16. fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom... tényleg nincs más mentségem, mint az, hogy nap mint nap nekiültem írni, de egyszerűen egy szót sem bírtam kiszuszakolni magamból. Azért csak meglett. Köszönöm azoknak, akik írtak, továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre (az igazira, nem arra, hogy "jó volt siess légyszi").
Abellana

(Bella)

Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van. Amint kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy nem csak a júliusi hőség miatt. Edward karjaiban voltam, ő pedig jelenleg békésen aludt. Önkéntelenül is mosoly kúszott az arcomra, mikor ránéztem. Aztán hirtelen felsorakoztak az agyamban a tegnap éjszaka emlékei, és éreztem, ahogyan az arcomat elönti a forróság. Mikor megtudtam, hogy Edwarddal egy szobában fogunk aludni, be kell hogy valljam, izgatott lettem, de azt nem hittem, hogy a pillanat hevében megteszünk egy ilyen lépést.

Persze a kezdetek óta voltak köztünk szikrák, az utóbbi hetekben pedig egyre csak nőtt a szexuális feszültség, de egészen idáig semmi ehhez foghatót nem csináltunk. És természetesen nagyon is tetszett a kapcsolatunknak – vagy bármi is volt ez – az új fokozata.

Óvatosan kibújtam Edward karjaiból, nehogy felébresszem, és a fürdőszoba felé indultam, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Jól esett a langyos víz érintése a bőrömön, miközben azon kezdtem el morfondírozni, hogyan is tovább. Mikor belementem ebbe a házasságba, arra számítottam, hogy majd csak kihúzom valahogy másfél évig, utána pedig szabad leszek. Most először gondolkodtam el rajta igazán, hogy a helyzet teljesen megváltozott. Mi van, ha a dolgok rosszul sülnek el, és Edward meg én össze leszünk zárva, egymással haragban? És ami még jobban megijesztett: mi van, ha minden remekül alakul? Mi fog történni, miután a másfél év lejárt?

Felsóhajtottam és megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a gondolatokat. Edward és én mindössze egy hónapja vagyunk házasok, túl korai még ennyire előre gondolkodni. Kiléptem a zuhany alól, magam köré csavartam egy törölközőt, majd meglepetésemben felsikoltottam, ugyanis nem voltam egyedül.

Egy zöld szempár nézett rajtam végig kajánul, majd tulajdonosa kisfiúsan elvigyorodott, habos szájjal, amiből kilógott a fogkefe. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Edward megtörölte a száját, majd lehajolt hozzám, hogy hosszas, mentolos ízű reggeli csókban részesítsen.

- Remélem jól aludt az ágyamban, Mrs. Cullen – mondta, nekem pedig fülig érő vigyor kúszott az arcomra, mint minden alkalommal, amikor így szólított.

- Nagyon is. Bár azt hiszem ez nem az ágynak volt köszönhető. – El sem hittem, hogy kijöttek belőlem ezek a szavak, és hirtelen elpirultam, de Edward csak felnevetett, és egyik tenyerébe véve felemelte az államat, majd homlokon csókolt.

- Azt hiszem ideje reggelizni menni – mondta. – Habár nem is tudom… túl vidámnak látszol, a végén még gyanítani fognak valamit.

Tudtam, hogy Edward csak ugrat, de úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba. – Igazad van – bólogattam komolyan. – Mit szólsz ehhez?

Lebiggyesztettem az ajkamat, mint ahogyan a síró gyerekek szokták. – Igen, ez már határozottabban jobb – felelte Edward.

Felnevettem és könnyedén mellkason csaptam. – Bolond vagy – mondtam mosolyogva.

Edward arcára csábító mosoly kúszott, majd úgy helyezkedett el, hogy engem a fürdőszobai pulthoz szorított, karjaival pedig megtámaszkodott a két oldalamon. Nem volt menekvés. Nem mintha megfordult volna a fejemben.

- Talán csak érted bolondulok – suttogta még mindig mosollyal az arcán.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a testem összes sejtje világítani kezd, az arcomat pedig elönti egy bárgyú vigyor. Mintha én lettem volna a Hold, Edward pedig az én személyes Napom, ami rám ragyog, hogy kitűnjek a sötétségből. Elolvadtam a pillantása alatt.

Ajkaink édes csókban forrtak össze, majd még mindig mosolyogva magára hagytam Edwardot, hogy elkészüljön, én pedig átöltöztem és kisurrantam a szobából. A konyhában már nagyban folyt az élet, Esme éppen a reggeli körül szorgoskodott, mikor észrevett.

- Áh, jó reggelt, Bella! – villogtatta meg ragyogó mosolyát.

A többiek mind az asztalnál ültek. Carlisle felpillantott az újságból és szintén küldött felém egy mosolyt, Emmett rám vigyorgott, Rosalie pedig mindössze fél másodpercre pillantott rám.

- Nektek is jó reggelt – mondtam kicsit feszengve.

- Ülj csak le, drágám – utasított Esme, és miután helyet foglaltam az egyik széken, elém rakott egy adag palacsintát, amiből egy hadsereg is jól lakhatott volna.

