33. fejezet

Sziasztok!
Nem sok mondanivalóm van, csak annyi, hogy köszönöm annak a pár embernek aki írt, és nagyon kíváncsian várom, hogy mit gondoltok erről a részről.
Abellana

(Bella)

- Ideges vagy? – kérdezte Edward, miközben ujjai gyöngéden ráfonódtak az enyéimre.

- Nem – vontam meg a vállam.

- Csak mert nem baj, ha az vagy – folytatta. – Én is az vagyok. Az égvilágon semmi kedvem találkozni Rosalie-val.

- Edward! Mondom, hogy jól vagyok – csattantam fel. Láttam rajta, hogy meglepte a kitörésem, és legbelül én is éreztem magamon, hogy ez túl sok volt. – Bocsáss meg. Azt hiszem tényleg kicsit ideges vagyok. Nekem sincs kedvem a húgoddal találkozni.

Éppen a liftben álldogáltunk, ami felfelé tartott Esme és Carlisle lakásához, ahol éppen a szokásos családi vacsorájuk zajlott – először azóta, hogy mind összegyűltünk nálunk és kiderültek Edward és Rosalie titkai.

Mikor néhány napja eldöntöttem, hogy inkább élek Edwarddal, mint nélküle, könnyű volt visszamenni hozzá. De amint visszatértünk a normális kerékvágásba, újra meg újra felbugyborékolt bennem a harag amiatt, amit velem tett. Ő persze még a szokásosnál is figyelmesebb lett azóta, amitől néha már úgy éreztem, fuldoklom. Ingerült voltam és tele dühvel, miközben tehetetlenül figyeltem, ahogy szépen lassan visszacsúszik az életem a káoszba.

Esme végtelenül boldog, de kissé bizonytalan mosollyal nyitott ajtót, mintha bármelyik pillanatban történhetne valami, ami letörli az arcáról. Beléptünk az otthonukba, és én megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor megláttam, hogy Rosalie és Emmett magukkal hozták a fiukat. Ez azt jelentette, hogy mindannyian körülötte fognak legyeskedni, és kisebb lesz rajtunk a nyomás.

- Figyelem, emberek! – csapta össze a kezét Esme. – Most, hogy mindenki megérkezett, asztalhoz ülhetünk.

Carlisle, Rosalie és Emmett, akik eddig a szőnyegen játszottak Brady-vel, most felálltak. Carlisle halkan, de szeretetteljesen zárt minket a karjaiba, míg Emmett a tőle megszokott fojtogató ölelést alkalmazta rajtunk. Rosalie ezzel szemben hűvös maradt, mint mindig – tőle csak egy apró bólintásra futotta.

Néhány perc múlva mind elrendeződtünk az asztal körül és Esme feltálalta a vacsorát. Pár pillanatig kínos csend telepedett közénk, míg végül az ő meleg és jóságos hangja meg nem repesztette a jeget. – Nos, meséljetek! Bella, mi újság az egyetemen? – érdeklődött.

- Semmi túlzottan érdekes – feleltem halkan. Hacsak a kíváncsi pillantások és összesúgások a többi diáktól nem számítanak annak.

- Készülsz már a Harvardra? – vette át a szót Carlisle.

- Igen – bólintottam. – Habár valószínű, hogy be sem kerülök majd. Elképzelhetetlen mennyiségű nálam sokkal érdekesebb és színesebb egyéniség jelentkezik oda, hiszen a világ legjobb egyeteme. Nem tudom, mivel tűnhetnék ki.

- Ó édesem, hiszen neked ragyogó eszed van – vitatkozott Esme. – A Harvard egy nagyon ígéretes fiatal nőt nyerne, ha felvennének téged.

- Így van – helyeselt Carlisle. – És akárhol is folytatod a tanulmányaidat, mi nagyon büszkék leszünk rád.

Elpirultam a váratlan „szülői” dicséretektől, és közben éreztem Edward bátorító szorítását a kezemen.

- A jótékonyságban való részvétel nagyon jól mutat a jelentkezési lapon – szólt Rosalie gyakorlatiasan. Ez volt az első alkalom, hogy bármelyikünket is szóra méltatta a nagy veszekedés óta. – Csináltál már valami hasonlót?

Megráztam a fejem. – Gondolkodtam már rajta, de azt sem tudom, mivel és hogyan kezdjem.

