15. fejezet - részlet

Az a helyzet, hogy gyorsan akartam végezni ezzel a fejezettel, hogy hamar hozhassam, aztán majdnem két teljes hét alatt mindössze tizenheten olvasták az előző részt, és hárman kommenteltek. Ez abszolút lelombozott és meg sem próbáltam írni. Úgyhogy íme itt van amit eddig írtam, a többi meg majd jön... valamikor.
Abellana

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

14. fejezet

Sziasztok! Elnézést, amiért ilyen sokára lett meg az új fejezet, de végre kész, és szerintem most nem is lett rossz, de majd ti megmondjátok. :) Ahogy mindig, köszönöm a véleményeteket és most is kíváncsi vagyok.
Abellana

(Edward)

Olyasmire ébredtem, amire már időtlen idők óta nem. Egy meleg test mocorgására a karomban. Kinyitottam a szemem és ekkor tudatosult bennem, hogy Bella és én hajnalban elaludtunk a kanapén. Olyan édesen szuszogott a karjaim között, hogy nem tudtam elfojtani egy nagy mosolyt.

Ugyanakkor eszembe jutottak a tegnap este történései is, köztük az, hogy Renée mennyire elbizonytalanította Bellát és milyen rosszul bánt vele. Ahogyan Charlie is mondta miután kettesben maradtunk, Bellának ezt kellett kiállnia egész életében. Charlie nem tűnt túl beszédes típusnak sohasem, így hát ezért is lepett meg, mikor egyszer csak azt mondta, hogy látja, hogy van valami köztem és a lánya között. Nem kérdezősködött. Csak annyit kért, hogy tegyem boldoggá. Ezek után tényleg nem akartam mást, csak boldoggá tenni a lányt a karjaimban. Nem hagyhatom, hogy a múlton rágódjon, és én sem fogom ezt tenni. Új fejezet kezdődött el és ideje előre tekinteni.

Bella megint megmozdult és láttam, hogy kezd ébredezni. Aprócska csókot nyomtam puha ajkaira, mire ő beleegyezően hümmögött, így hát megismételtem a csókot. Ezúttal tudtam, hogy teljesen éber, ugyanis nyelve lassan a számba kúszott és rátalált az enyémre. Belenyögtem a csókba, miközben kezem felcsúszott a csípőjéről az oldalára, én pedig észre sem vettem, hogy milyen közel járok a két kívánatos domborulathoz, míg a hüvelykujjam végig nem simított az egyik melle alatt – finoman hozzáérve, egyelőre csak a pólóján keresztül.

Ezúttal Bellán volt a sor, hogy felnyögjön, miközben ujjai a tarkómnál játszadoztak a hajammal, amivel teljesen megőrjített. Egyre jobban belemerültünk a dolgokba, és tudtam, hogy biztosan érzi a nadrágom vékony anyagán keresztül, hogy mennyire kívánom őt. Le akartam állítani magam, mielőtt még valahogyan olyasmibe hajszolnám Bellát, amit még nem akar megtenni, de ekkor meglepett. Csípője kicsit megemelkedett, aminek következtében hozzám dörgölőzött, és mindketten belenyögtünk a forró csókba.

Eltávolodtam ajkaitól, hogy egy kicsit észhez térhessek, de csókjaim lefelé haladtak, először az állára, majd a nyakán lévő érzékeny bőrt szívtam az ajkaim közé. – Van róla fogalmad, hogy mit művelsz velem? – mormoltam a nyakába, miközben a hüvelykujjam feljebb csúszott és megérintette a mellbimbóját.

- Edward – tört fel a nevem sóhajként ajkai közül, mire felmordultam és mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan felültem a kanapén. Bella kérdőn tekintett fel rám, de láttam rajta, hogy még mindig elhomályosítja őt a vágy.

- Nem kéne elsietnünk a dolgokat – magyaráztam.

Bella kétkedőn megemelte egyik szemöldökét. Mintha kissé megbántottnak tűnt volna. – Valóban? Akkor is ezt mondanád, ha nem volnék szűz?

Felsóhajtottam és visszamásztam fölé, míg orrunk össze nem ért. – Igen, akkor is ezt mondanám – feleltem halkan. – Bella, nincs még két napja sem, hogy a dolgok… komolyra fordultak köztünk. Ne siessük el, élvezzük ki. És azt akarom, hogy ha eljön az idő, ne bánd meg, amit tenni fogunk.

