44. fejezet

Sziasztok!

Hát ide is eljutottunk végre, az utolsó előtti fejezethez. :) Köszönöm azoknak akik írtak az előzőhöz. Nagyon remélem, hogy így az utolsó fejezet előtt számíthatok a véleményetekre most is.
Abellana

(Bella)

Immáron két hete randiztam Edward Cullennel. Két csodálatos, kissé bizarr hete. Szokatlan helyzet az, amikor el kell magyaráznod az embereknek, hogy az ex-férjeddel jársz. Még azon az estén, mikor visszatértünk New Yorkba az apám esküvőjéről, megígértettem Edwarddal, hogy hagyni fogjuk, hogy a dolgok maguktól kialakuljanak. Felfedezzük magunknak, hogy milyen úgy együtt lenni, mikor nem házasokként élünk.

Azt az első éjszakát Edward velem töltötte a szobámban, de nem történt semmi. Csak folytattuk a beszélgetést és álmodoztunk egy kicsit a jövőről. Az elmúlt két hétben pedig néhányszor elég közel kerültünk hozzá, hogy lefeküdjünk egymással, de valahogy sosem történt meg. Azt hiszem mindkettőnket emlékeztetett ez arra a korai időszakra a kapcsolatunkban, mikor még csak felfedeztük egymást.

Ezzel együtt is, bátran kijelenthetem, hogy még soha életemben nem voltam ilyen boldog. Fiatal voltam és szerelmes, és most már nem álltak köztünk titkok és hazugságok. A barátaink és Edward családja is odavoltak az örömtől, mikor megtudták, hogy újból együtt vagyunk. Éppen ezért is tűnt a mai nap extra ünnepélyes alkalomnak. Ugyanis ma este mind összegyűlünk Edwardnál, hogy megünnepeljük a születésnapját.

Ha őszinte akartam lenni magammal, kicsit ideges voltam. Persze nyilván hülyeség az egész, hiszen már mind régóta ismernek és szeretnek is. Viszont most először leszünk mindnyájan együtt a válás óta, és igazából attól féltem, hogy kérdezgetni fognak a jövőről. Arról a jövőről, amiről még én is alig tudok valamit. Kevesebb, mint két hónap múlva Bostonba költözöm, de Edward és én annyira el voltunk foglalva a boldogságunkkal, hogy még nem beszéltünk arról, mi fog történni ezután. Sőt, a házasságunk alatt sem beszéltünk arról, hogy mi lesz ha bekerülök a Harvardra. Én mindig is úgy képzeltem, hogy Edward velem lesz, de hogy neki mennyire határozottak erről az elképzelései, azt nem tudhattam.

Egyelőre viszont félretoltam az idegességemet. Messze még az este és ezt a gyönyörű napos délelőttöt azzal töltöttem, hogy a repülőtéren várakoztam Charlie-ra. Mikor meglátott, hatalmas mosoly ült ki az arcára és azonnal a karjaiba zárt. – Bells! De jó téged ilyen hamar újra látni!

- Téged is, apa! – feleltem, visszaölelve őt. – Milyen volt a nászút?

- Túlságosan rövid – sóhajtotta. – De túl sok most a munka.

- Na igen, már akartam is a szemedre vetni, hogy nem is az egyetlen lányod miatt jössz New Yorkba, hanem egy üzleti tárgyalás miatt – élcelődtem.

- De ha már itt vagyok, összekötöm a kellemest a hasznossal és meglátogatom az egyetlen lányomat is, ahogy te fogalmaztál – válaszolta. Ekkor már a kocsi felé tartottunk, és hamarosan be is szálltunk a Volvóba. – Szép kis kocsi. Az udvarlódé, ha jól emlékszem.

A szemeimet forgattam. – Mióta várod, hogy Edwardot az udvarlómnak hívhasd?

- Már napok óta – vigyorodott el. – Elvégre nem tudhatom, hogy mik a szándékai az én nagy becsben tartott lányommal.

- Egyelőre nem tervezünk semmi komolyat – jelentettem ki kurtán.