- Köszönöm, Esme – néztem rá hálásan.

- Na és hogy telt az éjszaka? – kérdezte Emmett igencsak kajánul, a szemöldökét emelgetve. Rosalie felhorkant és a szemeit forgatta, Esme mosolya pedig mintha még tovább nőtt volna. Én meg persze próbáltam nem elvörösödni.

- Semmi különös, de azért kösz az érdeklődést, Emmett – feleltem, mire ő hirtelen úgy felnevetett, hogy majd’ beleremegett a ház.

- Van benned spiritusz, Bella – mondta, és láttam, hogy Carlisle is elmosolyodik az újságja mögé bújva.

- Miről van szó? – lépett be ekkor a konyhába Edward, majd az anyja mellől elemelt két frissen készült palacsintát és a szájába tömte őket.

- Edward, kérlek – dorgálta Esme. – Nem ehetnél néha úgy, mint a civilizált emberek?

Edward nem felelt, csak leült mellém és teli szájjal elvigyorodott. Halkan elnevettem magam a fejemet rázva.

- Valóban, Edward – szúrta közbe Rosalie. – Az emberek azt hinnék, hogy farkasok neveltek fel.

- Hú, ma különösen jeges a hangulatod, drága húgom – felelte Edward, mire Rosalie küldött felé egy gyilkos pillantást. Edward persze csak nevetett.

Furcsa volt a Cullen család interakcióit figyelni a reggelinél. Én egyke gyerekként nőttem fel, nem volt kivel testvériesen csipkelődnöm, az apám soha nem beszélt sokat, az anyám hangját pedig próbáltam kizárni. Ahhoz képest ez igazi felüdülés volt.

Egészen kora délutánig maradtunk, és miután hosszasan elbúcsúztunk mindenkitől, visszaindultunk New York-ba. Mikor megérkeztünk a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó, rögtön arra eszméltem, hogy Edward szorosan magához húz és ajkai máris az enyémeket ostromolják.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – kérdeztem levegőért kapkodva, miután elengedett, de Edward csak vállat vont.

- Egész délelőtt nem csókolhattalak meg – felelte. Ezektől a szavaktól rögtön mosoly kúszott az arcomra, és lábujjhegyre emelkedve újabb csókért hajoltam Edwardhoz, aki egy pillanatig sem habozott azt megadni nekem.

Ami viszont eleinte könnyed csóknak indult, abból hamar több lett. Ajkaink játékának hevében Edward kezei megragadták a csípőmet és olyan közel húzott magához, hogy testének minden egyes centijét magamon éreztem. Belenyögtem a csókunkba és hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap éjjel mennyire akartam viszonozni, azt amit Edward csinált. Talán neki is ez jutott eszébe, ugyanis a következő pillanatban ajkai a fülemhez értek, miközben vággyal teli hangon belesuttogott. – Ezt folytathatnánk vízszintesben.

Legszívesebben azonnal kaptam volna az ajánlaton, de helyette csak csalódottan felnyögtem. – Most nem lehet, Edward – feleltem. – A hűtő teljesen üres, valamelyikünknek el kell mennie bevásárolni. És sejtem, hogy én leszek az, mivel te ilyenkor mindig az itthoni irodádban dolgozol.

Edward nagyot sóhajtva hátrahajtotta a fejét. Láthatóan most jutott csak eszébe, hogy holnap hétfő, és újabb zsúfolt hét kezdődik. – Igazad van – mondta végül. – Felelősségteljes felnőttnek lenni nem valami nagy móka.

Elmosolyodtam, és közelebb lépve hozzá hosszú, érzéki csókot nyomtam a nyaka oldalára. – Azért vannak benne jó dolgok – mondtam halkan.

Edward vágytól elködösült pillantással nézett le rám. – Ezt még folytatjuk – figyelmeztetett.

- Ajánlom is – feleltem az ajkamba harapva.

Edward néhány pillanatig nyitott szájjal bámult, majd újra megszólalt. – Na jó, muszáj elmennem a közeledből. A dolgozószobámban leszek.

Felnevettem Edward reakcióján, és miután visszavonult dolgozni egy kicsit, úgy döntöttem, hogy én is elintézem a tennivalókat. Szerencsére míg távol voltunk, a bejárónő eljött kitakarítani a lakást, úgyhogy ez nem volt gond. Gondosan leírtam mindent, amire szükségünk van, majd elindultam bevásárolni Edward Volvójával. Még mindig furcsa volt számomra ez a „házasok mindent megosztanak” dolog, de akárhányszor ő felajánlotta, hogy használjam a kocsiját, vagy ő fizette a közös ebédet, és én ellenkeztem, mindig csak a szemeit forgatta.

Persze ő nem is érthette, hogy milyen kényes szituációba kerültem ezáltal. Most, hogy köztünk a dolgok már nem csak az üzletről szóltak, helytelennek éreztem minden ilyesmit, de főleg az zavart, hogy Edward fizeti a tanulmányaimat. Tudtam, hogy ha szóba hoznám a dolgot, csak legyintene. Hiába volt ő és a családja gazdag, őt nem érdekelte a pénz, és ezt én szeretem is benne, én viszont – normális körülmények között ugyan – de nem pénzes családban nőttem fel. Én tudtam, milyen az, mikor nincs meg minden egy csettintésre, és éppen ezért zavart mindez. Nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem.

