22. fejezet

Két fejezet egy hónapban! Még a végén rekordot döntök. :D Nem sok minden történik benne, na de kellett ez a rész a jellemfejlődéshez. Mindig jól esik a szavaitokat olvasni, és megint csak köszönet érte. :)
Abellana

(Bella)

Fogalmam sincs, miért éreztem magam ennyire elveszettnek. Gyerekként, mint mindenki másnak, nekem is az anyukám volt a kiinduló pont, legyen szó akármiről. Hiszen egy ártatlan gyerek hogyan gondolkodik? Ahol az anyukám van, ott biztonságban vagyok. Ahol az anyukám van, ott nem kell aggódnom. Én is pontosan így gondoltam mindig.

Aztán mikor nagyobb lettem, az ő anyai érzései jócskán megcsappantak. De nekem még ennek ellenére is ő volt a kiinduló pont. Nem számított, hogy hányszor taszít el magától, mindig úgy néztem rá, mint gyerekkoromban. Éppen ezért is éreztem magam sokszor annyira egyedül. Ahogyan felnőttem, lassan rá kellett jönnöm, hogy ő nem az, akinek én láttam gyerekként. Nem olyan, mint a többi anyuka.

És mégis, most azon töprengtem: hol van a kiinduló pont? Az az egy biztos pont, amit születésem óta ismerek. Persze itt van nekem Charlie, de vele sem volt szokványos apa-lánya kapcsolatunk. Leginkább csak néma megértés és szeretet volt köztünk.

Így hát itt voltam. A kiinduló pont elvándorolt, én pedig olyan elveszettnek éreztem magam, mint még soha. Hirtelen idegennek érződött ez a szoba, ez a lakás, minden ami körülvett. Úgy éreztem magam, mint egy tehetetlen gyerek. Haza akartam menni.

Edward türelmesen várta, hogy felszáradjanak a könnyeim és megszólaljak. Felnéztem rá és legszívesebben újra elbőgtem volna magam, mikor rájöttem, hogy ebben a pillanatban még ő is idegennek érződik.

- Ne haragudj, de most el kell mennem az apámhoz – mondtam végül.

- Természetesen, de… jól vagy, Bella? Ne vigyelek el?

- Nem, megleszek – feleltem, miközben felálltam és az ajtó felé igyekeztem. – Elvihetem a kocsidat?

- Hát persze. De Bella, várj! – állított meg közvetlenül mielőtt kinyitottam volna a bejárati ajtót. – Én itt vagyok melletted, nem vagy egyedül. Szeretlek.

- Tudom – feleltem mosolyogva, és akaratlanul is hullattam néhány könnycseppet, miközben végigsimított az arcomon. Hirtelen előugrottak elmémből az elmúlt csodálatos hét képei és melegség öntötte el a szívemet. Edward. Az én Edwardom. Nem, ő nem idegen. Ő a kiinduló pont.

***

Charlie keserű arccal nyitott ajtót.

- Megkaptam az üzeneted, apa.

- Jaj, Bella. Úgy sajnálom. Nem így kellett volna megtudnod – fogadkozott, miközben félreállt az ajtóból, hogy be tudjak menni.

- Amúgy sem tehettem volna semmit – vontam vállat. – Mégis mi történt?

Leültem a kanapéra, Charlie pedig velem szemben az egyik fotelra.

- Nyilván nem titok előtted, hogy a dolgok az anyád és köztem… nem álltak valami jól – kezdte. – Végül már annyira eltávolodtunk egymástól, mintha két teljesen különböző világban élnénk. Már régóta nem volt az a vicces, cserfes lány akinek annak idején megismertem. De azt hiszem… reménykedtem, hogy más lesz majd most, hogy jobb lett az anyagi helyzetünk. De áltattam magam, és már arra sem foghattam, hogy miattad ki kell tartanom. De hát ismersz engem, Bells. Nem szeretem a változást.

- Szóval most csak… megelégelted? – kérdeztem.

- Azt hiszem – bólintott Charlie. – Ez is csak úgy indult, mint a többi vita. De most az egyszer muszáj volt szembesítenem vele, hogy miféle ember lett belőle. És hogy ez a dolog már egyáltalán nem működik. Persze képzelheted, mennyire dühös volt. Azt hiszem már csak bosszúból is döntött úgy, hogy azonnal elmegy innen, vissza a szülővárosába. Kértem, hogy gondoljon rád, de…

Felsóhajtottam. Nem tudtam mit mondhatnék. Végül átgondoltam a helyzetet.

- Azt hiszem így lesz a legjobb – mondtam. Charlie kifürkészhetetlen pillantást vetett rám. – Úgy értem, természetesen fáj, hogy csak így itt hagyott és egyáltalán nem is érdeklem. De Renée olyan, mintha… nem is tudom, mintha mérgező volna. Annyi rossz érzést ültetett belém annyi éven át. És miattad is megkönnyebbültem. Jó tudni, hogy már téged sem mérgez tovább a viselkedésével.

Charlie egy pillanatig csendesen emésztette az iménti szavakat. El sem tudtam képzelni, hogy ő most mit érez. Egyértelmű, hogy az utóbbi években nem volt köztük szeretet, de hát mégiscsak házasok voltak már elég régóta. Az apám fél életét beleölte ennek a családnak az egyben tartásába, és most a lánya külön él, a feleségétől pedig el fog válni. Hirtelen elszorult a szívem, ha arra gondoltam, mihez fog most kezdeni Charlie.

- Ugye jól leszel, apu? – kérdeztem. – Tudod, hogy itt vagyok, bármire is lesz szükséged.

Charlie elmosolyodott. – Ne félts engem, Bells. Az agyamnak még fel kell fognia ezt a sok változást, ami mostanában történt. De jól megleszek.

Ez egy kicsit megnyugtatott, és a beszélgetéstől mintha újra a helyére billent volna minden. Éreztem a fájdalmat, de tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Eszembe jutottak azok az emberek, akik mindössze pár hét alatt az új családommá váltak és akiktől – ki tudja miért – annyi szeretetet kaptam. Tudtam, hogy én is jól leszek.

***

- Biztos minden rendben? – kérdezte Edward már vagy az ötödik alkalommal ezen a délutánon. – Megértenék, ha most semmi kedved nem volna ehhez.

- Igazán? Rosalie is? – kérdeztem vissza kissé gúnyosan.

- Na jó, Rosalie talán nem – forgatta a szemeit. – De őt tudom kezelni.

Elmosolyodtam és megfogtam a kezét. – Értékelem, hogy ennyire aggódsz miattam. De jól vagyok. Vagy legalábbis jobban. Essünk túl ezen.

Edward ajkaihoz emelte összefonódott ujjainkat és megpuszilta a kezemet, majd felsóhajtott mikor el kellett engednie azt, hogy bekopoghasson az ajtón. Pár pillanat múlva Rosalie állt előttünk, makulátlanul és gyönyörűen, mint mindig.

- Gyertek be, anyáék már itt vannak – mondta, mi pedig beléptünk a lakásba.

Elámulva pillantottam körbe. Nem volt más szó erre a helyre, mint a letaglózó. Rose kissé megfélemlítő személyiség volt, és az otthona is ezt sugározta. Úgy éreztem magam, mintha hirtelen tízcentisre zsugorodtam volna. Nem volt akkora a lakás, mint a szülőké, de míg Esme és Carlisle otthona kedves és hívogató, addig Rosalie-é… nos, grandiózus, mintha egy múzeumba lépett volna be az ember. 

Amint beléptünk a nappaliba, Esme felpattant és egyenesen felém tartott, hogy aztán meleg ölelésébe vonjon. – Úgy sajnálom ami történt, szívem – mormolta.

- Köszönöm, Esme – suttogtam, meghatódva a belőle áradó szeretettől. – De minden rendben. Igazán.

Carlisle is bátorítóan rám mosolygott és lazán megölelt. Emmett viszont, aki ekkor lépett be a szobába, nyilvánvalóan még nem hallotta a családom szétbomlásáról szóló híreket, és hatalmas vigyorral ölelt a keblére engem és Edwardot egyszerre.

- Hát megjött végre a vakációzó párocska! – kiáltotta. – Remélem nem voltatok nagyon rossz gyerekek.

A mondat végén megeresztett egy kaján kacsintást, mire mindenki csak bámult rá. Néhány pillanat után rájött, hogy nem volt valami vidám a hangulat, mielőtt csatlakozott hozzánk. – Na most meg mi van? – tudakolta.

- Tök hülye vagy, az van! – felelte Rosalie, majd körbenézett mindannyiunkon. – Üljünk le, van néhány dolog, amit hallanotok kell.

Mindannyian helyet foglaltunk és minden szempár Rosalie-ra szegeződött. Ő csak felsóhajtott, majd belekezdett a mondókájába.

- Azt kell mondjam, már az elején szarvashibát vétettem – vallotta be. – Ha egy kicsivel is alaposabb kutatást végzek annak idején, mikor megjelentek az Edwardról szóló rágalmazó pletykák, már hamarabb rájöttem volna minderre.

Egy nagy borítékot dobott le a dohányzóasztalra. Egy pillanatig mindannyian rábámultunk, majd Carlisle felemelte és kinyitotta.

- Ez meg micsoda? – kérdezte Carlisle úgy, mint aki pontosan tudja mit tart a kezében, csak azt nem, hogy miért.

- Jacob Black szakmai önéletrajza – adta meg a választ Rosalie. – Három évvel ezelőtt jelentkezett arra pozícióra, ami végül Emmett-é lett.

- De hát ez lehetetlen – rázta meg a fejét Carlisle. – Biztosan emlékeznék rá.

- Tulajdonképpen nem meglepő, hogy nem emlékszel – felelt Rosalie. – Akkoriban még semmit nem tudtunk Blackről, és rengeteg jelentkező volt. Nem csoda, hogy egyáltalán nem rémlik.

- Na de… nem az apja cégénél dolgozott már akkor is? – kérdezte Edward. – Ráadásul magasabb pozícióban? Miért hagyta volna el a családi céget, hogy nekünk dolgozzon?

- Mert az apja cége, amit a nagyszülőktől örökölt, sokkal kisebb vállalkozás volt, velünk ellentétben ők nem nőtték ki magukat. Ez valószínűleg nem tetszett neki, és mi jóval magasabb fizetést is ajánlottunk. Szinte összehasonlíthatatlanul nagyobb összeget.

- Hajlandó lett volna elhagyni a saját apját a pénzért? – hitetlenkedett Esme.

- És a hatalomért és a tekintélyért – bólogatott Rosalie. – Jacob Black hivatalosan is undorító. Na nem mintha ez újdonság lenne.

- Szóval azért haragszik a Cullen családra, mert nem ő kapta meg az állást? – ráncolta a homlokát Emmett. – Nem rám kéne akkor haragudnia Edward helyett?

