25. fejezet

És végre megint itt, alig hiszem el. Mindig olyan bűntudatom van, mikor hónapokig nem tudok befejezni egy részt és aztán mindig mondogatnom kell magamnak, amit már leírtam itt párszor, hogy csak magamnak íródik a történet. Na viszont a jó hír, hogy már látom a fényt az alagút végén. Mindig is tudtam, hogy hova halad a sztori és most végre azon a vágányon vagyok ahol terveztem. Ezért is vannak benne kisebb időugrások (a múltkori fejezetben ugrottunk másfél hónapot, itt pedig megint egyet). Jó hosszú lett, remélem tetszeni fog. Szeretem olvasni azt a pár véleményt, és köszönöm azoknak, akik írnak néhány szót. Na, egyelőre ennyi jut eszembe, szóval jó olvasást :)
Abellana

(Bella)

Pontosan egy héttel a születésnapom után Charlie azzal hívott fel, hogy valami fontosról akar velem beszélni. Kissé félve indultam útnak régi otthonom felé, azt ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy jó hírekkel fog várni. Attól féltem, hogy esetleg Renée kavart be neki valamit, ugyanis ők ketten most az ügyvédeiken keresztül tartották a kapcsolatot, és ahogyan az várható volt, az anyámnak elég sok követelése volt a válás során.

Így hát felkészítettem magam a legrosszabbakra, de kissé meglepődtem, mikor apám mosolyogva nyitott ajtót. Kedélyesen elcsevegett velem mindenféléről, és beletelt vagy negyed órába mire ráeszméltem, hogy halogatja azt, amiért ide hívott.

- Oké, apu – sóhajtottam mélyet. – Ki vele! Kibírom, bármi is az.

Charlie felnevetett. – Mindig olyan pesszimista vagy, Bella.

- Renée az, igaz? – morogtam.

- Nem. Nem az anyádról van szó – felelte. Nem mondott többet, de mikor várakozva néztem rá, végül folytatta. – Az a helyzet, hogy… kaptam egy állásajánlatot Seattle-ben. És elfogadtam.

Egy teljes percig nem szóltam semmit, ízlelgetve a szavait. – Heh? – jött végül zseniális válaszom.

- Talán emlékszel Harry barátomra, még egészen fiatal voltál, mikor meghalt. A fia, Seth megörökölte az építkezési céget, és egészen felvirágoztatta az apja örökségét, most már Seattle egyik legnagyobb cége lett. Én pedig, nos… szeretnék új lappal kezdeni. Eladhatom az itteni vállalkozást és visszafizethetem Cullenéknek azt, hogy kihúztak a bajból. Renée bele fog menni a lakás eladásába is, feltéve persze, ha megkapja a maga jussát, de felőlem megkaphatja. Seth mindenképpen szeretné, ha ott dolgoznék, Harry is ezt szerette volna.

- De… de… neked itt van az életed! Én is itt vagyok! – tiltakoztam.

- Nos, Bells… mióta a szüleim meghaltak, már csak te vagy a családom. A vállalkozás eladásán pedig már gondolkodtam egy ideje. Új környezetre van szükségem – mondta, majd elmosolyodott és megveregette a kezem. – Miattad pedig nem aggódom. Cullenék a saját lányukként szeretnek. És persze ott van neked Edward is. Az a fiú odáig van érted. Barátokat is szereztél, ráadásul fényes karrier elé nézel. Nincs rám szükséged, Bells.

- De nekem te vagy a családom – feleltem vékony hangon.

- És ez így is lesz mindig – bólintott Charlie. – Seattle még nem a világ vége. Gyakran láthatjuk majd egymást.

***

Napokig nem akartam elfogadni az apám döntését. Hónapokkal ezelőtt még lehetetlennek tűnt volna, hogy az egész családom elhagyja New York-ot, én pedig itt maradok. Persze most már nem voltam egyedül, de akkor is nehéz volt felfogni minden változást, ami május óta történt. Végül elfogadtam, hogy az apámnak hatalmas szüksége van erre. Az új kezdetre.

Így hát két héttel ezelőtt a gyerekkori otthonom előtt elbúcsúztam tőle, Edward pedig ott volt velem, hogy támogasson. Charlie kezet fogott vele és megígértette, hogy Edward vigyázni fog rám. Egy pillanatig a szememet akartam forgatni, mert hát mégiscsak tudok vigyázni magamra – fogjuk rá – de aztán megláttam apám szemében azokat az érzéseket, amelyek bennem is felmerültek. Nem csak nekem, de neki is új volt ez. Ő nem az a fajta ember, aki csak úgy elmegy új életet kezdeni. Ő is azt szokta meg, hogy én ott vagyok neki. Azt hiszem csak akkor jöttem rá, hogy mennyire megváltozott az ő élete is, amióta férjhez mentem.

