16. fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom... tényleg nincs más mentségem, mint az, hogy nap mint nap nekiültem írni, de egyszerűen egy szót sem bírtam kiszuszakolni magamból. Azért csak meglett. Köszönöm azoknak, akik írtak, továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre (az igazira, nem arra, hogy "jó volt siess légyszi").
Abellana

(Bella)

Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van. Amint kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy nem csak a júliusi hőség miatt. Edward karjaiban voltam, ő pedig jelenleg békésen aludt. Önkéntelenül is mosoly kúszott az arcomra, mikor ránéztem. Aztán hirtelen felsorakoztak az agyamban a tegnap éjszaka emlékei, és éreztem, ahogyan az arcomat elönti a forróság. Mikor megtudtam, hogy Edwarddal egy szobában fogunk aludni, be kell hogy valljam, izgatott lettem, de azt nem hittem, hogy a pillanat hevében megteszünk egy ilyen lépést.

Persze a kezdetek óta voltak köztünk szikrák, az utóbbi hetekben pedig egyre csak nőtt a szexuális feszültség, de egészen idáig semmi ehhez foghatót nem csináltunk. És természetesen nagyon is tetszett a kapcsolatunknak – vagy bármi is volt ez – az új fokozata.

Óvatosan kibújtam Edward karjaiból, nehogy felébresszem, és a fürdőszoba felé indultam, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Jól esett a langyos víz érintése a bőrömön, miközben azon kezdtem el morfondírozni, hogyan is tovább. Mikor belementem ebbe a házasságba, arra számítottam, hogy majd csak kihúzom valahogy másfél évig, utána pedig szabad leszek. Most először gondolkodtam el rajta igazán, hogy a helyzet teljesen megváltozott. Mi van, ha a dolgok rosszul sülnek el, és Edward meg én össze leszünk zárva, egymással haragban? És ami még jobban megijesztett: mi van, ha minden remekül alakul? Mi fog történni, miután a másfél év lejárt?

Felsóhajtottam és megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a gondolatokat. Edward és én mindössze egy hónapja vagyunk házasok, túl korai még ennyire előre gondolkodni. Kiléptem a zuhany alól, magam köré csavartam egy törölközőt, majd meglepetésemben felsikoltottam, ugyanis nem voltam egyedül.

Egy zöld szempár nézett rajtam végig kajánul, majd tulajdonosa kisfiúsan elvigyorodott, habos szájjal, amiből kilógott a fogkefe. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Edward megtörölte a száját, majd lehajolt hozzám, hogy hosszas, mentolos ízű reggeli csókban részesítsen.

- Remélem jól aludt az ágyamban, Mrs. Cullen – mondta, nekem pedig fülig érő vigyor kúszott az arcomra, mint minden alkalommal, amikor így szólított.

- Nagyon is. Bár azt hiszem ez nem az ágynak volt köszönhető. – El sem hittem, hogy kijöttek belőlem ezek a szavak, és hirtelen elpirultam, de Edward csak felnevetett, és egyik tenyerébe véve felemelte az államat, majd homlokon csókolt.

- Azt hiszem ideje reggelizni menni – mondta. – Habár nem is tudom… túl vidámnak látszol, a végén még gyanítani fognak valamit.

Tudtam, hogy Edward csak ugrat, de úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba. – Igazad van – bólogattam komolyan. – Mit szólsz ehhez?

Lebiggyesztettem az ajkamat, mint ahogyan a síró gyerekek szokták. – Igen, ez már határozottabban jobb – felelte Edward.

Felnevettem és könnyedén mellkason csaptam. – Bolond vagy – mondtam mosolyogva.

Edward arcára csábító mosoly kúszott, majd úgy helyezkedett el, hogy engem a fürdőszobai pulthoz szorított, karjaival pedig megtámaszkodott a két oldalamon. Nem volt menekvés. Nem mintha megfordult volna a fejemben.

- Talán csak érted bolondulok – suttogta még mindig mosollyal az arcán.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a testem összes sejtje világítani kezd, az arcomat pedig elönti egy bárgyú vigyor. Mintha én lettem volna a Hold, Edward pedig az én személyes Napom, ami rám ragyog, hogy kitűnjek a sötétségből. Elolvadtam a pillantása alatt.

Ajkaink édes csókban forrtak össze, majd még mindig mosolyogva magára hagytam Edwardot, hogy elkészüljön, én pedig átöltöztem és kisurrantam a szobából. A konyhában már nagyban folyt az élet, Esme éppen a reggeli körül szorgoskodott, mikor észrevett.

- Áh, jó reggelt, Bella! – villogtatta meg ragyogó mosolyát.

A többiek mind az asztalnál ültek. Carlisle felpillantott az újságból és szintén küldött felém egy mosolyt, Emmett rám vigyorgott, Rosalie pedig mindössze fél másodpercre pillantott rám.

- Nektek is jó reggelt – mondtam kicsit feszengve.

- Ülj csak le, drágám – utasított Esme, és miután helyet foglaltam az egyik széken, elém rakott egy adag palacsintát, amiből egy hadsereg is jól lakhatott volna.

- Köszönöm, Esme – néztem rá hálásan.

- Na és hogy telt az éjszaka? – kérdezte Emmett igencsak kajánul, a szemöldökét emelgetve. Rosalie felhorkant és a szemeit forgatta, Esme mosolya pedig mintha még tovább nőtt volna. Én meg persze próbáltam nem elvörösödni.

- Semmi különös, de azért kösz az érdeklődést, Emmett – feleltem, mire ő hirtelen úgy felnevetett, hogy majd’ beleremegett a ház.

- Van benned spiritusz, Bella – mondta, és láttam, hogy Carlisle is elmosolyodik az újságja mögé bújva.

- Miről van szó? – lépett be ekkor a konyhába Edward, majd az anyja mellől elemelt két frissen készült palacsintát és a szájába tömte őket.

- Edward, kérlek – dorgálta Esme. – Nem ehetnél néha úgy, mint a civilizált emberek?

Edward nem felelt, csak leült mellém és teli szájjal elvigyorodott. Halkan elnevettem magam a fejemet rázva.

- Valóban, Edward – szúrta közbe Rosalie. – Az emberek azt hinnék, hogy farkasok neveltek fel.

- Hú, ma különösen jeges a hangulatod, drága húgom – felelte Edward, mire Rosalie küldött felé egy gyilkos pillantást. Edward persze csak nevetett.

Furcsa volt a Cullen család interakcióit figyelni a reggelinél. Én egyke gyerekként nőttem fel, nem volt kivel testvériesen csipkelődnöm, az apám soha nem beszélt sokat, az anyám hangját pedig próbáltam kizárni. Ahhoz képest ez igazi felüdülés volt.

Egészen kora délutánig maradtunk, és miután hosszasan elbúcsúztunk mindenkitől, visszaindultunk New York-ba. Mikor megérkeztünk a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó, rögtön arra eszméltem, hogy Edward szorosan magához húz és ajkai máris az enyémeket ostromolják.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – kérdeztem levegőért kapkodva, miután elengedett, de Edward csak vállat vont.

- Egész délelőtt nem csókolhattalak meg – felelte. Ezektől a szavaktól rögtön mosoly kúszott az arcomra, és lábujjhegyre emelkedve újabb csókért hajoltam Edwardhoz, aki egy pillanatig sem habozott azt megadni nekem.

Ami viszont eleinte könnyed csóknak indult, abból hamar több lett. Ajkaink játékának hevében Edward kezei megragadták a csípőmet és olyan közel húzott magához, hogy testének minden egyes centijét magamon éreztem. Belenyögtem a csókunkba és hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap éjjel mennyire akartam viszonozni, azt amit Edward csinált. Talán neki is ez jutott eszébe, ugyanis a következő pillanatban ajkai a fülemhez értek, miközben vággyal teli hangon belesuttogott. – Ezt folytathatnánk vízszintesben.

Legszívesebben azonnal kaptam volna az ajánlaton, de helyette csak csalódottan felnyögtem. – Most nem lehet, Edward – feleltem. – A hűtő teljesen üres, valamelyikünknek el kell mennie bevásárolni. És sejtem, hogy én leszek az, mivel te ilyenkor mindig az itthoni irodádban dolgozol.

Edward nagyot sóhajtva hátrahajtotta a fejét. Láthatóan most jutott csak eszébe, hogy holnap hétfő, és újabb zsúfolt hét kezdődik. – Igazad van – mondta végül. – Felelősségteljes felnőttnek lenni nem valami nagy móka.

Elmosolyodtam, és közelebb lépve hozzá hosszú, érzéki csókot nyomtam a nyaka oldalára. – Azért vannak benne jó dolgok – mondtam halkan.

Edward vágytól elködösült pillantással nézett le rám. – Ezt még folytatjuk – figyelmeztetett.

- Ajánlom is – feleltem az ajkamba harapva.

Edward néhány pillanatig nyitott szájjal bámult, majd újra megszólalt. – Na jó, muszáj elmennem a közeledből. A dolgozószobámban leszek.

Felnevettem Edward reakcióján, és miután visszavonult dolgozni egy kicsit, úgy döntöttem, hogy én is elintézem a tennivalókat. Szerencsére míg távol voltunk, a bejárónő eljött kitakarítani a lakást, úgyhogy ez nem volt gond. Gondosan leírtam mindent, amire szükségünk van, majd elindultam bevásárolni Edward Volvójával. Még mindig furcsa volt számomra ez a „házasok mindent megosztanak” dolog, de akárhányszor ő felajánlotta, hogy használjam a kocsiját, vagy ő fizette a közös ebédet, és én ellenkeztem, mindig csak a szemeit forgatta.

Persze ő nem is érthette, hogy milyen kényes szituációba kerültem ezáltal. Most, hogy köztünk a dolgok már nem csak az üzletről szóltak, helytelennek éreztem minden ilyesmit, de főleg az zavart, hogy Edward fizeti a tanulmányaimat. Tudtam, hogy ha szóba hoznám a dolgot, csak legyintene. Hiába volt ő és a családja gazdag, őt nem érdekelte a pénz, és ezt én szeretem is benne, én viszont – normális körülmények között ugyan – de nem pénzes családban nőttem fel. Én tudtam, milyen az, mikor nincs meg minden egy csettintésre, és éppen ezért zavart mindez. Nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem.

Mikor ráeszméltem, hogy már megint ekörül járnak a gondolataim, mentálisan felpofoztam magam. Szép dolog, Bella. Mások éheznek és nincs hol lakniuk, de te csak siránkozz, amiért van egy fiatal, gazdag, és szemtelenül jóképű férjed. Akivel a dolgok egyre jobban alakulnak…

Nem volt időm tovább gondolkodni ezen, mivel megérkeztem a bolthoz. Miközben a sorok között sétálgattam a bevásárlólistámat böngészve, halványan elmosolyodtam azon, hogy milyen hétköznapi tevékenység ez. Másoknak mindennapi dolog, nekem viszont új dolog volt a szüleim nélkül élni, magamnak bevásárolni, dolgozni… ezek az apró, szokványos dolgok mind egy újfajta függetlenség kezdetei voltak.

- Nocsak, nocsak… - hallottam magam mellől hirtelen. Felnéztem, és azt az arcot láttam magam előtt, amiről reméltem, hogy többet rá sem kell néznem.

- Jacob – biccentettem hűvösen. Továbbmentem, mintha mit sem törődnék vele, de ahogyan sejtettem, ő utánam jött.

- Reméltem, hogy újra találkozni fogok önnel – mondta.

- Igazán? Na és miért? – kérdeztem, továbbra is monoton hangon.

- Nos, a jótékonysági vacsorán egész jól elbeszélgettünk, míg a férje félbe nem szakított, természetesen. Meg kell, hogy mondjam, lenyűgözött, hogy Edward Cullen egy ilyen lányt talált magának.

Idáig bírtam nyugodtnak és méltóságteljesnek maradni. Dühtől vöröslő arccal Jacob felé fordultam, és mikor hozzá szóltam, a hangom számomra is meglepően csöpögött a méregtől.

- Ne játszadozzunk, Jacob – morogtam. – Maga is éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Edward nem olyan ember, amilyennek maga megpróbálta beállítani. Undorító és szánalmas dolog, amit művelt vele.

Úgy tűnt Jacob-ot pozitívan meglepte a kis kirohanásom.

- Óh, igaz is – kezdte kedélyesen. – Nagyon… hogy is mondjam, praktikus, hogy Mr. Cullennek titkos menyasszonya volt. Furcsa, hogy mikor először találkoztunk, maga nem is sejtette, hogy ki vagyok. Azt hittem a házaspárok megosztják egymással az ilyesmit.

A hazugság szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon: - Edward nem akart ilyesmivel terhelni.