- Hát… ha kitaláltad, mi érdekel, csak szólj – folytatta. – Amennyi jótékonysági szervezettel kapcsolatban álltunk az évek során, minden területen akad egy-két ismerősünk. Beajánlhatlak valahova.

- Ez kedves tőled – ismertem el. – Köszönöm.

- Kedves? – horkantott fel Edward. – Sokkal inkább tartozik ennyivel.

- Ed, ne csináld már… - tiltakozott Emmett.

- Ne, hagyd csak – mondta Rose. – Igaza van. És ne is kerülgessük tovább a forró kását. Bocsánatkéréssel tartozom nektek. Mindkettőtöknek. Egyikőtökkel szemben sem volt fair, hogy én árultam el Edward titkát. Bella megérdemelte volna, hogy Edwardtól tudja meg. Amikor pedig megszerveztem, hogy ő legyen a felesége, azt hittem, jót teszek mindenkinek. Pedig nem volt jogom dönteni az életetekről. Szóval… sajnálom.

Nagy levegőt vettem, aztán sóhajtottam. Az elmúlt hetek alatt főként Edwardra haragudtam, de Rosalie közbenjárása a házasságunk ügyében szintén feldühített. Viszont tudtam, hogy habár a maga sajátos módján intézett mindent, nem akart nekünk rosszat. Így hát most csak bólintottam.

- Én megbocsátok – mondtam.

Mellettem Edward viszont megfeszült és haraggal teli tekintettel nézett szembe a húgával.

- Ugyan már, Edward – kérlelte Rosalie, tőle szokatlanul gyengéd hangon. – Nem haragudhatsz rám örökké. Na és nem mintha te olyan ártatlan lennél. Elárultad a családunkat, talán nem emlékszel?

- Rose, kérlek – szólt közbe Esme. – Ezt már megbeszéltük Edwarddal. Bocsánatot kért.

- De tőlem nem! – kiáltott fel Rosalie. – Néha szerettek úgy tenni, mintha én csak egy rideg, érzelemmentes valaki lennék, akinek csak az üzlet fontos. Én csak meg akartalak védeni titeket!

- Szívem, a világért sem gondoljuk ezt rólad – felelte Esme. – Tisztában vagyunk vele, hogy mennyi mindent tettél mindannyiunkért, és nagyon hálásak vagyunk.

Rosalie most a bátyjára nézett, örökké megfontolt arckifejezése kezdett szétcsúszni, könnyek jelentek meg a szemében. – Tudom, hogy anélkül hoztam Bellát az életedbe, hogy belegondoltam volna, vajon ő is tényleg ezt akarná-e. De tényleg olyan rosszat cselekedtem volna? Hiszen együtt vagytok, szerelmesek vagytok. Lehet, hogy ha nem teszem meg amit tettem, ez most nem így lenne.

- Vagy az is lehet, hogy ha nem teszed meg, akkor most normális kapcsolatom lenne Bellával és talán nem kellett volna szenvednie a sok a hazugság miatt! – replikázott Edward.

Átnyúltam az asztal alatt és megszorítottam a kezét. – Ami történt, megtörtént és nincs értelme azon rágódni, hogy mi lehetett volna – mondtam határozottan. – Én megbocsátottam a húgodnak, Edward, akárcsak neked. Neked is meg kéne próbálnod.

Edwardnak azonban ez láthatóan nem ment könnyen. És tudtam, hogy miért. Az ő logikája szerint Rosalie hibája, hogy eltávolodtunk egymástól. Pedig ha valamihez, hát ehhez tényleg semmi köze Rose-nak.

- Akárhogy is… - kezdte Rosalie, újra összeszedve magát. – Van egy megoldásom, ha az elmúlt hetek történéseit, sőt, ha az elmúlt év történéseit mind magatok mögött szeretnétek hagyni. Lezárhatjuk az egészet, a nyilvánosság kerek sztorit kapna.

- Mire gondolsz? – kérdezte aggódva Esme.

- Nos, a legtöbb országos tévécsatorna interjút akar Edwardtól és Bellától. Ölni tudnának érte. Ők megcsinálnák az interjút, két napig róluk fognak beszélni a tévében és az interneten, aztán már senkit sem fog érdekelni ez az úgynevezett botrány – magyarázta.