Jelenleg október közepe volt, méghozzá egy gyönyörű és napos októberé. Angela és én éppen egy kávézóban üldögéltünk csütörtök reggel és szórakozottan hallgattam őt, miközben a jegyzeteimet olvasgattam.

- Nem is figyelsz rám! – csattant fel egyszer csak.

- Mi? Dehogynem! – tiltakoztam.

- Akkor mit mondtam? – kérdezett vissza.

- Hmm… feladom. Nem figyeltem rád.

Angela grimaszolt egyet, de nem tudta visszafogni a mosolyát. – Arról magyaráztam süket füleidnek éppen, hogy Ben családjának van egy isteni nyaralója északra, a városon kívül. Egy gyönyörű erdős helyen. Ben szerint el kéne mennünk holnap, mert ez lesz az utolsó enyhe hétvége. Gondoltuk elmehetnénk négyesben, ha benne vagytok. Szeretünk más párokkal lógni, de a legtöbb barátunknak nincs komoly kapcsolata. Ott van persze Sam és Emily, de ők szeretnek inkább magukban lenni.

Tudtam, hogy mire gondol. Az utóbbi másfél hónap alatt mind nagyon jó barátaim lettek, és Sam-et és Emily-t is bírtam, de ők sokkal többet voltak kettesben, mintsem a barátaikkal, így hát nem kerültem hozzájuk olyan közel.

- Én benne vagyok – feleltem. – Szerintem Edwardnak is tetszeni fog az ötlet.

- Remek! – lelkendezett Angela. – Beszéld meg vele és este hívj fel.

Beleegyezve bólintottam, majd gyorsan felhörpintettem a maradék kávémat, ugyanis mindkettőnknek sietnie kellett órára. Délután végeztem, és kábé egy órával Edward előtt értem haza, úgyhogy összedobtam magunknak egy könnyű vacsorát.

- Bella? – hallottam meg a hangját egyszer csak, majd az ajtó csukódását.

- A konyhában vagyok – kiabáltam vissza.

Meghallottam közeledő lépteit, majd mikor hátranéztem, éppen az ajtófélfának dőlve figyelt engem mosolyogva.

- Áh, hát nem ez minden férfi álma? Egy asszonyka aki vacsorával várja, mikor hazatér a munkából?

- Ne akard kihúzni a gyufát, Edward – nevettem, miközben visszafordultam a konyhaszekrény felé, hogy kivegyek két tányért.

Ő eközben mögém lépett és átkarolta a derekamat, hogy aztán finom csókokat leheljen a nyakamra, amibe kellemesen beleborzongtam. – Eszem ágában sincs kihúzni nálad a gyufát, Swan – mormolta még több csók közepette, én pedig megfordultam a karjaiban és az ajkaira vetettem magam.

Egészen eddig nem is jöttem rá igazán, hogy mennyire hiányzott nekem egész nap. Teljesen belefeledkeztem az érzésbe, ahogyan nyelve az enyémet kóstolgatta és testével a pulthoz nyomott. Még az is kiment a fejemből, hogy mit csináltam ezelőtt, egyszerűen csak ő létezett ebben a pillanatban és semmi más.

Aztán hirtelen ködösen tértem vissza a valóságba, ahogy Edward abbahagyta a csókot. – Ha most folytatjuk, akkor kihűl a kaja. És én éhes vagyok – vigyorgott szemtelenül.

- Néha utállak – biggyesztettem le az ajkamat durcásan.

- Sebaj, édes. Én imádlak – felelte.

Olyan imádnivalóan mondta, hogy nem tudtam tovább durcáskodni, helyette köré fontam a karjaimat és belecsókoltam a nyakába. – Tévedtem, én is imádlak – mondtam a szemébe nézve.

- Tudom – kacsintott, majd felkapta a tányérokat és az étkező felé indult.

Mikor elkezdtünk enni, eszembe jutott, amit Angela mondott ma reggel. – Képzeld, Ben családjának van egy erdei nyaralója, holnap délután elutaznak oda a hétvégére. Angela meghívott, hogy menjünk velük. Ha van kedved.

- Persze, benne vagyok – bólintott Edward, majd rám emelte a tekintetét és néhány pillanatig némán bámult rám.