Mikor ráeszméltem, hogy már megint ekörül járnak a gondolataim, mentálisan felpofoztam magam. Szép dolog, Bella. Mások éheznek és nincs hol lakniuk, de te csak siránkozz, amiért van egy fiatal, gazdag, és szemtelenül jóképű férjed. Akivel a dolgok egyre jobban alakulnak…

Nem volt időm tovább gondolkodni ezen, mivel megérkeztem a bolthoz. Miközben a sorok között sétálgattam a bevásárlólistámat böngészve, halványan elmosolyodtam azon, hogy milyen hétköznapi tevékenység ez. Másoknak mindennapi dolog, nekem viszont új dolog volt a szüleim nélkül élni, magamnak bevásárolni, dolgozni… ezek az apró, szokványos dolgok mind egy újfajta függetlenség kezdetei voltak.

- Nocsak, nocsak… - hallottam magam mellől hirtelen. Felnéztem, és azt az arcot láttam magam előtt, amiről reméltem, hogy többet rá sem kell néznem.

- Jacob – biccentettem hűvösen. Továbbmentem, mintha mit sem törődnék vele, de ahogyan sejtettem, ő utánam jött.

- Reméltem, hogy újra találkozni fogok önnel – mondta.

- Igazán? Na és miért? – kérdeztem, továbbra is monoton hangon.

- Nos, a jótékonysági vacsorán egész jól elbeszélgettünk, míg a férje félbe nem szakított, természetesen. Meg kell, hogy mondjam, lenyűgözött, hogy Edward Cullen egy ilyen lányt talált magának.

Idáig bírtam nyugodtnak és méltóságteljesnek maradni. Dühtől vöröslő arccal Jacob felé fordultam, és mikor hozzá szóltam, a hangom számomra is meglepően csöpögött a méregtől.

- Ne játszadozzunk, Jacob – morogtam. – Maga is éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Edward nem olyan ember, amilyennek maga megpróbálta beállítani. Undorító és szánalmas dolog, amit művelt vele.

Úgy tűnt Jacob-ot pozitívan meglepte a kis kirohanásom.

- Óh, igaz is – kezdte kedélyesen. – Nagyon… hogy is mondjam, praktikus, hogy Mr. Cullennek titkos menyasszonya volt. Furcsa, hogy mikor először találkoztunk, maga nem is sejtette, hogy ki vagyok. Azt hittem a házaspárok megosztják egymással az ilyesmit.

A hazugság szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon: - Edward nem akart ilyesmivel terhelni.

Jacob arcára hideg, számító mosoly ült ki. – Akkor most, hogy felidézzem az ön szavait Bella, ne játszadozzunk. A férjének az ölébe pattant minden, amire csak vágyhat, és mikor az emberek már elfelejtették a róla írt dolgokat, el fogja dobni magát. Úgy tűnik nagy a bizalma Edward Cullenben, de biztosíthatom, hogy ez idővel meg fog változni.

- Maga semmit sem tud róla – sziszegtem a fogaim közül.

Jacob mosolya tovább nőtt, az arcát közelebb tolta az enyémhez. – Valóban úgy gondolja, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki semmit sem tud róla? – suttogta. – További jó bevásárlást, Mrs. Cullen.

Ezzel elsétált, de én sóbálványként álltam ott továbbra is. A szavaitól végigfutott a hideg a hátamon.

***

Mikor beléptem az ajtón, Edward éppen kijött a dolgozószobájából. Hatalmas mosolyban tört ki, mikor meglátott, ettől pedig a szívem valahogy furcsán összeszorult.

- Hát itt vagy! Kösz, hogy bevásároltál – mondta, miközben közelebb lépett hozzám és homlokon csókolt. Válaszul kicsikartam magamból egy mosolyt, majd kibontakoztam Edward karjaiból, hogy kipakolhassak a konyhában. – Valami baj van?

- Dehogy – feleltem újabb mosollyal, majd témát váltottam. – Csinálok vacsorát.

Miközben főztem, a gondolataim még mindig Jacob Black szavai körül jártak. Utáltam, hogy így a fejembe férkőzött. Ő semmit sem tud Cullenékről, fogalma sincs, hogy milyen emberek. Olyanok, akik nem érdemelték meg azt az aljas dolgot, amit ő tett velük.

Mindemellett borzasztó nyugtalanná tett, hogy meg sem próbálta tagadni, amit tett. Aggódtam amiatt, hogy talán újból ártani próbál majd Edwardnak, esetleg éppen úgy, hogy valahogyan kiteregeti a házasságunk körülményeit.

Próbáltam kizárni a Jacob Black-kel való találkozást az elmémből, de hiába, miközben megvacsoráztunk, újra és újra ide tértek vissza a gondolataim.