- Nos, sokat gondolkodtam ezen is. Mindez egy évvel azután volt, hogy Edward végleg hazajött a Yale-ről és elkezdett apának dolgozni. Hirtelen máris egy feltörekvő fiatal férfi volt, egyre nagyobb üzleti hírnévvel, és ő is bent volt a lehetséges jelöltek állásinterjúin, innen ismerhette Jacob Black – magyarázta Rosalie. – Aztán eszembe jutott valami, amit Edward mondott egyszer, arról, hogy Black azt hiszi, Edwardnak minden csak úgy az ölébe hullott a családja miatt.

- Na jó, nekem már kezd fájni a fejem ettől a gondolatmenettől – sóhajtott Edward. – Hová akarsz kilyukadni?

- Arra, hogy miközben be akart minket sározni, mert a riválisai vagyunk, Jacob Blacknek valamiért beteges mániájává vált az Edward iránti féltékenysége. Ott van az is, amit Bella mondott, hogy mennyire meg akarta őt győzni arról, hogy Edward nem megbízható. Ez az ember valószínűleg… nem is tudom, de valami biztosan van vele. Nincs realitásérzéke, éppen ezért Edwardra keni az ő életének összes szerencsétlenségét. Ami egyben azt is jelenti, hogy talán veszélyesebb, mint hittük. Akkor terjesztette el azokat az undorító történeteket, mikor Edwardot kinevezték pénzügyi igazgatóvá. Képzeljétek el, ha esetleg egyszer megörökölné a céget. Akkor vajon mit művelne Black?

- Azt mondod Edward veszélyben van? – aggodalmaskodott Esme. Hirtelen pánikszerűen gyorsan kezdett el dobogni a szívem.

- Erősen kétlem, hogy jelenleg fizikai értelemben veszélyben lenne – válaszolta Rosalie. – Sőt, teljesen biztos vagyok benne, úgyhogy ne aggódjatok. Csak azt bánom, hogy mindennek nem néztem utána hamarabb. Akkor ez az egész érdekházasság szituáció meg sem történt volna. Ne vedd sértésnek, Bella.

- Nem veszem – motyogtam, de valójában nagyon is telibe talált a mondata. Ha az nem történt volna meg, sosem találkoztam volna Edwarddal. Mintha ő is megérezte volna, hogy mennyire nem esett jól ez az elejtett megjegyzés, észrevétlenül megsimogatta a hátam.

- Nos, akárhogyan is lesz, mi összetartunk – szólt Carlisle. – Jacob piszkos módszerekkel játszik és annak sosincs jó vége. Az a fontos, hogy mi tudjuk az igazat.

A családfő szavaitól mintha hirtelen megolvadt volna a jég, ami az elmúlt percekben körülvett minket. Mindannyian megnyugodtunk.

- Most, hogy ezt megbeszéltük – kezdte Emmett, - nem ez volt az egyetlen dolog, amit el akartunk mondani.

Kinyúlt és megfogta Rosalie kezét, akinek hirtelen egy mosoly terült szét az arcán és kicsit mintha el is pirult volna.

- Igen, nos… - Rosalie megköszörülte a torkát. – A múlt héten telefonáltak a közvetítő szervezettől, és egy lánynak megtetszettünk. Találkoztunk vele pénteken és úgy döntött, hogy nekünk fogja örökbe adni a babáját. Négy hónap múlva fog szülni.

Egy pillanatig néma csend uralkodott a szobán, amit aztán Esme tört meg.

- Óh, istenem! – kiáltott fel, majd kezét a szájára tapasztotta és könnyek törtek elő belőle. Rosalie szélesen mosolygó arcán is legördült néhány könnycsepp. A többiek – köztük én is – mind boldog nevetésben törtek ki.

Pár pillanaton belül mindenki ölelkezett és kezet fogva gratulált egymásnak. Az nem lepett meg, hogy Emmett bordaropogtató ölelésben részesített, az viszont igen, mikor Rosalie zárt melegen a karjaiba. Legalább egy óráig még ez volt a téma, minden más gondolat kiszállt a fejünkből. Az egész Cullen családot beragyogta a részegítő boldogság.

Mikor Carlisle és Esme éppen belemerültek egy beszélgetésbe Emmett-tel, Rosalie végignézett rajtam és Edwardon.

- Bella még nem is csodálta meg a kilátást innen, szerintem mutassuk meg neki – szólt Edwardnak. Az arckifejezéséből ítélve nem volt nehéz rájönni, hogy hármasban akart beszélni valamiről. Edward csak bólintott, majd követtük Rose-t kifelé a teraszra.

Meg kell mondjam, fúrta az oldalam a kíváncsiság, hogy mit akarhat mondani, amit a szüleik előtt nem akart felhozni, de amint kiléptünk, rögtön elterelődött a figyelmem. Megszoktam már, hogy a Cullen család minden tagjának otthonából pazar a kilátás, na de ez biztosan vitte a prímet. A teraszról ugyanis pont rá lehetett látni a Metropolitan Múzeum bejáratára.

- Hű – sikerült kinyögnöm.

- Tudom – felelte Rosalie büszke mosollyal.

- Nekem is ez volt az első reakcióm, mikor megvették ezt a házat – nevetett Edward.

- Na jó, figyeljetek – legyintett Rosalie, magára vonva a figyelmünket. – Úgy tűnik, Jacob Black minden lépéseteket figyelteti, és ha bármit is talál, amiből a legkisebb előnye is származhat, azt ellenünk fogja fordítani. Ha az előző próbálkozásával ellentétben, most türelmesen vár és bizonyítékokat gyűjt, megpróbálhatja eladni a sztorit a ti házasságotokról. Az emberekben pedig máris ott lenne a kétely. Ha kiderül, hogy mit tettünk meg annak érdekében, hogy megóvjuk Edwardot és a családunkat a pletykáktól, számunkra minden összeomlik. És itt nem csak a vállalkozásról beszélek. Ezek után senki nem venné komolyan Bellát, az emberek úgy tekintenének rá, mint a nőre, aki képes volt pénzért házasodni. Még ha mi tudjuk is, hogy ez nem igaz. Annak is jócskán lecsökkentené az esélyét, hogy bekerüljön a Harvardra.

Rosalie szavai félelemmel töltöttek el. És nem csak engem.

- Tehát akkor… teljesen ki vagyunk szolgáltatva neki? – kérdezte Edward ijedten.

- Azt azért nem mondanám – sóhajtott Rosalie. – Még mindig nálunk az előny. Jacob Black neve semmit sem jelent a miénkhez képest. És már azt is láthattuk, hogy a módszerei nem valami kifinomultak. Sikerült borsot törnie az orrunk alá, de ettől még nem tűnik valami eszesnek. Nagyon nagy mázlija kéne, hogy legyen ahhoz, hogy el tudja adni a sztorit egy nagyobb újságnak. És még akkor is, megtennék minden tőlem telhetőt, hogy csökkentsem a károkat. Ahogyan legutóbb is. Csak ne adjatok rá okot, hogy bármit is találjon. Legyetek óvatosak.

- Hát persze – bólintott Edward. Rosalie néhány pillanatig a bátyja szemébe nézett, majd mélyen felsóhajtott.

Újból Edward szólalt meg. – Sajnálom, Rose. Hogy ilyenekkel kell törődnöd most, hogy elhatároztátok magatokat és kisbabátok lesz.

Rose arcán újra megjelent egy boldog mosoly. – Ugyan, Edward. Azt hittem jobban ismersz ennél. Ha azt hiszed, nem leszek képes büfiztetés és pelenkacsere közben eltörölni egy bosszúhadjáratot, hát akkor tévedsz.

Edward felnevetett. – Igazad van, hogy lehettem ilyen bolond! – Aztán a hangja bizonytalanra váltott. – Szóval akkor ez már biztos? Biztos, hogy a tiétek lesz és utána nem…?

Rosalie tudta, hová akar Edward kilyukadni és megrázta a fejét. – Egy fiatal lány, még csak most megy egyetemre. Csak annyit akar, hogy a baba szerető emberekhez kerüljön. Nem akar vele semmit, mert csak arra emlékeztetné… szóval, arra, hogy egy éjszaka megtámadták és ő nem tehetett semmit.

- Óh, Rose – suttogta Edward, és magához húzta könnyező húgát. Még soha nem láttam a két testvért ilyen módon, megszoktam, hogy állandóan civakodnak. Így hát most meg is lepődtem és ezt Rosalie is észrevette.

- El is felejtettem, hogy Bella nem tudja – mosolygott Rosalie a könnyein keresztül. – Egy kicsit azt hiszem, hogy a sors szánta nekünk ezt a babát. Ironikus, hogy ő olyan dolog miatt esett teherbe, ami miatt nekem nem lehet saját gyerekem.

- Te jó ég – suttogtam megdöbbenten, mikor rájöttem, mire gondol.

- Na igen – sóhajtott Rosalie, miközben Edward még mindig magához ölelve a vállát dörzsölgette. – Emmett előtt csak egy valakit szerettem. Royce King volt a neve, és a családja még mindig a leggazdagabb család Rochesterben. Royce idejött a városba tanulni és én az egyetemen ismertem meg. Az életstílusa kicsit vad volt nekem, előttem csak részegen mutatkozott, de tudtam, hogy nem csak az alkohollal volt baja. De hát egy szerelmes kis hülye voltam, és imádtam, ahogyan rám nézett és nem tudott betelni velem.

Láttam, ahogyan Edward tekintete haragosan elsötétül.

- Majdnem két évig tartott ez a katasztrofális kapcsolat – folytatta Rosalie. – Aztán egyik éjjel magával rángatott egy haverja bulijába és csúnyán összevesztünk én meg otthagytam a partit. Ő viszont utánam jött. Próbáltam sikoltozni, de valamivel betömte a számat. Azután olyan sokkos állapotban voltam a kórházban, hogy nem is figyeltem oda, mikor elmondták, mennyi minden tört el bennem. Arra viszont emlékszem, mikor az orvos közölte, hogy próbálkozhatok, de valószínűleg sosem lehet majd gyerekem ezután.

- Jaj, Rosalie – suttogtam könnyes szemekkel. – Utána mi történt?

- Az égvilágon semmi – horkant fel Edward, a húga helyett felelve. – Otthagyta az egyetemet és visszament Rochesterbe, ahol a szülei megvettek mindenkit, akit pénzért meglehet venni, hogy ne csukják le azt a patkányt. Felfogadták a legjobb ügyvédet. Esme és Carlisle nem voltak hajlandó beletörődni, egyfolytában azért harcoltak, hogy ne úszhassa csak úgy meg.

- Nekem viszont elegem volt az egészből – vette át a szót Rosalie. – Csak el akartam felejteni, tovább akartam lépni. Aztán fél évvel később, megtalálták Royce holttestét a lakásán. Túladagolta magát. Megkapta, amit érdemelt, én pedig nem sokkal később találkoztam Emmett-tel.

- Ez annyira borzasztó – mondtam remegő hangon.

- Én elfogadtam, hogy ez már az életem része lesz – vont vállat Rosalie. – Túl sokáig haragudtam a világra utána, de mostanra megbékéltem vele. Boldog vagyok.