- Mi az? – kérdeztem nevetve.

- Semmi, csak… ugye tudod, hogy milyen büszke vagyok rád?

Összeráncoltam a szemöldököm. – Miért is?

- Tudom, hogy nehéz volt mostanában – felelte. – Először a válás, aztán meg Charlie költözése. De nagyon jól kezelted, Bella. És új barátokat szereztél.

Éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra. – Csak azért kezeltem ilyen jól, mert te itt voltál nekem – feleltem őszintén.

- Szerintem pedig nagyon is a te érdemed – mosolygott rám.

Felsóhajtottam. Hát nincs tisztában vele Edward, hogy mennyire egyedül lennék nélküle? Fél éve a mai életem még elképzelhetetlen lett volna. Még ha a házasságot ki is vesszük a képből. A különköltözés a szüleimtől, aztán az ő távozásuk és válásuk. Edward változtatott meg mindent. Ő az oka annak, hogy mindezt most el tudom viselni. Viszont úgy éreztem, ezt hiába magyaráznám is neki. Néha azt gondolom, hogy erősebbnek és jobbnak lát, mint amilyen vagyok. Úgyhogy inkább nem szóltam egy szót sem.

***

Másnap késő délután érkeztünk meg a házhoz, ahol Angela és Ben már vártak minket. Meg kell mondjam, izgatott voltam, hogy egy kicsit kimozdultunk a városból. Imádtam ott élni, de mindenkinek kell néha egy kis pihenés.

Amint kiszálltunk a kocsiból, Ang máris leterített egy öleléssel, míg Ben egy sokkal visszafogottabb kézfogással üdvözölte Edwardot. – Nem tévedtetek el útközben? – kérdezte.

- Csak párszázszor – vontam vállat. – Nem nagy ügy.

- A lényeg, hogy itt vagytok – csapta össze két kezét Angela. – Kezdődhet a körbevezetés?

- Alig várjuk – felelte Edward.

Ben és Angela körbevittek minket a víkendházban, és rá kellett, hogy ébredjek, Ben családja tehetős. Nem Cullen-féle tehetős, de azért meglehetősen. Ízlésesen berendezett és komfortosnak tűnő ház volt.

- Holnap elmehetnénk túrázni, ha van kedvetek – szólt Ben. – Ma már túl sötét van hozzá. Viszont arra gondoltunk, rakhatnánk tüzet odakint, kihasználhatnánk, hogy most utoljára ilyen szép az idő.

- Nem sokszor volt még alkalmunk így négyesben lenni, úgyhogy végre kicsit jobban megismerhetjük egymást – tette hozzá Angela.

- Már előre félek – nevettem, de közben tényleg ideges voltam egy kicsit. Ez van, ha az ember házassága egy hazugságra épül. Edward együttérző pillantást küldött felém, de Ben csak elmosolyodott.

- Majd én visszafogom, ne aggódjatok – mondta.

- Ugyan már – legyintett Angela. – Bella szinte a legjobb barátnőm lett az elmúlt… mennyi is? Majdnem két hónapban? Itt az ideje egy csevegős estének.

Végül megérkeztünk a szobánkhoz. – Hűha. Ez elképesztő – jelentettem ki. Főként a kilátás volt pazar, mivel az ősz beköszöntével az egész erdő piros és sárga színekbe öltözött.

- Tényleg az – helyeselt Edward. – És még egyszer köszönjük, hogy vendégül láttok minket.

- Örömmel tesszük – felelte mosolyogva Angela. – Hosszú volt az út, hagyunk titeket egy kicsit felfrissülni. Lent találkozunk, ha készen vagytok, oké?

Mindketten bólintottunk, majd egy pillanattal később kettesben maradtunk. Kinéztem a hatalmas ablakokon a lélegzetelállító környezetre, Edward pedig mögém lépett és a vállamra tette két kezét.

- Ha szeretnéd… elmondhatjuk az igazat nekik – mondta.

Gúnyosan felnevettem. – Rosalie titoktartási szerződést íratott velem alá, Edward – feleltem.

- Nem kell megtudnia. Ahogy másnak sem, Angela és Ben nem mondanák el senkinek. Én csak… - felsóhajtott, majd folytatta – látom, hogy mennyire utálod ezt az egészet.

Szembefordultam vele és a szemébe néztem. – Szóval mondjam el nekik, hogy szinte nem is ismertük egymást, mikor egybekeltünk? Hogy pénzért mentem hozzád?