- Bella, most komolyan, mi van veled? – hallottam meg egyszer csak Edward hangját.

- Semmi – feleltem az előttem lévő ételt piszkálgatva.

- Én tettem valamit, nem igaz? – kérdezte Edward elszomorodva. Ebben a pillanatban olyan hülyén éreztem magam, amiért hagytam, hogy ennyire kiborítson egy rövidke találkozás.

Közelebb hajoltam Edwardhoz és puha csókot nyomtam ajkaira. – Te nem tettél semmit – feleltem a szemébe nézve, miután elváltunk. – Az én hibám, csak fáradt vagyok.

- Ígérd meg nekem, hogy csupán ennyi az egész! – kérte Edward. A nyugtatónak szánt mosoly, amit pár pillanattal ezelőtt erőltettem az arcomra, kissé megremegett, és csak reménykedhettem abban, hogy nem vette észre.

- Persze, hogy csak ennyi – válaszoltam szinte suttogva. Úgy tűnt ez megnyugtatta Edwardot.

Kezével a hajamba túrt és közelebb húzott magához, hogy újból megcsókoljon. Ajkai finoman becézgették az enyémeket, a világ legkönnyebb dolga volt elveszni ebben a csókban. Edward még közelebb húzott magához, aminek következtében az ölében kötöttem ki. Az a keze, ami eddig a hajamban volt, most lejjebb kalandozott és benyúlt a pólóm alá, ahol az oldalamat simogatta.

Mikor levegőért kapkodva elváltunk, csókjai a nyakamon folytatódtak. Bódító érzés volt, és nem is volt más vágyam, mint ezt folytatni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy épp az imént hazudtam Edwardnak, és a bűntudat mardosni kezdett.

Tenyerem a mellkasára helyezve kissé eltoltam magamtól, mire ő azonnal aggódó tekintetet vetett rám, kezét pedig kicsúsztatta a pólóm alól. – Tényleg fáradt vagyok. Azt hiszem, elmegyek lefeküdni.

- Még korán van – mondta Edward, de rögtön utána felsóhajtott. Azt hiszem mégiscsak érezte, hogy valami nincs rendben, de úgy döntött, ma már nem kérdez róla többet. – Menj csak. Jó éjt, Bella.

- Ne segítsek elpakolni? – kérdeztem. Edward halványan elmosolyodott.

- Te főztél, én mosogatok. Így igazságos – mondta.

Még nyomtam egy utolsó, rövidke csókot az ajkaira, majd bementem a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Vettem egy hosszú fürdőt, és mire kijöttem, odakint már teljesen sötét volt. Reméltem, hogy az álom is ilyen egyszerűen jön majd a szememre.

Nagyjából egy óra múlva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Nem elég, hogy így kiborultam egy kis apróságtól, most még hazudtam is Edwardnak. Fantasztikus.

Órákig csak dobáltam magam az ágyban, azt érezve, hogy valami hiányzik, de fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet az. Először betettem a fülhallgatómat és halkan zenét hallgattam, ami általában segített elálmosodni, de ma éjszaka nem működött ez a módszer. Felsóhajtva az órára pillantottam, ami hajnali fél kettőt mutatott. Kimentem, hogy igyak egy pohár vizet, és mikor visszafeküdtem utána az ágyba, próbáltam ellazulni.

Néhány perccel később az oldalamon feküdtem, és a hátam mögött lévő ajtó halkan megnyikordult. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan besüpped mellettem az ágy és egy erős kar magához ölel. Szembefordultam Edwarddal, ő pedig finom csókot nyomott a fejem tetejére.

Most, hogy a karjaiban voltam, rájöttem, mi zavart eddig ennyire. Jacob szavai igazán belém férkőztek. Elültette bennem a kétely magját, én pedig egész délután magamat próbáltam győzködni, hogy nincs igaza. Csak most ébredtem rá, hogy eleve milyen hülye voltam. Nem volt számomra biztosabb hely, mint Edward ölelő karjai.

Egyenletes lélegzését hallgatva hamar utolért az álom.

15. fejezet

Sziasztok!
Végre valahára elkészültem ezzel a résszel is. Köszönöm azoknak, akik írtak a kis részlethez és biztattak. :) Higgyétek el, nem az van, hogy száz meg száz kommentet akarok, tudom, hogy nem olvasnak olyan sokan, de azért az a három még így is nagyon lelombozó volt és abszolút elvette a kedvem az írástól. Ez most egy kicsit összecsapott is lett talán, de azért van benne olyan, ami tetszeni fog, ez biztos. ;)
Abellana

(Edward)

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

Mikor délelőtt odaértünk, már nagyban folyt a készülődés a hátsó kertben. Az anyám gyakorlottan adott instrukciókat az embereknek, miközben ők felállították az asztalokat. – Hű – hallottam magam mellől Bella motyogását.

- Tudom – sóhajtottam. – Minden egyes évben ilyen nagy ügyet csinálnak belőle.