- Tényleg? És mi lesz nyár végén?

- Gondolom Edward velem jön Bostonba – vontam vállat.

- Gondolod? Nem beszéltetek róla?

Felsóhajtottam. – Mi ez a kérdezősködés? Akármi is lesz, megoldjuk. Miattam ne aggódj. Mindketten tanultunk a hibáinkból és ezúttal mindent megteszünk, hogy működjön közöttünk a dolog.

Charlie megelégedett ennyivel, és az út hátralévő részében csak hétköznapi dolgokról csevegtünk. Mikor kitettem a szállodánál, mindketten kiszálltunk az autóból és ő felém fordult. – Köszönöm, hogy kijöttél elém, Bells. Taxival is jöhettem volna, de igazából jobb, hogy így történt, mert valamit át kéne neked adnom.

- Félnem kéne?

- Ugyan, dehogy – nevetett Charlie, és kihúzott egy hivatalosnak tűnő barna borítékot a zakója belső zsebéből, majd átnyújtotta.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsian.

- Nyisd csak ki – noszogatott.

Így is tettem, de nem lettem sokkal bölcsebb, mikor megláttam a boríték tartalmát. Valamiféle banki papírok voltak, de nem igazán értettem az egészet. – Mi ez? – kérdeztem újra.

- Nos… mielőtt elváltatok, Edward nyitott a nevedre egy új számlát és rám bízta, hogy ha valaha is szükséged lenne valamire, akkor hozzá juthass a rajta lévő pénzhez – magyarázta Charlie.

Újból ránéztem a papírokra és mikor megláttam a számlán lévő összeget, az állam szinte a földön koppant. – Edward megőrült! – habogtam hitetlenkedve.

- Azt akarta, hogy gondtalanul mehess a Harvardra – mondta.

- Ebből akár 120 évig is járhatnék a Harvardra – nevettem fel kissé hisztérikusan.

- Egy centet sem költöttem belőle – jelentette be Charlie. – Azt akartam, hogy mikor tudomást szerzel a pénzről, arra költsd, amire te akarod. Na meg persze az apád vagyok. Az a dolgom, hogy támogassalak.

Kissé elérzékenyülve öleltem magamhoz Charlie-t, hiszen tényleg annyit segített nekem abban az egy évben, amit Edwardtól külön töltöttem.

Mikor újból a papírra tekintettem, elöntöttek az érzelmek. Összetörtem Edward szívét, ő pedig még akkor is csak arra gondolt, hogy nekem mindenem meglegyen. Az én szívemet most viszont betöltötte a hála és az iránta érzett szerelem.

***

Pár órával később beléptem az egykori otthonom ajtaján, ahol Alice már nagyban szervezkedett. Mikor Edward megpillantott, azonnal hatalmas mosoly kúszott az arcára és felém indult. Én még nagyobb lendülettel tettem ugyanezt, és kissé megtántorodott a becsapódásom erejétől, miközben köré fontam magam.

- Jesszusom, Swan – nyögte. – Kész buldózer vagy. Minek köszönhetem ezt a kitörő üdvözlést?

- Ennyi igazán jár a szülinapos fiúnak – búgtam.

- Tényleg? Csak ennyi? – kérdezte ugyanolyan csábos hangon, mire én majd elolvadtam.

- Hát… talán még egy csók is belefér – vontam meg a vállam.

Edward újra elmosolyodott, majd ajkait az enyémekhez érintette és lassan becézgette őket. Viszont nem maradt sokáig ilyen gyengéd a csókunk, hamarosan nyelve bekúszott a számba és heves táncot járt az enyémmel. Eközben én olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha össze akarnék vele olvadni. A kezei elkezdtek rajtam kalandozni, majd végül a fenekemen megállapodva húzott ő is még közelebb magához, amitől én félreérthetetlenül megéreztem vágyát.

- Öhm… kimenjünk? – szólalt meg egyszer csak Jasper hangja a ködön keresztül, ezzel félbeszakítva eddigi tevékenységünket.