Edward még mindig dühösnek tűnt, mire Rosalie elmosolyodott és szeretetteljesen nézett fel a bátyjára – megint csak olyasmi, amit nem láttam túl gyakran. Vagyis leginkább soha.

- Ez a bolond persze fel akarta kutatni az egész államot, hogy a két kezével ölje meg – rázta meg a fejét.

- Rosszabbat érdemelt annál, amit végül kapott – morogta Edward.

- Az már a múlt – vont vállat Rose. – Tudom, hogy a dolgok most nehéznek tűnhetnek. De egyszer majd ez is csak a múlt lesz. Nincs olyan, amit ne lehetne túlvészelni.

- Köszönöm, hogy ezt mind elmondtad – szóltam. – Nem lehetett könnyű.

Rosalie ekkor halványan, de barátságosan rám mosolygott, és én tudtam, hogy ma hatalmas lépést tettünk afelé, hogy jól kijöjjünk egymással. A mai este pedig azt is jól megmutatta, hogy a Cullen család közti összetartás még annál is erősebb, mint hittem.

Mikor visszamentünk, Esme és Carlisle már búcsúzóban voltak, és nem sokkal később mi is elindultunk haza. A kocsiban egész végig Rosalie története járt a fejemben, amitől most teljesen más fényben láttam őt. Hirtelen annyira emberi lett.

Már a liftben voltunk, mikor Edward egyik kezével megemelte az államat, hogy a szemembe nézhessen. – Minden rendben? – kérdezte gyengéden.

- Persze, csak… elképesztő, hogy mennyi minden történt ma – sóhajtottam. – Vagyis hogy mennyi mindent látok másként.

- Hihetetlenül jól viselted, Bella – felelte. – A családod, minden, amit eddig ismertél és szilárdnak hittél, hirtelen szétesett. De te mégis itt vagy most, egyetlen panaszszó nélkül.

- Azt hiszem, így kellett lennie – vontam vállat. Edward magához ölelt és puha csókot nyomott a homlokomra, én pedig készségesen simultam az ölelésébe.

Tudtam, hogy ezentúl minden megváltozik. Tudtam, hogy én is megváltozom. Új korszak kezdődött el, és kíváncsian vártam, hogy mit tartogat számomra.

21. fejezet

Sziasztok! Már annak, aki valamilyen érthetetlen módon még olvas engem. :D Ez a fejezet eredetileg sokkal eseménydúsabb lett volna, de úgy döntöttem, azt inkább meghagyom a következő résznek, ez már így is elég hosszú, ti meg így is eleget vártatok. Meg kell, hogy mondjam, kivételesen át sem olvastam befejezés után, lévén hogy hajnali fél kettő van, szóval az esetleges hibákért elnézést. Köszönöm azoknak akik írtak és egyáltalán, hogy még mindig van itt valaki.
Abellana

(Bella)

Számtalanszor olvastam könyvekben és láttam filmekben azt a szituációt, amikor a főhősnő először tapasztalja meg, milyen nem csak lélekben, hanem testben is egyesülni a férfival, akibe beleszeretett. Szinte minden egyes alkalommal, a lány utána úgy érzi, semmi sem változott rajta. Én pedig mindig csalódott voltam. Azon gondolkodtam ilyenkor, vajon én is így fogom érezni?

Szombat reggel mikor felébredtem, először minden ugyanolyan volt. A szoba napfényben úszott, idebent pedig még a légkondi ellenére is érezni lehetett a rekkenő hőséget. Aztán a mellettem alvó Edwardra tévedt a tekintetem, és hirtelen elöntötték elmémet a tegnap éjszaka emlékei. Abban a pillanatban tudtam, hogy számomra minden megváltozott. Teljesen másképp éreztem magam, mint azelőtt, habár azt nem tudnám elmagyarázni, hogyan és miért. Egyszerűen csak így volt.

Na persze nem csak a szex miatt. Mikor Edward tegnap éjszaka bevallotta, hogy szeret, olyat éreztem, mint még soha ezelőtt. Egy akaratos anya és egy szófukar apa mellett nem sokat hallja az ember azt a szót, hogy „szeretlek”. Most először vége úgy éreztem, a világon minden rendben van. Mert valaki szeretett. Soha nem is kívántam ennél többet.

Most pedig alig mertem elhinni, hogy itt feküdt mellettem az ágyban, ráadásul meztelenül, és annyira édesen nézett ki alvás közben, hogy legszívesebben megcsipkedném a pofiját.

- Mit művelsz, Swan? – rángatott ki hirtelen Edward álmos hangja az álmodozásomból. Halkan felnevettem, mire ő kinyitotta a szemét.

- Csak nézlek – vontam vállat mosolyogva.

- Így kezdődnek az olyan történetek, amiben aztán a feleség megöli a férjét – felelte Edward.

- Igen, pontosan ezt tervezgettem – bólintottam komolyan.

- Na és mi az ítélet? Hogyan ér majd el a vég?

- Még nem döntöttem. Valami igazán különlegeset szánok neked.

- Hmm… - hümmögött elgondolkozva, miközben keze a csípőmre kúszott és közelebb húzott magához. – Abban reménykedtem, hogy esetleg a végkimerülésre szavazol.

- Sajnos semmi sem jut eszembe, amivel ennyire kimeríthetnélek, Cullen.

- Nekem van egy-két elképzelésem – mondta sejtelmesen, majd a következő pillanatban ajkai máris édes csókot leheltek az enyémekre. Szinte azonnal vágyakozni kezdtem utána, viszont úgy tűnt, Edward nem tervezi elmélyíteni a dolgot. Kiugrott az ágyból és felkapott egy alsónadrágot.

- Ez az utolsó napunk itt – mondta. – Kimehetnénk az óceánhoz fürödni.

- Óh. Oké, persze – nyögtem ki. – Csak lezuhanyzom és mehetünk.

Összeszedtem a bikinimet, hogy rögtön a ruha alá vehessem majd, aztán besétáltam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és azon tanakodtam, hogy meglátszik-e rajtam, hogy máshogy érzem magam. Ha más nem is, hát a letörölhetetlen mosoly az arcomon mindenképp változás volt.

Beálltam a zuhany alá, és épp próbáltam belőni a megfelelő hőfokot, mikor egyszer csak kinyílt mögöttem a zuhanyfülke ajtaja, és két védelmező kar fonódott körém.

- Gondoltam csatlakozom, ne pazaroljuk a vizet – súgta a fülembe.

- Természetesen – feleltem szembefordulva vele. – Nem is feltételeztem, hogy más szándékkal jöttél utánam.

Edward fülig érő mosolyt villantott, majd ajkaimhoz hajolt és finom csókba hívta őket. Egyik karja a hátam mögé nyúlt, hogy egy kis tusfürdőt nyomjon a kezébe, majd lassú mozdulatokkal elkezdett mosdatni. Nem hagyott ki egy részt sem, mégsem volt szexuális töltete a dolognak. Minden egyes érintése olyan gyengéd és törődő volt. Edward mellett mindig úgy éreztem magam, mintha valami értékes, féltve őrzött dolog lennék.

Én is viszonoztam a gesztust, és nem sokkal később – néhány hosszabb csókszünet után – mindketten kijöttünk a zuhany alól, hogy felöltözzünk.

***

Elképesztő volt belegondolni, hogy mennyire tiltakoztam az Edwarddal való házasság ellen alig két hónapja. Most pedig a napon sütkérezve nevetgéltünk, és kívülről valószínűleg úgy is néztünk ki, mint egy átlagos szerelmespár. Habár… miért is ne lennénk azok? Vannak emberek, akik sokkal bonyolultabb és furcsább helyzetekben szeretnek egymásba. Mégis, sokat gondolkodtam ezen, és sokszor kívántam, bár másképp, máshol, máshogyan találkoztunk volna.

- Mi jár a fejedben, Swan? – kérdezte Edward, miközben gyengéden kisimított egy tincset az arcomból.

- Főként te – feleltem halvány mosollyal.

Edward felkönyökölt és érdeklődve megemelte az egyik szemöldökét. – Igazán? Na és mit gondolkodtál rólam?

- Csak azt, hogy szeretlek – vontam vállat. Edward arcán azonnal felragyogott egy mosoly.

- Sosem fogom megunni, hogy ezt halljam tőled – mondta. – Én is szeretlek, Bella.

Edward lehajolt hozzám és édesen megcsókolt. Én pedig teljesen elolvadtam az érintése alatt. Azonban nem élvezhettem a helyzetet túl sokáig, ugyanis Edward felállt és magával húzott, majd a karjaiba kapott és bevitt a vízbe.

A nap hátralévő részét összetapadva töltöttük, körülvett minket az a bizonyos mindenki mást kizáró buborék, én pedig arra gondoltam, nem kéne amiatt panaszkodnom, hogyan ismertük meg egymást. Most először igazán nem panaszkodhattam. Soha ezelőtt nem voltam még ilyen boldog.

***

Mikor elkezdett lemenni a nap és a hőmérséklet is csökkent egy kicsit, elindultunk hazafelé. Kézen fogva tettük meg a tízperces sétát, nekem pedig végig ott csücsült az arcomon az a letörölhetetlen vigyor, mert az egész annyira normálisnak érződött. Mintha végre azt az életet élném, amit mindig is kellett volna.

A nyaraló előtt Edward kutakodni kezdett a zsebében a kulcs után, én pedig közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam a nyakát. – Ha ezt folytatod, sohasem jutunk be – nevetett.

- Hát nem is – feleltem mosolyogva. – Nálam van a kulcs.

- Szép, mondhatom. Kihasználsz a testemért – tettetett Edward felháborodást, miközben én elkezdtem a táskámban kotorászni.

- Így igaz – villantottam rá egy mosolyt, miközben ujjaim végre rátaláltak a kulcscsomóra a feneketlen táska mélyén. – Áh, meg is van! Ó, hogy az a…

Ahogy kihúztam a táskából, rögtön le is ejtettem. Edwarddal egyszerre hajoltunk le érte, és közben valami a látókörömbe került.

- Mi a…? – Edward is felnézett, követve a pillantásomat. A nyaralóval szemben álló bokrok mögött ugyanis ott lapult valaki. Fényképezőgéppel a kezében. Amit éppen ránk irányított.

Az ismeretlen férfi nem vesztegette az időt. Abban a másodpercben, hogy rájött, észrevettük, azonnal felugrott és odaszaladt egy tőle pár méterre álló szürke kocsihoz, és bepattant az anyósülésre. A következő pillanatban a kocsi már ott sem volt.

- Ez meg mi a franc volt? – kérdeztem értetlenül.

- A francba… - motyogta hirtelen Edward. – Hogy az a…

- Edward, mi az? – kiáltottam fel, kicsit bepánikolva a reakciójától.

- Ez az ő műve – köpte ki a szavakat. – Messziről virít róla, hogy Jacob Black keze van a dologban. Ki más süllyedne ilyen mélyre?

- De hát mégis miért készíttet rólunk fényképeket Jacob Black? Mi a célja vele?

