörni készülő apró sikolyt. Ujjaim a hajába kúsztak és szemérmetlenül mozgattam a csípőmet nyelvének ritmusára.

Kimondhatatlan érzés volt, ahogy ajkai közé szívta érzékeny pontomat, miközben ujjai is egyre csak a gyönyör felé sodortak. Hallottam, amint nyögéseim egyre hangosabbak lettek és éreztem, ahogyan combjaim között egyre nedvesebb leszek, miközben Edward fáradhatatlanul kényeztetett.

Lassan átjártak az élvezet első hullámai, aztán hirtelen mintha időzített bomba robbant volna bennem, ajkaimról hangos sikoly szállt fel, combjaim pedig összezárultak – volna, ha nincs köztük Edward feje. Néhány pillanatig semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak mikor Edward fölém kúszott és a nyakamba csókolt. Levegőt kapkodva néztem a szemébe és simítottam végig az arcán. Abban a pillanatban el tudtam volna sírni magam a pillantásától és legszívesebben kimondtam volna, hogy mit érzek iránta. Azonban nem tudtam, hogy ő is ugyanazt érzi-e, és nem akartam elrontani a pillanatot, úgyhogy inkább nem szóltam semmit, csupán puha csókot nyomtam ajkaira, remélve, hogy így is megérzi azt, amit nem mondok ki.

Miután elváltunk egymástól, Edward mellém feküdt és magához húzott. Csendben élveztük egymás közelségét, míg el nem nyomott minket az álom.

*****

Jacob Black kedd reggel morgolódva lépett be az irodájába. Még mindig a képeket nézte. Rögtön kinyitotta a borítékot, amint a kezébe nyomták. Tudta, hogy minden lehetőség benne van a pakliban, de akkor is meglepte egy kicsit amit látott. A képeken nem más szerepelt, mint Edward Cullen és Isabella Swan, amint hétfő este kilépnek Cullenék nyaralójából Stamfordban. Nevetgélve, egymás kezét fogva.

- Jacob! – A férfi ijedten tekintett fel, nyilván nem számított másra az irodájában. Annyira elmerült a képekben, hogy nem is vette észre az ablak mellett lévő alakot.

- Mit keresel itt? – kérdezte a másik férfitól, miközben leült az íróasztala mögé.

Billy Black válaszul csak felsóhajtott és közelebb tekerte tolószékét a fia asztalához. – Állj le ezzel. Kérlek, fiam. Mi jó származik neked ebből?

Jacob nem felelt, csak idegesen ledobta a képeket az asztalra. Az apja rájuk nézett és újra felsóhajtott. – Hagyd őket békén, Jacob – kérlelte újra.

- Tudod, apa… ezért nem lehettél soha te az első. Túl engedékeny vagy és lágyszívű. Cullenék a legnagyobb ellenségeink, mikor üzletről van szó.

- Meglehet. De csakis amikor üzletről van szó! Éppen ezért nem kéne beleavatkoznod a magánéletükbe!

- Ez a legkönnyebb módja annak, hogy elpusztítsam őket – felelte vállat vonva Jacob. Tekintete újra a képekre villant. Úgy tűnik Edward Cullen igencsak összemelegedett új feleségével. Jacobnak felfordult a gyomra a gondolattól, hogy miatta házasodtak össze, hogy neki is köze van az ő boldogságához.

Billy észrevette, hogy fia megint a képeket bámulja. – Talán nem csak figyelemelterelés volt, amit csináltak. Lehet, hogy tényleg jegyesek voltak már, mikor elterjesztetted róla azt a sok szemetet.

Jacob felhorkant. – Ez nem egy tündérmese! Csak azért házasodtak össze, hogy védjék Cullenék hírnevét. Nem voltak jegyesek.

Jacob ebben száz százalékig biztos volt. Azért el kell ismerni, becsülte Rosalie Cullen belevalóságát. Az ő családjában senki nem gondolt volna az érdekházasságra. Arról fogalma sem volt, hogy honnan rángatták elő Isabella Swan-t, de az biztos, hogy jó választás volt. Botrányok nélküli, középosztálybeli család, nívós egyetemen tanuló lány… Cullenék biztos meg vannak vele elégedve. És úgy tűnik a fiuk is. A gondolat, hogy Edward Cullen most talán boldogabb, mint valaha, végtelenül feldühítette Jacobot.

Az apja hangja szakította ki gondolataiból. – A nővéreidnek igaza volt – mondta. – Nem kellett volna ennyi hatalmat rád bíznom. Nem jól bánsz vele, fiam. Teljesen letértél az utadról. Az anyád nem ilyennek nevelt.

Jacob szeme dühösen villant az apjára. Hogy merészeli őt emlegetni? Akárhányszor az anyjára gondolt, maga előtt látta az összeroncsolódott kocsit és az ő élettelen testét. Persze valójában soha nem látta őt így, még csak a közelében sem volt a balesetnek, ami megölte az édesanyját és megnyomorította az apját.

- Jacob – szólalt meg Billy újra. – Nem tesz ez az élet jót neked. Haza kellene menned, ahogy a nővéreidnek is. Seattle-be. Cullenék jó emberek, hagyd őket békén.

Jacobnak esze ágában sem volt hazamenni. Azért jött New Yorkba, hogy az apjával együtt átvegye a nagyszülei cégét. Az apja viszont nem volt elég keménykezű. Neki kellett cselekednie.

Carlisle Cullen talán megdolgozott azért, amije van, de a fiának minden az ölébe hullott. Neki sosem kell majd olyan keményen küzdenie, mint Jacobnak. Neki ott a tökéletes családja és most már a tökéletes kis felesége is. Ha az egész családot nem is, de Edward Cullen-t tönkre kell tennie.