- Már készültem volna leönteni titeket egy vödör jeges vízzel – tette hozzá Alice, de láttam rajta, hogy alig tudja visszafogni a mosolyát.

- Te csak koncentrálj a dekorációra, Alice – vágtam vissza, de én sem tudtam leplezni az arcomat beterítő vigyort.

Nagyjából egy óra múlva már tele volt a lakás a barátainkkal és Edward családjával. Mikor Esme és Carlisle megérkeztek, egykori anyósom azonnal a karjaiba vont és szorosan magához ölelt. – Bella, édesem… úgy örülök, hogy újra így együtt vagyunk.

- Anya, ne kezdd – morogta mellőlem Edward.

- Miért mondod mindig, hogy ne kezdjem? – nézett felháborodva a fiára Esme.

- Mert mindig úgy nézel ki, mint aki mindjárt elbőgi magát.

Esme csak legyintett és visszafordult felém. – Olyan kár, hogy Charlie nem tudott eljönni – jegyezte meg.

- Ő is sajnálja, de holnap korán kel és fel kell készülnie a találkozójára – magyaráztam.

- De te itt vagy – mondta mosolyogva, majd kényelmetlenül hosszú ideig bámult engem és Edwardot.

- Anya, mit művelsz? – érdeklődött Edward.

- Semmit, csak… olyan szép pár vagytok – szipogta Esme.

Carlisle ekkor lépett közbe. – Mi lenne ha beljebb mennénk és köszönnénk a többieknek is, hm? – kérdezte Esmétől.

Edward hálás pillantást vetett az apjára, majd mikor mindketten elvegyültek a többi vendég között, idegesen kifújta a levegőt. – Nem igaz, hogy mindig ezt csinálja…

- Csak nem félsz, hogy mit gondol az új barátnőd a családodról? – incselkedtem vele.

Edward csak elmosolyodott és karját a vállam köré fonta, hogy magához húzzon és édes csókot nyomjon ajkaimra. – Ugyan… tudom, hogy ez meg sem kottyan neki – mormolta olyan közel hozzám, hogy közben ajkai súrolták az enyémeket, én pedig le sem tudtam törölni az arcomat beterítő fülig érő mosolyt.

Nagy megkönnyebbülésemre úgy tűnt, hogy a dolgok visszaálltak a régi kerékvágásba, már ami a közeli barátainkat illeti. Nem néztek ránk furcsa szemmel, sőt teljesen természetesnek tűnt nekik, hogy újra együtt vagyunk.

Viszont egész este fúrta az oldalamat valami, és amint lehetőségem volt rá, félrehívtam Edwardot a hálószobába, ahol nyugodtan tudtunk beszélni és a buli zajai csak halkan szűrődtek át a csukott ajtón. Belenyúltam a táskámba és átnyújtottam neki a borítékot, amit Charlie-tól kaptam.

- Nem tetszik ez nekem, a válási papírokat is így kaptam meg – jegyezte meg Edward, mire én könnyedén vállba bokszoltam.

- Hé! Ezzel ne viccelődj!

- Pedig most, hogy itt vagy velem, már könnyebben megy – mondta féloldalas mosollyal, majd kinyitotta a borítékot és kihúzta belőle a papírokat. Néhány pillanatig láthatóan nem értette, de aztán leesett neki. – Bella, esküszöm ezt nem szándékosan nem mondtam el neked. Amióta újra együtt vagyunk, eszembe sem jutott ez a számla…

- Tudom, Edward – szakítottam félbe gyengéden. – Nem azért adom oda, hogy számon kérjelek. Charlie ma adta oda ezeket a papírokat, de én nem fogadhatom el ezt a pénzt.

- Ugyan miért nem?

- Mert semmivel nem érdemeltem ki – feleltem rögtön. – És ez rengeteg pénz, Edward.

- Bella, ez a számla nem csak azt biztosítja, hogy ne fulladj meg a diákhitelekben, de egy biztonsági háló is, ha bármi történne – magyarázta. – Sajnálom, de nem adhatod vissza. Pláne nem a születésnapomon.