- Nem tudom mi a célja, de biztos lehetsz benne, hogy kész mindent bevetni ellenem.

Éreztem, ahogyan a nyári meleg ellenére megborzongok. Nem akartam Jacob Blackről hallani, nem akartam rá gondolni, nem akartam visszaemlékezni, milyen őrült volt a hangja, miközben Edwardot próbálta bemocskolni előttem. Elegem volt belőle.

- Menjünk be – szólalt meg Edward. – Fel kell hívnom Rosalie-t.

Amint odalent lepakoltunk mindent, Edward és én leültünk a konyhaasztalhoz egymással szemben. Letette a telefonját kettőnk közé és kihangosította, miközben az kicsengett.

- Edward! Nem hittem, hogy hallok felőled a kis vakációtok közben – hangzott fel pár csengés után Rosalie hangja. – Minek köszönhetem, hogy felhívtál?

- Attól tartok nem fogsz örülni az okának, Rose – felelte Edward. – Bella és én egész nap nem voltunk itt, éppen az előbb értünk haza és felfedeztünk valami furcsát. Valaki fotókat készített rólunk.

- Ezt meg hogy érted?

- Valaki szó szerint a bokor mögött bujkált és lefényképezett minket.

- Basszus. Arra gondolsz…?

- Pontosan. Csakis az ő műve lehet.

- És utána mi történt? – kérdezte Rosalie.

- Rögtön elhajtott. Valaki már a kocsiban a várta, neki csak azonnal be kellett szállnia.

- Láttál rendszámot miközben elhajtottak?

- Jesszusom, Rose, dehogy láttam rendszámot, nem vagyok detektív – válaszolt Edward idegesen.

- Jól van. – Szinte hallottam a telefonon keresztül, ahogyan Rosalie a szemeit forgatja. – Van bármi is azokon a fotókon, ami bajba sodorhat minket?

Edward és én hangtalanul egymás szemébe néztünk. Mielőtt észrevettük a férfit, éppen hozzásimultam és egy csókot nyomtam a nyakára. Na de pár emberen kívül úgyis mindenki azt hiszi, hogy régóta szerelmesek vagyunk és ezért házasodtunk össze, úgyhogy ebből semmi előnye nem származhatna.

Pár pillanat csend után végül Edward azt mondta: - Semmi, Rose.

- Oké – sóhajtott fel Rosalie. – Megpróbálok kideríteni egy-két dolgot. Találkozzunk holnap délután, miután visszajöttetek New Yorkba, rendben? Gyertek át Bellával, és felhívom anyáékat is. Megbeszéljük, hogy mi legyen.

- Rendben – bólintott Edward. Miután a két testvér kurtán elköszönt egymástól, pár pillanatig csak csendben ültünk a konyhában. Jacob Black újra és újra felbukkanásától szinte felfordult a gyomrom. Elrontotta az egész mai napot.

Nem bírtam tovább ott maradni, egyszerűen csak felpattantam és bementem a hálószobába. Lerogytam az ágyra és arcomat a kezeimbe temettem. Így talált rám Edward egy perc múlva és térdelt le elém.

- Miért csinálja ezt? Miért jó ez neki? – kérdeztem, miközben Edward felemelte egyik kezét és végigsimított arcomon. Egészen addig észre sem vettem, hogy kicsordultak a könnyeim.

- Nem tudom, Bella – felelte gyengéden. – De te ne aggódj, rendben? Soha nem hagynám, hogy neked bármi bajod is származzon ebből. Bármit is akar velem Black, nem fogom hagyni, hogy téged is belerángasson.

- Már így is belerángatott, Edward! Miatta házasodtunk össze! – emeltem fel a hangom. – Bocsáss meg, én csak… te nem hallottad, hogyan beszélt rólad. Bosszúszomjas és kicsinyes és nyilvánvalóan nem adja fel. Aggódom érted.

Edward elmosolyodott. – Miattam nem kell aggódnod – mondta. – Kettőnk közül ő van a rosszabb helyzetben, és ezt is ő is tudja, ezért viselkedik ennyire szánalmasan. Ne hagyjuk, hogy elrontsa az itt töltött időnket, oké? Nem akarom, hogy erre emlékezz majd az első közös nyaralásunkból.

- Hidd el, nem erre fogok emlékezni… - motyogtam, majd konkrétan elpirultam.

Edward felnevetett. – Helyes, Swan.

Felém hajolt, hogy csókot lehelhessen ajkaimra, én pedig örömmel vesztem el a csodás érzésben, mint mindig, miközben nyaka köré fontam a karjaimat. Edward végigsimított a combjaimon, majd a fenekemnél fogva megemelt, miközben felállt, hogy aztán óvatosan letegyen az ágy közepére és fölém kerekedjen.

Egyre kívánkozóbban becézgette ajkaimat, én pedig boldogan simultam hozzá a testemmel. Most már meg sem tudtam volna mondani, hogy miről volt szó öt perccel ezelőtt. Lehetetlenül hosszúnak tűnt a tegnap éjszaka óta eltelt idő. Vagy talán csak most, hogy teljesen Edwardé lettem, nem tudtam megállni, hogy ne vágyakozzam utána egyfolytában. Érintései pedig cseppet sem csillapították a bennem lévő szomjúságot, éppen ellenkezőleg, egyre jobban pezsgett tőle a vérem.

Végigsimított combjaimon, én pedig a dereka köré fontam őket, így még jobban összesimultunk. Csókunk egy pillanatra sem szakadt meg, a levegőt pedig egyre forróbbnak éreztem. Edward kezei bevándoroltak a pólóm alá, ahol finoman elkezdte a hasamat és az oldalamat simogatni, miközben nyelveink lassan, érzékien gabalyodtak össze.

Kezeimmel végigsimítottam a hátán, és mikor a pólója aljához értem, elkezdtem lehúzni róla a ruhadarabot, Edward pedig sebesen kibújt belőle. Egy pillanatig álmélkodva figyeltem őt, alig mertem elhinni, hogy ő az enyém. Észrevette, hogyan méregetem őt, mire azonnal megjelent ajkai körül az a bizonyos félmosoly.

- Na azért csak el ne bízd magad – forgattam a szemeimet. Edward felnevetett majd újra birtokba vette ajkaimat. A kezei is folytatták a cirógató mozdulatokat, de csak addig, míg az egyik tovább nem haladt és becsusszant a rajtam lévő ruhadarabok alá.

Felnyögtem, mikor Edward ujjai rátaláltak legérzékenyebb pontomra, csókjai pedig áttértek a nyakamra. Így hát mikor egyik ujja utat talált oda, ahol a legjobban vágytam rá, jól hallottam a belőle előtörő, szinte állatias morgást.

- Az őrületbe kergetsz, Swan – mormolta a nyakamba.

- Akkor ne várass tovább – ziháltam.

Ő is érezhette, hogy mennyire készen állok, és éppen ezért nem is ellenkezett. Kihúzta a kezét a nadrágomból, csak azért, hogy utána lehúzhassa rólam, a bugyimmal együtt, majd sietve megszabadult a pólómtól is, ami alá szerencsére nem vettem melltartót a strandolás után.

Miután Edward is levetkőzte a maradék ruhadarabokat, kissé bűnbánóan a szemembe nézett. – Nem bánod, hogy…?

Tudtam, hogy mire gondol. Most nem volt hosszas előjáték, nem volt évődés. Csakis vágyakozás. És nekem szükségem volt Edwardra, mindennél jobban.

- Nem, így tökéletes – feleltem mosolyogva, és közben végigsimítottam arcán, a borostából mostanra rövid szakáll lett.

Edward megcsókolt, és pár pillanat múlva máris teljesen kitöltött. Még mindig szokatlan érzés volt, de egyben leírhatatlanul jó is. Sosem tudtam elképzelni azelőtt, milyen lehet ennyire közel lenni egy másik emberhez. De vele a létező legintimebb helyzet is olyan volt, mintha erre teremtettek volna kettőnket.

Alig bírtam magammal, mikor lassan elkezdett bennem mozogni, a csípőm magától válaszolt minden egyes mély lökésre. Folyamatosan jöttek elő belőlem a jóleső hümmögések, miközben Edward ott csókolt, ahol ért.

- Még – nyögtem tehetetlenül, mikor már szinte kínzóan jó volt az egész.

Edward megtámaszkodott egyik kezével a fejem mellett, a másikkal pedig felhúzta a combomat a válláig, így még mélyebbre került bennem. Egyik tenyeremmel a fenekébe markoltam, mire lökései egyre erőteljesebbek lettek.

- Bella – tört elő belőle a nevem újabb morgásként, miközben homlokát az enyémnek támasztotta.

- Hmm.  Szeretlek, Edward.

Erre mintha elpattant volna valami benne, kihúzódott belőlem, és mire feleszméltem, már ott volt a lábaim között, ajkaival a legkívánkozóbb pontomat szívogatta. Tehetetlenül markoltam bele a hajába és pár pillanattal később igencsak hangosan értem el a tetőpontot.

Edward édes puszik kíséretében felkúszott hozzám, én pedig reszketve öleltem át a nyakát.

- Hű – ziháltam. – Köszönöm.

Erre persze csibészesen elmosolyodott. – Állok szolgálatára, bárhol és bármikor.

Felnevettem és ajkaihoz hajoltam, hogy megcsókolhassam, miközben egyik kezemet végigvezettem a mellkasán, majd rátaláltam még mindig merev vágyára. Először lassan kezdtem el mozgatni rajta a kezemet, közben párszor a még mindig érzékeny pontocskámhoz érintve a csúcsát, amitől Edward szinte bevadult. Nem kellett sok idő, mire megéreztem forró magját a hasamra lövellni, egészen a mellem aljáig.

Egyszerre volt roppantul izgató és mégis bensőséges a helyzet. Edward néhány pillanatig a szemembe nézett, majd elmosolyodott. – Egyszerűen imádlak, ugye tudod?

Én csak felnevettem a boldogságtól, amit nemsokára belém is fojtott egy szerelmes csókkal. Ki tudja meddig csak feküdtünk ott, egymást csókolva, mindennél boldogabban, mert jöhet bármilyen akadály a külvilágból, mi ketten vagyunk a biztos pont.

Hamarosan azonban kikeltem az ágyból, hogy letisztítsam magam, de Edward is rögtön felpattant és a csípőmnél fogva magához húzott.

- Azt hiszem csatlakozom hozzád – mormolta, miután csókot nyomott a vállamra, én pedig megéreztem a fenekemnél, hogy megint készen áll.

Elégedett mosoly kúszott az arcomra… biztosan nem pocsékoljuk el az utolsó éjszakánkat.

***

Vasárnap kora délután kellett visszatérnünk a valóságba.

- Át kell mennünk Rosalie-hoz – közölte Edward, amint kipakoltuk a bőröndöket otthon.

- Tudom – sóhajtottam. Ilyen csodás vakáció után semmi kedvem nem volt bemenni az oroszlán barlangjába, hogy Jacob Black elmebeteg terveiről folytassunk diskurzust. Edward észrevette elszontyolodott képemet, és magához húzott.