Jacob arcára hideg, számító mosoly ült ki. – Akkor most, hogy felidézzem az ön szavait Bella, ne játszadozzunk. A férjének az ölébe pattant minden, amire csak vágyhat, és mikor az emberek már elfelejtették a róla írt dolgokat, el fogja dobni magát. Úgy tűnik nagy a bizalma Edward Cullenben, de biztosíthatom, hogy ez idővel meg fog változni.

- Maga semmit sem tud róla – sziszegtem a fogaim közül.

Jacob mosolya tovább nőtt, az arcát közelebb tolta az enyémhez. – Valóban úgy gondolja, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki semmit sem tud róla? – suttogta. – További jó bevásárlást, Mrs. Cullen.

Ezzel elsétált, de én sóbálványként álltam ott továbbra is. A szavaitól végigfutott a hideg a hátamon.

***

Mikor beléptem az ajtón, Edward éppen kijött a dolgozószobájából. Hatalmas mosolyban tört ki, mikor meglátott, ettől pedig a szívem valahogy furcsán összeszorult.

- Hát itt vagy! Kösz, hogy bevásároltál – mondta, miközben közelebb lépett hozzám és homlokon csókolt. Válaszul kicsikartam magamból egy mosolyt, majd kibontakoztam Edward karjaiból, hogy kipakolhassak a konyhában. – Valami baj van?

- Dehogy – feleltem újabb mosollyal, majd témát váltottam. – Csinálok vacsorát.

Miközben főztem, a gondolataim még mindig Jacob Black szavai körül jártak. Utáltam, hogy így a fejembe férkőzött. Ő semmit sem tud Cullenékről, fogalma sincs, hogy milyen emberek. Olyanok, akik nem érdemelték meg azt az aljas dolgot, amit ő tett velük.

Mindemellett borzasztó nyugtalanná tett, hogy meg sem próbálta tagadni, amit tett. Aggódtam amiatt, hogy talán újból ártani próbál majd Edwardnak, esetleg éppen úgy, hogy valahogyan kiteregeti a házasságunk körülményeit.

Próbáltam kizárni a Jacob Black-kel való találkozást az elmémből, de hiába, miközben megvacsoráztunk, újra és újra ide tértek vissza a gondolataim.

- Bella, most komolyan, mi van veled? – hallottam meg egyszer csak Edward hangját.

- Semmi – feleltem az előttem lévő ételt piszkálgatva.

- Én tettem valamit, nem igaz? – kérdezte Edward elszomorodva. Ebben a pillanatban olyan hülyén éreztem magam, amiért hagytam, hogy ennyire kiborítson egy rövidke találkozás.

Közelebb hajoltam Edwardhoz és puha csókot nyomtam ajkaira. – Te nem tettél semmit – feleltem a szemébe nézve, miután elváltunk. – Az én hibám, csak fáradt vagyok.

- Ígérd meg nekem, hogy csupán ennyi az egész! – kérte Edward. A nyugtatónak szánt mosoly, amit pár pillanattal ezelőtt erőltettem az arcomra, kissé megremegett, és csak reménykedhettem abban, hogy nem vette észre.

- Persze, hogy csak ennyi – válaszoltam szinte suttogva. Úgy tűnt ez megnyugtatta Edwardot.

Kezével a hajamba túrt és közelebb húzott magához, hogy újból megcsókoljon. Ajkai finoman becézgették az enyémeket, a világ legkönnyebb dolga volt elveszni ebben a csókban. Edward még közelebb húzott magához, aminek következtében az ölében kötöttem ki. Az a keze, ami eddig a hajamban volt, most lejjebb kalandozott és benyúlt a pólóm alá, ahol az oldalamat simogatta.

Mikor levegőért kapkodva elváltunk, csókjai a nyakamon folytatódtak. Bódító érzés volt, és nem is volt más vágyam, mint ezt folytatni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy épp az imént hazudtam Edwardnak, és a bűntudat mardosni kezdett.

Tenyerem a mellkasára helyezve kissé eltoltam magamtól, mire ő azonnal aggódó tekintetet vetett rám, kezét pedig kicsúsztatta a pólóm alól. – Tényleg fáradt vagyok. Azt hiszem, elmegyek lefeküdni.

- Még korán van – mondta Edward, de rögtön utána felsóhajtott. Azt hiszem mégiscsak érezte, hogy valami nincs rendben, de úgy döntött, ma már nem kérdez róla többet. – Menj csak. Jó éjt, Bella.

- Ne segítsek elpakolni? – kérdeztem. Edward halványan elmosolyodott.

- Te főztél, én mosogatok. Így igazságos – mondta.

Még nyomtam egy utolsó, rövidke csókot az ajkaira, majd bementem a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Vettem egy hosszú fürdőt, és mire kijöttem, odakint már teljesen sötét volt. Reméltem, hogy az álom is ilyen egyszerűen jön majd a szememre.

Nagyjából egy óra múlva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Nem elég, hogy így kiborultam egy kis apróságtól, most még hazudtam is Edwardnak. Fantasztikus.

Órákig csak dobáltam magam az ágyban, azt érezve, hogy valami hiányzik, de fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet az. Először betettem a fülhallgatómat és halkan zenét hallgattam, ami általában segített elálmosodni, de ma éjszaka nem működött ez a módszer. Felsóhajtva az órára pillantottam, ami hajnali fél kettőt mutatott. Kimentem, hogy igyak egy pohár vizet, és mikor visszafeküdtem utána az ágyba, próbáltam ellazulni.

Néhány perccel később az oldalamon feküdtem, és a hátam mögött lévő ajtó halkan megnyikordult. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan besüpped mellettem az ágy és egy erős kar magához ölel. Szembefordultam Edwarddal, ő pedig finom csókot nyomott a fejem tetejére.

Most, hogy a karjaiban voltam, rájöttem, mi zavart eddig ennyire. Jacob szavai igazán belém férkőztek. Elültette bennem a kétely magját, én pedig egész délután magamat próbáltam győzködni, hogy nincs igaza. Csak most ébredtem rá, hogy eleve milyen hülye voltam. Nem volt számomra biztosabb hely, mint Edward ölelő karjai.

Egyenletes lélegzését hallgatva hamar utolért az álom.

15. fejezet

Sziasztok!
Végre valahára elkészültem ezzel a résszel is. Köszönöm azoknak, akik írtak a kis részlethez és biztattak. :) Higgyétek el, nem az van, hogy száz meg száz kommentet akarok, tudom, hogy nem olvasnak olyan sokan, de azért az a három még így is nagyon lelombozó volt és abszolút elvette a kedvem az írástól. Ez most egy kicsit összecsapott is lett talán, de azért van benne olyan, ami tetszeni fog, ez biztos. ;)
Abellana

(Edward)

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

Mikor délelőtt odaértünk, már nagyban folyt a készülődés a hátsó kertben. Az anyám gyakorlottan adott instrukciókat az embereknek, miközben ők felállították az asztalokat. – Hű – hallottam magam mellől Bella motyogását.

- Tudom – sóhajtottam. – Minden egyes évben ilyen nagy ügyet csinálnak belőle.

Esme ekkor szúrt ki minket, és azonnal mosoly kúszott az arcára. – Ti érkeztetek elsőként! – jelentette be, miután odalépett hozzánk és mindkettőnket megölelt. Láttam, ahogyan egy pillanatra elidőzik a tekintete Bella nyakláncán – amit ő ajándékozott neki – és még nagyobb lett a mosolya.

- Az apád a dolgozószobában van, nekem pedig felügyelnem kell itt a dolgokat. Légy oly drága és vezesd körbe Bellát a házban, rendben? – kérdezte tőlem az anyám mosolyogva. – Mutasd meg neki a vendégszobát.

Visszafojtottam egy mosolyt, de közben kötelességtudóan bólintottam. Ha rajtam múlna, Bella nem a vendégszobában aludna. Talán átsurranhatnék hozzá ma este, miután mindenki elaludt. Gondolatban a szemeimet forgattam. Tisztára, mint a gimiben…

Otthagytuk az anyámat és elindultunk, hogy körbevezessem Bellát. – Szóval így megy ez minden évben? – kérdezte.

- Pontosan – bólintottam. – Minden évben végig kell szenvednünk a bájcsevejt a család régi jó barátaival. Vagyis a szüleim és a nagyszüleim barátaival, én nem olyan sokukat ismerem.

Bella halkan felnevetett. – Mi az? – kérdeztem.

- Semmi, csak… mindig meglepődöm, hogy ugyanabban a városban nőttünk fel, mégis mennyire különbözően – felelte. – Én mindig jól elvoltam magamban és biztosan ezért lettem olyan, amilyen vagyok. Sosem hittem volna, hogy egyszer beházasodok egy ennyire társasági családba.

- Pedig így történt, Mrs. Cullen – mondtam mosolyogva, miközben átvetettem a karomat a vállán és egy csókot nyomtam a halántékára.

- Edward! – szólt rám tudván, hogy megláthatnak minket, de nem tudta elrejteni a mosolyát. – Inkább mutasd meg a szobád.

- Hogy neked milyen mocskos a fantáziád, Swan – mormoltam a fülébe, miközben egyik ujjammal leheletkönnyen végigsimítottam a nyakán és a vállán. Bella elpirult és libabőrös lett. Élveztem, hogy ezt váltom ki belőle.

- Csak kíváncsi vagyok, hogy hol töltötted a nyarakat – felelte vállat vonva. Elmosolyodtam és magammal húztam őt a szobám felé, ahol – mint ő is mondta – minden nyaramat töltöttem, egészen addig, míg egyetemre nem mentem. Ezernyi régi emlék tört fel bennem, és furcsa volt Bellát olyan helyen látni, ami a gyerekkorom része volt. Furcsa, de jó érzés. Mintha ő mindig is beleillett volna a képbe.

- Elég messze van a többi szobától – jegyezte meg. – Ez biztos jól jött, mikor lányokat hoztál fel.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve. Bella nem felelt. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam őt, majd finoman belecsókoltam a nyakába. – Te vagy az egyetlen lány, akit felhoztam ide. És még csak ki nem használhatom, mert a családom nem tud rólunk.

- Edward? Te vagy az? – hallatszott az apám hangja a folyosóról.

- Emlegetett szamár – motyogtam, mire Bella felnevetett. Eközben újabb hangokat hallottunk, és az anyám lelkes üdvözléséből ítélve a húgom érkezett meg. Felsóhajtottam. – Remek. Induljon a parti.

***

Azt el kell ismerni, hogy a helyszín csodás volt. A nyaraló hátsó udvara az óceánra nézett, és éppen naplementekor kezdődött el a vacsora. A fejeink fölött apró, fehér rizslámpák lógtak, hogy akkor is fényben ússzon minden, miután már lement a Nap. A szüleim nagyjából ötven embert hívtak meg, mert ők a „nagyon közeli barátok”. Kis kerek asztalokat helyeztek el az egész udvaron. Szerencsére Bella és én Jasper és Alice, valamint Rose és Emmett társaságába kerültünk.

- Szóval… - hajolt felénk Alice nagy vigyorral az arcán. – Esme mama tudja már?

- Nem, Alice. Még mindig nem. És szeretnénk, ha egy darabig ez így is maradna – feleltem sokatmondó pillantással. Alice csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát.

- Egyszer csak meg kell mondanotok nekik! Őszintén szólva már alig várom a reakcióját. Olyan boldog lesz!

- Ki lesz boldog? – kérdezte hirtelen Rose az asztal másik végéből.

- Óh, ismered Alice-t – vontam vállat. – Mindig fecseg valamiről, szinte már oda sem figyelek.

- Aú! – kiáltott fel hirtelen Bella.

- Upsz. Bocsi, Bella. Edwardot akartam megrúgni – magyarázkodott Alice. Rosalie még egy pillanatig gyanakvóan méregetett minket, majd elfordult, ugyanis abban a pillanatban az apánk sétált fel arra a kis emelvényre, ahol eddig a zenekar játszott – igen, még azt is béreltek! – és úgy tűnt, köszöntőt fog mondani.

- Nem titok, hogy Esme és én családi nyomás hatására házasodtunk össze – kezdte. – Láttam, hogy eleinte az újdonsült feleségem nem volt boldog a megrendezett házasságban, én pedig akkor még túlságosan hozzá voltam szokva az agglegény életmódhoz. És habár akkoriban még nem voltunk szerelmesek, Esme a legelső pillanattól kezdve a barátom volt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy próbáltam igazán boldoggá tenni. Eszem ágában sem volt elveszíteni őt. Aztán minden megváltozott, mikor megszületett a fiunk.

Carlisle itt rám mosolygott, és magamon éreztem az anyám és Bella pillantását is. Mikor Esmére fordítottam a tekintetem, láttam, hogy boldogan mosolyog és szemeit könnyek homályosítják el. Hirtelen egy hatalmas adag hála és szeretet öntötte el a szívemet.

