17. fejezet

Sziasztok!
Végre elkészültem a következő résszel, remélem tetszeni fog. :) Köszönöm azoknak, akik írtak. Nagyon örülök, hogy szerintetek sikerült valami újdonságot belevinni ezekbe a szereplőkbe. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek erről a fejezetről.
Abellana

(Edward)

Mikor kinyitottam a szemem hétfő reggel, egy pillanatra összezavarodtam, amiért nem a saját ágyamban vagyok. Aztán eszembe jutottak a tegnapi nap történései. Miután Bella visszatért a vásárlásból, valamilyen okból egész furcsán viselkedett, mintha folyton máshol járna gondolatban.

Attól tartottam, hogy talán azért volt kissé tartózkodó velem szemben, mert szerinte elsietjük a dolgokat. Aztán persze biztosított róla, hogy csak a fáradtság teszi, de még mindig láttam azt a távoli tekintetet a szemében.

Egész este csak ő járt a fejemben, nem tudtam aludni. Mikor meghallottam valamikor hajnalban, hogy kijön a szobájából majd visszamegy, utánamentem. Szükségem volt arra, hogy a karjaiban tarthassam.

Odakint kezdett feljönni a Nap. Ránéztem az órára, és láttam, hogy negyed óra múlva szólnia kell az ébresztőnek. Bella még édesen szuszogott mellettem, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Óvatosan felé nyúltam és a füle mögé tűrtem pár tincset, ami eltakarta előlem az arcát.

Olyan hosszú ideig kívántam azt, hogy bárcsak megérinthetném az arcát. Azokban az időkben, amikor mindig csak messziről láttam őt. Most furcsának tűnt, hogy itt volt velem, és én bármikor megérinthetem.

Bella szépen lassan kinyitotta a szemeit, álmosan pislogott párat, majd rám nézett és elmosolyodott. – Tapiztál álmomban? – kérdezte.

Felnevettem. – Csak az arcodat. Az nem igazi tapizás.

Bella mosolya még nagyobb lett, és ő is felém nyújtotta a kezét. Gyengéden végigsimított vele a borostámon, és mikor az államhoz ért, megpusziltam az ujjai végét. Örültem, hogy akármi is volt vele tegnap, ma már nem bántotta őt. Közelebb kúsztam hozzá az ágyon és finoman szájon csókoltam. Bella viszonozta azt, és hamar elmélyedtünk a mi kis világunkban.

Egyre szorosabban kapaszkodtunk egymásba, mígnem egész testemmel fölé kerültem. Az egyik kezemmel az arcát fogtam, a másik pedig ott simogatta őt, ahol csak érte, a bordáitól kezdve egészen a combjáig. A csók kicsivel vágyakozóbb és sürgetőbb lett, mikor pedig beleharaptam az alsó ajkába, Bella belenyögött a csókunkba. Szinte teljesen egymáshoz voltunk préselődve, a testéből áradó forróság pedig elvette az eszem.

Hirtelen meghallottam valamit, először csak tompa háttérzajként, de aztán egyre zavaróbb lett. Kellett úgy fél perc, mire ráeszméltem, hogy az ébresztő volt az, és csalódottan temettem bele az arcom Bella nyakába.

- Most muszáj lesz felkelnünk ha nem akarunk mindketten elkésni és gyanút kelteni, nem igaz? – kérdezte sóhajtva.

- Attól tartok.

Bella felnevetett, valószínűleg a savanyú arckifejezésem láttán, aztán egy gyors csók után kicsusszant alólam és besétált a fürdőszobába.

Kicsivel több, mint harminc perccel később már mindketten a kocsiban ültünk. A kezem folyton a combja felé kalandozott, ő pedig nevetve csapta le azt minden alkalommal, nehogy az autót vezető Riley bármit is észrevegyen. Na persze én bíztam a diszkréciójában, de Bellának nem mondhattam el, hogy miért. Riley szerezte meg nekem a szükséges információkat Belláról egy évvel ezelőtt. Nagyon úgy tűnik, hogy első osztályú alkalmazott, olyan, amilyennek a nővérem szerint egy alkalmazottnak lennie kell. Az elmúlt hetek során egyszer sem adta jelét annak, hogy felismeri Bellát – pedig nyilvánvalóan tudta, hogy ki ő. Ezért nagyon is hálás voltam.