Láttam a szemeiben, ahogyan a vágyakozás helyét lassan átveszi a józan gondolkodás, és végül elmosolyodott. – Igazad van – bólintott. – Ne siessük el. Én csak…

Bella az alsó ajkába harapott és láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani, amit gondol. De nem is volt rá szükség. A tegnap esti beszélgetésünkből tudtam, hogy milyen bizonytalan még kettőnkkel kapcsolatban, és azt is tudtam, hogy ez nem változik meg csak úgy egyről a kettőre. Így hát csak vetettem rá egy mosolyt, hogy tudja, semmit sem kell mondania, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.

Azért az tagadhatatlan volt, hogy nagyon is jól indult a reggel…

***

A vasárnap csendesen és nyugodtan telt el, mint mindig. Az egyetlen különbség az volt, hogy Bella és én már nem csak barátokként múlattuk az időt. Egy évnyi várakozás után alig tudtam elhinni, hogy akármikor a karjaimba zárhatom és megcsókolhatom. Egy év…

Sokat őrlődtem azon, hogyan is mondjam el Bellának, hogy én már azelőtt figyeltettem őt, mielőtt ő egyáltalán megismert volna engem. Az igazság azonban az volt, hogy féltem ennek a következményeitől. Hiszen tényleg elég hihetetlennek tűnt az, hogy puszta véletlenségből lett annyi lány közül pont ő a feleségem. És tartottam attól, hogy ő nem hinné el, hogy véletlen történt az egész. Hiszen ha titokban figyeltem őt, mi akadályozott volna meg abban, hogy elintézzem, hogy ő legyen a menyasszonyom? Nem – döntöttem el magamban. Még nem mondhatom el Bellának. Hiszen végre együtt vagyunk, nem ronthatom el rögtön az elején. Azzal nyugtattam magam, hogy azért titkolózom, hogy ne rontsam el a boldogságát. Ugyanakkor ott volt egy belső hang, ami szüntelenül azt kántálta: gyáva, gyáva, gyáva…

Próbáltam nem hallgatni rá.

***

Hétfő reggel annak tudatában indultunk el dolgozni, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat az emberek előtt. Nagyon is örültem, mikor Bella felvetette ezt az ötletet szombat délután, ugyanis ismertem a családomat. Évekig várták, hogy találjak magamnak valakit, most pedig túlságosan is izgatottak lennének. Ki akartam élvezni, hogy egyelőre ez csak kettőnk titka.

Miközben próbáltam a munkára koncentrálni egész délelőtt, néha azért elkalandoztak a gondolataim. Nem csak a családom, de én is évekig vártam, hogy találkozzak valakivel. Valaki olyannal, aki mellett el tudnám képzelni az életem. Aztán egy évvel ezelőtt megláttam egy lányt, aki magam sem tudom hogyan, de első pillantásra az ujja köré tekert. Hihetetlennek tűnt, hogy most velem van. Sőt mi több, a feleségem. Még akkor is, ha nem éppen ideális körülmények között történt meg a házasságkötés. A lényeg az, hogy miután annyiszor elszalasztottam az alkalmat, most mégis megkaptam őt. Nem ronthatom el.

A gondolataimból egy halk kopogás hangja szakított ki, majd Victoria bedugta a fejét. – Mr. Cullen, egy bizonyos Alice Brandon keresi magát. Itt vár az iroda előtt.

- Engedd csak be, köszönöm – feleltem, majd pár pillanattal később bepattogott az irodámba Alice az ő fülig érő mosolyával.

- Látom jó kedvedben vagy – mondtam köszönés helyett.

- Bizony! Telefonálni akartam, de úgyis a környéken jártam és gondoltam beugrok. Jasper egyik barátjának könyvbemutatója lesz és bulit tart a lakásán ma este. Te és Bella eljöhetnétek.

Összehúzott szemöldökkel tanulmányoztam Alice felvillanyozott arcát néhány pillanatig, majd megszólaltam: - Kérdezhetek valamit? – Alice bólintott. – Mi ez az állandó közös programszervezés? Nem mintha bánnám, te és Jasper vagytok a legjobb barátaim, csak azelőtt sosem voltál ilyen… hogy is mondjam… túlbuzgó.