- Azóta, bármilyen akadály is gördült elénk az évek során, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor nem a legnagyobb harmóniában és szerelemben éltük az életünket – folytatta az apám. – Ma pedig mind itt vagyunk. Méghozzá két csodálatos gyerekkel, akik mára már felnőttek, sőt, már maguk is házasok. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a szerelem néha nem első látásra történik, és a házasság sem mindig köttetik tiszta szerelemből.

Itt az apám diszkrét pillantást vetett rám, majd folytatta.

- Végezetül csak annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok és velünk együtt ünnepeltek.

Miután véget ért a köszöntője, az apám megcsókolta az anyámat, és mindenki meghatottan figyelte őket. Kihasználtam ezt a pillanatot arra, hogy egy apró csókot nyomjak Bella halántékára, miközben az asztal alatt összekulcsolódtak az ujjaink. Könnyes szemekkel rám mosolygott, és abban a pillanatban a szívem még tovább dagadt.

***

Az idő egyre közelebb kúszott az éjfélhez. A vendégek közül már mindenki elment, csak Alistair és a felesége voltak itt. Ők és a szüleim egy üveg bor mellett régi, vicces sztorikat meséltek egymásnak, és olyan jót nevettek, ahogy talán még sosem láttam egyiküket sem. Rosalie és Emmett összebújva sugdolóztak, néha csókolóztak. A zenekar az utolsó dalt kezdte meg.

Mosolyogva Bella felé nyújtottam a kezem, ő pedig megfogta azt. Az emelvény előtti táncparketthez húztam őt, és ringatózni kezdtünk a lassú dallamra. Közel húztam magamhoz és homlokom az övének döntöttem, annak tudatában, hogy a családom minden tagja éppen mással volt elfoglalva. Csöndesen lassúztunk, csak élvezve egymás közelségét.

A dal lassan véget ért, én pedig egy pillanatra Bella nyakába temettem az arcom, és megcsókoltam a puha bőrt. A szemébe néztem, és láttam rajta is a vágyakozást. – Fogalmad sincs, hogy mennyire meg akarlak most csókolni. Úgy igazából – mondtam halkan.

Bella az alsó ajkába harapott és közben elmosolyodott. – Akárcsak én – felelte.

A zenekar elkezdett összepakolni, mi pedig lassan eltávolodtunk egymástól, miközben a szüleim és a barátaik felálltak. Még beszélgettek valamiről, eközben pedig visszasétáltunk az asztalhoz.

Emmett és Bella épp viccelődtek valamin, mikor az apám bekísérte a házba Alistair-t és a feleségét, az anyám pedig odasétált hozzánk és pár méterrel arrébb húzott engem.

- Drágám, úgy tűnik, hogy Bellának a te szobádban kell aludnia. Nagyon belelendültünk a beszélgetésbe és a vendégeink túl sokat ittak közben. Nem engedhetjük őket így haza.

- Akkor én… a kanapén alszok? – kérdeztem bizonytalanul.

- A többezer dolláros kanapémon? Ugyan szívem, dehogy! Te is a szobádban fogsz aludni – jelentette be Esme egy kis spicces mosollyal.

Majd’ leesett az állam. Tudtam, hogy a szüleim minden lehetséges alkalmat megragadnak arra, hogy összehozzanak minket, de nem hittem, hogy az anyám ilyesmivel rukkol majd elő. Na nem mintha bánnám, hogy Bellával kell aludnom. A kérdés csak az, hogy ő nem bánja-e. Azt az egy éjszakát leszámítva, mikor hajnalban elszenderedtünk a kanapén, még nem aludtunk ténylegesen együtt.

- Így alakult, édesem – vont vállat Esme, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Hát hogyne, anya. A véletlen úgy akarta, hogy Alistair ma este túl sokat igyon és ne tudjon visszavezetni New York-ba. Láttam, hogy milyen sűrűn töltögetted újra a poharukat – forgattam a szemeimet. Esme azonban csak felnevetett és megveregette a vállam. Mindenkit megölelgetett és jó éjszakát kívánt nekik, majd ő is bement a házba.

- Nos, attól tartok, velem ragadtál ma éjszakára – mondtam Bellának, miközben mi is bementünk.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte.

- Alistair és a felesége túl sokat ittak, New York meg persze egy órányira van, nem vezethetnek vissza – magyaráztam. – Ugye… ugye nem gond?

Bella felnevetett, majd miután óvakodva körbenézett – mindenki a saját szobájában volt már, kivéve a húgomat és a férjét, akik még mindig kint turbékoltak – lábujjhegyre állt és röviden megcsókolt. – Már hogy lenne gond, Mr. Cullen? Vezessen a szobájához!

***

Miután lezuhanyoztam, türelmetlenül vártam, hogy Bella is végezzen. Annak ellenére, hogy nem tetszett maga a tény, hogy a szüleim így beleszólnak az életembe, most az egyszer nagyon is örültem, hogy így alakultak a dolgok. Egy egész éjszaka Bellával a karjaimban… természetesen megindult a fantáziám, de azzal is tökéletesen meg leszek elégedve, ha mellette ébredhetek.

Gondolataim tárgya épp ekkor lépett ki a szobámhoz tartozó fürdőszobából, és amint meglátott, valamilyen oknál fogva elpirult és végigmért. Nem volt rajtam más, csak egy bokszeralsó, mivel nagy volt a hőség. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm, mire ő még jobban elvörösödött.

- Mi jár a fejedben, Swan? – kérdeztem kissé kaján mosollyal. Ő csak megköszörülte a torkát, majd a szemeit forgatta. Hiszen mindketten tudtuk, hogy mi jár a fejében. És nekem is ugyanaz járt a fejemben. Bella ugyanis nem viselt mást, csak egy pántos felsőt és egy francia bugyit, így hát semmi sem takarta hosszú lábait. Még sosem láttam ennyit a testéből, és most egyszerűen megigézve bámultam őt.

Mikor Bella észrevette kalandozó tekintetemet, kezei – úgy tűnt önkéntelenül – kissé lejjebb húzták a rajta lévő felsőt. Nem tudtam, hogy miért szégyenlősködik előttem, hiszen semmi oka nem volt rá, gyönyörű volt és nagyon is kívánatos. Odaléptem hozzá, és egyik kezem a nyaka oldalára helyeztem, hüvelykujjam pedig az arcát simogatta.

- Hé – szóltam finoman. – Mi a baj?

- Semmi – felelte egy meggyőzőnek szánt mosollyal, miközben ellépett mellőlem és bebújt az ágyba. Én is bebújtam mellé és felkönyököltem, hogy jól lássam az arcát. A másik kezem elvándorolt és a hasát kezdte simogatni.

- Előttem nincs szégyellnivalód, Bella – mondtam.

- Tudom – sóhajtotta. – Legalábbis… azt hiszem. De mint tudod, nekem nincs ilyen tapasztalatom senki mással. És most, hogy mégis van, eléggé tudatában vagyok a testem összes hibájának.

- Nos, én egyetlen hibát sem látok.

- Ugyan már, Edward – morogta Bella bosszúsan.

- Tényleg így van! – erősködtem. – Hadd mondjam el neked, hogy én mit látok. Rendben?

Bella megint a szemeit forgatta, de nem ellenkezett, így hát az eddig hasán nyugvó kezem most lejjebb csúszott az egyik térde alá. – Először is látok két végtelenül hosszú lábat. Fogalmad sincs, hogy mennyit járnak ezek a lábak az eszemben, mikor éppen szoknyát viselsz az irodában – mormoltam a fülébe. A kezem feljebb vándorolt, így most a combját simogattam. – Azt pedig el sem hinnéd, mennyi féle helyzetben képzeltem el ezeket a combokat. Elképzeltem őket a csípőm körül. Elképzeltem őket a nyakam körül.

Bella lélegzete elakadt, én pedig közben a nyakát kezdtem el csókolgatni. A kezem feljebb kúszott, a hasán át egészen a mellkasáig, ahol a felsőjén keresztül megmarkoltam az egyik kívánatos halmot. Belenyögtem a nyakába, mikor éreztem, hogy nem visel melltartót és a mellbimbója megkeményedik az érintésem alatt. – Hogy ezekről már ne is beszéljek – morogtam szinte állatiasan a vágytól.

- Edward – pihegte Bella a nevemet, én pedig éreztem, hogy egyre keményebb leszek.

Ajkaim most elhagyták a nyakát, hogy az ő tökéletes ajkait ostromolhassák. A csók mohó volt és szinte vad, nyelv csatázott nyelvvel, mi pedig mindketten egyre többet és többet akartunk. Egyik kezem bekúszott a felsője alá. Néhány pillanatig csak a hasán tartottam a kezem, a hüvelykujjam apró köröket írt le a köldöke körül. Ez azonban nem sokáig volt elég, feljebb csúsztattam a kezem, majd a tenyerembe vettem az egyik mellét.

Bella belenyögött a csókunkba, míg én nem bírtam betelni puha és formás mellének az érintésével. – Hadd vegyem le rólad – kértem a szemébe nézve, ő pedig habozás nélkül bólintott. Kicsit felemelkedtem róla, hogy jobban hozzáférjek a pántos felsőhöz, és Bella is megemelte magát, így hát könnyedén, egyetlen pillanat alatt eltüntettem róla a ruhadarabot.

Most először láttam őt így, és kihasználtam pár pillanatot arra, hogy gyönyörködjek egy kicsit a szinte meztelen testében. – Tökéletes vagy, Bella – suttogtam. Egyszer csak megragadta a tarkómat és magához húzott egy csókra, miközben a kezeim folytatták a felfedezést.

A teste egyszerre tűnt ismerősnek – mintha nekem teremtették volna – és újnak. Bella és én még sosem voltunk ennyire közel egymáshoz, és ma este átléptünk egy újabb olyan határt, amit eddig még nem. És volt egy olyan érzésem, hogy nem fogunk itt megállni. Ezt a kezem is tudta, ami szinte gondolkodás nélkül kúszott egyre lejjebb és lejjebb.

Egy pillanatig haboztam, mielőtt a tenyerem lejjebb csusszant, egészen a combok között található kis dombocskára. Bella minden eddiginél hangosabban nyögött fel, miközben ujjaim masszírozni kezdték a bugyin keresztül.

- Edward – zihálta. – Érints meg… kérlek.

A szemébe néztem és láttam, hogy minden kétséget kizáróan valóban arra kér, amire gondolok. Egy pillanatig sem vettem le róla a tekintetem, miközben a kezem becsusszant az apró anyag alá. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne szaggassam le róla azonnal, amint megéreztem a forró nedvességet az ujjaim alatt. Könnyedén siklottak a puha redők között, rátalálva Bella legérzékenyebb kis pontocskájára. A csípője egy kicsit megemelkedett, ajkairól pedig egy halk sikoly szállt fel.

Ujjaim folytatták a munkájukat, miközben én a melleire hajoltam és az ajkaim közé szívtam az egyik meredező bimbót. Bella egyik keze a hajamban volt, a másik pedig az alkaromon – azon, amelyik jelen pillanatban pont az ő lábai között végződött.

Éreztem, ahogyan egyre nedvesebb lesz és egyszerűen nem bírtam magammal. Egyik ujjamat belefúrtam a forróságba, amitől Bella szinte remegni kezdett. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy lássam, nem-e okoz neki kényelmetlenséget vagy esetleg fájdalmat, de úgy tűnt, nagyon is élvezi. Finom csókot nyomtam az ajkaira, miközben még egy ujjam csatlakozott az előzőhöz. Szűk volt és forró és egyszerűen csodálatos.

Lassan pumpáltam benne az ujjaimat, és közben apró csókokkal jártam be a nyakát. – Mondd csak, Bella… csináltad már ezt? Egyedül? – kérdeztem egyszer csak, nagyon is kíváncsian várva a választ. Bella kinyitotta a szemeit, és a csokoládébarna szempár egyenesen az enyémbe fúródott. Egy részem arra számított, hogy talán épp most lesz szégyenlős, de mint mindig, most is meglepett.

Magabiztosan nézett rám, miközben azt felelte: - Igen.

- Mire gondolsz közben? – faggattam tovább, majd Bella felnyögött, mikor ujjaim felgyorsultak.

- Rád, Edward – zihálta. – Rád gondolok közben.

Éreztem, ahogyan megremeg a gyomrom ezektől a szavaktól, és vadul csaptam le ajkaira. Nyelveink fáradhatatlanul csatáztak, miközben Bella egyre közelebb és közelebb került a csúcshoz. Csípője önálló életre kelt és válaszolt ujjaim minden egyes mozdulatára. Nem sok idő telt bele, míg éreztem, hogy megfeszül az ujjaim körül, ajkai pedig nem válaszoltak többé a csókomra, a néma sikoly miatt, ami előtört Bellából. Nem hagytam abba, amit a kezemmel csináltam, Bella pedig most már határozottan remegett, és akkor…

- Edward – tört fel a nevem sikolyként a két rózsaszín ajak közül.