Egész délelőtt el voltam havazva a munkával, akárcsak minden hétfőn. Az egyetlen fénypontja az volt, mikor láthattam Bella mosolyát, miközben elmentem mellette a folyosón egy értekezletre menet. Mikor végre elérkezett az ebédidő, odamentem az asztalához, ahol éppen két másik lánnyal beszélgetett.

- Hölgyeim – biccentettem. A két, számomra csak látásból ismert lánynak szinte azonnal csöppet bárgyú mosoly kúszott az arcára, és elmotyogtak egy „jó napot, Mr. Cullen”-t. Mosolyogva Bellához fordultam. – Mehetünk?

- Persze – felelte, majd a kolléganőihez fordult. – Később beszélünk.

Bella a karjára kapta a táskáját, én pedig a derekánál fogva magamhoz húztam, miközben a lift felé mentünk. – Mondd, ők mindig ilyen furán néznek? – kérdeztem.

Bella felnevetett. – Nem, csak amikor éppen betéved a főnök fia. Aki ráadásul hihetetlenül jóképűen fest ma – felelte, és közben szabad keze a tarkómon játszadozott a hajammal.

- Megpróbálsz elcsábítani, Swan? – mosolyogtam le rá.

- Azt hiszem azt már megtettem. – Nevetnem kellett, hiszen igaza volt. Már rég elcsábított. Körbenéztem, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, rövid – túlságosan is rövid – csókot nyomtam az ajkaira.

- Vegyünk valamit az étkezőben, aztán jöjjünk vissza az irodámba. Magamnak akarlak – suttogtam az utolsó két szót a fülébe.

- Felőlem nagyon is rendben van – felelte, majd beszálltunk a liftbe.

***

Mint mindig, most is a Bellával eltöltött ebéd volt a napom legjobb része. Annak ellenére, hogy lényegében házasok vagyunk, a kapcsolatunk még mindig az ismerkedési szakaszban van. És én minden egyes alkalommal többet és többet tudtam meg róla. Tudtam, hogy milyen a nevetése, ha valamit nagyon viccesnek talál. Ha valami érdekesről volt szó, akaratlanul is mindig a haja egy tincsével szokott babrálni. És tudtam, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy elpiruljon.

Minden egyes pillanatban nőtt bennem valamilyen érzés Bella iránt. Tudtam, hogy ettől a dolgok komplikáltabbak lesznek, de jelenleg nem érdekelt. Mert boldog voltam. Na persze tapasztalatból tudhattam volna, hogy a dolgok sosem maradnak sokáig felhőtlenek…

Alig pár percünk maradt az ebédszünetünkből, mikor egyszer csak berontott az irodámba Rosalie, kopogás nélkül. Annyira nem lepett meg a dolog, mivel szokása volt néha csak úgy besétálni, de most látszott rajta, hogy dühöng valamiért. Szerencsére Bella és én csak a kanapén ültünk egymással szemben, így a húgom semmit sem szúrhatott ki.

- Edward, Bella! Az irodámba, most azonnal!

- Neked is szia, Rose – morogtam gunyorosan, mire megvillant a szeme. Ha a pillantása ölni tudna…

- Azt mondtam, most – nyomatékosította, majd kiviharzott a helyiségből.

Bella felsóhajtott. – Bármiről is van szó, gondolom nem lesz kellemes – mondta.

- Nagyon úgy tűnik – bólintottam. – Jobb lesz, ha túlesünk rajta.

Felálltunk és követtük Rosalie-t az irodájába. Amint becsukódott az ajtó, Rose – mintha felrobbanni készült volna – Bellához fordult. Látszott rajta, hogy próbálja megfékezni azt a valamit, ami kitörni készült belőle.

- Volnál olyan szíves beavatni, hogy miért beszélgettél tegnap délután Jacob Black-kel egy szupermarketben?

- Hogy micsoda? – kérdeztem halványan felnevetve. Ennek nem volt semmi értelme.

Bella szemei elkerekedtek, majd karba tett kézzel a cipőjét kezdte fixírozni. – Egyszerűen csak összefutottunk – vont vállat.