- De hát nem teregethetik csak úgy ki az életüket – vetette fel Carlisle.

- Nem is kell – felelte Rosalie. – Vannak részletek, amik csak a családunkra tartoznak. De azt elmondhatnák, hogy a családunk védelme érdekében feleséget kerestünk Edwardnak, aztán egymásba szerettek és kész. Az emberek odavannak egy jó szerelmes sztoriért. Imádni fogják.

- Legyen – vágtam rá azonnal. A hányinger kerülgetett a gondolattól, hogy országos tévében szerepeljek, de tudtam, hogy ez a jó megoldás. Csakis így kezdhetünk tiszta lappal.

- Bella! – ellenkezett Edward. – Nem kéne ezt alaposabban végiggondolnunk?

- Le akarom végre zárni ezt az egészet – néztem rá kérlelő arccal. – Rose-nak igaza van, ez a biztos mód.

Edwardon látszott, hogy annyi kedve van interjút adni, mint egy foghúzáshoz, de végül bólintott. – Ha ezt akarod, akkor megteszem – mondta.

- Igen, ezt akarom. – Amit nem mondtam ki, hogy úgy éreztem Edward tartozik nekem ennyivel.

***

Másnap reggel Rosalie felhívott minket és közölte, hogy holnap felvesszük az interjút az ABC stúdiójában. Őszintén szólva rettegtem az egésztől, de bármit megadtam volna, hogy visszakapjam az életemet. Vagy legalább egy részét.

Mikor aznap elmeséltem ezt az egyetemen a barátaimnak, ők fellelkesültek.

- Ez tök király! – kiáltott fel Eric. – El sem hiszem, hogy holnap bekapcsolom a tévémet és ott leszel te.

- Csak jövő héten adják le az interjút – magyaráztam. Addig meg folyamatosan promózzák majd.

- Tudod már, hogy mit fogsz felvenni? – faggatott Jessica.

- Nem tudom, ruhát?

- Jaj, Bella – forgatta a szemeit. – Ez olyan, mint mikor egy vádlott eskü elé áll. Ha akár a legkisebb dolog is kitűnik, bűnösnek hisznek. Viselj kéket, az visszafogott és abszolút a te színed. De legyen egyszerű, és ne nagyon viselj ékszereket. Hadd lássák, hogy te ugyanaz a szerény, kedves lány vagy, mint azelőtt.

Leesett az állam. Minderre nem is gondoltam. Jessica akár stylist is lehetne.

- Jól meggondoltad? – kérdezte Angela. Elmosolyodtam. A legjobb barátnőm biztos akart lenni abban, hogy tényleg ezt látom a legjobb döntésnek.

- Nagyon is – bólintottam határozottan.

- Hát, akkor jó – felelte. – Holnap végre lezárhatod az életednek ezt a zűrzavaros szakaszát.

***

Mivel – nyilvánvalóan – még sosem adtam interjút, pláne nem egy olyan műsornak, amit milliók néznek, fogalmam sem volt, hogy mire számítsak. De az igazat megvallva, az idegességemen kívül nem volt semmi baj. Természetesen Rosalie, mint a család sajtóügyeit intéző személy jelen volt, Esme, Alice és Jasper pedig eljöttek minket támogatni. Rose olyan jól kitanított minket, hogy még a rázósabb kérdéseket is könnyen vettük. Már csak azt vártam, hogy lemenjen végre a tévében is, és az emberek megkapják a sztorijukat, hogy aztán békén hagyhassanak minket.

Miután véget ért az egész, Esme elment dolgozni, Alice és Jasper pedig további előkészületeket terveztek a ma esti házibulijukra, ahova természetesen mi is készültünk elmenni. Így hát ott maradtunk hármasban, és miközben lefelé tartottunk a felhőkarcoló liftjében, Rosalie felhozott egy kényes témát.

- Tudjátok… elég sokat gondolkodtam azon az elmúlt hetekben, hogy honnan is tudta meg Jacob Black az egész történetet – kezdte.

Edward és én mindketten megfeszültünk. Ő azért, mert nem szerette, ha emlékeztetik az egész újságcikkre és annak a következményeire. Én azért, mert Rosalie-hoz hasonlóan szintén sokat gondolkodtam rajta.

- Mindenkit számításba vettem – folytatta. – De végülis egy ember van, aki a legvalószínűbbnek tűnik.