A kép, amint Bella alattam fekszik gyönyörtől ittasan, nyirkos testtel, örökbe a fejembe vésődött. Hagytam egy percet, hogy megnyugodjon, majd puhán megcsókoltam és közben kihúztam a kezem a mostanra teljesen átnedvesedett alsóneműjéből.

Egy darabig csendesen ölelkeztünk. Bella totális elégedettséggel feküdt a karjaimban, én pedig próbáltam nem gondolni rá, hogy mennyire lüktet bennem a vágy odalent. Ez az ő figyelmét sem kerülte el, egyik keze ugyanis előre csúszott a mellkasomra, majd onnan lefelé, egészen addig, míg tenyere rá nem simult az erekciómra az alsón keresztül.

- Bella – nyögtem fel, miközben elkaptam a kezét. – Ma én szereztem örömet neked. Majd otthon folytatjuk, rendben?

Néhány pillanatig csalódottnak tűnt, de végül csak megcsókolt és annyit felelt: - Rendben.

Bella a nyakamba fúrta az arcát, én pedig a hátát cirógattam. Már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, mikor egyszer csak megszólalt.

- Köszönöm, Edward.

Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, miközben feleltem. – Számomra volt öröm, Mrs. Cullen.

15. fejezet - részlet

Az a helyzet, hogy gyorsan akartam végezni ezzel a fejezettel, hogy hamar hozhassam, aztán majdnem két teljes hét alatt mindössze tizenheten olvasták az előző részt, és hárman kommenteltek. Ez abszolút lelombozott és meg sem próbáltam írni. Úgyhogy íme itt van amit eddig írtam, a többi meg majd jön... valamikor.
Abellana

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

14. fejezet

Sziasztok! Elnézést, amiért ilyen sokára lett meg az új fejezet, de végre kész, és szerintem most nem is lett rossz, de majd ti megmondjátok. :) Ahogy mindig, köszönöm a véleményeteket és most is kíváncsi vagyok.
Abellana

(Edward)

Olyasmire ébredtem, amire már időtlen idők óta nem. Egy meleg test mocorgására a karomban. Kinyitottam a szemem és ekkor tudatosult bennem, hogy Bella és én hajnalban elaludtunk a kanapén. Olyan édesen szuszogott a karjaim között, hogy nem tudtam elfojtani egy nagy mosolyt.

Ugyanakkor eszembe jutottak a tegnap este történései is, köztük az, hogy Renée mennyire elbizonytalanította Bellát és milyen rosszul bánt vele. Ahogyan Charlie is mondta miután kettesben maradtunk, Bellának ezt kellett kiállnia egész életében. Charlie nem tűnt túl beszédes típusnak sohasem, így hát ezért is lepett meg, mikor egyszer csak azt mondta, hogy látja, hogy van valami köztem és a lánya között. Nem kérdezősködött. Csak annyit kért, hogy tegyem boldoggá. Ezek után tényleg nem akartam mást, csak boldoggá tenni a lányt a karjaimban. Nem hagyhatom, hogy a múlton rágódjon, és én sem fogom ezt tenni. Új fejezet kezdődött el és ideje előre tekinteni.

Bella megint megmozdult és láttam, hogy kezd ébredezni. Aprócska csókot nyomtam puha ajkaira, mire ő beleegyezően hümmögött, így hát megismételtem a csókot. Ezúttal tudtam, hogy teljesen éber, ugyanis nyelve lassan a számba kúszott és rátalált az enyémre. Belenyögtem a csókba, miközben kezem felcsúszott a csípőjéről az oldalára, én pedig észre sem vettem, hogy milyen közel járok a két kívánatos domborulathoz, míg a hüvelykujjam végig nem simított az egyik melle alatt – finoman hozzáérve, egyelőre csak a pólóján keresztül.

Ezúttal Bellán volt a sor, hogy felnyögjön, miközben ujjai a tarkómnál játszadoztak a hajammal, amivel teljesen megőrjített. Egyre jobban belemerültünk a dolgokba, és tudtam, hogy biztosan érzi a nadrágom vékony anyagán keresztül, hogy mennyire kívánom őt. Le akartam állítani magam, mielőtt még valahogyan olyasmibe hajszolnám Bellát, amit még nem akar megtenni, de ekkor meglepett. Csípője kicsit megemelkedett, aminek következtében hozzám dörgölőzött, és mindketten belenyögtünk a forró csókba.

Eltávolodtam ajkaitól, hogy egy kicsit észhez térhessek, de csókjaim lefelé haladtak, először az állára, majd a nyakán lévő érzékeny bőrt szívtam az ajkaim közé. – Van róla fogalmad, hogy mit művelsz velem? – mormoltam a nyakába, miközben a hüvelykujjam feljebb csúszott és megérintette a mellbimbóját.

- Edward – tört fel a nevem sóhajként ajkai közül, mire felmordultam és mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan felültem a kanapén. Bella kérdőn tekintett fel rám, de láttam rajta, hogy még mindig elhomályosítja őt a vágy.

- Nem kéne elsietnünk a dolgokat – magyaráztam.

Bella kétkedőn megemelte egyik szemöldökét. Mintha kissé megbántottnak tűnt volna. – Valóban? Akkor is ezt mondanád, ha nem volnék szűz?

Felsóhajtottam és visszamásztam fölé, míg orrunk össze nem ért. – Igen, akkor is ezt mondanám – feleltem halkan. – Bella, nincs még két napja sem, hogy a dolgok… komolyra fordultak köztünk. Ne siessük el, élvezzük ki. És azt akarom, hogy ha eljön az idő, ne bánd meg, amit tenni fogunk.

Láttam a szemeiben, ahogyan a vágyakozás helyét lassan átveszi a józan gondolkodás, és végül elmosolyodott. – Igazad van – bólintott. – Ne siessük el. Én csak…

Bella az alsó ajkába harapott és láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani, amit gondol. De nem is volt rá szükség. A tegnap esti beszélgetésünkből tudtam, hogy milyen bizonytalan még kettőnkkel kapcsolatban, és azt is tudtam, hogy ez nem változik meg csak úgy egyről a kettőre. Így hát csak vetettem rá egy mosolyt, hogy tudja, semmit sem kell mondania, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.

Azért az tagadhatatlan volt, hogy nagyon is jól indult a reggel…

***

A vasárnap csendesen és nyugodtan telt el, mint mindig. Az egyetlen különbség az volt, hogy Bella és én már nem csak barátokként múlattuk az időt. Egy évnyi várakozás után alig tudtam elhinni, hogy akármikor a karjaimba zárhatom és megcsókolhatom. Egy év…

Sokat őrlődtem azon, hogyan is mondjam el Bellának, hogy én már azelőtt figyeltettem őt, mielőtt ő egyáltalán megismert volna engem. Az igazság azonban az volt, hogy féltem ennek a következményeitől. Hiszen tényleg elég hihetetlennek tűnt az, hogy puszta véletlenségből lett annyi lány közül pont ő a feleségem. És tartottam attól, hogy ő nem hinné el, hogy véletlen történt az egész. Hiszen ha titokban figyeltem őt, mi akadályozott volna meg abban, hogy elintézzem, hogy ő legyen a menyasszonyom? Nem – döntöttem el magamban. Még nem mondhatom el Bellának. Hiszen végre együtt vagyunk, nem ronthatom el rögtön az elején. Azzal nyugtattam magam, hogy azért titkolózom, hogy ne rontsam el a boldogságát. Ugyanakkor ott volt egy belső hang, ami szüntelenül azt kántálta: gyáva, gyáva, gyáva…

Próbáltam nem hallgatni rá.

***

Hétfő reggel annak tudatában indultunk el dolgozni, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat az emberek előtt. Nagyon is örültem, mikor Bella felvetette ezt az ötletet szombat délután, ugyanis ismertem a családomat. Évekig várták, hogy találjak magamnak valakit, most pedig túlságosan is izgatottak lennének. Ki akartam élvezni, hogy egyelőre ez csak kettőnk titka.

Miközben próbáltam a munkára koncentrálni egész délelőtt, néha azért elkalandoztak a gondolataim. Nem csak a családom, de én is évekig vártam, hogy találkozzak valakivel. Valaki olyannal, aki mellett el tudnám képzelni az életem. Aztán egy évvel ezelőtt megláttam egy lányt, aki magam sem tudom hogyan, de első pillantásra az ujja köré tekert. Hihetetlennek tűnt, hogy most velem van. Sőt mi több, a feleségem. Még akkor is, ha nem éppen ideális körülmények között történt meg a házasságkötés. A lényeg az, hogy miután annyiszor elszalasztottam az alkalmat, most mégis megkaptam őt. Nem ronthatom el.

A gondolataimból egy halk kopogás hangja szakított ki, majd Victoria bedugta a fejét. – Mr. Cullen, egy bizonyos Alice Brandon keresi magát. Itt vár az iroda előtt.

- Engedd csak be, köszönöm – feleltem, majd pár pillanattal később bepattogott az irodámba Alice az ő fülig érő mosolyával.

- Látom jó kedvedben vagy – mondtam köszönés helyett.

- Bizony! Telefonálni akartam, de úgyis a környéken jártam és gondoltam beugrok. Jasper egyik barátjának könyvbemutatója lesz és bulit tart a lakásán ma este. Te és Bella eljöhetnétek.

Összehúzott szemöldökkel tanulmányoztam Alice felvillanyozott arcát néhány pillanatig, majd megszólaltam: - Kérdezhetek valamit? – Alice bólintott. – Mi ez az állandó közös programszervezés? Nem mintha bánnám, te és Jasper vagytok a legjobb barátaim, csak azelőtt sosem voltál ilyen… hogy is mondjam… túlbuzgó.

- Úgy érted Bella előtt – mosolyodott el Alice, majd vállat vont. – Én csak örülök, hogy végre nem vagy egyedül, Edward. És az is közrejátszik, hogy talán ha te és Bella kimozdultok, a dolgok jobban… összecsiszolódnak.

Ó, a dolgok már így is elég jól össze vannak csiszolódva. Ezt persze nem említettem Alice-nek, de nem is kellett mondanom neki semmit, ugyanis újabb kopogás hallatszott. Ezúttal nem Victoria volt az, hanem az egyetlen személy, akiről tudta, hogy bármikor szó nélkül beengedheti az irodámba.

Bella sugárzó mosollyal lépett be az irodámba, majd meglepetten vette észre a velem szemben ülő Alice-t. – Óh, nem tudtam, hogy itt vagy Alice. Ugye nem zavarok?

- Dehogy, már épp indulni készültem – válaszolta helyettem Alice. – Csak beugrottam, hogy szóljak, Jasper egyik barátja nagy bulit tart ma este és eljöhetnétek. Jól fogunk szórakozni.

Bella kérdőn pillantott rám, majd mikor vetettem rá egy apró mosolyt, a tekintete újra Alice-re ugrott. – Oké, persze – bólintott. Alice egy másodpercig furcsa pillantással méregetett mindkettőnket, de végül csak összecsapta a két kezét és felállt.

- Remek! Akkor este találkozunk – jelentette be vidáman, majd pár pillanat múlva Bella és én kettesben maradtunk.

- Csak szerintem viselkedett kicsit furcsán? – kérdezte Bella. – Lehet, hogy gyanít valamit.

Odaléptem hozzá és a karjaim közé zártam, majd egy rövid csókot nyomtam ajkaira. – Azt erősen kétlem – feleltem. – Azt akarja, hogy jobban összecsiszolódjunk.

- Nem is tudom, Mr. Cullen – biggyesztette le az ajkát Bella. – Nem lenne illendő munkaidőben összecsiszolódnunk az irodájában.

Felnevettem és még közelebb húztam őt magamhoz. – Nos, ez esetben szerencse, hogy pár perc múlva ebédszünetem van.

Bella elmosolyodott, én pedig felé hajoltam, hogy ajkaim rátalálhassanak az övéire. Nyelvem végigsimított alsó ajkán, majd nagy meglepetésemre Bella volt az, aki elmélyítette a csókunkat, mikor nyelve rátalált az enyémre. Észre sem vettem, hogy szépen lassan hátrálni kezdtünk, míg le nem huppantunk a fekete bőrkanapéra.

A csókunk közben Bella egyik kezét a tarkómnál a hajamba fúrta, másik keze pedig a mellkasomon nyugodott. Az én kezem a térde alatt volt, de lassacskán egyre feljebb csúszott, míg ujjaim utat nem találtak a szoknyája alá, és hamarosan a combját simogatták. Élvezettel hallgattam, ahogyan Bella belenyög a csókunkba, de ezután zihálva vált el tőlem. Egy pillanatig értetlenül néztem rá.

- Na és azzal mi van, hogy ne siessük el? – kérdezte pimasz mosollyal. Elővettem legszomorúbb kiskutya nézésemet, mire Bella felnevetett. – Na gyerünk, ideje ebédelni. De előbb próbálj, öhm… lehiggadni.