- Úgy érted Bella előtt – mosolyodott el Alice, majd vállat vont. – Én csak örülök, hogy végre nem vagy egyedül, Edward. És az is közrejátszik, hogy talán ha te és Bella kimozdultok, a dolgok jobban… összecsiszolódnak.

Ó, a dolgok már így is elég jól össze vannak csiszolódva. Ezt persze nem említettem Alice-nek, de nem is kellett mondanom neki semmit, ugyanis újabb kopogás hallatszott. Ezúttal nem Victoria volt az, hanem az egyetlen személy, akiről tudta, hogy bármikor szó nélkül beengedheti az irodámba.

Bella sugárzó mosollyal lépett be az irodámba, majd meglepetten vette észre a velem szemben ülő Alice-t. – Óh, nem tudtam, hogy itt vagy Alice. Ugye nem zavarok?

- Dehogy, már épp indulni készültem – válaszolta helyettem Alice. – Csak beugrottam, hogy szóljak, Jasper egyik barátja nagy bulit tart ma este és eljöhetnétek. Jól fogunk szórakozni.

Bella kérdőn pillantott rám, majd mikor vetettem rá egy apró mosolyt, a tekintete újra Alice-re ugrott. – Oké, persze – bólintott. Alice egy másodpercig furcsa pillantással méregetett mindkettőnket, de végül csak összecsapta a két kezét és felállt.

- Remek! Akkor este találkozunk – jelentette be vidáman, majd pár pillanat múlva Bella és én kettesben maradtunk.

- Csak szerintem viselkedett kicsit furcsán? – kérdezte Bella. – Lehet, hogy gyanít valamit.

Odaléptem hozzá és a karjaim közé zártam, majd egy rövid csókot nyomtam ajkaira. – Azt erősen kétlem – feleltem. – Azt akarja, hogy jobban összecsiszolódjunk.

- Nem is tudom, Mr. Cullen – biggyesztette le az ajkát Bella. – Nem lenne illendő munkaidőben összecsiszolódnunk az irodájában.

Felnevettem és még közelebb húztam őt magamhoz. – Nos, ez esetben szerencse, hogy pár perc múlva ebédszünetem van.

Bella elmosolyodott, én pedig felé hajoltam, hogy ajkaim rátalálhassanak az övéire. Nyelvem végigsimított alsó ajkán, majd nagy meglepetésemre Bella volt az, aki elmélyítette a csókunkat, mikor nyelve rátalált az enyémre. Észre sem vettem, hogy szépen lassan hátrálni kezdtünk, míg le nem huppantunk a fekete bőrkanapéra.

A csókunk közben Bella egyik kezét a tarkómnál a hajamba fúrta, másik keze pedig a mellkasomon nyugodott. Az én kezem a térde alatt volt, de lassacskán egyre feljebb csúszott, míg ujjaim utat nem találtak a szoknyája alá, és hamarosan a combját simogatták. Élvezettel hallgattam, ahogyan Bella belenyög a csókunkba, de ezután zihálva vált el tőlem. Egy pillanatig értetlenül néztem rá.

- Na és azzal mi van, hogy ne siessük el? – kérdezte pimasz mosollyal. Elővettem legszomorúbb kiskutya nézésemet, mire Bella felnevetett. – Na gyerünk, ideje ebédelni. De előbb próbálj, öhm… lehiggadni.

Az biztos, hogy le kell higgadnom, ha nem akarok látható izgalmi állapotban mutatkozni az emberek előtt. Bella pedig nem tudta elfojtani az önelégült mosolyát.

***

Egy kisebb étterembe mentünk, közel az irodához. Olyan helyen akartunk lenni, ahol nyugodtan együtt lehetünk, ugyanis tudtam, hogy ha apám cégének egyik alkalmazottja lát meg, az valószínűleg el fog jutni Rosalie fülébe. Valahogy mindig minden eljut az ő fülébe. Ők viszont leginkább nagyobb éttermekben, vagy az irodánk épületében szoktak ebédelni, így hát most nyugodtan magunk lehettünk.

Nem sokkal azután, hogy leültünk, észrevettem, hogy Bellát nagyon foglalkoztatja valami. – Mi az? – kérdeztem könnyed hangon, miközben egyik kezemmel megemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.

- Azt hiszem nem akarnád hallani – felelte Bella.