- Te is tudod, hogy nem így volt – vitatkozott.

- Kösz nem, akkor már inkább folytatom a hazudozást – feleltem, mintha meg sem hallottam volna őt az imént. Annyira mérgessé tett ez a helyzet. Az, hogy nekünk nem lehet normális kapcsolatunk, hazudnunk kell az embereknek.

- Bella – kezdte, de én félbeszakítottam.

- Hagyjuk, Edward. Nem szeretnék most erről vitatkozni. Megyek és felfrissítem magam.

Azzal fogtam magam és szinte bemenekültem a vendégszobához tartozó fürdőszobába. Elegem volt, nem akartam semmire sem gondolni, és a kezdeti izgatottságommal ellentétben most már leginkább csak túl akartam esni az egészen.

Alaposan megmostam az arcom, majd kiléptem a fürdőből. Egy pillantást vetettem Edwardra, aki nem szólt hozzám egy szót sem, úgyhogy némán baktattunk lefelé és odakint rá is találtunk a vendéglátó párosra. Tényleg egyre jobban besötétedett, és mostanra már a kerti lámpák és a megrakott tűz adták a legtöbb fényt idekint.

- Van egy rakás egészségtelen kajánk és természetesen alkohol is – jelentette be Angela.

- Hál’ istennek – sóhajtotta Edward, mire Ben felnevetett és odadobott neki egy sört.

Angela mellém állt és halkan a fülembe súgott. – Minden oké? – kérdezte.

- Egy kicsit összekaptunk – feleltem ugyanolyan halkan. – Semmiség az egész.

- Óh. Hát, ha akarod megverhetem Ben-t, ti meg nézhetitek. Az talán oldja a hangulatot. Úgyis neki kellett bevásárolnia, de egy csomó dolgot nem vett meg, amit kértem tőle.

Felnevettem és megráztam a fejemet. – Azt hiszem megleszünk anélkül is.

- Oké – kacsintott.

Csatlakoztunk a fiúkhoz és mi is magunkhoz vettünk egy-egy üveg sört. Angela profi módjára hárította el a feszültséget, rögtön az egyetemről kezdett el beszélni, és Edward munkája felől érdeklődött. Ben is beszállt, és hamarosan a fotózásról mesélt nekünk szenvedélyesen. Közben lassan arra terelődött a szó, hogy ők ketten hogyan találkoztak. Angela elsőéves volt a Columbián, Ben pedig végzős, de először csak barátokként találtak egymásra, mivel mindketten félénkek voltak a másik előtt. Ez megmosolyogtatott, hiszen egy kicsit Edwardra és magamra emlékeztetett.

- És ti ketten? Hogyan ismerkedtetek meg? – érdeklődött Angela. Sejtettem, hogy ez valamiféle békítésre való kísérlet akar lenni, hogy ha majd felidézzük, milyen volt az elején, akkor ez az apró kis összekapás semmiségnek tűnik majd. Pedig ha tudná, hogy ez mekkora ballövés.

A sablontörténetet meséltük el. Pontosan úgy, ahogy Rosalie tanította. Azt, hogy akkor találkoztunk, amikor az apám Cullenék nyaralójának felújítását vezette. Hogy szerelembe estünk. Hogy megkérte a kezem. Akármelyik szerelmespár története lehetett volna. Akár a miénk is. De nem ez volt a mi történetünk.

- Óóó, ez olyan aranyos – gügyögte Angela.

- Az – sóhajtottam, majd éreztem, ahogyan Edward a combomra teszi a kezét és felém hajolva apró csókot nyom a halántékomra. Rámosolyogtam és egy kicsit alábbhagyott a szomorúságom.

Szerencsére túllendültünk a megismerkedős sztorikon, és hamarosan egyre oldottabb lett a hangulat. A múlton úgysem tudok változtatni, akkor meg miért is ne élvezném a jelent? Angelával és Bennel könnyű volt viccelődni, és nemsokára már arra eszméltünk, hogy a tűz alábbhagyott, mi pedig fázni kezdtünk.

- Úgy tűnik eléggé elbeszélgettük az időt – szólt Angela. – Ideje lesz bemenni, különben megfagyunk.

Ezzel mind egyetértettünk, és gyorsan összeszedtünk mindent és bementünk a házba. Odabent még elcseverésztünk egy kicsit, de mivel a mai nap hosszúra nyúlt, eléggé fáradtak voltunk és mindannyian felmentünk a szobánkba. Elvégre holnap bőven lesz még időnk.