- Az anyám – mondtam ki helyette. Nem akartam tőle hallani, az még jobban fájt volna.

Rose felsóhajtott. – Igen, én is erre jutottam.

- Nem hiszem el, hogy Renée képes még messziről is ártani neked – morogta Edward.

- Én viszont nagyon is elhiszem – feleltem. – De menjen csak le ez az interjú, akkor majd meglátja, hogy hiába fáradozott.

Kiléptünk a liftből és Edward előrement, én pedig követtem volna, ha a húga nem ragadja meg a karomat, hogy visszahúzzon.

- Ezért csináltad? – kérdezte. – Hogy Renée láthassa, hogy nem sikerült mindent elrontania?

- Nem tök mindegy? – vontam vállat. – Megcsináltam, neked csak ez számít.

- Ne mondd ezt – mondta kissé megbántva.

- Az igazság fáj, Rosalie. Én már csak tudom.

***

Amint aznap este beléptünk Alice és Jasper lakásába, elöntött a megkönnyebbülés. Úgy éreztem megbolondulok, ha nem kapcsolódhatok ki egy kicsit. Tavaly ilyenkor az volt a legnagyobb gondom, hogy a vizsgáimra készüljek. Talán tájékoztatnom kéne a diáktársaimat, hogy ők is kevesebbet fognak idegeskedni a vizsgák miatt, ha hagyják, hogy a sajtó szétszedje a botrányos házasságukat.

Egy perce sem voltunk még ott, mikor Alice megfogta a kezem és arrébb húzott. A lakás már tele volt emberekkel és szólt a zene, így egy csendesebb kis sarokban nyomott italt a kezembe.

- Na, mi újság? – kérdezte, én pedig értetlenül bámultam rá. – Kettőtök között.

- Óh. Semmi – vontam meg a vállam. – Miért?

- Látszik, hogy nem bocsátottál meg neki teljesen. Ami persze érthető, csak… ez kívülről olyan köztes állapotnak látszik. Nem éppen egy egészséges kapcsolat alapja – magyarázta.

Felsóhajtottam. – Néha tényleg úgy érzem, hogy még mindig dühös vagyok rá. Aztán a következő pillanatban meg már nem is érdekel az egész. Úgy érzem, megragadtam. Sehova sem bírok mozdulni. Ha nincs mellettem Edward, hiányzik. Ha mellettem van, csak irritál.

Magamat is megleptem kimondott vallomásommal, és félve néztem fel Alice-re.

- Ez nem túl jó, igaz? – kérdeztem komoran.

Alice szomorú tekintettel megsimogatta a karom, majd erőt vett magán és visszavarázsolta ragyogó mosolyát. – Ma nem búsulunk semmi miatt, helyette bulizunk. Döntsd magadba azt a cuccot, aztán gyere táncolni.

Hallgattam rá, engedelmesen megittam a kezembe nyomott koktélt, aztán hagytam, hogy magával húzzon táncolni. Próbáltam kizárni a fejemből minden más gondolatot, úgyhogy csak a zene lüktetésére figyeltem és azokra a poharakra, amik közben a kezembe kerültek. Miután meguntam a táncot, csatlakoztam Jasperék néhány barátjához, akik sörpongot játszottak.

Már vagy fél órája játszottam velük, mikor egy kéz simult a vállamra. Hátrafordultam és lelkesen ráköszöntem Edwardra. – Hellóóó, bébi – kiáltottam lassan pörgő nyelvvel.

- Szervusz, édes – felelte nevetve. – Minden oké? Nem kell enned valamit?

- Deeeehogyis, tök jól vagyok – legyintettem.

- Kicsit sokat ittál – vitatkozott.

- Jaaaaaj, nagypapa – forgattam a szemeimet. – Te talán még sosem buliztál? Felnőtt vagyok, annyit iszok, amennyi jól esik!

Edward mélyet sóhajtott. – Ahogy gondolod. Visszamegyek Jasperhez, ha kell valami, megtalálsz.

- Jajaja, nyugi már – vetettem oda, majd felugrottam örömömben, mikor betaláltam az ellenfélnek.

Miután győztem, még egy kört játszottunk, azután visszamentem táncolni. Viszont alig tudtam kiélvezni, ahogyan teljesen egybeolvadok a ritmussal, ugyanis nem sokkal később megint felbukkant Edward. – Menjünk, Bella. Lassan vége a partinak.