- Edward, kérlek légy észnél! Nem fogadhatok el ennyi pénzt csak úgy – mondtam szinte könyörögve.

- Hadd kérdezzek valamit – sóhajtotta. – Van rá bármiféle halvány esély, hogy valaha újra a feleségem leszel?

A kérdés teljesen váratlanul ért, és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. – Hát… hát persze. Mármint gondolom. Igen – habogtam.

- És mivel onnantól közös a vagyonunk, az lenne az első dolgom, hogy kifizetem a diákhiteled – érvelt. – Na meg persze nyilván nem fogunk külön élni Bostonban, tehát mindenképpen el kell fogadnod, hogy költeni fogok rád és a közös életünkre.

Ekkor már nem is a mondanivalójára figyeltem, csak egy dolog ragadott meg. – Bostonban? – kérdeztem vissza hatalmas mosollyal.

Erre Edward arcára is mosoly ült ki. – Édes, mit hittél? Hogy nem megyek veled?

- Nem tudom – vontam vállat. – Azt hittem nem igazán gondoltál még bele. Mármint Boston nincs messze, és csak három évről van szó és neked itt a munkád meg az egész életed.

- Az én életem ott van, ahol te is – felelte halkan, nekem pedig rögtön elolvadt a szívem.

Közelebb léptem hozzá és karjaimat a nyaka köré fontam. – Úgy érzem elrabollak a családodtól vagy valami – vallottam be. – És mi lesz a munkahelyeddel?

- Bostonban is találok munkát, Bella – mondta, miközben derekamat átkarolta. – A családom megérti. És amúgy is már régóta valami másra vágyom. Többre.

- Tehát akkor… együtt megyünk Bostonba – ízlelgettem hangosan kimondva a tényt, és közben alig bírtam visszafogni a vigyorom.

- Együtt – erősítette meg Edward, én pedig lábujjhegyre emelkedtem, hogy megcsókolhassam. Ezzel pedig minden más kiment a fejemből.

***

A buli nagyon jól sikerült, de annak a fényében, hogy mennyire egyedül akartam maradni Edwarddal, végtelenül hosszúnak tűnt. Jasper és Alice maradtak a legtovább, utóbbi pedig elégedetten sóhajtott. – Most mondjátok, hogy nem vagyok zseniális – nézett körbe rajtunk.

- Az vagy, Alice – bólintottam. – Nem is értem, miért nem partiszervezéssel foglalkozol.

- Áh, ez csak hobbi – legyintett.

- Szép kis hobbi – morogta Edward.

- Hagyjátok! – szólt ránk Jasper. – Az én feleségem egy multitalentum. 

- Ez így is van és leborulunk a lába előtt – felelte Edward. – És biztos vagyok benne, hogy most mindennél jobban szeretne hazamenni és kipihenni a jól végzett munka fáradalmait.

- Hallod ezt, Ali? Pucoljunk innen, a gyerekek rosszalkodni akarnak – kacsintott Jasper.

Alice felnevetett, de igazat adhatott Jaspernek, ugyanis ők ketten gyorsan elbúcsúztak tőlünk és tíz perc múlva Edwarddal kettesben maradtunk. – Ne is hallgass Jasperre – mondta. – Mindig muszáj kinyögni valami hülyeséget.

- Elég kár lenne nem hallgatni rá, ugyanis… őszintén szólva egész este csak a rosszalkodásra tudok gondolni – feleltem csábító hangon, miközben lassan Edward felé lépkedtem.

-Ó, igazán? – emelte meg egyik szemöldökét. Határozottan bólintottam, mire Edward újból megszólalt. – Rajtam ne múljon…

Derekamnál fogva szorosan magához húzott és olyan szenvedéllyel kezdett el csókolni, hogy alig kaptam levegőt. Most, hogy a közös jövőnk ilyen biztosnak tűnt, mintha a legutolsó vékonyka fal is leomlott volna köztünk. Nem volt több akadály és áthidalhatatlan probléma. Az életünk elkezdődött és csakis arra várt, hogy rendesen megéljünk minden élményt.