Esme ekkor szúrt ki minket, és azonnal mosoly kúszott az arcára. – Ti érkeztetek elsőként! – jelentette be, miután odalépett hozzánk és mindkettőnket megölelt. Láttam, ahogyan egy pillanatra elidőzik a tekintete Bella nyakláncán – amit ő ajándékozott neki – és még nagyobb lett a mosolya.

- Az apád a dolgozószobában van, nekem pedig felügyelnem kell itt a dolgokat. Légy oly drága és vezesd körbe Bellát a házban, rendben? – kérdezte tőlem az anyám mosolyogva. – Mutasd meg neki a vendégszobát.

Visszafojtottam egy mosolyt, de közben kötelességtudóan bólintottam. Ha rajtam múlna, Bella nem a vendégszobában aludna. Talán átsurranhatnék hozzá ma este, miután mindenki elaludt. Gondolatban a szemeimet forgattam. Tisztára, mint a gimiben…

Otthagytuk az anyámat és elindultunk, hogy körbevezessem Bellát. – Szóval így megy ez minden évben? – kérdezte.

- Pontosan – bólintottam. – Minden évben végig kell szenvednünk a bájcsevejt a család régi jó barátaival. Vagyis a szüleim és a nagyszüleim barátaival, én nem olyan sokukat ismerem.

Bella halkan felnevetett. – Mi az? – kérdeztem.

- Semmi, csak… mindig meglepődöm, hogy ugyanabban a városban nőttünk fel, mégis mennyire különbözően – felelte. – Én mindig jól elvoltam magamban és biztosan ezért lettem olyan, amilyen vagyok. Sosem hittem volna, hogy egyszer beházasodok egy ennyire társasági családba.

- Pedig így történt, Mrs. Cullen – mondtam mosolyogva, miközben átvetettem a karomat a vállán és egy csókot nyomtam a halántékára.

- Edward! – szólt rám tudván, hogy megláthatnak minket, de nem tudta elrejteni a mosolyát. – Inkább mutasd meg a szobád.

- Hogy neked milyen mocskos a fantáziád, Swan – mormoltam a fülébe, miközben egyik ujjammal leheletkönnyen végigsimítottam a nyakán és a vállán. Bella elpirult és libabőrös lett. Élveztem, hogy ezt váltom ki belőle.

- Csak kíváncsi vagyok, hogy hol töltötted a nyarakat – felelte vállat vonva. Elmosolyodtam és magammal húztam őt a szobám felé, ahol – mint ő is mondta – minden nyaramat töltöttem, egészen addig, míg egyetemre nem mentem. Ezernyi régi emlék tört fel bennem, és furcsa volt Bellát olyan helyen látni, ami a gyerekkorom része volt. Furcsa, de jó érzés. Mintha ő mindig is beleillett volna a képbe.

- Elég messze van a többi szobától – jegyezte meg. – Ez biztos jól jött, mikor lányokat hoztál fel.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve. Bella nem felelt. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam őt, majd finoman belecsókoltam a nyakába. – Te vagy az egyetlen lány, akit felhoztam ide. És még csak ki nem használhatom, mert a családom nem tud rólunk.

- Edward? Te vagy az? – hallatszott az apám hangja a folyosóról.

- Emlegetett szamár – motyogtam, mire Bella felnevetett. Eközben újabb hangokat hallottunk, és az anyám lelkes üdvözléséből ítélve a húgom érkezett meg. Felsóhajtottam. – Remek. Induljon a parti.

***

Azt el kell ismerni, hogy a helyszín csodás volt. A nyaraló hátsó udvara az óceánra nézett, és éppen naplementekor kezdődött el a vacsora. A fejeink fölött apró, fehér rizslámpák lógtak, hogy akkor is fényben ússzon minden, miután már lement a Nap. A szüleim nagyjából ötven embert hívtak meg, mert ők a „nagyon közeli barátok”. Kis kerek asztalokat helyeztek el az egész udvaron. Szerencsére Bella és én Jasper és Alice, valamint Rose és Emmett társaságába kerültünk.

- Szóval… - hajolt felénk Alice nagy vigyorral az arcán. – Esme mama tudja már?

- Nem, Alice. Még mindig nem. És szeretnénk, ha egy darabig ez így is maradna – feleltem sokatmondó pillantással. Alice csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát.

- Egyszer csak meg kell mondanotok nekik! Őszintén szólva már alig várom a reakcióját. Olyan boldog lesz!

- Ki lesz boldog? – kérdezte hirtelen Rose az asztal másik végéből.

- Óh, ismered Alice-t – vontam vállat. – Mindig fecseg valamiről, szinte már oda sem figyelek.

- Aú! – kiáltott fel hirtelen Bella.

- Upsz. Bocsi, Bella. Edwardot akartam megrúgni – magyarázkodott Alice. Rosalie még egy pillanatig gyanakvóan méregetett minket, majd elfordult, ugyanis abban a pillanatban az apánk sétált fel arra a kis emelvényre, ahol eddig a zenekar játszott – igen, még azt is béreltek! – és úgy tűnt, köszöntőt fog mondani.