- Minél hamarabb túlesünk rajta, annál hamarabb véget vethetünk ennek az egész Jacob Black témának, oké?

- Igazad van – bólintottam.

Most, hogy visszatértünk a megszokott hétköznapokhoz, jöttem csak rá, hogy napok óta nem volt a kezemben telefon. Előkotortam a mobilomat a táskám aljáról, és meg sem lepett, hogy teljesen le volt merülve. Valószínűleg már egy pár napja. Gyorsan töltőre raktam és bekapcsoltam.

- Óh, van egy hangüzenetem – nyugtáztam, majd kihangosítottam a mobilt, hogy közben ki tudjam pakolni a többi cuccot is a táskámból. Pár pillanat múlva apám hangja töltötte be a szobát.

- Bells… nem is tudom, hogyan mondjam. Nem telefonon kéne ezt megtudnod, pláne nem hangüzenetben, de nem vagy elérhető és… na persze gondolom, biztosan jól szórakozol. Nem akarom elrontani a pihenésedet. De jogod van mielőbb megtudni. Úgy gondoltam, így a legtisztességesebb veled szemben. Az anyád és én elválunk. Ő pedig máris visszament Los Angelesbe. Úgy sajnálom, Bells. Hívj fel, amint tudsz. Remélem minden rendben.

Megkövülten bámultam a telefonra az ágyon és próbáltam felfogni a szavak értelmét. Az anyám… akiről minden hibája és rosszindulatúsága ellenére úgy hittem, hogy legbelül szeret és jót akar nekem, egyetlen búcsúszó nélkül itt hagyott, mintha soha nem is léteztem volna számára.

Néhány pillanatig se kép, se hang. Csak annyit érzékeltem, hogy Edward a mellkasára húz és könnyeim utat engednek maguknak.

21. fejezet - részlet

És már megint egy hosszú kihagyás után vagyok itt. Sajnálom, de egyszerűen most így fér nekem bele. Kicsit bűntudatom van, hogy idáig váratom azt a néhány embert, aki olvas, de elhatároztam, hogy nem fogok többé folyton bocsánatot kérni. Leginkább csak azért írom ezt a történetet, mert kikívánkozott a fantáziámból (habár azóta már nagyon eltértem az eredeti ötlettől), de közben úgy döntöttem, hogy másokkal is megosztom, hátha akarja valaki olvasni. Szóval a lényeg, tényleg ne haragudjatok, egyszer csak összeszedem magam. Nem fogom befejezetlenül hagyni. :) Addig is itt egy aprócska ízelítő.

Mikor elkezdett lemenni a nap és a hőmérséklet is csökkent egy kicsit, elindultunk hazafelé. Kézen fogva tettük meg a tízperces sétát, nekem pedig végig ott csücsült az arcomon az a letörölhetetlen vigyor, mert az egész annyira normálisnak érződött. Mintha végre azt az életet élném, amit mindig is kellett volna.

A nyaraló előtt Edward kutakodni kezdett a zsebében a kulcs után, én pedig közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam a nyakát. – Ha ezt folytatod, sohasem jutunk be – nevetett.

- Hát nem is – feleltem mosolyogva. – Nálam van a kulcs.

- Szép, mondhatom. Kihasználsz a testemért – tettetett Edward felháborodást, miközben én elkezdtem a táskámban kotorászni.

- Így igaz – villantottam rá egy mosolyt, miközben ujjaim végre rátaláltak a kulcscsomóra a feneketlen táska mélyén. – Áh, meg is van! Ó, hogy az a…

Ahogy kihúztam a táskából, rögtön le is ejtettem. Edwarddal egyszerre hajoltunk le érte, és közben valami a látókörömbe került.

- Mi a…? – Edward is felnézett, követve a pillantásomat. A nyaralóval szemben álló bokrok mögött ugyanis ott lapult valaki. Fényképezőgéppel a kezében. Amit éppen ránk irányított.

20. fejezet

Jaaaaaaaj, ha tudnátok hányszor ültem le a gép elé írni, aztán csak bámultam és nem voltam képes egy szót sem írni. Na de most végre sikerült befejezni, jó szokásomhoz híven hajnali negyed kettőkor. Extra-extra-extra hosszú fejezet lett, és azt is megértitek majd, hogy miért tartott annyi ideig megírni a végét. Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm azoknak, akik írtak. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre a mostani fejezettel kapcsolatban.
Abellana

(Edward)

Fülledt, nyári hőségre ébredtem. A napfény beragyogta a szobát, megvilágítva a mellettem szuszogó meztelen testet is. Elmosolyodtam és óvatosan végigsimítottam Bella hátán, aki nem ébredt fel az érintésre.

A tegnapi nap nem is alakulhatott volna jobban. Mikor megérkeztünk, alig vártam, hogy eltöltsek egy hetet Bellával kettesben, messze a családomtól, akik néha túlságosan is beleszóltak az életembe. Na persze most az először ezt nem bántam.

Mint az aztán később kiderült, a családjától soha sem kerülhet elég messze az ember, és habár Kate és Garrett nem éppen a legjobb pillanatban bukkantak fel, örültem, hogy látom őket, és végül nagyon is jól szórakoztunk. Az egész nyaralás lényege az volt, hogy nem kellett senki előtt tettetnünk magunkat, nem kellett azt az őrült játékot játszanunk, amiben eladjuk az embereknek, hogy szerelemből házasodtunk, de a családunk előtt titkoljuk a mostani kapcsolatunkat. És miközben velük vacsoráztunk, nem is gondoltunk a színjátékra. Csak önmagunk voltunk – Edward és Bella, akik egy abszurd helyzetben ismerkedtek meg egymással. És úgy tűnt Kate is észrevette, hogy a dolgok megváltoztak az esküvő óta. Persze ő nem is sejthette, hogy ő az első a mi kapcsolatunkban, aki szerelemről beszél.

Viszont ahelyett, hogy pánikba estem volna, rögtön elmosolyodtam. Tudtam, hogy igaza van. Szerelmes vagyok Bellába. És ezt majdnem meg is mondtam neki tegnap este a pillanat hevében. Kellemesen beleborzongtam az emlékbe, ahogyan Bella minden félénkségét félretéve elhatározta, hogy új módon szerez örömet nekem.

Kisimítottam egy hajtincset az arcából, és miután gyönyörködtem még egy kicsit a látványban, óvatosan kikászálódtam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.

Mindig volt egy személyzet, akik kitakarítottak és feltöltötték a hűtőt mindenféle étellel, mielőtt a család megérkezik a nyaralóba. Nekem kiment a fejemből, hogy szóljak nekik, de úgy tűnik, az anyámnak nem, így hát nem kellett bevásárolnunk. Úgy döntöttem, hogy összedobok egy kis reggelit magunknak, amit megehetünk az ágyban is. Pár perc múlva viszont éreztem, ahogyan két vékony kar fonódik körém, és a hátamnak feszül egy teljesen meztelen test. Bella ugyanis nem viselt mást, csak a maga köré tekert paplant.

Megfordultam – úgy, hogy a karja ne mozduljon, így most a hátamat ölelte át – és így szinte nyáladzva tekinthettem végig az elképesztő kilátáson. Az én gyönyörű Bellám egyre bátrabb és bátrabb lett. Benyúltam a paplan alá és meztelen csípőjénél fogva még közelebb vontam magamhoz.

- Szerencsés ruhaválasztás – jegyeztem meg. Bella felnevetett és kissé mintha elpirult volna.

- Csak gondoltam megnézem miben mesterkedsz, de nem volt kedvem felöltözni – vont vállat.

- Nagyon helyes – bólogattam komolyan. – Tetszik ez a mentalitás.

Bella a szemeit forgatva elmosolyodott, én pedig magamhoz húztam egy reggeli csókra. Édes nyelve bekúszott a számba, én meg mire észhez kaptam, a kezem már felfelé igyekezett és a hüvelykujjam rátalált az egyik mellbimbójára. Bella belenyögött a csókba, én pedig nem tudtam és nem is akartam megállítani a másik kezemet, ami épp az ellenkező irányba tartott. Elégedetten felsóhajtottam, mikor két ujjam Bellába hatolt és megéreztem, hogy ő is ugyanannyira akarja.

- Na és mi lesz a reggelivel? – kérdezte remegő hangon.

Kaján mosollyal a füléhez hajoltam. – Én most inkább mást falnék – feleltem vággyal teli hangon.

Órákkal később mosolyogva futott át az agyamon a gondolat, hogy a családom, akik annyira igyekeznek minket összehozni, nem is sejtik, hogy Bella az ajtófélfának döntve sikoltozta a nevemet ma reggel, miközben combjait a nyakam köré fonta.

***

A következő pár nap maga volt a Paradicsom, de az idő gyorsabban telt, mint szerettem volna, és mire felocsúdtam, már péntek volt, nekünk pedig vasárnap haza kellett mennünk. Elhatároztam hát, hogy az utolsó napokat emlékezetessé teszem Bella számára.

Már hajnalban felébredtem, de nem tudtam visszaaludni, és mivel még nem volt olyan tikkasztó hőség, úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Mostanában sosem volt rá időm, pedig szerettem reggel futni – nem csak, hogy össze tudtam szedni a gondolataimat, de jó volt látni kora reggel, ahogy New York ébredezni kezd.

Itt, a kertvárosban még nem ébredeztek az emberek, de felszabadító érzés volt, ahogy a lábam csattogott a betonon az óceán menti utcákon. Na meg az is, hogy szabadjára engedhetem a gondolataimat.

Az utóbbi napokban többször is eszembe jutott, hogy elmondom a teljes igazságot Bellának, arról, hogyan is ismertem meg őt valójában. Viszont a zsigereimben éreztem, hogy nagyon balul sülne el a dolog, miközben a másik felem azt mondogatta, minél tovább várok, annál rosszabb lesz. De ezekben az elmúlt napokban mindketten olyan boldogok voltunk, mint még soha. Talán… talán várhatok addig, amikor az egész már csak egy vicces sztori lesz. Hahaha, Edward egy évig epekedett Bella után anélkül, hogy ő tudott volna róla. Talán majd úgy fogja fel, mint egy nagy romantikus gesztust. Persze ebben erősen kételkedtem.

Éreztem, ahogyan az a borzasztó érzés legbelül emészteni kezd, és megint csak eldöntöttem: egyelőre nem beszélhetek erről Bellának.

***

Mikor visszaértem a házba, Bella már ébren volt. Még szerencse, hogy hagytam neki üzenetet arról, hova megyek.

- Ma korán keltél – jegyezte meg, nagy bánatomra ezúttal teljesen felöltözve. – Nem is tudtam, hogy szoktál futni.

- Mostanában nem volt rá időm – vontam vállat, majd közelebb léptem hozzá és a derekánál fogva magamhoz húztam. – Túlságosan lefoglalt az új feleségem.