Edward kezei lejjebb csúsztak, hogy aztán belemarkolhasson a fenekembe és néhány pillanat múlva felemelhessen. Karjaimat a nyaka köré, lábaimat pedig a dereka köré fontam, miközben a hálószoba felé lépkedett velem, közben egy pillanatra sem szakítva meg forró csókunkat. Mikor sikerült betántorognunk a szobába, óvatosan letett az ágyra, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem, míg ő türelmetlenül húzta le magáról az inget.

Szinte tátott szájjal csodáltam a félmeztelen Edwardot. Egy cseppet sem változott a külön töltött idő alatt, sőt ha ez lehetséges, még vonzóbb lett. Mikor észrevette, hogy lenyűgözve figyelem őt, elmosolyodott, de nem nagyképűen. Inkább szeretetteljesen. Megragadta a felsőm alját és olyan lassan kezdte felfelé gyűrni rajtam, hogy a szívem egyre hevesebben vert a vágyakozástól. Mikor végre lekerült rólam a ruhadarab, ugyanilyen tempóval szabadított meg a nadrágomtól is, miközben végigcsókolt minden centit, amit éppen lemeztelenített, majd ajkai visszafelé követték ugyanazt az utat. Mikor arcunk végre egy vonalba került, hosszasan ízlelgettük egymás ajkait egy gyengéd csókban.

Egy idő után már nem bírtam magammal, úgy éreztem elolvadok Edward simogató kezei és becézgető ajkai alatt. Kezeim beférkőztek kettőnk közé és én is lerángattam róla a nadrágot. Úgy tűnt ezt már ő sem bírja, ugyanis hirtelen egyik keze becsusszant az alsóneműmbe, ahol ujjai rátaláltak legérzékenyebb pontomra. Vadul nyögtem bele a csókunkba a váratlan érzéstől és még többre vágyakozva mozgattam a csípőmet ujjai tempójára. Azonban ahelyett, hogy Edward megadta volna amire vágyom, felemelkedett rólam és lehúzta lábaimról a bugyit. Néhány pillanatig csak megbabonázva figyelte immáron teljesen meztelen testem, miközben szórakozottan cirógatta a combjaim.

Kezembe véve az irányítást, feltérdeltem vele szemben és megszabadítottam az alsónadrágtól, így most már mindketten meztelenek voltunk. Edward, aki eddig szintén térdelt, most leült, hogy az ölébe mászhassak. Karjaival körbeölelte a derekam és a szemembe nézett, miközben én szép lassan leereszkedtem rá.

Edward ajkairól rekedt nyögés szállt fel, én viszont csak lehunytam a szemem és felsóhajtottam. Elképesztő volt egy év különlét után újra magamban érezni őt. Újra egyesülni. Néhány pillanatig mozdulatlanul élveztem jelenlegi pozíciónkat, majd kinyitottam a szemem, hogy tekintetünk újra egymásba fonódhasson, és végtelenül lassan kezdtem el mozogni rajta.

Nem voltunk különösen hangosak, nem voltunk hevesek. Csak két szeretni vágyó, éppen egyesülő test voltunk. Arcomat Edward nyakába temettem és lusta, nedves csókokkal követtem a válla vonalát. Tenyerét a tarkómra csúsztatta és a fülembe suttogott. – Nézz rám.

Pillantásom újból megtalálta az övét, keze pedig gyengéden túrt bele a hajamba. – Te vagy a leggyönyörűbb látvány az egész világon – lehelte.

Biztos voltam benne, hogy a szívem félrevert egy ütemet. Megszólalni sem bírtam, egyszerűen csak rávetettem magam Edward ajkaira és reméltem, hogy kiérzi belőle mindazt, amit a sok érzéstől fuldokolva nem tudtam kimondani.