Az biztos, hogy le kell higgadnom, ha nem akarok látható izgalmi állapotban mutatkozni az emberek előtt. Bella pedig nem tudta elfojtani az önelégült mosolyát.

***

Egy kisebb étterembe mentünk, közel az irodához. Olyan helyen akartunk lenni, ahol nyugodtan együtt lehetünk, ugyanis tudtam, hogy ha apám cégének egyik alkalmazottja lát meg, az valószínűleg el fog jutni Rosalie fülébe. Valahogy mindig minden eljut az ő fülébe. Ők viszont leginkább nagyobb éttermekben, vagy az irodánk épületében szoktak ebédelni, így hát most nyugodtan magunk lehettünk.

Nem sokkal azután, hogy leültünk, észrevettem, hogy Bellát nagyon foglalkoztatja valami. – Mi az? – kérdeztem könnyed hangon, miközben egyik kezemmel megemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.

- Azt hiszem nem akarnád hallani – felelte Bella.

- Ha veled kapcsolatos, akkor igenis hallani akarom – mondtam. Bella az ajkába harapott, látszott rajta, hogy nem szívesen akarja kimondani.

- Hát… örülök, hogy megegyeztünk abban, hogy egy ideig titokban tartjuk… ezt. És én tudom, hogy miért akartam, de meglepett, hogy milyen hamar egyetértettél. Nem mintha arra számítottam volna, hogy hevesen tiltakozni fogsz vagy ilyesmi, csak… szóval eszembe jutott, hogy talán azért nem akarod, hogy a családod és a barátaid megtudják, mert talán…

- Mert? – kérdeztem. Nem tudtam, hogy hova akar kilyukadni. Bella arckifejezése ellágyult, mikor rám pillantott.

- Mindennel, ami körülöttem történik… úgy értem ott van például az anyám botrányos viselkedése, meg minden. Szóval megérteném, ha szégyellnéd felvállalni ezt a kapcsolatot előttük.

Egyszerre több érzelem is felgyűlt bennem, a legelső ezek közül pedig a harag volt. De aztán igyekeztem rögtön el is nyomni, mert ez egy kellemes délutánnak ígérkezett és nem akartam elrontani.

- Ne mondd ezt – néztem Bella szemeibe. – Mindig ezt csinálod, mindig alábecsülöd magad.

Magamhoz húztam az arcát, míg már csak két centire nem volt az enyémtől, és gondoskodtam róla, hogy végig a szemembe nézzen.

- Nem érdekel, hogy milyen a családod. Te érdekelsz. Az első pillanatban ahogy megláttalak, megláttam valami olyat is, ami miatt nem tudlak elengedni magam mellől, Isabella Swan. Azért egyeztem bele rögtön, mert magamnak akarlak. Egy ideig csak én akarok örülni, hogy itt vagy nekem. Mert önző vagyok. Ne kételkedj bennem, rendben?

Egy pillanatra láttam, ahogyan Bella szemei könnyesek lesznek, de nem engedte őket legurulni az arcán, csak átszelte a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

- Sajnálom. Tudom, hogy hülyén viselkedtem – mondta, miután elváltunk.

- Tudom, hogy miért jutott ez eszedbe, Bella, és azt is tudom, hogy ő sosem bánt kedvesen veled, de neked meg kell tanulnod kedvesebben bánni magaddal. Én majd mindig ott leszek, hogy emlékeztesselek.

Mindketten elmosolyodtunk, és ezúttal én csókoltam meg őt, ám éppen mikor kezdtünk volna belemelegedni, valaki a torkát köszörülte. Kissé riadtan váltunk szét, de mikor megláttam az egyik pincér rosszalló tekintetét, felnevettem.

- Látod? Miattad még azt is elfelejtettem, hogy nyilvános helyen vagyunk – mondtam, miután elsétált a pincér, Bella pedig felnevetett.

Csak ekkor vettem észre, hogy két fiatal nő a közeli asztalnál nem túl feltűnően minket néz, beszélgetésük foszlányai pedig idáig elhallatszottak, még akkor is, ha próbáltak halkan beszélni.

Igen, biztosan ők azok… hallottam róla, de biztos nem igaz… ha már akkor is jegyesek voltak, nem csalta volna meg… nézd meg, hogyan néz a feleségére… azok a pletykák nem lehettek igazak… teljesen egymásba vannak esve.

Elképedten jöttem rá, hogy a rólam terjengő pletykákról beszélgettek, amelyeket Jacob Black talált ki. Rosalie most végtelenül meg lett volna elégedve magával. A terve sikerült, az emberek elhiszik, hogy nem keveredtem azokba a kétes nőügyekbe. Az utolsó szavaik azonban még mindig a fülemben visszhangoztak. Vajon tényleg így van? Tényleg egymásba szerettünk? Mikor újból Bellára pillantottam, tudtam, hogy ő is hallotta őket.

De mindketten úgy tettünk, mintha nem hallottunk volna semmit.

***

Az ebédszünetes incidens után úgy folytatódott a nap, mint azelőtt. Este elmentünk a címre, amit Alice sms-ben elküldött, habár kicsit késve, ugyanis Bella és én gyakorlatilag megismételtük a tegnap reggelt a kanapén. Igaz, hogy lassan akartam haladni vele, de azért nem olyan lassan.

Mire megérkeztünk, már javában folyt a buli. Meg kell hagyni, nem hittem volna, hogy egy könyvbemutató utáni parti ilyen zsúfolt és hangos lesz. Alice nem sokkal később megtalált minket, és harsányabb volt mint általában. Tudtam, hogy ez mit jelent. Az este végére ki fog dőlni, és Jaspernek a nyakában kell majd hazavinnie…

- De jó, hogy itt vagytok! – kiabálta Alice, miközben fel-le ugrált az éppen üvöltő dal ritmusára. – Bella, muszáj velem táncolnod!

- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet, Alice – próbálta túlkiabálni a zenét Bella, de esélye sem volt, Alice máris magával húzta őt a tömegbe, de még utoljára vetett rám egy szenvedő pillantást, amitől felnevettem.

Ekkor hirtelen valaki a vállamra csapott, és mikor megfordultam, Jasperrel találtam magam szemben. – Jó, hogy eljöttetek – mondta.

- Ja, kösz a meghívást. Látom a nejed már nem szomjas – böktem a fejemmel Alice felé, aki Bella kezeit szorongatta és ketten együtt úgy táncoltak, mint a kisgyerekek. Bella hátravetett fejjel nevetett, én pedig éreztem, ahogyan hatalmas mosoly kúszik az arcomra. A szívemet szorongatta egy ismeretlen érzés attól, hogy ilyen vidámnak láttam. Ekkor megint eszembe jutott az a beszélgetés az étteremben, de mielőtt jobban belegondolhattam volna, Jasper újra megszólalt.

- Hogy mennek a dolgok köztetek?

Egy pillanatig elgondolkodtam, majd úgy döntöttem, hogy Jaspernek elmondhatom. Ő nem fog minden kis részletről kifaggatni.

- Nos, igazából… jól. Nagyon is jól.

Jasper egy másodpercig gyanúsan méregette az arcom, aztán megszólalt. – Úgy érted ti ketten…? – Bólintottam. – Mióta?

- Péntek este óta.

- Szóval még friss – nyugtázta Jasper. – Legalábbis számára.

Felsóhajtottam. Tudtam, mire gondol. – Ne is mondd – ráztam meg a fejem.

- El fogod neki mondani?

- Persze, hogy elmondom. Nem akarok titkolózni előtte. De most még nem akarom elrontani a dolgokat közöttünk.

A legjobb barátom nem ítélkezett felettem, csak megértően bólintott, pont mikor Alice újra felénk ugrált. Megfogta a férje kezét és magával húzta táncolni, én pedig a karjaimba zártam Bellát, mikor Alice már nem láthatta. – Jól szórakoztál Alice-szel? – kérdeztem mosolyogva.

Bella bólintott. – Nem hittem volna, hogy van pörgősebb ember a józan Alice-nél, de úgy tűnik az ittas Alice még őt is felülmúlja.

Felnevettem és még közelebb húztam magamhoz. – Jasper tudja. Elmondtam neki. Ő megérti, hogy nem akarjuk nagydobra venni.

- Hát, ha te bízol benne, akkor én is bízom benne – felelte.

Lehajoltam hozzá egy csókért, ami eleinte ártalmatlannak indult, de hamar több lett belőle. – Mit szólnál, ha eltűnnénk szem elől egy kis időre? – suttogtam a fülébe, miközben a kezem végigsimított az oldalán.

Megmertem volna esküdni, hogy a következő pillanatban egy morgás tört elő Bellából, de a dübörgő zene miatt nem lehettem benne biztos. Kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen, és magabiztosan bólintott. Összefontam az ujjainkat és magammal húztam őt, csendesebb és privátabb helyet keresve. Bingó! Egy létra vezetett fel a tetőre.

Mindketten felmásztunk, és azonnal elámultunk. Láthatóan sokat tartózkodtak idefent, ugyanis valaki egy kis kertet rendezett be itt, de volt néhány szék és egy asztal is.

Bella elmosolyodott és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhasson. Megőrjített a vágy, miközben puha nyelve az enyémhez ért, a kezeim pedig kalandozni kezdtek a testén. A derekáról egyre lejjebb csúsztak, míg nem bele nem markoltam a fenekébe. Aztán még lejjebb mentem és felemeltem őt csupasz combjainál fogva, hálát adva amiért hosszú lábait nem takarta más, csak egy rövid farmernadrág. Egy nagyon rövid nadrág.

Ráültettem őt a szerencsére stabilnak tűnő asztalra, ő pedig széttárta a lábait, hogy közéjük léphessek. Egész tenyeremmel rátapadtam puha combjára, mintha egyszerűen sosem lenne elég. A nadrágján keresztül is éreztem a belőle áradó forróságot és nem tudtam nem elképzelni, hogy milyen lenne felfedezni őt az ujjaimmal vagy… a nyelvemmel. Semmi kétség, ő is érezhette, hogy milyen hatással van rám.

- Bella – szabadult ki a neve ajkaim közül. Egyre közelebb és közelebb akartam húzni őt magamhoz, nem létezett olyan, hogy túl közel.

Bella puha csókokat lehelt a nyakamba, kezei pedig bekúsztak az ingem alá, hogy ott aztán csupasz hátamba mélyessze az ujjait. Talán nem én voltam az egyetlen aki úgy érezte, sosem elég.

Már éppen újból meg akartam csókolni, mikor az agyamat elborító ködön keresztül hangok kezdtek beszivárogni. Aztán egyszer csak, mikor az ajkam már éppen Belláéhoz ért…

- Te jó ég! – kiáltott fel egy túlságosan harsány hang.

- Alice, ne… - hallatszott egy másik hang a létra felől, aztán hirtelen Jasper is felbukkant Alice mögött, és meglátott minket. – Óh.

Ekkorra már elléptem Bellától, ő pedig leugrott az asztalról, de nem volt nehéz kitalálni, hogy mit is csináltunk az imént.

- Ti… ti… hogyan? Mi… mi folyik itt? – habogta Alice, majd Jasperre nézett, mintha ő a világ minden kérdésére tudná a választ, ő azonban csak vállat vont.

Felsóhajtottam és frusztráltan a hajamba túrtam. – Nézd, Alice… egy ideig titokban akartuk tartani, oké? Kérlek, hogy ne csinálj belőle nagy ügyet.

- De hát… mi van köztetek? És mikor történt? Hogyan? – záporozta a kérdéseket. Újra felsóhajtottam és Bellára pillantottam, aki megvonta a vállát, amolyan „na jó, ha már így rajtakapott…” módon.

- Pénteken, a tűzijáték közben megcsókoltuk egymást – feleltem.

Alice egy pillanatig csak várt és felfogta az új eseményeket, majd elnevette magát. – Alig merem elhinni, hogy végre rájöttetek, hogy ennek így kellett lennie!

A szemeimet forgattam, de Alice odalépett hozzánk és egy hármasölelésbe vont minket. – Ugye tartani fogod a szád erről, Alice? – kérdeztem.

- De hát miért? – értetlenkedett. – Miért akartok titkolózni?

- Egyszerűen csak szeretnénk egy ideig úgy kiélvezni ezt az egészet, hogy minél kevesebb ember tud róla. Ígérd meg, hogy jól fogsz viselkedni!

Most Alice-en volt a sor, hogy a szemeit forgassa, de végül bólintott. – Megígérem. Akarjátok folytatni? Magatokra hagyjunk?

- Alice! – méltatlankodott Bella.

- Mi van? Én csak felajánlottam, hogy…

- Egyáltalán mit keresel idefent? – szakítottam félbe.

- Fel akartam jönni levegőzni. Jasper meg akart állítani, de… - Ekkor eszébe jutott valami, és Jasperre nézett. – Hé, te tudtad?