- Ha veled kapcsolatos, akkor igenis hallani akarom – mondtam. Bella az ajkába harapott, látszott rajta, hogy nem szívesen akarja kimondani.

- Hát… örülök, hogy megegyeztünk abban, hogy egy ideig titokban tartjuk… ezt. És én tudom, hogy miért akartam, de meglepett, hogy milyen hamar egyetértettél. Nem mintha arra számítottam volna, hogy hevesen tiltakozni fogsz vagy ilyesmi, csak… szóval eszembe jutott, hogy talán azért nem akarod, hogy a családod és a barátaid megtudják, mert talán…

- Mert? – kérdeztem. Nem tudtam, hogy hova akar kilyukadni. Bella arckifejezése ellágyult, mikor rám pillantott.

- Mindennel, ami körülöttem történik… úgy értem ott van például az anyám botrányos viselkedése, meg minden. Szóval megérteném, ha szégyellnéd felvállalni ezt a kapcsolatot előttük.

Egyszerre több érzelem is felgyűlt bennem, a legelső ezek közül pedig a harag volt. De aztán igyekeztem rögtön el is nyomni, mert ez egy kellemes délutánnak ígérkezett és nem akartam elrontani.

- Ne mondd ezt – néztem Bella szemeibe. – Mindig ezt csinálod, mindig alábecsülöd magad.

Magamhoz húztam az arcát, míg már csak két centire nem volt az enyémtől, és gondoskodtam róla, hogy végig a szemembe nézzen.

- Nem érdekel, hogy milyen a családod. Te érdekelsz. Az első pillanatban ahogy megláttalak, megláttam valami olyat is, ami miatt nem tudlak elengedni magam mellől, Isabella Swan. Azért egyeztem bele rögtön, mert magamnak akarlak. Egy ideig csak én akarok örülni, hogy itt vagy nekem. Mert önző vagyok. Ne kételkedj bennem, rendben?

Egy pillanatra láttam, ahogyan Bella szemei könnyesek lesznek, de nem engedte őket legurulni az arcán, csak átszelte a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

- Sajnálom. Tudom, hogy hülyén viselkedtem – mondta, miután elváltunk.

- Tudom, hogy miért jutott ez eszedbe, Bella, és azt is tudom, hogy ő sosem bánt kedvesen veled, de neked meg kell tanulnod kedvesebben bánni magaddal. Én majd mindig ott leszek, hogy emlékeztesselek.

Mindketten elmosolyodtunk, és ezúttal én csókoltam meg őt, ám éppen mikor kezdtünk volna belemelegedni, valaki a torkát köszörülte. Kissé riadtan váltunk szét, de mikor megláttam az egyik pincér rosszalló tekintetét, felnevettem.

- Látod? Miattad még azt is elfelejtettem, hogy nyilvános helyen vagyunk – mondtam, miután elsétált a pincér, Bella pedig felnevetett.

Csak ekkor vettem észre, hogy két fiatal nő a közeli asztalnál nem túl feltűnően minket néz, beszélgetésük foszlányai pedig idáig elhallatszottak, még akkor is, ha próbáltak halkan beszélni.

Igen, biztosan ők azok… hallottam róla, de biztos nem igaz… ha már akkor is jegyesek voltak, nem csalta volna meg… nézd meg, hogyan néz a feleségére… azok a pletykák nem lehettek igazak… teljesen egymásba vannak esve.

Elképedten jöttem rá, hogy a rólam terjengő pletykákról beszélgettek, amelyeket Jacob Black talált ki. Rosalie most végtelenül meg lett volna elégedve magával. A terve sikerült, az emberek elhiszik, hogy nem keveredtem azokba a kétes nőügyekbe. Az utolsó szavaik azonban még mindig a fülemben visszhangoztak. Vajon tényleg így van? Tényleg egymásba szerettünk? Mikor újból Bellára pillantottam, tudtam, hogy ő is hallotta őket.

De mindketten úgy tettünk, mintha nem hallottunk volna semmit.

***

Az ebédszünetes incidens után úgy folytatódott a nap, mint azelőtt. Este elmentünk a címre, amit Alice sms-ben elküldött, habár kicsit késve, ugyanis Bella és én gyakorlatilag megismételtük a tegnap reggelt a kanapén. Igaz, hogy lassan akartam haladni vele, de azért nem olyan lassan.