Amint beléptünk az ajtón, én leültem az ágy szélére és rögtön eszembe jutott a kis veszekedésünk Edwarddal. Na jó, veszekedésnek azért nem mondanám, de rövid kapcsolatunk legkellemetlenebb pillanata volt. Gyerekesen viselkedtem vele szemben, egyszerűen azért, mert keserű voltam.

Neki is ez járhatott a fejében miközben leült mellém, a következő pillanatban ugyanis megszólalt. – Még mindig szomorú vagy? Amiatt, hogy hazudnunk kellett nekik?

Felsóhajtottam. – Te nem kívánod néha azt, hogy bárcsak másképp történt volna? Hogy valahol egymásba botlottunk volna? Vagy hogy tényleg akkor ismerkedtünk volna össze, amikor az apám a szüleidnek dolgozott? Akkor tényleg olyan történetünk lenne, amit elmesélhetnénk akárkinek. Nem kéne folyton hazudoznom.

Azt vártam, hogy Edward egyet fog velem érteni, de mikor ránéztem, csalódottnak tűnt. – Miért nem tudod egyszerűen csak elfogadni? – kérdezte. – Nem úgy történt, és kész.

- Azt hittem… azt hittem, ez azért téged is zavar – mondtam meglepődve.

Edward felállt az ágyról és ekkora már dühösnek látszott. Nagyon is. – Tudod mit? Már végigmentünk ezen jó párszor. És már elegem van. Lépj túl rajta, Bella! Jó lenne, ha felfognád végre, hogy a feleségem vagy és szeretlek. Ha neked ez nem elég, hát azon már nem tudok segíteni – kiabálta.

Kikerekedett szemekkel bámultam Edward váratlan haragját, és hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Hát ez az egész meg honnan jött? Még sosem láttam így viselkedni, pláne nem velem. Ő viszont nem visszakozott, továbbra is dühösen bement a fürdőbe és egyedül hagyott engem.

Na azt hiszem ez már veszekedésnek mondható. Áruló könnycseppek csordultak ki a szememből. Nem akartam sírni. Végülis Edwardnak igaza van. Az ölembe hullott ez a csodálatos dolog, és talán nem úgy, ahogyan szerettem volna, de mégsem mondanék le őróla az égvilágon semmiért.

Mikor Edward kijött a zuhany alól – mindössze egy törölköző takarásában, ami úgy nézett ki, mint ami bármelyik pillanatban lehullhat a csípőjéről – az ágyhoz lépett és a bőröndben kezdett ruhát keresgélni. Átmásztam az ágyon és feltérdeltem vele szemben, amitől egy vonalba került a szemünk. Beletelt néhány másodpercnyi szuggerálásba, mire végre rám nézett. 

- Sajnálom – suttogtam. – Hülye voltam.

Edward felsóhajtott és az arcomra tette a kezét. – Sírtál miattam – állapította meg halkan.

- Nem, csak… dühös voltam. Magamra. Igazad van, el kéne fogadnom, hogy nem tudok változtatni a múlton. És nem kéne panaszkodnom. Nem akarom, hogy azt hidd, nem vagyok vele tisztában, hogy milyen szerencsés vagyok, amiért itt vagy nekem. Szeretlek.

- Nem kellett volna ennyire kiakadnom – vallotta be. – Azt hiszem engem is a kelleténél jobban idegesít a dolog. Te nem tettél semmi rosszat. Úgy sajnálom, Bella.

- Semmi baj – vontam vállat. – Mindketten feszültek voltunk. Elvégre ez volt az első alkalom, hogy barátoknak kellett hazudnunk kettőnkről.

- Én csak… nem akarlak elveszíteni – mondta olyan csendesen, hogy ha kicsivel is távolabb lettem volna tőle, biztosan nem hallom meg.

Két tenyerem közé vettem az arcát és a szemébe néztem. – Nem fogsz – ígértem.

Edward végigsimított az arcomon, majd felém hajolt és olyan gyöngédséggel csókolt meg, mint talán még soha. Ajkai lassan simogatták az enyémeket, szinte alig megérintve azokat. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, miközben felhúztam magammal az ágyra és úgy helyezkedtem, hogy a hátamra feküdjek, ő pedig fölém kerüljön.

Annyira jó volt magamon érezni a súlyát. A bőre érintését a kezem alatt. Az ízét a nyelvemen. És ekkor értettem meg igazán, hogy milyen hülye is voltam valójában. Most itt van és csakis az enyém, akkor meg mit számít, hogy miért alakult így?