- Micsoda? Találkoztál Jacob Black-kel? – néztem rá értetlenül. – Erről miért nem szóltál egy szót sem?

Rose-t láthatóan nem izgatta az én kérdésem, ugyanis újat tett fel, mielőtt Bella válaszolhatott volna. – Mégis miért álltál le vele beszélgetni?

- Nem álltam le vele beszélgetni, egyszerűen csak belé botlottam, aztán… egyáltalán honnan tudsz te erről?

- Az a dolgom, hogy mindenről tudjak, ami ezt a családot illeti – mondta Rosalie. – Nyilvános helyen beszélgettél az alakkal, akiről az üzleti körökben mindenki tudja, hogy a konkurensünk! Mi kötöttünk egy szerződést, Bella. Egy szerződést, ami szerint a te dolgod az, hogy tisztázd és fenntartsd Edward jó hírét!

- Kétlem, hogy bárkit is izgatna, hogy belefutottam Jacob Black-be a boltban – forgatta a szemeit Bella. – Egyáltalán kitől tudod? Talán egy csomag fagyasztott borsó mesélte?

Rosalie-n látszott, hogy felháborítja Bella verbális szembeszegülése, és ha éppen nem lettem volna rohadtul mérges, szórakoztatott volna a helyzet.

- Az nem a te dolgod! – felelte Rose szinte már kiabálva. – Egyáltalán nem érted? Jacob Black miatt vagyunk ebben az egész hülye kényszerházasság szituációban! Veszélyes a családunk üzletére nézve. Azt hiszed véletlenül vásárolt éppen ott, ahol te?

- Szerinted neki nincs jobb dolga, mint engem követni a boltba?

Rosalie két ujját az orrnyergére tette, majd mélyet sóhajtott. – Alábecsülöd őt, Bella. Mit mondott neked?

- Semmi értelmeset, csak Edwardot próbálta besározni. Azt hiszem azt akarja, hogy ne bízzak benne.

- Remek – horkantam fel. Fel-alá kezdtem járkálni a húgom irodájában.

Bella folytatta. – Utalt arra is, hogy… elég érdekes, hogy Edwardnak pont volt egy titkos menyasszonya. És nem tagadta, hogy azokat a dolgokat ő találta ki róla.

- Szóval nyílt lapokkal játszik – vonta le a következtetést Rosalie. – Viszont ez azt jelenti, hogy még nem végzett velünk. Ide figyelj, Bella. Ne hagyd, hogy az az alak még egyszer a közeledbe férkőzzön. Senkinek sem tenne jót. Értjük egymást? – Bella bólintott. – És ezentúl mindenről tudni akarok, aminek köze van Jacob Blackhez! Nem hagyom, hogy még egyszer ilyet műveljen a családommal.

Nem kívántam tovább hallgatni, hogyan árult el Bella. Szó nélkül ott hagytam a húgom irodáját, hogy bezárkózhassak a sajátomba. Azonban Bella követett.

- Edward, annyira sajnálom, hogy nem szóltam róla – mondta, amint zárt ajtók mögött voltunk. – Én csak… láttam a múltkor, hogy mennyire felzaklatott téged, és nem akartam, hogy…

- Mit mondott neked? – szakítottam félbe. – Pontosan tudni akarom, hogy mit mondott neked az a rohadék!

- Azt mondta, hogy hiba bíznom benned, és hogy neked mindened megvan, ezért amint nem lesz rám szükséged, mert az emberek elfelejtették a rólad írt dolgokat, el fogsz dobni engem – felelte lehajtott fejjel.

- És te talán hittél neki? Ezért viselkedtél olyan furcsán tegnap? – kérdeztem ingerülten.

- Nem, én csak…

- Te csak mi? – kiabáltam. – Az a seggfej pár mondattal elérte, hogy meginogjon a bizalmad irántam? Semmit nem ért neked ez az elmúlt pár hét, Bella?

- Edward, kérlek hallgass meg! Egyáltalán nem erről van szó, hidd el. Csak hát… úgy tűnt, mintha Jacob tudna valamit, amit én nem.