Mire megérkeztünk, már javában folyt a buli. Meg kell hagyni, nem hittem volna, hogy egy könyvbemutató utáni parti ilyen zsúfolt és hangos lesz. Alice nem sokkal később megtalált minket, és harsányabb volt mint általában. Tudtam, hogy ez mit jelent. Az este végére ki fog dőlni, és Jaspernek a nyakában kell majd hazavinnie…

- De jó, hogy itt vagytok! – kiabálta Alice, miközben fel-le ugrált az éppen üvöltő dal ritmusára. – Bella, muszáj velem táncolnod!

- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet, Alice – próbálta túlkiabálni a zenét Bella, de esélye sem volt, Alice máris magával húzta őt a tömegbe, de még utoljára vetett rám egy szenvedő pillantást, amitől felnevettem.

Ekkor hirtelen valaki a vállamra csapott, és mikor megfordultam, Jasperrel találtam magam szemben. – Jó, hogy eljöttetek – mondta.

- Ja, kösz a meghívást. Látom a nejed már nem szomjas – böktem a fejemmel Alice felé, aki Bella kezeit szorongatta és ketten együtt úgy táncoltak, mint a kisgyerekek. Bella hátravetett fejjel nevetett, én pedig éreztem, ahogyan hatalmas mosoly kúszik az arcomra. A szívemet szorongatta egy ismeretlen érzés attól, hogy ilyen vidámnak láttam. Ekkor megint eszembe jutott az a beszélgetés az étteremben, de mielőtt jobban belegondolhattam volna, Jasper újra megszólalt.

- Hogy mennek a dolgok köztetek?

Egy pillanatig elgondolkodtam, majd úgy döntöttem, hogy Jaspernek elmondhatom. Ő nem fog minden kis részletről kifaggatni.

- Nos, igazából… jól. Nagyon is jól.

Jasper egy másodpercig gyanúsan méregette az arcom, aztán megszólalt. – Úgy érted ti ketten…? – Bólintottam. – Mióta?

- Péntek este óta.

- Szóval még friss – nyugtázta Jasper. – Legalábbis számára.

Felsóhajtottam. Tudtam, mire gondol. – Ne is mondd – ráztam meg a fejem.

- El fogod neki mondani?

- Persze, hogy elmondom. Nem akarok titkolózni előtte. De most még nem akarom elrontani a dolgokat közöttünk.

A legjobb barátom nem ítélkezett felettem, csak megértően bólintott, pont mikor Alice újra felénk ugrált. Megfogta a férje kezét és magával húzta táncolni, én pedig a karjaimba zártam Bellát, mikor Alice már nem láthatta. – Jól szórakoztál Alice-szel? – kérdeztem mosolyogva.

Bella bólintott. – Nem hittem volna, hogy van pörgősebb ember a józan Alice-nél, de úgy tűnik az ittas Alice még őt is felülmúlja.

Felnevettem és még közelebb húztam magamhoz. – Jasper tudja. Elmondtam neki. Ő megérti, hogy nem akarjuk nagydobra venni.

- Hát, ha te bízol benne, akkor én is bízom benne – felelte.

Lehajoltam hozzá egy csókért, ami eleinte ártalmatlannak indult, de hamar több lett belőle. – Mit szólnál, ha eltűnnénk szem elől egy kis időre? – suttogtam a fülébe, miközben a kezem végigsimított az oldalán.

Megmertem volna esküdni, hogy a következő pillanatban egy morgás tört elő Bellából, de a dübörgő zene miatt nem lehettem benne biztos. Kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen, és magabiztosan bólintott. Összefontam az ujjainkat és magammal húztam őt, csendesebb és privátabb helyet keresve. Bingó! Egy létra vezetett fel a tetőre.

Mindketten felmásztunk, és azonnal elámultunk. Láthatóan sokat tartózkodtak idefent, ugyanis valaki egy kis kertet rendezett be itt, de volt néhány szék és egy asztal is.

Bella elmosolyodott és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhasson. Megőrjített a vágy, miközben puha nyelve az enyémhez ért, a kezeim pedig kalandozni kezdtek a testén. A derekáról egyre lejjebb csúsztak, míg nem bele nem markoltam a fenekébe. Aztán még lejjebb mentem és felemeltem őt csupasz combjainál fogva, hálát adva amiért hosszú lábait nem takarta más, csak egy rövid farmernadrág. Egy nagyon rövid nadrág.