Bella elmosolyodott és a hátam mögött összekulcsolta kezeit, én pedig lehajoltam, hogy a nyakába csókoljak. – Hiányozni fog ez a hely – sóhajtotta.

Kicsit eltávolodtam tőle, hogy ránézhessek, és közben két kezem közé vettem arcát. – Nem az a lényeg, hogy hol vagyunk. Hanem az, hogy együtt vagyunk – feleltem, majd magamhoz vontam az arcát, hogy megkóstolhassam édes ajkait.

Hagytam, hogy belemerüljünk a csókba, de nem sokáig. Tényleg szerettem volna tökéletessé tenni az utolsó napjainkat itt, és ha hagyom, hogy most megint magával ragadjon minket a vágy, nem jutunk sehova.

- Ha már ilyen korán fent vagyunk, menjünk el valahova reggelizni – javasoltam, miután elváltunk egymástól.

- Rendben – vágta rá Bella. – De azt hiszem előbb rád férne egy zuhany.

- Csatlakozol? – kérdeztem a fél szemöldökömet megemelve, miközben hátrébb léptem és lehúztam magamról a pólót. Alig álltam meg, hogy ne villantsak felé egy kaján mosolyt.

Ő viszont átlátott rajtam. – Azt hiszem akkor csak ebédre érnénk oda – felelte.

***

Egy hangulatos kis helyre vittem Bellát, ahol már sok éve nem jártam, és az ablak mellé ültünk le, hiszen most senki elől sem kellett bujkálnunk. Néztem, ahogyan a napsütés megvilágítja az arcát, miközben mosolyogva figyelte az üvegen keresztül a mellettünk álló parkot, ami főleg a nyári szünet miatt zsibongó gyerekekkel volt tele. Átnyúltam az asztalon és összefontam ujjainkat, mire ő rám nézett és a mosolya tovább nőtt.

Mindennél jobban szerettem volna kimondani ebben a pillanatban, hogy mit érzek iránta, de tudtam, hogy nem ez a megfelelő alkalom. Ráadásul, akárcsak az első este vacsoránál, most is félbeszakítottak, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Edward Cullen! – hallottam meg a hitetlenkedő hangot. Felnéztem, és egy ismerős kék szempárral találtam szemben magam. Világosszőke haja rendetlen kontyba volt felkötve, ajkai körül pedig apró mosoly játszott. – Nem láttalak már legalább öt éve!

- Azt hiszem több is volt az – feleltem nevetve, ahogy az ismerős arc látványa szinte visszarángatott a gyermekkoromba. Felálltam és röviden magamhoz öleltem. – Jó téged újra látni, Tanya. Ő itt a feleségem, Bella. Bella, Tanya egy nagyon jó gyerekkori barátom, szinte minden nyarat együtt töltöttünk.

- Örülök, hogy megismerhetlek – fogott vele kezet Bella udvariasan, ugyanakkor mintha egy kicsit hűvös lett volna.

- Én szintúgy – vetett rá fülig érő mosolyt Tanya. – Láttalak titeket az újságban. Anyám persze rögtön mondta is, nézd ott a kis Edward Cullen, milyen szép lányt talált magának, gyönyörű gyerekeik lesznek!

Bellának hirtelen kikerekedtek a szemei, én viszont csak elnevettem magam, ugyanis ez tényleg pontosan úgy hangzott, mint Tanya anyukája.

- Nem is tudtam, hogy itt dolgozol – jegyeztem meg, végignézve a pincérnői egyenruháján.

- Nem lehetünk mind New York-i nagymenők, ugyebár – replikázott Tanya, de a mosolya elárulta, hogy csak viccel. Magához emelte a jegyzetfüzetét és előhúzott egy ceruzát a füle mögül – tisztára mint a filmekben. – Na halljam, mit hozhatok?

Miután felvette a rendelésünket és magunkra hagyott minket, Bella rám pillantott. – Nagyon csinos gyerekkori barát – jegyezte meg.

Felnevettem. – Bella Swan, állandóan meglepsz. Nem hittem, hogy féltékeny típus vagy.

- Csak egy megállapítás volt – vont vállat. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm. – Na jó, egy picit talán féltékeny lettem. De te is az lennél, ha hozzám hasonlóan húszévnyi egyedüllét után találtál volna valakit, aki… aki…

Láthatóan nem találta a megfelelő szót, de nem is kellett. Pontosan tudtam, hogy mire gondol. Előrehajoltam és mélyen belenéztem a szemeibe. – Hidd el, én is tudok féltékeny lenni – feleltem halkan. – Ez a házasság, még ha nem is teljesen önként történt, a legjobb dolog ami valaha történt velem. Nem engedlek ki a kezeim közül, Swan.

Utolsó szavaim közben elmosolyodtam és Bella álla alá nyúlva magamhoz húztam őt egy gyengéd csókra. Pár pillanat múlva Tanya kihozta a reggelinket, és Bella most már láthatóan melegebb fogadtatásban részesítette őt.

- Szóval ezek szerint csak és kizárólag barátok voltatok – mondta Bella miután elkezdtünk enni, de inkább hangzott kérdésnek.

Felsóhajtottam. – Gyerekek voltunk, aztán meg tinédzserek… egyfolytában együtt lógtunk – magyaráztam. – Természetes, hogy… kísérletezgettünk egymással.

Úgy tűnt, Bella majdnem félrenyelte a kávéját. – Pontosan mit értesz kísérletezgetés alatt?

Fájdalmasan felnyögtem, de tudtam, hogy nincs mit tenni, már nem kerülhetem a témát. – Tanya volt az első, akivel…

- Óh – felelte döbbenten, miután nem fejeztem be a mondatot. – És neki is te voltál az első?

Bólintottam. Bella a reggeli hátralévő részében nem szólt semmit, én pedig tudtam, hogy az előbbi szép pillanat máris el lett rontva.

Miután végeztünk, Tanya újból felbukkant a számlával. – Örülök, hogy összefutottunk – mondta széles mosollyal. – És még egyszer, jó volt veled találkozni, Bella. Amint megláttalak titeket együtt, egyértelmű volt, hogy mennyire összeilletek.

Mikor elbúcsúztunk és kiléptünk a délelőtti hőségbe, Bella még mindig szófukar volt.

- Hé – szóltam és megragadtam a kezét. Szembeálltam vele, olyan közel, hogy szinte összeért a homlokunk. Kezemben lévő tenyerét a szívemre helyeztem. – Az csak fiatalkori bolondozás volt. Még tudatlan kisfiú voltam, nem jelentett nekem semmit, ahogy neki sem. Ez itt most csakis a tiéd, csakis érted dobog.

Bella a szemembe nézett és szólásra nyitotta a száját, de úgy tűnt, végül meggondolta magát, helyette inkább közelebb hajolt és puha csókot lehelt ajkaimra. Mikor elváltunk, a pillantása meglágyult és finoman elmosolyodott, amit nem tudtam nem viszonozni. Hatalmas szerencsémre úgy tűnt, hogy Bella és én nem tudunk sokáig haragban maradni.

***

Miután eljöttünk, megmutattam Bellának az érdekesebb helyeket a városban, és közben egymás gyerekkori történeteit hallgattuk. Elszomorított, hogy ahogy egyre idősebb lett, Bellát annál inkább elnyomta az anyja, és ettől egyre zárkózottabb lett. Belesajdult a szívem, mikor rájöttem, mennyire magányos volt az utóbbi években. Elhatároztam, hogy történjék akármi is, soha többé nem fogom hagyni, hogy egyedül érezze magát. Most már itt vagyok neki én.

Már órák óta barangoltunk a városban, mikor Bella felhozta a délelőtt történteket. – Még nem is kértem igazán bocsánatot – sóhajtotta. – Hülyeség volt úgy kiakadnom, csak hát…

Láttam, ahogyan elpirul, de mikor a tekintetét kerestem, ő lesütötte a szemeit. – Csak hát…? Nekem bármit elmondhatsz, Bella.

Azt vártam, megpróbálja mégis kikerülni a témát, de megint meglepett, mikor felemelte a fejét és dacosan a szemembe nézett. – Csak nehéz nem féltékenynek lenni, mikor Tanya, aki csak egy gyerekkori barát, jobban ismer téged, mint én, a saját feleséged.

- Tanya nem ismer engem jobban – ellenkeztem. – Persze nyaranként sokat lógtunk együtt, de…

- Nem olyan ismeretségre gondolok, Edward – szólt közbe Bella ingerülten.

Kellett pár pillanat, mire leesett a tantusz, de mikor végre megtörtént, azonnal érvelni akartam. Hiszen kit érdekel, hogy lefeküdtem már Tanyával, de vele még nem? Amúgy is már csak egy hajszál választott el minket attól, hogy megtörténjen. A kettő teljesen más volt. Akkoriban még csak egy hormonokkal teli tinédzser voltam, csak az járt az eszemben, hogy végre megtudjam, milyen együtt lenni egy lánnyal. Bella viszont nem is fogható senkihez, akivel eddig dolgom volt. Ő az a nő, akibe szerelmes vagyok.

Ugyanakkor valahol mégis megértettem az ő szempontját is. Tudtam, hogy fordított helyzetben én is így éreznék.

- Bella… - kezdtem. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de azt akarom, hogy jókor történjen meg. Bár jobban el tudnám magyarázni.

- Igazad van – bólintott. – Tényleg hülyén hangzik.

Felnevettem és a derekánál fogva magamhoz húztam őt. – Ne aggódj, Swan, nem hagylak meg örökké érintetlennek – susogtam a fülébe.

Bella válaszul a szemembe nézett és még szorosabban simult hozzám. – Úgy legyen, Cullen. Na és… most hova tovább?

- Haza – feleltem.

- Óh – nézett rám Bella csalódottan.

- De csak azért, hogy átöltözhessünk – folytattam. – A mai terveimnek még egyáltalán nincs vége…

***

- Szóval hova is hoztál? – kérdezte Bella, miközben kézen fogva a bejárat felé húztam őt. Mikor megkérdezte mibe öltözzön át, azt feleltem, hogy valami elegánsba. És valóban, gyönyörűen festett. Elképzeltem, milyen selymesek lehetnek a combjai az alatt a fekete, színes virágokkal díszített rövid nyári ruha alatt. Elképzeltem azokat a halvány szeplőket a karján a fekete kardigánja alatt.

- Ez a város legelegánsabb étterme – mondtam.

- Edward, tudod, hogy ez egyáltalán nem szükséges – felelte Bella.

- Tudom – bólintottam. – De hidd el, ez tetszeni fog.

Amint beléptünk, máris ránk mosolygott egy öltönyös férfi. – Üdvözlöm önöket, Mr. és Mrs. Cullen. Az asztaluk már készen áll.

- Köszönöm – bólintottam. Éreztem Bella meglepődését, ahogyan egyre távolabb vezettek minket a többi, éppen vacsorázó vendégtől. Mikor megálltunk és kinyitották előttünk a helyiség ajtaját, kíváncsian vártam az ő reakcióját.

- Ez… elképesztő – lehelte.

