Mikor
elkezdett lemenni a nap és a hőmérséklet is csökkent egy kicsit, elindultunk
hazafelé. Kézen fogva tettük meg a tízperces sétát, nekem pedig végig ott
csücsült az arcomon az a letörölhetetlen vigyor, mert az egész annyira
normálisnak érződött. Mintha végre azt az életet élném, amit mindig is kellett
volna.
A nyaraló előtt Edward kutakodni kezdett a zsebében a kulcs után, én pedig
közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam a nyakát. – Ha ezt folytatod, sohasem
jutunk be – nevetett.
- Hát nem is – feleltem mosolyogva. – Nálam van a kulcs.
- Szép, mondhatom. Kihasználsz a testemért – tettetett Edward felháborodást,
miközben én elkezdtem a táskámban kotorászni.
- Így igaz – villantottam rá egy mosolyt, miközben ujjaim végre rátaláltak a kulcscsomóra
a feneketlen táska mélyén. – Áh, meg is van! Ó, hogy az a…
Ahogy kihúztam a táskából, rögtön le is ejtettem. Edwarddal egyszerre hajoltunk
le érte, és közben valami a látókörömbe került.
- Mi a…? – Edward is felnézett, követve a pillantásomat. A nyaralóval szemben
álló bokrok mögött ugyanis ott lapult valaki. Fényképezőgéppel a kezében. Amit
éppen ránk irányított.