- A fejedbe akart mászni, Bella! Pontosan ezt akarta elérni, el akar téged távolítani tőlem, hogy engem tönkre tegyen, mert féltékeny a sikeremre. És ha így folytatod, remek lehetőséget adsz neki rá!

- Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla, Edward. De ne beszélj úgy velem, mint egy gyerekkel, a húgodtól kapott kioktatás éppen elég volt – emelte fel a hangját. – És te nem voltál ott, nem vagy az én helyemben. Amit mondott arról, hogy neked az öledbe hulltak a dolgok, az részben igaz. Bármikor lecserélhetnél engem, szerinted ez olyan örömteli gondolat számomra?

- Hogy mi!? – Vissza kellett fognom a hangom, mivel azt gyanítottam, hogy Victoria is hallja, hogy valami nincs rendben idebent. – Komolyan képes vagy mindezt így a képembe vágni? Megmondtam neked, hogy nem érdekel más.

- Könnyebb mondani, mint elhinni, Edward.

- Ezt nem hiszem el! – kiabáltam, miközben forrt bennem a düh. – És ráadásul érezzek bűntudatot még amiatt is, hogy ebbe a családba születtem? Gazdagok a szüleim, ezért magától értetődő, hogy bármelyik pillanatban „eldobhatlak”?

- Teljesen kicsavarod a mondanivalómat, Edward!

- Óh, igazán? Mert nekem az jött le, hogy szerinted – na meg a cimborád Jacob Black szerint – én egy elkényeztetett gazdag idióta vagyok, aki csak úgy lecserélné a feleségét bármelyik pillanatban!

- Ne mondd ezt – morogta Bella a fogait összeszorítva. – Tudod, hogy utálom őt azért, amit veled tett, ne állítsd be úgy, mintha összefognék vele ellened!

- Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy máris sikerült elérnie, hogy ne bízz bennem – tártam szét a karjaimat.

- Sajnálom, hülye voltam, oké? – kiáltott fel Bella jóval hangosabban, mint amit az ember kinézne belőle. – De ne csavard össze-vissza a szavaimat! Bízom benned, Edward. Mindennél jobban. Tudom, hogy milyen ember vagy valójában, és az az ember nagyon sokat jelent nekem. Elismerem, egy pillanatra elbizonytalanodtam, tényleg a fejembe mászott. Sajnálom, komolyan.

Többször mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam, míg Bella arra várt, hogy mondjak valamit. Végül nagyon halkan csak annyit szóltam: - Dolgoznom kell. Neked is ideje lenne visszamenned.

- Edward, kérlek…

- Nem, Bella! Ha hiszed, ha nem, muszáj dolgoznom és egyedül akarok maradni.

Leültem az asztalom mögé és lenéztem az egyik papírkupacra, majd hallottam ahogy Bella felsóhajt, aztán becsukódik az ajtó. Megragadtam egy tűzőgépet, csak hogy csináljak valamit a kezemmel, és próbáltam megnyugodni. Nem sikerült. A tűzőgép darabokra tört, mikor a falhoz vágtam.

***

Este a veszekedéstől még mindig kissé dühösen és kimerülten mentem le az autóhoz.

- Mr. Cullen – biccentett Riley.

- Mrs. Cullen még nincs itt? – kérdeztem. Bella általában lent szokott lenni már pár perccel előttem, hogy aztán együtt menjünk haza.

- Óh. Sajnálom uram, nem tudtam, hogy őt is magával együtt kell hazavinnem. Mrs. Cullen már vagy két órája elment. Azt mondta nem haza megy, és inkább fog egy taxit. Itt kellett volna tartanom?

- Nem, Riley, semmi gond.

Habár aggódtam amiatt, hogy semmit sem tudtam Bella holléte felől, örültem, hogy most nem kell vele egy kocsiban ülnöm.

- Bella? – kiáltottam, mikor végre hazaérkeztem. Semmi. Még mindig nem jött haza. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy felhívom Alice-t, hátha tud róla valamit, de inkább nem tettem. Helyette a hálószobámba mentem és levetkőztem magamról az öltönyt, hogy beállhassak a zuhany alá.

