Abellana
A
következő pár nap maga volt a Paradicsom, de az idő gyorsabban telt, mint
szerettem volna, és mire felocsúdtam, már péntek volt, nekünk pedig vasárnap
haza kellett mennünk. Elhatároztam hát, hogy az utolsó napokat emlékezetessé
teszem Bella számára.
Már hajnalban felébredtem, de nem tudtam visszaaludni, és mivel még nem volt
olyan tikkasztó hőség, úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Mostanában sosem
volt rá időm, pedig szerettem reggel futni – nem csak, hogy össze tudtam szedni
a gondolataimat, de jó volt látni kora reggel, ahogy New York ébredezni kezd.
Itt, a kertvárosban még nem ébredeztek az emberek, de felszabadító érzés volt,
ahogy a lábam csattogott a betonon az óceán menti utcákon. Na meg az is, hogy
szabadjára engedhetem a gondolataimat.
Az utóbbi napokban többször is eszembe jutott, hogy elmondom a teljes igazságot
Bellának, arról, hogyan is ismertem meg őt valójában. Viszont a zsigereimben
éreztem, hogy nagyon balul sülne el a dolog, miközben a másik felem azt
mondogatta, minél tovább várok, annál rosszabb lesz. De ezekben az elmúlt
napokban mindketten olyan boldogok voltunk, mint még soha. Talán… talán
várhatok addig, amikor az egész már csak egy vicces sztori lesz. Hahaha, Edward
egy évig epekedett Bella után anélkül, hogy ő tudott volna róla. Talán majd úgy
fogja fel, mint egy nagy romantikus gesztust. Persze ebben erősen kételkedtem.
Éreztem, ahogyan az a borzasztó érzés legbelül emészteni kezd, és megint csak
eldöntöttem: egyelőre nem beszélhetek erről Bellának.