- Nem titok, hogy Esme és én családi nyomás hatására házasodtunk össze – kezdte. – Láttam, hogy eleinte az újdonsült feleségem nem volt boldog a megrendezett házasságban, én pedig akkor még túlságosan hozzá voltam szokva az agglegény életmódhoz. És habár akkoriban még nem voltunk szerelmesek, Esme a legelső pillanattól kezdve a barátom volt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy próbáltam igazán boldoggá tenni. Eszem ágában sem volt elveszíteni őt. Aztán minden megváltozott, mikor megszületett a fiunk.

Carlisle itt rám mosolygott, és magamon éreztem az anyám és Bella pillantását is. Mikor Esmére fordítottam a tekintetem, láttam, hogy boldogan mosolyog és szemeit könnyek homályosítják el. Hirtelen egy hatalmas adag hála és szeretet öntötte el a szívemet.

- Azóta, bármilyen akadály is gördült elénk az évek során, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor nem a legnagyobb harmóniában és szerelemben éltük az életünket – folytatta az apám. – Ma pedig mind itt vagyunk. Méghozzá két csodálatos gyerekkel, akik mára már felnőttek, sőt, már maguk is házasok. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a szerelem néha nem első látásra történik, és a házasság sem mindig köttetik tiszta szerelemből.

Itt az apám diszkrét pillantást vetett rám, majd folytatta.

- Végezetül csak annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok és velünk együtt ünnepeltek.

Miután véget ért a köszöntője, az apám megcsókolta az anyámat, és mindenki meghatottan figyelte őket. Kihasználtam ezt a pillanatot arra, hogy egy apró csókot nyomjak Bella halántékára, miközben az asztal alatt összekulcsolódtak az ujjaink. Könnyes szemekkel rám mosolygott, és abban a pillanatban a szívem még tovább dagadt.

***

Az idő egyre közelebb kúszott az éjfélhez. A vendégek közül már mindenki elment, csak Alistair és a felesége voltak itt. Ők és a szüleim egy üveg bor mellett régi, vicces sztorikat meséltek egymásnak, és olyan jót nevettek, ahogy talán még sosem láttam egyiküket sem. Rosalie és Emmett összebújva sugdolóztak, néha csókolóztak. A zenekar az utolsó dalt kezdte meg.

Mosolyogva Bella felé nyújtottam a kezem, ő pedig megfogta azt. Az emelvény előtti táncparketthez húztam őt, és ringatózni kezdtünk a lassú dallamra. Közel húztam magamhoz és homlokom az övének döntöttem, annak tudatában, hogy a családom minden tagja éppen mással volt elfoglalva. Csöndesen lassúztunk, csak élvezve egymás közelségét.

A dal lassan véget ért, én pedig egy pillanatra Bella nyakába temettem az arcom, és megcsókoltam a puha bőrt. A szemébe néztem, és láttam rajta is a vágyakozást. – Fogalmad sincs, hogy mennyire meg akarlak most csókolni. Úgy igazából – mondtam halkan.

Bella az alsó ajkába harapott és közben elmosolyodott. – Akárcsak én – felelte.

A zenekar elkezdett összepakolni, mi pedig lassan eltávolodtunk egymástól, miközben a szüleim és a barátaik felálltak. Még beszélgettek valamiről, eközben pedig visszasétáltunk az asztalhoz.

Emmett és Bella épp viccelődtek valamin, mikor az apám bekísérte a házba Alistair-t és a feleségét, az anyám pedig odasétált hozzánk és pár méterrel arrébb húzott engem.

- Drágám, úgy tűnik, hogy Bellának a te szobádban kell aludnia. Nagyon belelendültünk a beszélgetésbe és a vendégeink túl sokat ittak közben. Nem engedhetjük őket így haza.

- Akkor én… a kanapén alszok? – kérdeztem bizonytalanul.

- A többezer dolláros kanapémon? Ugyan szívem, dehogy! Te is a szobádban fogsz aludni – jelentette be Esme egy kis spicces mosollyal.

Majd’ leesett az állam. Tudtam, hogy a szüleim minden lehetséges alkalmat megragadnak arra, hogy összehozzanak minket, de nem hittem, hogy az anyám ilyesmivel rukkol majd elő. Na nem mintha bánnám, hogy Bellával kell aludnom. A kérdés csak az, hogy ő nem bánja-e. Azt az egy éjszakát leszámítva, mikor hajnalban elszenderedtünk a kanapén, még nem aludtunk ténylegesen együtt.

- Így alakult, édesem – vont vállat Esme, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Hát hogyne, anya. A véletlen úgy akarta, hogy Alistair ma este túl sokat igyon és ne tudjon visszavezetni New York-ba. Láttam, hogy milyen sűrűn töltögetted újra a poharukat – forgattam a szemeimet. Esme azonban csak felnevetett és megveregette a vállam. Mindenkit megölelgetett és jó éjszakát kívánt nekik, majd ő is bement a házba.

- Nos, attól tartok, velem ragadtál ma éjszakára – mondtam Bellának, miközben mi is bementünk.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte.

- Alistair és a felesége túl sokat ittak, New York meg persze egy órányira van, nem vezethetnek vissza – magyaráztam. – Ugye… ugye nem gond?