Sokáig álltam a langyos víz sugara alatt, nem csak azért mert jól esett a júliusi hőségben, de azért is, mert nem tudtam kiverni a fejemből a ma történteket. Azt, amit Bella mondott. Nem vagyok hülye, tudom, hogy elképesztően szerencsés és kiváltságos vagyok, anélkül, hogy bármit is kellett volna érte tennem. Viszont az, hogy Bella ezt a képembe vágta, nem hagyott nyugodni. Kicsit úgy éreztem, hogy nincs joga ezt felhozni. Most már ő is kiváltságos volt.

Amint ez a gondolat felötlött bennem, azonnal leszidtam azt a belső kis hangot magamban. Bella azért volt ebben a helyzetben, mert az anyja, aki semmit sem törődik vele, belekényszerítette. Ő a szabadságát dobta félre azért, hogy segítsen az apján. Tudtam, hogy mindezt nem ő kérte, és kényelmetlenül is érinti, ez nyilvánvaló volt már akkor, mikor a kocsimat is csak vonakodva használta. Nem kéne hibáztatnom érte, ennek ellenére még mindig mérges voltam rá. Ez az egész már megint annak a rohadt Jacob Blacknek a hibája…

Hirtelen meghallottam, ahogy kinyílik mögöttem a zuhanyzó ajtaja. – Csatlakozhatok? – hallottam meg a lágy hangot.

Félig odafordultam és nagyot nyeltem, mikor megláttam Bellát. Semmi sem takarta a testét előlem. Idejött és a bizonytalanságai ellenére meztelenre vetkőzött. Próbáltam nem mutatni, hogy milyen hatással volt rám – nem csak a meztelen test látványa, de maga a tény, hogy Bella, aki mindig csak a hibát keresi magában, úgy döntött, hogy így kitárulkozik előttem.

Visszafordultam a zuhanyzó fala felé, egyik karommal neki támaszkodva, és felsóhajtottam. Hogyan is haragudhatnék rá így tovább? – Felőlem – vetettem oda, mintha teljesen közömbös lennék. Még mindig haragudni akartam azért, hogy titkolózott előlem, és azért, mert megingott a belém vetett bizalma.

Hallottam, ahogyan becsukódik mögöttem az ajtó, aztán két vékony karja hátulról körém fonódott, ajkai pedig alig érezhetően megérintették a hátamat. – Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla. És sajnálom azt is, amit ma mondtam – szólt csendesen.

- Hol voltál? – kérdeztem.

- Meglátogattam az apámat – felelte. Ezután nem kérdeztem többet, és ő sem mondott semmit, csak álltunk a víz alatt, Bella még mindig engem ölelt, arcát a hátamnak nyomva. Szabad kezemmel – amelyikkel nem a falnak támaszkodtam – megfogtam egyik kezét a hasamon, és ujjaink egymásba fonódtak.

- Te vagy az egyik legjobb ember, akit ismerek, Edward – suttogta. – Egyáltalán nem úgy értettem, amiket mondtam.

- Tudom – feleltem, én is csendesen.

Megfordultam és két tenyerem közé vettem az arcát. – Én is kicsit kemény voltam ma veled. Sajnálom.

Bella halványan elmosolyodott, majd lábujjhegyre állt és puha csókot lehelt az ajkaimra. Viszonoztam ezt az ártatlan, édes csókot, amihez foghatót keresve sem találhattam volna az emlékezetemben. Miután ajkaink elváltak egymástól, egy fél lépést hátráltam és végignéztem Bellán. Egyik kezemmel gyengéden megsimogattam az arcát, majd lejjebb érve a kulcscsontján, aztán két tenyerembe vettem puha melleit.

Hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, és közben tekintete végigmért engem. Elmosolyodtam, és mikor pillantása visszatért az enyémhez, megfogtam a derekát és magamhoz húztam, hogy újból megcsókolhassam – ezúttal már inkább vágyakozva, mintsem ártatlanul.

Testét a falnak döntöttem és szorosan hozzásimultam, miközben nyelvem rátalált az övére. Éreztem, ahogyan feltör belőlem egy morgás a bódító csóktól és a meztelen bőrtől az ujjaim alatt. Ajkaim áttértek a nyakára, Bella pedig zihálni kezdett, ujjai a hajamba markoltak.