Edward kezei finoman befurakodtak a pulcsim alá, majd lassan elkezdte felfelé gyűrni, hogy lehámozhassa rólam a ruhadarabot, majd azután a pólóm következett… ami alatt ott lapult egy pántos felső.

- Jesszus, hány rétegen kell még átverekednem magam? – panaszkodott Edward.

Hátravetett fejjel felnevettem. – Hideg volt odakint – védekeztem. – Ez alatt már csak a melltartóm van.

- Azt hiszem azzal még megbirkózom – vetette rám legkacérabb mosolyát.

És mivel így is tett, hamarosan már félmeztelenül feküdtem alatta, habár még mindig túlöltözve, hiszen rajta csak az az egy szál törölköző volt. Ezt úgy tűnt ő is felmérte, ugyanis nem vesztegette az időt, hogy teljesen lecsupaszítson.

Ujjai leheletfinoman, szinte alig érintve végigsimították meztelen bőrömet, a vállamtól egészen a combomig, miközben Edward olyan pillantással itta magába a látványt, mintha még sosem látott volna így. A tekintete tele volt imádattal és egy kis szomorúsággal is, amiből tudtam, hogy tényleg nagyon megbánhatta az előbbit.

Tenyeremet az arcára simítottam, hogy a szemembe nézzen. Próbáltam egyetlen pillantással a tudomására adni mindent, amit éreztem. Azt, hogy ebben a pillanatban nem is érdekelhetne kevésbé, hogyan lett az enyém, csak azt akarom, hogy örökké az maradjon. Úgy tűnt, megérthette szavak nélküli mondanivalóm, és a következő pillanatban lassú, szerelmes csókba hívta ajkaimat, olyanféle csókba, ami azt üzente, minden rendben lesz.

Mikor ajkaink elváltak egymástól, homlokát az enyémnek döntötte, nekem pedig elakadt a lélegzetem, ahogy megéreztem hosszú ujjainak gyakorlott mozdulatait a combjaim között. Edward elragadtatott pillantással figyelte az arcomat, miközben én szinte reszkettem és halk sóhajok hagyták el ajkaimat.

Mintha az agyam kikapcsolt volna és már nem is én irányítanám a mozdulataim, csípőm elkezdett az ujjainak ritmusára mozogni, Edward pedig puha csókokkal borította be a nyakamat, majd lassan felfelé haladt, míg el nem ért ajkaimhoz, ahol aztán az eddigiekkel ellentétben minden szenvedélyét belesűrítette csókunkba.

Annyira, de annyira szerettem őt ebben a pillanatban, és összeszorult a szívem, mikor arra gondoltam, hogy az imént megtörtént az első komoly veszekedésünk.

- Engedd el, Bella – suttogta a fülembe Edward, mintha csak a gondolataimban olvasna.

Engedelmeskedtem neki, és végre teljesen átadtam magam a kényeztetésének, aminek következtében egy perc múlva már pihegve, gyönyörtől ittasan próbáltam rávenni a szívemet, hogy visszaálljon a normális tempóra.

- Bella… - kezdte Edward.

- Cssh – hallgattattam el, ujjaimat a szájára téve. – Csak… ne mondj semmit.

Edward bólintott és apró csókot nyomott ujjaim végére, majd hirtelen megragadta a kezemet és maga fölé húzott, aztán felült velem – így most az ölében voltam. A szemébe néztem, miközben egyik kezem kibontotta a rajta lévő törölközőt és ujjaim rátaláltak merev vágyára. Ajkai enyhén szétnyíltak, mikor lassan elkezdtem mozgatni a kezem, de nem vette le rólam a tekintetét.

Kellemes borzongás futott végig a testemen intenzív pillantásától, és mikor már éppen azt hittem, hogy nem bírom tovább, Edward lassan lehunyta szemeit és halkan a nevemet sóhajtotta. Éreztem, hogy mennyire akar, és ettől hirtelen erősnek éreztem magam. Tudtam, hogy bármi is történik most, én irányítom.

Ajkaira hajoltam egy csókért, amit ő hevesen viszonzott is, én pedig fölé helyezkedtem és lassan – kínzóan lassan – magamba vezettem. Csókunk megszakadt, ahogy elakadt a lélegzetem. Helyette Edward szemeibe néztem és olyan tüzet láttam benne égni, mint talán még soha. Ráérősen kezdtem el mozogni, mert érezni akartam minden pillanatot.