Bella felnevetett, majd miután óvakodva körbenézett – mindenki a saját szobájában volt már, kivéve a húgomat és a férjét, akik még mindig kint turbékoltak – lábujjhegyre állt és röviden megcsókolt. – Már hogy lenne gond, Mr. Cullen? Vezessen a szobájához!

***

Miután lezuhanyoztam, türelmetlenül vártam, hogy Bella is végezzen. Annak ellenére, hogy nem tetszett maga a tény, hogy a szüleim így beleszólnak az életembe, most az egyszer nagyon is örültem, hogy így alakultak a dolgok. Egy egész éjszaka Bellával a karjaimban… természetesen megindult a fantáziám, de azzal is tökéletesen meg leszek elégedve, ha mellette ébredhetek.

Gondolataim tárgya épp ekkor lépett ki a szobámhoz tartozó fürdőszobából, és amint meglátott, valamilyen oknál fogva elpirult és végigmért. Nem volt rajtam más, csak egy bokszeralsó, mivel nagy volt a hőség. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm, mire ő még jobban elvörösödött.

- Mi jár a fejedben, Swan? – kérdeztem kissé kaján mosollyal. Ő csak megköszörülte a torkát, majd a szemeit forgatta. Hiszen mindketten tudtuk, hogy mi jár a fejében. És nekem is ugyanaz járt a fejemben. Bella ugyanis nem viselt mást, csak egy pántos felsőt és egy francia bugyit, így hát semmi sem takarta hosszú lábait. Még sosem láttam ennyit a testéből, és most egyszerűen megigézve bámultam őt.

Mikor Bella észrevette kalandozó tekintetemet, kezei – úgy tűnt önkéntelenül – kissé lejjebb húzták a rajta lévő felsőt. Nem tudtam, hogy miért szégyenlősködik előttem, hiszen semmi oka nem volt rá, gyönyörű volt és nagyon is kívánatos. Odaléptem hozzá, és egyik kezem a nyaka oldalára helyeztem, hüvelykujjam pedig az arcát simogatta.

- Hé – szóltam finoman. – Mi a baj?

- Semmi – felelte egy meggyőzőnek szánt mosollyal, miközben ellépett mellőlem és bebújt az ágyba. Én is bebújtam mellé és felkönyököltem, hogy jól lássam az arcát. A másik kezem elvándorolt és a hasát kezdte simogatni.

- Előttem nincs szégyellnivalód, Bella – mondtam.

- Tudom – sóhajtotta. – Legalábbis… azt hiszem. De mint tudod, nekem nincs ilyen tapasztalatom senki mással. És most, hogy mégis van, eléggé tudatában vagyok a testem összes hibájának.

- Nos, én egyetlen hibát sem látok.

- Ugyan már, Edward – morogta Bella bosszúsan.

- Tényleg így van! – erősködtem. – Hadd mondjam el neked, hogy én mit látok. Rendben?

Bella megint a szemeit forgatta, de nem ellenkezett, így hát az eddig hasán nyugvó kezem most lejjebb csúszott az egyik térde alá. – Először is látok két végtelenül hosszú lábat. Fogalmad sincs, hogy mennyit járnak ezek a lábak az eszemben, mikor éppen szoknyát viselsz az irodában – mormoltam a fülébe. A kezem feljebb vándorolt, így most a combját simogattam. – Azt pedig el sem hinnéd, mennyi féle helyzetben képzeltem el ezeket a combokat. Elképzeltem őket a csípőm körül. Elképzeltem őket a nyakam körül.

Bella lélegzete elakadt, én pedig közben a nyakát kezdtem el csókolgatni. A kezem feljebb kúszott, a hasán át egészen a mellkasáig, ahol a felsőjén keresztül megmarkoltam az egyik kívánatos halmot. Belenyögtem a nyakába, mikor éreztem, hogy nem visel melltartót és a mellbimbója megkeményedik az érintésem alatt. – Hogy ezekről már ne is beszéljek – morogtam szinte állatiasan a vágytól.

- Edward – pihegte Bella a nevemet, én pedig éreztem, hogy egyre keményebb leszek.

Ajkaim most elhagyták a nyakát, hogy az ő tökéletes ajkait ostromolhassák. A csók mohó volt és szinte vad, nyelv csatázott nyelvvel, mi pedig mindketten egyre többet és többet akartunk. Egyik kezem bekúszott a felsője alá. Néhány pillanatig csak a hasán tartottam a kezem, a hüvelykujjam apró köröket írt le a köldöke körül. Ez azonban nem sokáig volt elég, feljebb csúsztattam a kezem, majd a tenyerembe vettem az egyik mellét.

Bella belenyögött a csókunkba, míg én nem bírtam betelni puha és formás mellének az érintésével. – Hadd vegyem le rólad – kértem a szemébe nézve, ő pedig habozás nélkül bólintott. Kicsit felemelkedtem róla, hogy jobban hozzáférjek a pántos felsőhöz, és Bella is megemelte magát, így hát könnyedén, egyetlen pillanat alatt eltüntettem róla a ruhadarabot.