- Neeeeeeem – tiltakoztam. – Bella baba nem akar még menni.

- Pedig deee, Bella babát haza kell vinni, mielőtt még egy jó kis gyomormosáson köt ki – felelte.

Alig volt időm elköszönni Alice-től és Jaspertől, annyira sietett kirángatni engem Edward. – Muszáj mindent elrontanod? – morogtam mérgesen. Nem volt kedvem még menni, most mégis idekinn álltam az utcán, várva, hogy Edward taxit fogjon.

- Ezt el se kezdjük – dünnyögte.

- Miért ne? – feszegettem a témát.

- Azért, drága egyetlenem, mert kibaszottul nem vagy magadnál – felelte dühösen. – Tudtam, hogy az lett volna a kötelességem, hogy figyeljelek és vigyázzak rád, de nem bírtam megmaradni melletted! Istenem, ha tudnád, milyen idegesítő vagy most!

- Én vagyok idegesítő? – üvöltöttem az arcába. – Te nem hagyod, hogy élvezzem a bulit!

Ekkor begördült a taxi és Edward kitárta az ajtaját. – Nem fogok veled vitatkozni ilyen állapotban. Hazamegyünk szépen és iszol egy kis kávét, vagy lefekszel, vagy akármi. Szállj be a taxiba!

- Ez nem az 50-es évek, Edward! Nem parancsolgathatsz a kis feleségednek – gúnyolódtam, miközben betuszkolt az autóba. Ő szóra sem méltatta a mondanivalóm, sőt, egész hazaúton nem szólt hozzám. Én nem bántam.

Mikor beléptünk a lakásunkba, botladozva próbáltam leszedni magamról a cipőt. Sajnos a veszekedés Edwarddal kijózanított, csak a részegség kellemetlen tünetei maradtak meg: a keserűség, az egyensúly hiánya és a szédülés.

Edward leültetett a konyhapult mellé, miközben főzött nekem egy kávét. Megittam, pedig még mindig haragudtam rá és semmi kedvem nem volt engedelmeskedni neki.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam meg. – Mondd meg, mit tegyek még azért, hogy megbocsáss? Esküszöm, lehozom az égről a csillagokat, ha az kell neked, de ne legyél velem mindig ilyen ingerült.

- Azt hiszed direkt csinálom?

- Igen, Bella. Azt hiszem.

- Én próbálok neked megbocsátani, Edward! – kiabáltam. – Ne tegyél már úgy, mintha te lennél itt az áldozat.

- Egyáltalán nem teszek úgy! De hiába teperek itt kettőnkért, ha te nem adsz nekem esélyt – emelte fel a hangját ő is.

- Jaj, hagyj már ezzel – feleltem ingerülten. – Megmondtam, hogy megbocsátok és veled akarok lenni, nem?

- És mégis… - tárta szét a karját. – Le sem feküdtél velem, amióta visszajöttél.

- Ó, szóval ez a bajod?

- Nem – túrt a hajába idegesen. – Csak ez is azt mutatja, hogy valami nincsen rendben.

Majd felforrtam a dühtől. Ha ezt akarja, hát legyen. Két kezem közé vettem az arcát és erőszakosan magamhoz húztam. Nyelvem rögtön betolakodott a szájába. Edward mintha egy pillanatig hezitált volna, de aztán a derekamnál fogva szorosan magához húzott és ugyanolyan szenvedéllyel és haraggal viszonozta a csókot, harapásokkal fűszerezve.

Hirtelen a fenekembe markolva felkapott, és a hálóba cipelt, egyszer sem szakítva meg a csókot. Mikor belépett velem a szobába, ledobott az ágyra és rögtön fölém kerekedett. Csak egy combközépig érő ruha volt rajtam, így hát mikor Edward a ruha alá nyúlva a combjaimba markolt és még közelebb vont magához, megéreztem lüktető vágyát a nadrágján keresztül és kellemesen beleborzongott az egész gerincem. Az igazság az, hogy haragudhattam rá akármennyire, a testi vágyaim nem múltak el. Sőt, hetekig tartó megtartóztatás után türelmetlenül nyúltam az övéhez, hogy minél hamarabb eltűnjön róla a nadrág. A térdéig sikerült róla lerángatnom, mikor ő hirtelen széttépte a bugyimat.

