2016. január 17., vasárnap

25. fejezet - részlet

Amint beléptünk az ajtón, én leültem az ágy szélére és rögtön eszembe jutott a kis veszekedésünk Edwarddal. Na jó, veszekedésnek azért nem mondanám, de rövid kapcsolatunk legkellemetlenebb pillanata volt. Gyerekesen viselkedtem vele szemben, egyszerűen azért, mert keserű voltam.

Neki is ez járhatott a fejében miközben leült mellém, a következő pillanatban ugyanis megszólalt. – Még mindig szomorú vagy? Amiatt, hogy hazudnunk kellett nekik?

Felsóhajtottam. – Te nem kívánod néha azt, hogy bárcsak másképp történt volna? Hogy valahol egymásba botlottunk volna? Vagy hogy tényleg akkor ismerkedtünk volna össze, amikor az apám a szüleidnek dolgozott? Akkor tényleg olyan történetünk lenne, amit elmesélhetnénk akárkinek. Nem kéne folyton hazudoznom.

Azt vártam, hogy Edward egyet fog velem érteni, de mikor ránéztem, csalódottnak tűnt. – Miért nem tudod egyszerűen csak elfogadni? – kérdezte. – Nem úgy történt, és kész.

- Azt hittem… azt hittem, ez azért téged is zavar – mondtam meglepődve.

Edward felállt az ágyról és ekkora már dühösnek látszott. Nagyon is. – Tudod mit? Már végigmentünk ezen jó párszor. És már elegem van. Lépj túl rajta, Bella! Jó lenne, ha felfognád végre, hogy a feleségem vagy és szeretlek. Ha neked ez nem elég, hát azon már nem tudok segíteni – kiabálta.

Kikerekedett szemekkel bámultam Edward váratlan haragját, és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hát ez az egész meg honnan jött? Még sosem láttam így viselkedni, pláne nem velem. Ő viszont nem visszakozott, továbbra is dühösen bement a fürdőbe és egyedül hagyott engem.

Na azt hiszem ez már veszekedésnek mondható. Áruló könnycseppek csordultak ki a szememből. Nem akartam sírni. Végülis Edwardnak igaza van. Az ölembe hullott ez a csodálatos dolog, és talán nem úgy, ahogyan szerettem volna, de mégsem mondanék le őróla az égvilágon semmiért.