Egy másodpercre sem szakadt meg közöttünk a szemkontaktus és az apró nyögéseken és zihálásokon kívül semmi más nem zavarta meg a szoba csöndjét. Az agyam egy hátsó részében felbukkant a gondolat, hogy még szerencse, hogy Angela és Ben a ház másik végében vannak.

Edward ujjai gyöngéden elkezdték a hátamat cirógatni, én pedig úgy éreztem, mindjárt túlcsordul a szívem, úgyhogy csak a nyakába temettem az arcom és próbáltam kiélvezni szeretkezésünk minden egyes pillanatát. Úgy éreztem, mindkettőnknek nagy szüksége volt most erre. Hogy nem csak szavakkal, de tettekkel is megnyugtassuk egymást.

Lassan, türelmesen szerettük egymást, míg mindketten el nem értünk a csúcsra. Majd vadul és szenvedélyesen. Aztán pedig a zuhany alatt. Így hát végül órákkal később aludtunk el, és a veszekedésünk addigra már csak távoli emléknek tűnt.

***

Másnap reggel igencsak feltűnő lehetett az alváshiány az arcunkon, ugyanis ahogy lebotorkáltunk a konyhába a kávé illatát követve, Angela felnevetett. – Úgy sejtem nem vagytok túl jó korán kelők – jegyezte meg.

- Nem igazán – vallottam be, elnyomva egy ásítást.

- Remélem azért az ágy kényelmes volt – mondta.

- Persze, minden kitűnő – felelte rögtön Edward hibátlan udvariassággal. – Az első éjszakán egy idegen helyen mindig nehezebb elaludni.

- Igen, ez igaz – bólogatott Ang. Persze ránk nézve nem volt igaz, mert mire eljött az alvás ideje, már annyira kimerítettük magunkat, hogy szinte azonnal megérkezett az álom a szemünkre.

- Na és mi a mai program? – érdeklődtem.

- Megejthetnénk azt a túrát, amit tegnap említettünk – mondta Ben. – Süt a nap és egész kellemes az idő, az erdő pedig gyönyörű ilyenkor.

- Jól hangzik – bólintottam mosolyogva, de közben az agyam hátsó részében már lejátszottam magamnak egy kis montázst arról, ahogyan össze-vissza botladozok az ágak és levelek között. Azt hiszem ehhez a túrázáshoz több kávéra lesz szükségem.

Miután elfogyasztottuk az isteni áfonyás palacsintákat, amiket Angela és Ben közösen készítettek, összepakoltuk a szükséges dolgokat és nekiindultunk a házat körülvevő hatalmas erdő felfedezésének.

Rengeteget nevettünk közben, és úgy tűnt senki sem bánja kicsivel lassabb tempómat, amit annak érdekében vettem fel, hogy ne essek hasra. Mikor pedig egy hatalmas talajon fekvő fatörzs került az utamba, Edward hátranyúlt a kezemért és mosolyogva segített át rajta, majd magához húzta a kezemet és megcsókolta. Széles mosoly kúszott az arcomra. Határozottan ki voltunk békülve a tegnap este után.

- Édesek vagytok – sóhajtotta Angela, aki előttünk járt Bennel, de látta a kettőnk közötti kis interakciót.

- Kösz, asszem – feleltem szégyenlősen. Nem tudom mit kell mondani, ha valakinek az „édességét” dicsérik.

- Milyen jó lehet, ha az embernek olyan párja van, aki lovagiasan átsegíti a vastag fatörzseken – sóhajtott még nagyobbat.

- Nem tudom mit izélsz – vont vállat Ben. – Átértél rajta, vagy nem?

- Hölgyeim és uraim, az én örökké romantikus barátom – nevetett Angela.

Késő délután értünk vissza a házhoz, és miután lepihentünk egy kicsit és átöltöztünk, mind a négyen leültünk a nappaliban, vendéglátóink pedig kipakolták az asztalra az összes alkoholt, amit találtak a házban.

- Veletek mindig ide lyukadunk ki – állapítottam meg nevetve.

- Mit mondhatnék, részeges egy társaság vagyunk – mondta kedélyesen Angela. – Élvezd ki, drága barátném, amíg még fiatalok vagyunk!

- Hallgass rá, Swan – kacsintott rám Edward. – Néha mindenkire ráfér egy alapos lerészegedés.

- Micsoda bölcs férjed van, Bella – jelentette ki Ben, aki ebben a pillanatban lépett be az utolsó üveggel. És egy dobozzal. Mint kiderült, volt nekik egy olyan ivós társasjátékuk.