Egy pillanat múlva megéreztem, ahogy ujjai ellenőrzik, hogy készen állok-e. Egyáltalán nem kellett emiatt aggódnia, megőrültem a vágytól. Ezzel most már nyilván ő is tisztában volt, ugyanis a következő pillanatban egy határozott lökéssel elmerült bennem. Meglepődtem azon az állatias morgáson, ami elhagyta az ajkaimat.

Én a hátamon feküdtem, Edward pedig előttem térdelt, kezeivel a combjaimba markolt és így húzott még jobban magára, amitől még mélyebbre került bennem. Gyors volt és nem finomkodott, mégis egyre többet akartam és hamarosan már a csípőm válaszolt minden egyes lökésre. Edward is észrevette, hogy még többre vágyom és váratlanul megfordított – most ő feküdt a hátán, én pedig lovagló ülésben rajta.

Nem vesztegettem az időt, vadul kezdtem el mozogni rajta, miközben ő megragadta a csípőmet és hangos morgással adta a tudtomra, hogy nagyon is élvezi a ténykedésem. A pólója alá nyúlva végigfutattam körmeimet a mellkasán és a fejemet hátravetve mozogtam fel és le. A szobában az izzadság és a szex illata keveredett, nem hallottunk mást, csak az egymásból előtörő szenvedélyes hangokat.

Néhány perc után kezdtem szétcsúszni, kétségbeesetten kergettem a gyönyört. Ekkor Edward újra megfordított, hogy én legyek alul ő pedig a fejem mellett megtámaszkodott a könyökével és eszeveszett tempóba kezdett. Minden egyes lökésnél meg kellett kapaszkodnom a takaróban, hogy egy helyben maradjak.

- Istenem, Edward, ez az – nyögtem sóvárogva. Egyszerűen nem bírtam elviselni a bennem növekvő gyönyör érzését, elfordítottam a fejem és beleharaptam a karjába. Nem panaszkodott, helyette egyik keze belemarkolt a hajamba és hátradöntötte a fejemet, hogy még inkább hozzáférjen a nyakamhoz, amit eddig szívogatott. Teljesen bevadított ezzel, na meg azzal is, ahogyan éreztem a lüktetését magamban.

- Kérlek, kérlek, kérlek… - rimánkodtam motyogva, azt sem tudtam kinek, csak a kielégülést akartam végre itt és most.

Néhány pillanat múlva, mintha mindenem görcsbe állt volna, ajkaimról állatias sikoly szállt föl, a gyönyör pedig véget nem érő hullámokban rázta meg a testem. Fél másodperc sem telt bele, és megéreztem azt is, ahogyan Edward belém élvez és vad nyögésektől kísérve rám omlik.

Egy perc múlva legördült rólam, én pedig amint magamhoz tértem, felálltam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Megtámaszkodtam a tükör előtt és farkasszemet néztem magammal. A sminkem el volt maszatolva, az arcom kipirult az előbbi tevékenységtől.

Ezek nem mi vagyunk. Edward és én nem tépjük le egymásról a ruhát és nem hagyunk nyomokat egymáson. És legfőképp, soha nem fordult még elő, hogy nem csókoltuk meg egymást szeretkezés közben. Nem is bírtam tovább ezen gondolkodni, inkább levetettem a ruhám és beálltam a zuhany alá.

Mikor visszaértem a szobába, Edward már a pizsamaalsójában volt és éppen ágyba bújt. Bebújtam mellé és összegyűjtöttem a bátorságot, hogy beszéljek.

- Olyan hülyén viselkedtem – szólaltam meg végül. – Sajnálom, Edward.

Csak megrázta a fejét. – Nem, az én hibám – felelte síri hangon.

Nem akartam nekiállni azon vitatkozni, melyikünk hibája is, hiszen őszintén szólva mindketten elcsesztük ezt a mai estét. Inkább közelebb kúsztam mellé és aprócska csókot nyomtam az ajkaira. – Felejtsük el az egészet – javasoltam.

- Benne vagyok – villantott egy nem valami meggyőző halvány mosolyt, majd újra megcsókolt, hosszan és gyengéden. – Jó éjt, Bella.

- Jó éjt – feleltem halkan, majd befordultam a fal felé és vártam az álmot, amiről tudtam, hogy ma éjjel nem fog könnyen jönni.