Még lejjebb mentem, hogy ajkaim közé vehessem a gömbölyded formák apró, rózsaszín bimbóit. Bella felnyögött, miközben én a csókjaimmal imádtam fedetlen melleit. Letérdeltem elé, és puha csókokkal halmoztam el lapos hasát, majd nyelvemmel körbejártam a köldökét.

Felnéztem a csokoládébarna szempárba, ami a szokásosnál sötétebbnek tűnt a vágyakozástól, és közben egyik kezemmel végigsimítottam a combjai belső részén. Ugyanazzal a kézzel megtartottam a jobb lábát, miközben a balt óvatosan a vállamra helyeztem.

Hogy megnyugtassam, pár finom csókot nyomtam a vállamon nyugvó combjára, majd közelebb hajoltam és ezután legérzékenyebb pontját csókoltam meg. A zuhanyzó falai visszaverték Bella nyögését, és most már mindkét keze a hajamat markolta. Nyelvemet finoman befúrtam a telt ajkak közé és felnyögtem, mikor megéreztem a nedvességet. Kezeimmel belemarkoltam formás fenekébe, hogy még közelebb húzzam magamhoz, és szinte az egész arcomat a combjai közé temettem, miközben nyelvem fáradhatatlanul ingerelte az érzékeny kis pontocskát, ajkaim pedig mohón csókolták a puha, mindennél selymesebb bőrt. Bella nyögései egyre hangosabbak lettek, csípője pedig ringani kezdett, ahogy közeledett a csúcshoz. Felnéztem az arcára és elém tárult a legizgatóbb kép, amit valaha láttam. Bella a fejét hátravetve, ajkai enyhén szétnyílva, szemei összeszorítva. Ettől még inkább igyekeztem örömet szerezni neki.

- Edward! – hallottam meg a sikolyát, abban a pillanatban, hogy megremegett alattam. Hamarosan teljesen elernyedt a teste, csak a lüktetést éreztem a nyelvem alatt. Még egyszer megcsókoltam, finoman, mintha csak óvatoskodó puszit nyomnék a szájára. Leemeltem a lábát a vállamról és lassan felemelkedtem. Végigsimítottam kipirult arcán az egyik kezemmel, mire ő kinyitotta a szemeit és halványan elmosolyodott. – Ez… elképesztő volt.

- Akkor jó – nevettem fel halkan, majd magamhoz húztam az arcát, hogy megcsókolhassam.

A csók közben Bella kezei a hátamon kalandoztak, majd egyszer csak lejjebb csúsztak, és belemarkolt a fenekembe, egészen közel húzva magához. Állatias hang tört fel belőlem, ahogy meredezve vágyakozó testrészemen megéreztem a forró nedvességet. Bella egyre vadabbul csókolt, miközben hozzám dörgölőzött. Egyik keze előre csúszott és hirtelen arra eszméltem, hogy a kezében tart engem. Elszakadtam az ajkaitól és a nyakába temettem az arcom, miközben a keze mozogni kezdett rajtam. Bella minden pillanattal egyre határozottabb és magabiztosabb lett, én pedig tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni. Ujjaim felkúsztak a hasáról és a tenyerembe vettem az egyik mellét.

- Ah, Bella – nyögtem a nevét, miközben ő finoman beleharapott a vállamba. A csípőm ösztönösen pumpálni kezdett, néhány pillanat múlva pedig elengedtem magam és magával ragadott az élvezet. Egy-két puha csókot leheltem Bella nyakára, majd felemeltem az arcom és csillogó szemeibe néztem. Megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam, hogy aztán megcsókoljam, lassan és mélyen.

Mikor elváltam tőle és még egyszer végignéztem rajta, láttam, hogy a hasán ott volt az élvezetem nyoma. Megjelöltem őt. Ez volt a legszexibb dolog, amit valaha láttam. – Az én gyönyörű Bellám – mormoltam, miközben megsimogattam az arcát.

Miután mindketten lenyugodtunk, szép lassan lemosdattuk egymást, majd anélkül, hogy felöltöztünk volna, ágyba bújtunk. Békésen simogattam Bella nekem simuló meztelen testét, mielőtt végre megszabadulva a mai nap összes rossz gondolatától én is álomba merültem.