Angela zenét tett fel, ami hangosan szólt a háttérben, miközben elkezdtük a játékot. Hamar bulihangulatba kerültem és nagyon úgy tűnt, hogy ez a többiekkel sem volt másként.

- Vajon hol van a legközelebbi detox? – kérdeztem pár kör után. A játéknak egyértelmű célja volt a minél előbbi lerészegedés.

- Valahol Manhattanben – nevetett Angela, apró kis röfögős hangokkal, mintha ez lenne a világ legviccesebb dolga. – Úgyhogy vigyázzatok, mert magunkra vagyunk utalva.

Még néhány kör után azonban a hangulat már a tetőfokán volt és valahogy elfelejtettük a játékot, Angela pedig felhúzott a kanapéról, hogy táncoljak vele. Nem tiltakoztam, a zene ritmusa kellemesen dübörgött az ereimben, és hagytam, hogy a fiúk lássák, ahogyan mi ketten idiótán ugrabugrálunk egy gyors számra. Abban a pillanatban egyszerűen nem érdekelt.

Azonban mint kiderült, részeg Edwardnak sem kellett a szomszédba menni egy kis hülyeségért, hamarosan már a bútorokon ugrálva táncolt nálunk sokkal hülyébben és mellé ordítva énekelt. 

Közben folyamatosan iszogattunk tovább, és az utolsó emlékem az, ahogyan Ben annyira nevet, hogy kizuhan a fotelből, Angela pedig hirtelen kirohan a szobából.

***

Valamiért úgy rémlett, hogy a kanapén szunyókáltam el, reggel viszont mégis az ágyban ébredtem. A fejem zúgott, a szám pedig teljesen kiszáradt. Eléggé nehezen, de valahogy sikerült mozgásra bírnom a testem és lebotorkáltam a nappaliba, ahol érdekes kép fogadott.

Angela éppen kávét készített, eközben pedig Edward és Ben ülő helyzetben szundikáltak édesen a kanapén egymás mellett.

- Mi történt? – kérdeztem rekedten, miközben Angela átnyújtott egy gőzölgő bögrét. Ő nem tűnt annyira nyúzottnak, mint én.

- Nos, lássuk csak. Miután kihánytam mindent és visszajöttem a nappaliba, te már ki voltál ütve. Ben a földön vihorászott, Edward pedig egy vodkásüvegnek vallott szerelmet. Aztán végülis Edward fölvitt téged az ágyba és úgy tűnt vége az estének, de aztán ez a két idióta folytatta az ivászatot. Én felmentem, de úgy tűnik őket itt érte az álom.

Válaszként mindössze egy morgás jött ki belőlem. Az egészből elég volt annyit felfognom elsőre, hogy én nem hánytam el magam senki előtt, aminek végtelenül örültem.

Hirtelen a csendbe hasított egy mobil hihetetlenül hangos csengése, mire én leborultam a konyhapultra és szüntelen morgásba kezdtem.

- Kapcsoljátok ki – panaszkodott Ben. – Kié ez?

- A tiéd, te szerencsétlen – kiabálta válaszul Angela, majd rám nézett. – Ki nem állhatjuk egymást, mikor másnaposok vagyunk.

Mindent megadtam volna, hogy megszűnjön ez az istentelen fülsüketítő zaj, így hát mintha az angyalok kórusa váltotta volna fel, mikor Ben végre feltápászkodott és kilépett a teraszra a telefonjával együtt. Edward ebben a pillanatban ült le mellém. Ő inkább tűnt álmosnak, mint másnaposnak.

- Komolyan csak én érzem magam ilyen ramatyul? – méltatlankodtam.

- Még soha életedben nem ittál annyit, mint tegnap este, Swan – felelte Edward. – Úgyhogy nem túl meglepő. De legalább jobban bírtad Angelánál.

- Dörgöld csak az orrom alá – zsémbelődött az említett. Egy perccel később Ben is csatlakozott hozzánk és csendesen szürcsölgettük a kávénkat mind, halkan beszélgetve. Habár én leginkább csak fetrengtem a pulton.

Órákkal később indultunk haza, miután Edward kért nekem egy fájdalomcsillapítót és megitatott velem egy csomó vizet. Estére szerencsére már sokkal jobban voltam és azon gondolkodtam, hogy mennyi minden történt egyetlen hétvége alatt. A veszekedés, a békülés, a kellemes kikapcsolódás a barátokkal és az este, amikor láttam Edwardot egy asztalon állva énekelni. Másnaposság ide vagy oda – már ezért megérte.