- Nekem is csak ma este mondta el – védekezett Jasper, miközben mindannyian elindultunk a lejárat felé. Alice duzzogott egy kicsit, de miután Bella és Jasper lemásztak, magához ölelte a karomat és szinte úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, aki új játékot kapott.

- Annyira örülök, hogy végre te is megtaláltad a boldogságod, Edward – mondta.

- Én is, Alice. Én is – mosolyodtam el.

Helyzetjelentés

Sziasztok! Gondoltam adok magamról valami életjelet, ugyanis sajnos lassan haladok ezzel a fejezettel, ráadásul ma délután a gépem is megadta magát, úgyhogy most próbálom átmenteni a laptopomra amit csak lehet, és utána majd ezen folytatom. Próbálok sietni, és ígérem, hogy utána már hamar hozom a következőt. :)
Abellana

13. fejezet

Sziasztok!
Megint csak bocsánat, hogy nem jött előbb a friss, de közben nyaraltam egy hetet, és nem nagyon volt időm írni, ezért lehet, hogy ez egy kicsit összecsapott lett. Az előző részről annyit, hogy akinek szólt, az remélem elolvasta a válaszomat a hozzászólások közt, a többieknek pedig nagyon köszönöm amiket írtak. :)
Abellana

(Bella)

Amint kinyitottam a szemem szombat reggel, a fejembe kúsztak a tegnap este emlékei. Éreztem, ahogyan hatalmas mosoly lepi el az arcomat. Néhány percig engedtem még magamat álmodozni, majd kikeltem az ágyból. Úgy tűnt Edward még nincs ébren, mivel nem láttam őt sehol. Ennek titkon még örültem is. Fogalmam sem volt, hogy mindezek után hogyan viselkedjek a közelében. Mármint egyértelmű volt, hogy mit akarunk mindketten, de nem akartam csak úgy… odadobni magam elé.

Úgy döntöttem, hogy addig is elfoglalom magam és palacsintát készítek reggelire. Vagyis ebédre – helyesbítettem magamban, mikor megláttam az időt. Ez lefoglalta a kezeimet, a gondolataimat viszont nem… azok továbbra is Edward körül jártak. Mikor éppen tányérra raktam a kész palacsintákat, hirtelen karok fonódtak körém, mintha csak megérezte volna, hogy rá gondolok. Egy kicsit megugrottam ijedtemben, mire Edward felnevetett.

- Eléggé ijedős vagy mostanában – állapította meg.

- Úgy tűnik ezt hozod ki belőlem – fordultam vele szembe, ő pedig újból felnevetett. Egy ideig csak némán néztünk egymás szemébe, én pedig az ajkamba haraptam, hogy ne terüljön el az arcomon egy nevetségesen hülye vigyor a vidámságtól.

- Jó reggelt – suttogta Edward, miközben arca sokkal közelebb került az enyémhez.

- Annak ígérkezik – feleltem szinte hangtalanul, és közben észrevettem, hogy szinte kapkodom a levegőt. Edward arcára kiült a féloldalas mosoly, olyan fajta, mint mikor az ember tudja, hogy nyerésre áll. Határozottan tisztában volt vele, hogy mit tesz velem. Előre hajolt és finoman megcsókolta a szám sarkát, majd még egy pillanatra mélyen a szemembe nézett, aztán elemelt egy palacsintát és leült az asztalhoz. Kissé bosszús pillantást küldtem felé, amiért így lógva hagyott, mire ő megint nevetni kezdett. Szerettem hallani a nevetését.

Megreggeliztünk, majd úgy ahogy voltunk, még mindig pizsamában, letelepedtünk a kanapéra és úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. Habár én cseppet sem figyeltem a képernyőre, és szerintem Edward sem. Legtöbbször csak egymást bámultunk, míg rajta nem kaptuk egymást, olyankor pedig mindig elmosolyodtunk. Néhányszor közben váltottunk egy-egy hosszú csókot is.

Miután véget ért a film, Edward felé fordultam és felsóhajtottam. Tudtam, hogy beszélnünk kell. Ő is észrevette ezt, és végigsimított egyik kezével az arcomon. – Mi a baj? – kérdezte gyengéden.

- Edward, mit csinálunk mi? – tettem fel a kérdést, mire ő felvonta az egyik szemöldökét. – Úgy értem… mi ez, ami köztünk van?

- Nézd, Bella… én csak azt tudom, hogy bármi is ez, én akarom. Mindennél jobban.

Ekkor előre hajolt és megcsókolta a nyakam oldalát, majd még feljebb haladt, és ajkai közé szívta a fülcimpámat, mire én felnyögtem. – Te talán abba akarod hagyni? – mormolta a fülembe.

- Semmiképpen sem – válaszoltam elgyengülten.

- Hát akkor hagyjuk, hogy kialakuljon – felelte Edward, miközben újra a szemembe nézett. – Jobb, mint küzdeni ellene, nem igaz?

Mosolyogva bólintottam, majd Edward finoman szájon csókolt. –Viszont van még valami – mondtam, miután kettéváltunk. – Azt hiszem jobb lenne, ha egy ideig megtartanánk ezt magunk között. Alice és a szüleid is együtt akarnak minket látni, ami remek, de néha kicsit túlságosan is lelkesek. Azt akarom, hogy legyen időnk kiélvezni, anélkül, hogy bárki is nyomást gyakorolna ránk.

- Teljes mértékben egyetértek – felelte Edward, nagy megkönnyebbülésemre. – Alice és az anyám már így is az agyamra mennek, el sem tudom képzelni hogyan fognak reagálni, mikor tudomást szereznek majd rólunk.

- Akkor hát ebben megegyeztünk – jelentettem ki. – Titokban tartjuk a többiek előtt egy ideig.

Edward beleegyezően bólintott, majd éppen elkezdett felém közeledni, mikor megszólalt a mobilom. Mindketten morogva vettük tudomásul, hogy félbe lettünk szakítva, és kissé mérgesen vettem fel a telefont.

- Mi az? – kérdeztem köszönés helyett.

- Nem illendő így beszélned az anyáddal, Isabella – hallottam meg a hangot a vonal túloldaláról, és vissza kellett fojtanom egy nyögést. Ha vettem volna a fáradságot és megnézem, hogy ki hív, biztosan nem fogadtam volna Renée hívását.

- Nem láttam, hogy te vagy az, anya. Miért hívsz?

- Nos, úgy gondolom, hogy neked és Edwardnak el kéne jönnötök hozzánk vacsorázni. Hallatlan, hogy milyen közeli kapcsolatban állsz Cullenékkel, miközben a saját családoddal nem is törődsz.

- Ez nem igaz, anya – suttogtam összeszorított fogakon keresztül, miközben lehunytam a szemem. – Igenis törődöm a családommal. De nem értem, miért kéne egy közös vacsora. Nem is tudsz főzni.

- Először is, ne pimaszkodj! Másodszor pedig, azért, mert az emberek pletykálhatnak. Mit fognak hinni rólunk, ha megtudják, hogy a lányunk férje egyáltalán nem is ismer minket? Nekünk is meg kell védenünk a jó hírünket!

- Miféle jó hírünket? – kiáltottam fel, miközben egyre távolabb sétáltam, hogy Edward ne legyen fültanúja ennek a zavarba ejtő beszélgetésnek. – Nekünk semmiféle hírünk sincsen! Ez az egész csak egy szerződés miatt van, csak színjáték az egész, nem kellenek közös vacsorák!

- Na ide hallgass, Isabella! – kezdte az anyám, és kihallottam a hangjából a dühöt. – Ma este hétkor te és a férjed itt lesztek, mert én azt mondtam! Az emberek nem hihetik azt, hogy mi egyáltalán nem is ismerjük Cullenéket. Megértetted?

Dühös könnyek csordultak le az arcomon, de végül azt feleltem: - Ott leszünk.

Kinyomtam a telefont és miután kissé lenyugodtam, visszamentem Edwardhoz. – Az anyám meghívott minket ma vacsorára – közöltem, ő pedig észrevette, hogy nem repesek az örömtől.

- Nem kell elmennünk, ha nem akarsz – mondta rögtön. – Mondhatjuk azt is, hogy már programunk van a családommal.

- Nem, menjünk csak – vontam vállat, nem akarván őt beavatni anyám hírnévmániás érveibe. Túl megalázó lett volna.

- Komolyan mondom, Bella. Láttam, hogyan viselkedsz annak a nőnek a közelében. Mindig olyan bizonytalan leszel. Örülök, hogy végre megszabadultál tőle.

- Tudom, Edward – sóhajtottam fel. – De ők akkor is a szüleim. És amúgy is hiányzik már az apám. Ha nincs kedved eljönni, megértem.

Edward felállt a kanapéról, majd megállt velem szemben, derekam köré kulcsolta a karjait, és magához húzott. – Persze, hogy veled megyek – mondta halkan, és lágy csókot nyomott ajkaimra, majd felemelte egyik kezét és végigsimított az arcomon, miközben a szemembe nézett. – Ez nem csak csókokról és játszadozásról szól, Bella. Meg akarlak védeni.

Elmosolyodtam, majd gyorsan a mellkasába temettem az arcom, mielőtt megláthatta volna a szavai által okozott boldogságtól újra előtörő könnyeket. Ujjai a hajamat simogatták, én pedig nagyon régóta éreztem azt először, hogy ott vagyok, ahol lennem kell.

***

Néhány perccel hét óra előtt ott álltunk előző otthonom ajtaja előtt. Ideges voltam és túl akartam esni az egészen, amit aggódó pillantásaiból ítélve valószínűleg Edward is észrevett.

- Bells! – Charlie nyitott ajtót, és halvány mosollyal a karjaiba zárt. – Sajnálom. Próbáltam róla lebeszélni, de hát ismered…

- Tudom, apa. Semmi gond.

Ekkor Charlie Edwardra tekintett, és eltűnt a mosoly az arcáról. – Edward – biccentett neki köszönésképpen.

- Jó estét, Mr. Swan – felelt Edward udvariasan.

- Charles! – hallatszott bentről az anyám hangja. Felmordultam egyet, tudván, hogy úgy sem hallja meg. Utáltam, mikor így szólította az apámat. Biztosan úgy gondolta, hogy ettől is csak előkelőbb lesz. – Ne hagyd már, hogy odakint álldogáljanak!

Apám a szemeit forgatta, majd újból felénk fordult. – Gyertek be – mondta.

Beléptünk a lakásba, Renée pedig kilépett a konyhából teljes pompájában, mintha nem egy szimpla „családi” vacsorára készülnénk. – Áh, Isabella! – mosolyodott el kényszeredetten, majd futólag megölelt. Tudtam, hogy ez leginkább Edward jelenlétének szólt, az anyám ugyanis ki nem állhatta az ölelkezést.

- Edward, örülök, hogy eljöttél! – vetett rá Renée egy nagyobb mosolyt, mint amilyet nekem szánt.

- Köszönöm a meghívást, Mrs. Swan – felelte Edward, de látszott rajta, hogy ő kevésbé örül Renée társaságának. Ettől eszembe jutottak korábbi szavai arról, hogy meg akar engem védeni, és hirtelen megint átjárt az a melegség, ami akkor is.

- Hívj csak Renée-nek, édesem – felelte az anyám, és közben megsimogatta Edward karját. Ez most komolyan a férjemmel flörtöl?

Némi kínos csendben eltöltött perc után az anyám felszolgálta az ételt, amiről rögtön láttam, hogy nem ő készítette el, de természetesen nem tettem rá megjegyzést, bármennyire is csábító ötlet volt őt zavarba hozni.

- Szóval, Edward… - kezdte anyám, mikor már mindannyian az asztalnál ültünk. – Remélem Isabella nem okoz neked sok gondot.

Edward összevonta két szemöldökét és az anyámra nézett. – Természetesen nem. Nem is tudom, mi lenne most a családommal Bella nélkül, hiszen ő mentett meg minket egy rettenetesen kínos szituációtól. Az egész családom megszerette őt.

Levette a tekintetét az anyámról, és rám mosolygott, amitől a szívem ugrálni kezdett. Viszonoztam a mosolyt.

- Hm – hangzott anyám kételkedő válasza. Ezután egy ideig nem erőltette az én lejáratásomat, és leginkább csak semleges témákról esett szó, na meg Charlie úgy döntött, hogy vallatni kezdi Edwardot. Kérdéseket tett fel neki a gyerekkorától kezdve egészen az egyetemi évekig, én pedig bosszúsan és értetlenül bámultam őt. Mi ez az egész, miért érdekli őt hirtelen ennyire Edward?

Mikor Renée megunta a kérdésáradatot, újra megszólalt. – Hogy megy a munka Cullenéknél, Isabella? – nézett rám fanyar mosollyal. Nem voltam benne biztos, hogy tényleg érdekli, vagy csak témát akart váltani.