Tényleg az volt. Már azon a napon, mikor elterveztük – vagyis Esme eltervezte – hogy ide jövünk, lefoglaltam az étterem különtermét. Egy bensőséges hangulatú kis szoba volt, ami az óceánpart egy privát részére nézett, így hát hiába voltak a falak üvegből, nem láthatott be senki. A mennyezetről apró gömb alakú lámpák lógtak le, a kétszemélyes asztalon pedig gyertyák égtek, ezen kívül pedig behűtött pezsgő is várt minket.

Miután leültünk és rendeltünk, magunkra hagytak minket. – Nos, Swan? Most az egyszer lenyűgöztelek? – kérdeztem mosolyogva.

- Egyfolytában lenyűgözöl – nevetett válaszul.

- Ezt örömmel hallom – feleltem boldogan, amiért sikerült a kedvére tennem.

Vidáman és fesztelenül beszélgettünk és nevetgéltünk egész vacsora alatt. Ekkor jutott eszembe valami, amire már régóta kíváncsi voltam.

- Hadd kérdezzek valamit – szóltam. – Mit gondoltál rólam, mikor először találkoztunk?

Bella felnevetett. – Azt, hogy egy seggfej vagy – felelte. – Folyton Ms. Swannak hívtál és alig szóltál hozzám. Azt hittem ki nem állhatod a gondolatát annak, hogy a feleséged legyek.

- Higgye el, Ms. Swan, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna – mondtam, egyáltalán nem meglepődve, hogy ezt gondolta rólam.

- Óh, igazán? – nézett rám kihívó tekintettel. – Te mit gondoltál rólam?

Elmosolyodtam, majd éreztem, ahogyan megkomolyodik az arcom. – Azt, hogy ilyen gyönyörű teremtményt még nem hordott hátán a Föld. Teljesen elvarázsoltál, Bella Swan. És azóta is csak a bűvkörödben élek. Kedves vagy és intelligens és szenvedélyes és én minden nap azon munkálkodom, hogy felérjek hozzád.

Máskor teljesen bezárkóztam volna egy ennyire nyílt vallomás után, de most nem ez volt a helyzet. Bella volt az egész világom, előtte nem szégyelltem kitárni a szívem.

Néhány pillanatig némán bámulta az arcomat, majd áthajolt az asztal fölött és arcomat a két apró tenyere közé fogva megcsókolt. Lázasan csókoltuk egymást, kiérződött belőle az áhítozás. Mikor elváltunk egymástól, észrevettem egy könnycseppet Bella az arcán, és egy aprócska csókkal tüntettem el onnan. Egymásra mosolyogtunk és a hátralévő időben nem tért vissza az a könnyed hangulat, ami eddig, de egyikünk sem bánta.

Vacsora után úgy döntöttünk, hogy járunk egyet a homokos óceánparton. Mivel már jó ideje besötétedett, nem nagyon járkált arra senki, így magunkban lehettünk. Én pedig csak élveztem, ahogyan jobbra tőlem a hullámok a lábamnak csapódtak, bal oldalról pedig Bella ölelte magához a karomat, miközben némán sétáltunk.

- Mire gondolsz? – kérdeztem halkan, miközben puha csókot nyomtam a halántékára.

Bella elmosolyodott. – Valamiért az jutott eszembe, amikor először táncoltunk. Az esküvő előtti estén. Akkor voltunk először igazán közel egymáshoz.

Én is elmosolyodtam, majd elléptem Bellától, hogy szemben legyek vele, és szorosan magamhoz húztam a testét. – Emlékszem azt mondtad, hogy ügyetlen táncos vagy. De egyáltalán nem volt igazad – mondtam, miközben elkezdtünk ringatózni.

- Hát ebben nem értünk egyet – nevetett. – Egyáltalán mit művelünk? Nincs is zene!

Nem feleltem, csak még nagyobb lett a mosolyom, miközben arcom a nyakába temettem és csöndesen öleltük egymást. Ajkaim csókot leheltek a füle alá, majd az állára, onnan tovább haladva pedig a szája sarkára. – Szeretlek – suttogtam hirtelen, mielőtt megállíthattam volna az ajkaim közül kiszökő szót. De nem pánikoltam és nem akartam visszaszívni. Ebben a pillanatban mindennél erősebben éreztem, hogy a testem összes sejtjével imádom a karjaimban tartott nőt.

Láttam, ahogyan a csokoládébarna szempár elködösül, de nem gurultak le a könnyek. Helyette a gazdájuk csak halványan elmosolyodott és a szemembe nézett. – Én is szeretlek, Edward – felelte, mielőtt ajkai rátaláltak az enyémekre. Ujjai tarkómnál a hajammal játszadoztak, én pedig próbáltam őt a lehetetlennél is közelebb húzni csókunk közben.

***

- Bárcsak ne kéne még bemennünk – sóhajtotta Bella, mikor leparkoltam a nyaraló előtt. – Nem akarom, hogy véget érjen ez az éjszaka.

- Hát akkor ne menjünk – vontam vállat. – Az egész éjszaka a miénk, akkor lesz vége, mikor mi akarjuk.

Bella felnevetett. – Ó, igazán?

- Sőt, van is egy ötletem. Várj meg idekint, egy perc és jövök – mondtam, és a ház felé vettem az irányt. Ahogy ígértem, alig egy perc múlva már vissza is jöttem és Bellát a hátsó kertben találtam. Felém fordult és elmosolyodott, mikor meglátta a pokrócot a kezemben.

Leterítettem a fűre, és mivel hatalmas volt, kényelmesen elfértünk rajta, miközben lefeküdtünk a csillagos ég alá. Bella közelebb kucorodott hozzám és a vállamra hajtotta a fejét.

- Szóval így nyűgözi le a nőket, Mr. Cullen? – kérdezte incselkedve.

- Csak azokat, akiket feleségül is vettem – feleltem mosolyogva, mire Bella még közelebb bújt hozzám. – Szóval tetszett a mai nap?

- Nagyon is – motyogta a nyakamba. – Köszönöm.

- Ugyan mit? – kérdeztem. Bella hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen.

- Az egészet – vont vállat. – Hogy megmutattad a várost. A romantikus vacsorát. Hogy megosztottad velem a legkedvesebb emlékeidet. És azt is, hogy szeretsz.

Gyengéden végigsimítottam az arcán és magamhoz húztam őt egy csókra. – Megtiszteltetés önt szeretni, Ms. Swan – suttogtam.

Bella elmosolyodott és ezúttal ő hajolt felém, hogy ajkaink összeérhessenek. Csókunk közben fölé kerekedtem és végigsimítottam az oldalán, majd kezem beférkőzött a ruhája alá, ahol aztán selymes combját simogattam.

- Edward – hagyta el a nevem Bella ajkait, akár egy sóhaj.

- Hm?

- Vedd le az ingedet – kérte. Engedelmeskedve neki, felemelkedtem róla és mivel nem volt türelmem kigombolgatni, egyszerűen áthúztam a fejem fölött a ruhadarabot, majd visszahajoltam, hogy folytassuk a csókunkat.

Bella kezei bejárták meztelen hátamat és mellkasomat, de közben ő is kibújt a rajta lévő kardigánból. Mivel a kerti világítás fel volt kapcsolva, a sötéttől nem akadályozva is csodálhattam a csóktól kivörösödött ajkakat, a szeplővel borított vállakat, és a csokoládébarna szempárt, amiből sugárzott a szerelem. Hirtelen és elemi erővel csapott le rám a gondolat, hogy ez a pillanat maga a tiszta, romlatlan boldogság. Elmosolyodtam és olyan óvatossággal csókoltam meg Bellát, mintha ő lenne a legértékesebb, legtörékenyebb dolog a világon. És nekem az is volt.

Miközben kezeim kalandozni kezdtek, észrevettem, hogy elől gombok vannak a ruhája felsőrészén. Kipattintottam az első gombot és csókot nyomtam a helyére, pont a mellei közé, majd minden egyes gombot újabb csók követett. Miután ezzel megvoltam, a vállait is végigcsókoltam, miközben lassan lesimítottam róluk a pántokat.

Bella kicsit felemelkedett, hogy normálisan kibújhasson a ruha felsőrészéből, és közben a háta mögé nyúlt, hogy kikapcsolhassa a melltartóját. Mikor kibújt belőle, odahajította valahova az ingem mellé. Fedetlen mellekkel újra kényelembe helyezte magát a pokrócon, én pedig büntetlenül gyönyörködhettem a látványban. Tenyerembe vettem az egyik gömbölyded halmot, míg a másikat a számmal kényeztettem. Bella háta ívbe feszült és halkan felnyögött, de én nem siettem, ki akartam élvezni minden pillanatot.

Miközben csókjaim lefelé haladtak a hasán, megfogtam a dereka köré csavarodott ruhát és lehúztam azt Bella lábain, így szinte már meztelenül feküdt alattam. Kihasználva ezt, puha csókokat nyomtam testének szinte minden centijére. A mai este volt az első, hogy szavakkal és tettekkel is kifejezhettem az imádatomat iránta, és szerettem volna ezt tökéletessé tenni számára.

Hosszú percek múlva visszatértem ajkaihoz és ő nagy hévvel csókolt vissza. Tudtam, hogy többre vágyik, úgyhogy miközben a nyakához hajoltam, hogy apró csókokat leheljek érzékeny bőrére, a kezem lejjebb kúszott, egy pillanatra tenyerembe vettem egyik mellét, de hamar továbbhaladtam, míg ujjaim be nem csúsztak az egyetlen rajta maradt ruhadarab alá.

Hallottam, ahogyan Bella lélegzete elakad, és éreztem, ahogyan ujjai a hátamba mélyednek. Apró mozdulatokkal köröztem érzékeny pontocskája körül, majd lejjebb haladva könnyedén hatolt bele a forróságba két ujjam. Bella csípője reflexszerűen megrándult, én pedig arcomat a nyakába temetve rejtettem el a morgásra emlékeztető hangot, ami elhagyta az ajkaimat. Nem hiszem, hogy valaha is hozzá fogok szokni ahhoz az érzéshez, amilyen a neki való örömszerzés. Az pedig, hogy mindezt eddig csak nekem volt alkalmam kiváltani belőle, még különlegesebbé tette az egészet.

Ujjaim nem hagyták abba amit csináltak miközben ajkaim újra lefelé vették az irányt. Csókokkal borítottam be a kulcscsontját, majd újra a két kívánatos halmot, utána puha hasát, végül pedig legkívánkozóbb pontjára is nyomtam egy gyengéd csókot.

- Edward! – pihegte Bella, majd egyik kezét az arcomra tette. Felnéztem rá, ő pedig elsötétült szemekkel pillantott rám vissza. Szólásra nyitotta száját, de csak egy sóhaj hagyta el ajkait.

Felkúsztam hozzá, míg szemünk egy vonalba nem került. – Mi az? – kérdeztem lágyan.