Alighogy gyorsítottam végre a tempón, Edward hátradöntött az ágyon és kihúzódott belőlem. Mielőtt azonban panaszkodhattam volna, érzéki csókra csábította ajkaimat, majd lejjebb haladt a melleimre, a hasamra, és mire feleszméltem, nyelvével a legkívánkozóbb pontomnál körözgetett. Hangos nyögés tört elő belőlem, miközben kezeim a haját markolták. Edward gyengéden és fáradhatatlanul kényeztetett nyelvével és engem már csak egy hajszál választott el a csúcsponttól, amikor újra fölém kerekedett és egy határozott lökéssel megint egyesített minket.

Kétségbeesetten markoltam a karjaiba és biztattam gyorsabb tempóra. Minden korai türelmünk köddé vált, nem maradt más, csak a vágy, hogy örömet okozhassunk egymásnak. Alig telt bele egy perc és megéreztem azt a bizonyos leírhatatlan érzést, amit már olyan régóta nem. Belső izmaim megfeszültek Edward körül, mire a fölöttem mozgó test utoljára megremegett és rám omlott. Újra magamon érezni a súlyát és a szuszogását a nyakamban olyan elégedettséggel töltött el, amit talán még soha nem éreztem.

Hangos nevetés hagyta el az ajkaimat mielőtt megállíthattam volna, mire Edward álmosan nézett a szemeimbe. – Mi olyan vicces, Swan?

- Semmi – feleltem vigyorogva. – Csak még soha életemben nem voltam ilyen nevetségesen boldog.

***

Kevesebb, mint két hónap múlva ott álltunk Edward lakásának épülete előtt. Esme Alice-hez hasonlóan meg sem próbálta elrejteni leguruló könnyeit, sőt még Rosalie is elérzékenyült. És hát mit tagadjam, nekem sem volt könnyű. Miután Emmett bordaropogtató ölelésben részesített, Rose mosolyogva vont magához, én pedig megpusziltam a piciket, akiknek még fogalmuk sem volt arról, hogy mi történik.

- Ugye minden nap beszélünk? – kérdezte Alice, miután őt és Jasper-t is magamhoz öleltem.

- Még rám is fogsz unni, ne aggódj – feleltem mosolyogva.

- Büszkék vagyunk rád – mormolta Carlisle a hajamba, mikor őrá került a sor.

- Köszönöm – suttogtam meghatódva.

Végül Esmére került a sor. Gyengéden két keze közé vette az arcomat. – Köszönöm, Bella – mondta. – Mindent, amit a családomért tettél.

- Ugyan, Esme, nekem kell megköszönnöm. Te vagy a legjobb ember, akivel valaha találkoztam. És én köszönöm, hogy a családod tagja lehettem.

- Még mindig az vagy – felelte könnyes mosollyal. – Mindig is az leszel.

Ettől persze rögtön elbőgtem magam, ezért alig láttam, hogy mit akaszt Esme a nyakamba, de mikor lenéztem, azonnal felismertem. Az a nyaklánc volt az, amit az esküvői ruhapróbámon adott nekem, és amit Edwardnál hagytam, mikor azon a bizonyos napon kiléptem a lakása ajtaján.

- Ne is tiltakozz – mondta határozottan, mikor szólásra nyitottam a számat. – Hozzád tartozik.

- Köszönöm, Esme – hálálkodtam elfúló hangon, majd őt is megöleltem. Ezután Edwardhoz fordult.

- Mindenetek megvan? Vezess óvatosan és hívjatok fel, mikor odaértek!

Edward gyengéden mosolygott az anyjára. – Ne aggódj semmi miatt – nyugtatta. – Nem a világ végére költözünk, anya. Indulhatunk?

Ezt az utolsó szót már hozzám intézte, én pedig még egyszer utoljára körbenéztem. Nem csak a szeretteinken, de a többi emberen is. Ki tudja, hova igyekeztek ezen a szombat délelőttön ebben a csodálatos, elképesztő, varázslatos városban amit eddig az otthonomnak hívtam. Ahol az utóbbi két hónapban átéltem eddigi életem legcsodálatosabb nyarát.

De készen álltam. Még soha semmiben nem voltam ennyire biztos. Felnéztem Edwardra és mosolyogva bólintottam.

- Indulhatunk.