- Jól – bólintottam, miközben lenyeltem egy falatot. – Nagyon kedves volt Carlisle-tól, hogy állást ajánlott. És mindenki nagyon rendes.

- Az apám szerint Bella nagyon jól végzi a munkáját – tette hozzá Edward. – Ha nem kéne ősszel visszamennie az egyetemre, szívesen marasztalná.

Ekkor Renée harsányan felnevetett. A szájához emelte a borospoharat, már sokadjára a vacsora alatt. Csak most vettem észre, hogy milyen sokat is ivott valójában. – Biztos vagy benne, hogy nem egy másik Belláról beszélt? Nem volt még olyan dolog ezen a világon, amit Isabella ne szúrt volna el.

- Renée! – csattant Charlie hangja, miközben én éreztem, ahogyan elvörösödöm, és könnyek kezdik szúrni a szememet. Csak ne itt és ne most, kérlek. Ne Edward előtt.

- De hát igazam van! – méltatlankodott Renée, s most már a nyelve is botladozni kezdett.

- Sajnálom, Bells. Azt hiszem ideje mennetek – fordult felém Charlie.

- Ó, te csak ne kérj helyettem bocsánatot Charles! Nézd meg, hogy mi mindent tettem ezért a családért! És mit kaptam cserébe? Az égvilágon semmit! Megköszönhetnének, hogy még itt vagyok! – Renée olyan hangosan kiabált, hogy attól féltem, mindjárt átkopog valaki. Viszont Charlie visszavágott, és az ő hangja még keményebben csengett.

- Elég legyen ebből, Renée! Olyan részeg vagy, hogy azt sem tudod mit beszélsz!

Megszégyenülten álltam fel az asztaltól, olyan erővel, hogy majdnem eldőlt a székem. Egy pillantást sem mertem vetni Edwardra, miközben elhagytuk a lakást, Renée további ordibálásaitól kísérve. Még akkor sem tudtam ránézni, mikor már kettesben voltunk a liftben. Lehunytam a szemeimet és éreztem, ahogy meleg könnycseppek gurulnak le az arcomon.

Edward közelebb lépett hozzám és egyik kezével felemelte az államat. A szemembe nézett, miközben ujja letörölt egy könnycseppet, majd finoman megcsókolta a helyét.

- Sajnálom, hogy végig kellett nézned ezt az egészet – mondtam halkan.

- Ne butáskodj, Bella. Nincs miért bocsánatot kérned – felelte, engem viszont ahelyett, hogy megnyugtatott volna ez a válasz, csak még jobban elkeserített. Hogyan keverhettem ebbe bele Edwardot? Hát van ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy én nem illek bele az ő életébe?

Friss könnyek hullottak az arcomra, akármennyire is próbáltam őket visszafogni. Edward szorosan magához húzott és megcsókolta a fejem búbját. – Minden rendbe fog jönni. Megígérem, Bella – mormolta a fülembe. – Rendben van?

Bólintottam, miközben fejem még mindig a mellkasán nyugodott. Ekkor kinyílt a lift ajtaja, és miután kicsit összeszedtem magam, kiléptünk régi otthonom épületéből. Éppen a kocsi felé tartottunk, mikor egyszer csak megszólalt egy hang mögöttünk.

- Várjatok! – Hátranéztem, és kissé meglepődve vettem észre, hogy Charlie utánunk jött. – Bells, úgy sajnálom, ami történt. Mostanában egyre inkább… így viselkedik. Viszont sosem gondoltam volna, hogy Edward előtt is ezt fogja csinálni. Nem kellett volna hagynom, hogy ennyit igyon.

- Ez nem a te hibád, apa – feleltem. – Csakis ő tehet róla.

- Akárhogy is… sajnálom – sóhajtotta. – Mielőtt elmentek, szeretnék váltani egy-két szót Edwarddal, ha nem gond.

Meglepetten néztem az apámra, majd Edwardra, aki szintén úgy tűnt, hogy elképzelni sem tudja, miről akarhat vele beszélni Charlie. De végül csak bólintott és annyit mondott: - Persze.

Az apám hangja nyilvánvalóvá tette, hogy a beszélgetést négyszemközt gondolta, így hát búcsúzóul megöleltem őt, majd Edward felé fordultam. – Megvárlak a kocsiban – mondtam, majd magukra hagytam őket.

Majd’ megölt a kíváncsiság, hogy mit mond az apám Edwardnak, de közben kifárasztott ez a katasztrófikus este is. Nem akartam mást, csak hazamenni és egy új napra ébredni, abban reménykedve, hogy az jobb lesz.

Pár perccel később Edward beült mellém a kocsiba. Nem mondott semmit, én pedig direkt nem kérdeztem rá a dologra, de azért küldtem felé egy kérdő pillantást. Felém hajolt, hogy aprócska csókot nyomjon az ajkaimra, majd egy mosoly kíséretében annyit mondott: - Semmi olyasmi, ami miatt aggódnod kéne.

Úgy döntöttem, nem kérdezek semmit, így hát az út hazafelé nagyrészt csendben telt el. Mikor végre otthon voltunk, Edward látta rajtam, hogy szükségem van egy kis egyedüllétre, és egy bátorító mosoly valamint egy jóéjt csók után magamra hagyott, amiért hálás voltam neki.

Az alvásért is igazán hálás lettem volna, de nem jött álom a szememre. Azt hiszem azért, mert dühös voltam. Dühös, amiért végre részem volt egy kis boldogságban, de rögtön utána közbeszólt a való élet. Nem így kellett volna elkezdődnie a kapcsolatomnak Edwarddal. Rögtön bele kellett ugrania az én problémáim mélyébe.

Hajnali kettő körül kimentem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet. Meg akartam próbálni elaludni, de semmi kedvem nem volt visszamenni az ágyba, tudván, hogy csak forgolódni fogok, így hát inkább készítettem magamnak egy bögre teát és letelepedtem a kanapéra.

Nem is tudom milyen régóta üldögéltem ott a sötétben, mikor egyszer csak megéreztem, ahogy besüpped mellettem a kanapé. Magamon éreztem Edward tekintetét, miközben felemelte egyik kezét és a fülem mögé simított egy tincset. – Nem tudtam aludni – vontam vállat, megválaszolván a kimondatlan kérdését.

- Mi a baj, Bella? Mármint a nyilvánvalón kívül. Látom rajtad, hogy valami más is bánt.

Felsóhajtottam, azon gondolkozva, hogy elmondjam-e neki a fejemben kavargó gondolatokat. Végül úgy döntöttem, hogy őszinte leszek vele.

- Úgy érzem ez csak egy újabb jele volt annak, hogy mi nem tartozunk össze, Edward. Neked van egy remek, szerető családod. És barátaid. Nekem nincs semmim. Én nem hozok semmi pluszt a te életedbe, csakis a rengeteg problémámat. Renée-nek igaza van abban, hogy nekem semmi sem sikerül.

- Ez egyáltalán nem igaz, Bella – tiltakozott Edward.

- Hallgass végig, Edward! Ezzel azt akarom mondani, hogy ha egy másik szituációban lennénk, ahol találkozgathatnál más lányokkal… velük sokkal könnyebb lenne a dolgod. Én viszont egy hatalmas csomagot húzok magam után, tele gondokkal. Megérdemled, hogy ezt tudd. És ha úgy döntesz, hogy te nem akarod ezt tovább folytatni, akkor hagyjuk abba még most. Mert lesznek még ilyen napjaim, amikor a gondok utolérnek.

Edward egy percig csöndben fürkészte az arcomat, majd végül megszólalt. – Akkor most te hallgass meg engem, és figyelj rám jól. Tudom, hogy neked egy másmilyen családban kellett felnőnöd, és tudom, hogy emiatt most húzod magad után azt a csomagot. De azért vagyok itt, hogy segítsek vele, Bella. Nem kell többé egyedül cipelned mindezt. Azt akarom, hogy tudd, hogy a többi ilyen napon is ott leszek veled. És nekem nem kellenek azok a más lányok, akiket említettél. Nekem te kellesz, Bella. Ez a döntésem.

Edward szavaitól mosoly kúszott az arcomra. – Köszönöm – mondtam halkan.

- Ugyan mit?

- Csak… azt, hogy itt vagy velem – feleltem vállat vonva. Edward elmosolyodott és felém hajolt, míg ajkai meg nem érintették az enyémeket, és amint nyelveink közös táncba kezdtek, már el is felejtettem, hogy miről volt szó az előbb.

Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, miközben hátradöntött a kanapén, egyik keze pedig a csípőmre kúszott. Egy ideig csak elmerültünk az édes csókokban, anélkül, hogy nagyon belemelegedtünk volna a dologba, majd úgy ahogy voltunk, összeölelkezve a kanapén, mindketten elaludtunk. Az utolsó dolog amit éreztem, Edward ajkainak érintése volt a homlokomon.

12. fejezet

Először is elnézést, tudom, hogy ez megint későn jött. Eredetileg több mindent akartam beleírni ebbe a részbe, de sajnos nagyon döcögősen ment az egész, úgyhogy most ennyire futotta tőlem. Ráadásul időm sem volt átolvasni, szóval elnézést az esetleges hibákért. Köszönöm azoknak, akik véleményezték az előző részt!
Abellana

(Bella)

Megcsókolt. Az ajkai megérintették az enyémeket. Az agyam nem bírta felfogni, hogy ez tényleg megtörtént. Hetekig kerülgettük a forró kását, tudtuk, hogy van valami köztünk, de nem beszéltünk róla és nem tettünk semmit. Erre most, csak úgy a semmiből…

És ráadásul tökéletes volt. Nem érződött úgy, hogy nem kéne ezt csinálnunk, és nem gondolkodtuk túl a dolgot. Csak megtettük, mert ezt akartuk. Mindketten, ugyanabban a pillanatban. Ez a hét minden szempontból új fejezetet jelentett számunkra.

Hétfőn Alice úgy gondolta, hogy el kéne mennünk szórakozni egy kicsit, én pedig beleegyeztem. Azt mondta jót tesz majd, ha kicsit kimozdulok a megszokott keretekből, és igazat kellett neki adnom. Szerettem együtt lenni Edwarddal, jól éreztem magam vele, de a köztünk lévő dolog miatt úgy éreztem, mintha egy bomba lenne a közelemben, ami bármikor felrobbanhat.

Mikor azonban megérkeztünk egy klubba, ami egyáltalán nem tűnt szórakoztatónak egy magamfajta embernek, Alice csak annyit mondott, engedjem el magam. Úgyhogy próbáltam azt tenni amit mondott, ami lényegesen könnyebbnek bizonyult egy-két ital után. Éppen az egyik asztalnál ültünk, mikor észrevettem, hogy két férfi a mi irányukba nézelődik. Mikor már percek után sem néztek félre, megszólaltam: - Ezek meg mit bámulnak?

Alice felkacagott. – Téged – felelte.

- Miért, van valami az arcomon? – kérdeztem ijedten, és odanyúltam, hogy letöröljem.

- Bella – sóhajtotta Alice. – Elszomorító, hogy milyen kevésre tartod magad. Azok a pasik azért bámulnak, mert észvesztően nézel ki.

Most rajtam volt a sor, hogy felnevessek. – Na persze! – mondtam.

- Igenis azért! – ellenkezett Alice, majd megköszörülte a torkát. – És ugye tudod, hogy nem csak ők gondolják így? A férjed is egyetértene velük.

- Hagyd ezt – forgattam a szemeimet. – Miért kell erről spekulálnunk?

- Ez nem spekuláció, Bella. Mindenki láthatja, hogy odavan érted. És szerintem elég egyértelmű, hogy kétirányú a dolog. Igazam van? – Nem feleltem, de áruló testem megint cserbenhagyott, mikor elvörösödtem. – Tényleg igazam van!

- Én csak… - felsóhajtottam. – Nem tudom. Vannak köztünk ezek a kis pillanatok, amikor úgy érzem, hogy… többet szeretnék.

- Akkor meg mire vársz? – tárta szét a karjait Alice értetlenül. Tiltakozni akartam, és azt mondani neki, hogy ő könnyen beszél, nem ő van ebben a képtelen kényszerházasság szituációban. De végül csak felsóhajtottam.

- Nem tudom – mondtam halkan. Alice megpaskolta a kezemet.

- Tudod mire van most szükséged? Még több alkoholra – kacsintott. – Hozok magunknak inni.

Alig néhány másodperccel azután, hogy Alice ellépett az asztaltól, hirtelen egy hangot hallottam mellőlem. – Ne haragudj a zavarásért. Meghívhatlak egy italra?

Meglepetten néztem fel és akkor megláttam, hogy az egyik férfi volt az, aki az előbb minket nézett. Tagadhatatlanul jóképű volt, és éppen szívdöglesztő mosolyt vetett rám. De akaratlanul is valaki máshoz kezdtem őt hasonlítani… és az a valaki sokkal erősebb hatást váltott ki belőlem.