Most először láttam őt így, és kihasználtam pár pillanatot arra, hogy gyönyörködjek egy kicsit a szinte meztelen testében. – Tökéletes vagy, Bella – suttogtam. Egyszer csak megragadta a tarkómat és magához húzott egy csókra, miközben a kezeim folytatták a felfedezést.

A teste egyszerre tűnt ismerősnek – mintha nekem teremtették volna – és újnak. Bella és én még sosem voltunk ennyire közel egymáshoz, és ma este átléptünk egy újabb olyan határt, amit eddig még nem. És volt egy olyan érzésem, hogy nem fogunk itt megállni. Ezt a kezem is tudta, ami szinte gondolkodás nélkül kúszott egyre lejjebb és lejjebb.

Egy pillanatig haboztam, mielőtt a tenyerem lejjebb csusszant, egészen a combok között található kis dombocskára. Bella minden eddiginél hangosabban nyögött fel, miközben ujjaim masszírozni kezdték a bugyin keresztül.

- Edward – zihálta. – Érints meg… kérlek.

A szemébe néztem és láttam, hogy minden kétséget kizáróan valóban arra kér, amire gondolok. Egy pillanatig sem vettem le róla a tekintetem, miközben a kezem becsusszant az apró anyag alá. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne szaggassam le róla azonnal, amint megéreztem a forró nedvességet az ujjaim alatt. Könnyedén siklottak a puha redők között, rátalálva Bella legérzékenyebb kis pontocskájára. A csípője egy kicsit megemelkedett, ajkairól pedig egy halk sikoly szállt fel.

Ujjaim folytatták a munkájukat, miközben én a melleire hajoltam és az ajkaim közé szívtam az egyik meredező bimbót. Bella egyik keze a hajamban volt, a másik pedig az alkaromon – azon, amelyik jelen pillanatban pont az ő lábai között végződött.

Éreztem, ahogyan egyre nedvesebb lesz és egyszerűen nem bírtam magammal. Egyik ujjamat belefúrtam a forróságba, amitől Bella szinte remegni kezdett. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy lássam, nem-e okoz neki kényelmetlenséget vagy esetleg fájdalmat, de úgy tűnt, nagyon is élvezi. Finom csókot nyomtam az ajkaira, miközben még egy ujjam csatlakozott az előzőhöz. Szűk volt és forró és egyszerűen csodálatos.

Lassan pumpáltam benne az ujjaimat, és közben apró csókokkal jártam be a nyakát. – Mondd csak, Bella… csináltad már ezt? Egyedül? – kérdeztem egyszer csak, nagyon is kíváncsian várva a választ. Bella kinyitotta a szemeit, és a csokoládébarna szempár egyenesen az enyémbe fúródott. Egy részem arra számított, hogy talán épp most lesz szégyenlős, de mint mindig, most is meglepett.

Magabiztosan nézett rám, miközben azt felelte: - Igen.

- Mire gondolsz közben? – faggattam tovább, majd Bella felnyögött, mikor ujjaim felgyorsultak.

- Rád, Edward – zihálta. – Rád gondolok közben.

Éreztem, ahogyan megremeg a gyomrom ezektől a szavaktól, és vadul csaptam le ajkaira. Nyelveink fáradhatatlanul csatáztak, miközben Bella egyre közelebb és közelebb került a csúcshoz. Csípője önálló életre kelt és válaszolt ujjaim minden egyes mozdulatára. Nem sok idő telt bele, míg éreztem, hogy megfeszül az ujjaim körül, ajkai pedig nem válaszoltak többé a csókomra, a néma sikoly miatt, ami előtört Bellából. Nem hagytam abba, amit a kezemmel csináltam, Bella pedig most már határozottan remegett, és akkor…

- Edward – tört fel a nevem sikolyként a két rózsaszín ajak közül.

A kép, amint Bella alattam fekszik gyönyörtől ittasan, nyirkos testtel, örökbe a fejembe vésődött. Hagytam egy percet, hogy megnyugodjon, majd puhán megcsókoltam és közben kihúztam a kezem a mostanra teljesen átnedvesedett alsóneműjéből.

Egy darabig csendesen ölelkeztünk. Bella totális elégedettséggel feküdt a karjaimban, én pedig próbáltam nem gondolni rá, hogy mennyire lüktet bennem a vágy odalent. Ez az ő figyelmét sem kerülte el, egyik keze ugyanis előre csúszott a mellkasomra, majd onnan lefelé, egészen addig, míg tenyere rá nem simult az erekciómra az alsón keresztül.

- Bella – nyögtem fel, miközben elkaptam a kezét. – Ma én szereztem örömet neked. Majd otthon folytatjuk, rendben?

Néhány pillanatig csalódottnak tűnt, de végül csak megcsókolt és annyit felelt: - Rendben.

Bella a nyakamba fúrta az arcát, én pedig a hátát cirógattam. Már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, mikor egyszer csak megszólalt.

- Köszönöm, Edward.

Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, miközben feleltem. – Számomra volt öröm, Mrs. Cullen.