- Nem tudom, hogyan mondjam… - kezdte, majd arcát a nyakam tövébe temette és apró csókot nyomott oda. A következő szavakat olyan halkan mondta, hogy kellett pár pillanat, mire rájöttem, mit is kér. – Úgy akarok elmenni, hogy közben bennem vagy.

Az első, ösztönös reakcióm az volt, hogy magamhoz húztam az arcát és ajkaira vetettem magam, hevesen csókolva őt. Ez volt ugyanis a legizgatóbb dolog, amit valaha is hallottam. Aztán tényleg eljutott az agyamig.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem a szemeibe nézve. Bella habozás nélkül bólintott. – Itt kint meg minden?

Bella halkan felnevetett és vállat vont. – Nekem tetszik itt kint – mondta.

Egyet kellett értenem vele. Itt fénylettek a csillagok, amiket New Yorkban sosem látni a sok másféle fény miatt, és nem hallatszott más, csak a sötétben megbúvó éjjeli madarak csiripjei és az óceán hullámai. A levegő kellemesen meleg volt, alig hűlt a nappali forróság óta.

Aztán eszembe jutott még valami. – Csak bent a házban van óvszerem – mondtam.

- Arra nem lesz szükség – vágta rá Bella, félénken harapdálva az ajkát. – Én már… egy ideje fogamzásgátlót szedek. Amióta elkezdtünk… tudod.

Elmosolyodtam és egy futó pillanatra megpusziltam ajkait. – Szóval tényleg ezt akarod – szóltam csendesen.

- Igen – felelte suttogva.

Gyengéden megsimogattam az arcát, majd felé hajoltam, míg már csak pár milliméter volt köztünk. Ajkaim hozzáértek az övéihez és olyan lassan kezdtem el őt csókolni, mintha még sohasem lett volna alkalmam megízlelni ajkait. Nyelvem közéjük furakodott, hogy aztán finoman végigsimítson az ő nyelvén, a csók pedig úgy elmélyült, hogy hamarosan úgy éreztem, nem létezik semmi más a világon ebben a pillanatban. Csak mi és ez az egyetlen tökéletes csók.

Pár pillanat múlva megéreztem, ahogyan Bella ujjai kigombolják a nadrágomat, majd apró keze bekúszott az anyag alá és a bokszeremen keresztül rásimult fájóan vágyódó testrészemre. Mélyről jövő morgás tört fel belőlem, ahogyan elkezdte mozgatni a kezét. Azt hiszem Bella nagyon is élvezte, hogy ilyen hatalma van felettem.

Mintha valami újfajta magabiztosság lengte volna körül, a következő pillanatban már azon volt, hogy lekerüljenek rólam a maradék ruhadarabok. Örömmel segédkeztem a feladatban, így hamarosan már akadályok nélkül simult egymásnak a testünk. Mikor azonban ujjai megint körém fonódtak, óvatosan megragadtam a csuklóját és a feje mellé helyeztem, miközben összefontam ujjainkat.

- Csak lassan, édes – vetettem be legcsábítóbb mosolyomat, majd szavaimhoz hűen megint kínzó lassúsággal vettem birtokba ajkait.

Szabad kezem először az oldalát cirógatta, majd lejjebb haladva ujjaimmal apró köröket írtam le a combján, hogy ellazuljon.

- Szeretlek, Bella – suttogtam. – Vigyázni fogok rád, ígérem.

- Tudom – felelte ugyanolyan halkan. – Én is szeretlek.

A szó hallatán úgy éreztem, mintha a szívem félrevert volna egy ütemet. Még csak most hallottam ezt másodjára a szájából, de már most tudom, hogy sosem fogok hozzászokni. Annyi ideig csodáltam őt a távolból. Elképzeltem, hogy milyen lehet. Hogy milyen lenne beszélni vele. Hogy milyen lenne őt megcsókolni. És most itt feküdt alattam, feltárta nekem a testét és a lelkét. Ha az kell hozzá, minden áldott nap térdre borulok majd, amiért ekkora szerencse ért.

Mélyen belenéztem a barna szempárba és a saját érzelmeimet láttam tükröződni. – Fogalmad sincs, hogy milyen régóta vártam rád, Bella Swan – mondtam, majd apró csókot nyomtam a homlokára.

- Edward. – A nevem zokogásként tört elő Bellából, és mikor újra a szemeibe néztem, tényleg legurult egy árva könnycsepp a halántékán. Lecsókoltam azt onnan, ő pedig karjait a nyakam köré fonta és a lehetetlennél is közelebb húzott magához.

Beleborzongtam az érzésbe, mikor ujjai a tarkómnál a hajamba mélyedtek, lábait pedig a csípőm köré fonta. A szemébe néztem és egyik kezemmel megsimogattam az arcát. Bella bólintott egyet. Olyan szorosan összesimultunk, hogy éreztem, ahogyan levegőt vesz, mégis sikerült benyúlnom magunk közé, hogy helyreigazítsam magam.

Bella remegve felsóhajtott, mikor megérezte az első centiket, de nem láttam rajta bizonytalanságot, úgyhogy továbbmentem, miközben kezemmel a még mindig nyakam körül lévő karját kezdtem el simogatni, hogy megnyugtassam.

Fájdalmas nyögés hagyta el ajkait, mikor teljesen beléhatoltam, úgyhogy nem mozdultam, annak ellenére, hogy amint teljesen körülvett a szűk forróság, vágytól terhes köd borult az agyamra. Apró csókokkal borítottam be az arcát és megnyugtató kis semmiségeket suttogtam a fülébe. Pár pillanat után éreztem, ahogyan görcsös szorítása felenged.

- Jól vagy, minden rendben? – kérdeztem.

Bella halványan elmosolyodott. – Minden rendben – bólogatott.

Kicsit hátrahúzódtam, majd újra elmerültem benne, és ezúttal nem fogadott semmi fájdalomra utaló jel. Pár mozdulat után úgy tűnt, Bella kezdi megszokni az érzést, és csípőm minden mozdulatára az övé is egy aprócska mozdulattal válaszolt.

Ő és én tökéletesen illettünk egymáshoz, mint mikor a kirakós egy darabja a helyére kerül és hirtelen úgy érzed, ezentúl nem érhet semmi baj. Mert jöjjön akármi, ő velem lesz. Újra és újra kitöltöttem a testét, ő pedig felnyögött és ujjai a tarkómba mélyedtek. Éreztem, ahogyan libabőrös leszek az érintésétől.

Finoman megcsókoltam ajkait, miközben továbbra is lassan mozogtam benne, ő pedig egyre nedvesebben fogadott magába. Elváltam ajkaitól és a nyakába temettem az arcom, miközben felnyögtem.

- Elképesztő érzés, Bella – ziháltam. – Szeretlek. Mindennél jobban.

Bella hangosan felnyögött. – Edward…

Szinte kétségbeesetten kapaszkodott belém, én pedig ott csókoltam őt, ahol csak értem. Soha, senkivel nem éreztem még ilyet ezelőtt. Bellával olyan volt, mintha én is most először tapasztalnék meg ilyesmit. És valamennyire így is volt, hiszen még sosem voltam igazán szerelmes ezelőtt. Az a részem most már mindig is Bellához fog tartozni.

Megéreztem, hogy mikor akart többet, és gyorsítottam a tempón, miközben ajkaink újabb heves csókban forrtak össze. Látni akartam, ahogyan Bellát elragadják az élvezet első hullámai, de éreztem, ahogyan egyre közelebb jutok a csúcshoz, ezért hát egyik kezemet magunk közé vezettem és ujjammal lassan köröztem érzékeny pontocskája körül.

Bella háta ívbe feszült, a fejét hátravetve hagyta el ajkait egy hangos nyögés.

- Ez az, Bella – suttogtam, majd óvatosan beleharaptam a fülcimpájába. Ő egyre erőteljesebben kezdte mozgatni a csípőjét, és hamarosan teljes összhangban mozogtunk együtt. Nem tudtam betelni kalandozó kezeivel a hátamon és bőre érintésével az én bőrömön, mintha egyszerűen sosem lehetne elég.

Még jobban széttárta combjait és én még mélyebbre kerültem benne. Az éjszakai levegő csendjét felkavarták az egybeolvadó zihálások és nyögések kettőnkből. Hamarosan megéreztem, ahogyan Bella belső izmai kezdenek összehúzódni körülöttem, és felgyorsultak a mozdulataim. Néhány pillanat múlva teste teljesen megfeszült, ajkai néma sikolyban nyíltak szét, én pedig elragadtatva figyeltem gyönyörittas arcát, mikor felért a csúcsra, ugyanakkor éreztem, ahogyan az ismerős érzés minden eddiginél erőteljesebben kezd eluralkodni rajtam. Még néhány lökés után megmerevedtem, és arcomat Bella nyakába temetve hagytam, hogy elragadjon magával az érzés.

Egyetlen pillanatra mintha minden megszűnt volna. Csak a feketeséget láttam, és nem hallottam semmi mást, csak kettőnk száguldó szívverését – legalábbis azt képzeltem, hogy hallottam, – körülöttem pedig minden csak forróság és lüktetés. Arra az egy pillanatra lelassult az idő.

Mikor a pillanat elmúlt, felemeltem a fejem és Bella szemeibe néztem, mire ő elmosolyodott. Gyengéden megcsókoltam puha ajkait, majd óvatosan kihúzódtam belőle és lefeküdtem mellé. Magamhoz húztam őt, ő pedig átölelte a hátamat, így mindketten az oldalunkon feküdtünk csendben, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Bella időnként egy-két csókot lehelt a nyakamra, én pedig szórakozottan simogattam a haját.

Hosszú-hosszú percekig csak feküdtünk ott, csupán élvezve a békét és a csendet, majd ki tudja mennyi idő megszólaltam.

- Köszönöm – suttogtam.

Bella rám emelte a tekintetét és végigsimított a borostámon. – Micsodát?

- Azt, hogy szeretsz – vontam vállat.

Bella boldogan elmosolyodott. – Megtiszteltetés önt szeretni, Mr. Cullen – idézte vissza korábbi szavaimat, én pedig felnevettem. Bella újból megszólalt. – Ezt sohasem fogom elfelejteni, Edward.

- Hát azt remélem is – feleltem mosolyogva, Bella pedig elnevette magát.

Pár perccel és jó néhány csókkal később mindketten felöltöztünk. Felkaptam a pokrócot, és elindultunk befelé. Mielőtt azonban beléptünk volna a házba, még egyszer utoljára magamhoz húztam Bellát, csak hogy kellően kiélvezzem és meghosszabbítsam a pillanatot. Aztán még egy pillantást vettem szeretkezésünk színhelyére, ami ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Mégis, bennünk valami megváltozott.

Annyi ideig éreztem magam elveszettnek, amiért körülöttem mindenki megtalálta a szerelmet rajtam kívül. Most jöttem rá, hogy ez az érzés teljesen megszűnt, mintha korábban ezer és ezer súlyos csomagot kötöttek volna rám, ami most mind felszállt és eltűnt a semmiben. Megtaláltam azt, akit mindvégig kerestem.