- Öhm, kösz… de a barátnőm már intézi az italokat – feleltem halvány mosollyal, remélve, hogy egyértelmű volt a visszautasítás. Láthatóan nem.

- Nem láttalak én már valahol? – kérdezte. – Olyan ismerősnek tűnik az arcod.

- Nem hinném – mondtam.

- Hm – vonta össze a szemöldökét a férfi, majd felém nyújtotta a kezét. – Még be sem mutatkoztam. A nevem Oliver.

- Bella – fogtam vele kezet röviden.

- Gyönyörű név egy gyönyörű lánynak – vetette be mosolyát újra. – Figyelj, tényleg szeretnélek meghívni egy italra.

- Tényleg kedves tőled, de férjnél vagyok, oké? – mondtam határozottan, miközben a szemébe néztem. Kissé mintha csalódottnak tűnt volna, amitől rögtön enyhe bűntudatom lett, hogy esetleg túl kemény volt a hangom.

- Óh. Értem. Nos… szerencsés férfi a férjed, az egyszer biztos – mosolygott rám, én pedig udvariasan viszonoztam. Alice ekkor tért vissza.

- Valami baj van, Bella? – kérdezte kettőnk között járatva a tekintetét.

- Minden rendben, én már épp menni készültem – felelte a férfi. – További jó szórakozást, hölgyek.

Miután elment, Alice somolyogva rám nézett. – Látod már, hogy miről beszéltem?

***

Másnap csakis arra tudtam gondolni, hogy most már magamon kívül másnak is bevallottam, hogy érzek valamit Edward iránt. Ettől túlságosan valóságos lett a dolog. Magam előtt le tudtam tagadni, de most, hogy Alice is tudja, már nehezebb volt a dolog. Mibe kevertem magam…?

Próbáltam lefoglalni a gondolataimat munkahelyi dolgokkal. Nem túl sikeresen, persze. Délután elő kellett készítenem az egyik termet egy értekezletre, amelyen tudtam, hogy Edward is ott lesz. Tudtam, hogy minél tovább van a közelemben, annál jobban összekuszálódnak a gondolataim, így hát gyorsan végeztem a dolgommal és igyekeztem kiiszkolni, azonban nem volt szerencsém. Sőt, egyenesen beleütköztem Edwardba. És már megint azt csinálta. Úgy nézett a szemeimbe, mintha semmi más nem létezne a világon. Aztán végigsimított a karjaimon és megvillantotta azt a féloldalas mosolyt.

- Csak óvatosan, Mrs. Cullen – dünnyögte olyan hangon, hogy attól majdnem felnyögtem. Ráadásul azt hiszem túl későn vettem észre, hogy az ajkait bámulom. Ha magamon érezhetném őket…

Ki tudja meddig álltunk volna ott egymás szemébe meredve, ha nem szakít meg minket Carlisle. Miután Edward elindult az értekezletre, megráztam a fejem és próbáltam összeszedni magam, de nem álltam meg, hogy ne vessek rá még egy pillantást. Mintha ezt megérezte volna, ő is rám nézett, majd mikor Carlisle újból hozzászólt, kénytelen volt elkapni a tekintetét, én pedig visszamentem dolgozni, de ezek után nem tudtam nem rá gondolni…

Szerda reggel elhatározásra jutottam. Végülis nem folytatódhat ez így az elkövetkezendő másfél évben. Arra szerződtem le, hogy a házasságunkkal megvédjem Edward hírnevét, nem pedig arra, hogy a szó minden értelmében a felesége legyek. Össze kell szednem magam és profiként kell viselkednem. Akármi is történik most velem, ideje felébredni. Én nem illek bele Edward Cullen világába. Ahogy az anyám mondta, mindig elszúrok valamit és lejáratom magam. Ebben kivételesen igaza volt.

Úgy gondoltam nem árt, ha ezentúl is fenntartom a barátságos viszonyt Edwarddal, viszont még nem álltam teljesen készen a játékos összepillantásokra és a közös viccelődésre. Az csak megnehezítené, hogy kitisztuljon a fejem. Éppen ezért szerda délután nem mentem el hozzá, hogy együtt ebédeljünk. Elvégeztem az irodában mindent, amit csak lehetett, hogy lefoglaljam az agyam.

Éppen a fénymásoló szobában voltam, mikor egyszer csak azt éreztem, hogy egy kéz megérinti a csípőm. Megijedtem, és nem csak azért, mert azt hittem egyedül vagyok. Nem számítottam rá, hogy eljön megkeresni. Azt pedig végképp nem hittem, hogy szembesít a ténnyel, hogy kerülöm őt. Viszont minden gondolat kiszállt a fejemből, amint testünk összesimult, arca pedig olyan közel volt az enyémhez.

- M-mit művelsz, Edward? – habogtam elgyengülve a karjai között. Tényleg tudni akartam, hogy miért csinálja ezt. Mit akar ezzel? Még soha nem voltunk ennyire közel egymáshoz.

Edward viszont csak folytatta, amit elkezdett. Arcával végigsimított a nyakamon és a vállamon, miközben immáron mindkét keze közelebb húzta magához a csípőmet. Ezután egyik keze felemelte az államat, és csakis az járt az eszemben, hogy meg fog csókolni. És míg egy részem belátta, hogy ez nem túl jó ötlet, egy jóval nagyobb részem nagyon is akarta a csókot. Nem tudtam hibáztatni, hiszen a közelsége elbódított. Éreztem, hogy ő is ugyanúgy kíván engem, miközben döbbenten jöttem rá, hogy ajkaim a nevét nyögik…

És ekkor szakítottak minket félbe. Amint Edward tisztes távolságba került tőlem, felszállt a köd az agyamról, viszont ez nem jelentette azt, hogy a testem is egyetértett az eszemmel. A testem ugyanis veszettül kívánta őt még mindig. Mikor azt mondta, hogy este találkozunk, tudtam, hogy nem leszek képes a szemébe nézni. Nem, ha be akarom tartani a mai elhatározásomat.

Így hát kihasználtam, hogy Edward aznap túlórázott, és azelőtt elmentem aludni, hogy ő hazaérhetett volna, reggel pedig korán eljöttem. Mivel csütörtök volt, az utolsó nap a július 4-i szabadnap előtt, a gyakornokokra nem volt már szükség az irodában, aminek örültem, hiszen így megint előnyöm lett Edwarddal szemben, és addig is kigondolhatom, hogy mi lesz ezután. A végtelenségig azért mégsem kerülhetem őt…

Mindez azonban mit sem számított, úgy tűnt ugyanis, hogy Edward előre tudta, hogy ez fog történni, és utánam jött. Mikor gyerekesnek nevezte a viselkedésemet, akaratlanul is feldühödtem. Persze, a probléma elől menekülni nem volt épp a legjobb választás, na de éppen miatta kerültem ilyen hülye helyzetbe! De aztán megint kimondta az igazságot: régóta van köztünk valami, még akkor is, ha nem beszélünk róla. Edward azonban láthatóan rájött, hogy ezt még nem vagyok kész beismerni, és felajánlotta, hogy legyen úgy minden, mint azelőtt. Bólintottam, pedig tudtam, hogy nem leszek rá képes…

***

Pénteken beleegyeztem, hogy együtt töltsük az estét Alice-szel és Jasperrel, habár korántsem volt hozzá hangulatom. Reggel első dolgom volt felhívni az apámat, hiszen július 4-e volt. A mi napunk. Nem is tudom, miért hívtam. Azt hiszem csak azt akartam, hogy tudja, nem felejtettem el őt. Azt vártam, hogy majd elnevetgélünk és visszaemlékezünk az eddigi július 4-i ünnepléseinkre. De nem ez történt. „Férjes asszony vagy. Új életed van, Bells.” Pontosan ezt mondta. És ekkor jöttem rá igazán, hogy mennyire boldogtalan is Charlie. Csak azt nem tudtam, hogy akkor miért nem hagyja el Renée-t. És ez engem is elszomorított.

Viszont az meglepett, hogy miközben a taxiban ültünk, Edward elmesélte, hogy egy éve pont ezen a napon találkozott az apámmal, mikor ő Cullenék nyaralóján dolgozott. Jól emlékeztem arra a napra. Délután Renée éppen velem veszekedett amiatt, hogy Charlie és én még mindig minden nyáron lemegyünk a folyópartra ezen a napon. Azt mondta, nem is érti, miért járok emberek közé, hiszen folyton csak megszégyenítem magam. Abban a pillanatban dühös könnyek szöktek a szemembe, de persze később igaza lett. Aznap este leöntöttem valami férfit a ragadós löttyömmel és annyira szégyelltem magam, hogy nem is mertem a szemébe nézni.

Elkeserített, hogy az volt az utolsó közös ünneplésünk az apámmal, de Edward egyetlen érintéssel képes volt arra, amire még senki sem. Megvigasztalt és reményt adott.

Később Alice és én távolabb sétáltunk a fiúktól, én pedig úgy döntöttem, hogy elmesélem neki az eddig történteket. Alice egyértelműen nem örült annak, hogy úgy döntöttünk, barátok maradunk. Azt mondta, nézzek szembe végre az érzéseimmel. És egy ilyen napon, mikor Edward volt az egyetlen, aki miatt úgy éreztem, hogy érdemes emelt fővel továbbmenni, be kellett látnom, hogy Alice-nek igaza volt. Itt az idő.

A tűzijáték kezdete előtt Edward és én elindultunk sétálni, én pedig elmondtam neki, hogy végre elfogadtam a tényeket. Nem kellett volna őt kerülnöm. És mikor majdnem megcsókolt, nem tettem ellene semmit. És habár ezt nem mondtam ki hangosan, remélem tudta, hogy azért nem, mert én is akartam azt a csókot. Viszont visszatekintve arra a pillanatra, most mégis örültem, hogy nem történt meg. Az első igazi csókunknak nem abban a zavaros pillanatban kellett megtörténnie.

Mikor pedig elkezdődött a tűzijáték, megéreztem. Végre mindketten elismertük a köztünk lévő szikrákat és mindketten tudtuk, hogy érzünk a másik iránt. És mikor Edward ajkai megérintették az enyémeket, nem is lehettem volna biztosabb benne. Gyengéd, de szenvedélyes csók volt, és mikor megéreztem, ahogy nyelve végigsimít az alsó ajkamon, teljesen belevesztem a csókba. Nem létezett más, csakis Edward és az, ahogyan finoman két keze közé fogta az arcomat.

Miután a csók véget ért, egymásra pillantottunk, és abban a pillanatban olyan boldognak éreztem magam, mint már régóta nem. És habár ez egy tökéletes pillanat volt, tudtam, hogy előbb-utóbb meg kell szakadnia.

- Azt hiszem vissza kell mennünk – sóhajtottam, mikor a tűzijáték véget ért. – Alice kérdezősködni fog.

- Igazad van, menjünk – bólintott Edward, de legnagyobb örömömre a mosoly nem tűnt el az arcáról. Visszaindultunk a barátaink felé, de nem sokkal később ők találtak meg minket.

- Hát itt vagytok! Merre kóboroltatok el? – nézett ránk Alice kérdőn. Edward és én váltottunk egy gyors pillantást, amiből egyértelműen kiderült, hogy egyelőre egyikünk sem akarja Alice orrára kötni, hogy mit csináltunk az előbb. Így hát Edward vállat vont.

- Csak sétáltunk – mondta. Alice összehúzta a szemöldökét és ide-oda járatta tekintetét közöttünk, de végül nem szólt semmit.

Az este hátralévő részében nem vágytam másra, csakis arra, hogy Edward és én egy kicsit kettesben maradhassunk, de túl feltűnő lett volna, ha mindketten ilyen hamar haza akartunk volna menni. Mikor néha elkaptam a pillantását, összemosolyogtunk, és láttam a szemében, hogy ő is ugyanarra gondol.

Másfél órával később azonban mindannyian úgy döntöttünk, hogy mára véget vetünk a szórakozásnak. Miután elbúcsúztunk Jaspertől és Alice-től, Edward és én fogtunk egy taxit. Mielőtt viszont beszállhattam volna, Edward megragadta a kezem és magához húzott.

- Mi az? – kérdeztem értetlenül. Ő csak elmosolyodott, majd hirtelen arra eszméltem fel, hogy ajkai megint rajtam voltak, és boldogan nevettem bele a csókba.

- Na most akkor mi lesz? – kérdezte a taxis türelmetlenül.

- Nem tudom, de van egy olyan sejtésem, hogy jó lesz – suttogta Edward, hogy csakis én halljam. Fülig érő mosollyal szálltunk be az autóba.

- Elegem van a párocskákból – morogta a taxis halkan a bajsza alatt, mire mindketten felnevettünk. Felnéztem Edwardra és a pillantásából, azonnal tudtam, hogy most nem számít semmi más, csakis az, hogy végre a karjaiban vagyok.