Ráültettem őt a szerencsére stabilnak tűnő asztalra, ő pedig széttárta a lábait, hogy közéjük léphessek. Egész tenyeremmel rátapadtam puha combjára, mintha egyszerűen sosem lenne elég. A nadrágján keresztül is éreztem a belőle áradó forróságot és nem tudtam nem elképzelni, hogy milyen lenne felfedezni őt az ujjaimmal vagy… a nyelvemmel. Semmi kétség, ő is érezhette, hogy milyen hatással van rám.

- Bella – szabadult ki a neve ajkaim közül. Egyre közelebb és közelebb akartam húzni őt magamhoz, nem létezett olyan, hogy túl közel.

Bella puha csókokat lehelt a nyakamba, kezei pedig bekúsztak az ingem alá, hogy ott aztán csupasz hátamba mélyessze az ujjait. Talán nem én voltam az egyetlen aki úgy érezte, sosem elég.

Már éppen újból meg akartam csókolni, mikor az agyamat elborító ködön keresztül hangok kezdtek beszivárogni. Aztán egyszer csak, mikor az ajkam már éppen Belláéhoz ért…

- Te jó ég! – kiáltott fel egy túlságosan harsány hang.

- Alice, ne… - hallatszott egy másik hang a létra felől, aztán hirtelen Jasper is felbukkant Alice mögött, és meglátott minket. – Óh.

Ekkorra már elléptem Bellától, ő pedig leugrott az asztalról, de nem volt nehéz kitalálni, hogy mit is csináltunk az imént.

- Ti… ti… hogyan? Mi… mi folyik itt? – habogta Alice, majd Jasperre nézett, mintha ő a világ minden kérdésére tudná a választ, ő azonban csak vállat vont.

Felsóhajtottam és frusztráltan a hajamba túrtam. – Nézd, Alice… egy ideig titokban akartuk tartani, oké? Kérlek, hogy ne csinálj belőle nagy ügyet.

- De hát… mi van köztetek? És mikor történt? Hogyan? – záporozta a kérdéseket. Újra felsóhajtottam és Bellára pillantottam, aki megvonta a vállát, amolyan „na jó, ha már így rajtakapott…” módon.

- Pénteken, a tűzijáték közben megcsókoltuk egymást – feleltem.

Alice egy pillanatig csak várt és felfogta az új eseményeket, majd elnevette magát. – Alig merem elhinni, hogy végre rájöttetek, hogy ennek így kellett lennie!

A szemeimet forgattam, de Alice odalépett hozzánk és egy hármasölelésbe vont minket. – Ugye tartani fogod a szád erről, Alice? – kérdeztem.

- De hát miért? – értetlenkedett. – Miért akartok titkolózni?

- Egyszerűen csak szeretnénk egy ideig úgy kiélvezni ezt az egészet, hogy minél kevesebb ember tud róla. Ígérd meg, hogy jól fogsz viselkedni!

Most Alice-en volt a sor, hogy a szemeit forgassa, de végül bólintott. – Megígérem. Akarjátok folytatni? Magatokra hagyjunk?

- Alice! – méltatlankodott Bella.

- Mi van? Én csak felajánlottam, hogy…

- Egyáltalán mit keresel idefent? – szakítottam félbe.

- Fel akartam jönni levegőzni. Jasper meg akart állítani, de… - Ekkor eszébe jutott valami, és Jasperre nézett. – Hé, te tudtad?

- Nekem is csak ma este mondta el – védekezett Jasper, miközben mindannyian elindultunk a lejárat felé. Alice duzzogott egy kicsit, de miután Bella és Jasper lemásztak, magához ölelte a karomat és szinte úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, aki új játékot kapott.

- Annyira örülök, hogy végre te is megtaláltad a boldogságod, Edward – mondta.

- Én is, Alice. Én is – mosolyodtam el.

Helyzetjelentés

Sziasztok! Gondoltam adok magamról valami életjelet, ugyanis sajnos lassan haladok ezzel a fejezettel, ráadásul ma délután a gépem is megadta magát, úgyhogy most próbálom átmenteni a laptopomra amit csak lehet, és utána majd ezen folytatom. Próbálok sietni, és ígérem, hogy utána már hamar hozom a következőt. :)
Abellana