21. fejezet - részlet

És már megint egy hosszú kihagyás után vagyok itt. Sajnálom, de egyszerűen most így fér nekem bele. Kicsit bűntudatom van, hogy idáig váratom azt a néhány embert, aki olvas, de elhatároztam, hogy nem fogok többé folyton bocsánatot kérni. Leginkább csak azért írom ezt a történetet, mert kikívánkozott a fantáziámból (habár azóta már nagyon eltértem az eredeti ötlettől), de közben úgy döntöttem, hogy másokkal is megosztom, hátha akarja valaki olvasni. Szóval a lényeg, tényleg ne haragudjatok, egyszer csak összeszedem magam. Nem fogom befejezetlenül hagyni. :) Addig is itt egy aprócska ízelítő.

Mikor elkezdett lemenni a nap és a hőmérséklet is csökkent egy kicsit, elindultunk hazafelé. Kézen fogva tettük meg a tízperces sétát, nekem pedig végig ott csücsült az arcomon az a letörölhetetlen vigyor, mert az egész annyira normálisnak érződött. Mintha végre azt az életet élném, amit mindig is kellett volna.

A nyaraló előtt Edward kutakodni kezdett a zsebében a kulcs után, én pedig közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam a nyakát. – Ha ezt folytatod, sohasem jutunk be – nevetett.

- Hát nem is – feleltem mosolyogva. – Nálam van a kulcs.

- Szép, mondhatom. Kihasználsz a testemért – tettetett Edward felháborodást, miközben én elkezdtem a táskámban kotorászni.

- Így igaz – villantottam rá egy mosolyt, miközben ujjaim végre rátaláltak a kulcscsomóra a feneketlen táska mélyén. – Áh, meg is van! Ó, hogy az a…

Ahogy kihúztam a táskából, rögtön le is ejtettem. Edwarddal egyszerre hajoltunk le érte, és közben valami a látókörömbe került.

- Mi a…? – Edward is felnézett, követve a pillantásomat. A nyaralóval szemben álló bokrok mögött ugyanis ott lapult valaki. Fényképezőgéppel a kezében. Amit éppen ránk irányított.

20. fejezet

Jaaaaaaaj, ha tudnátok hányszor ültem le a gép elé írni, aztán csak bámultam és nem voltam képes egy szót sem írni. Na de most végre sikerült befejezni, jó szokásomhoz híven hajnali negyed kettőkor. Extra-extra-extra hosszú fejezet lett, és azt is megértitek majd, hogy miért tartott annyi ideig megírni a végét. Remélem tetszeni fog. :) Köszönöm azoknak, akik írtak. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre a mostani fejezettel kapcsolatban.
Abellana

(Edward)

Fülledt, nyári hőségre ébredtem. A napfény beragyogta a szobát, megvilágítva a mellettem szuszogó meztelen testet is. Elmosolyodtam és óvatosan végigsimítottam Bella hátán, aki nem ébredt fel az érintésre.

A tegnapi nap nem is alakulhatott volna jobban. Mikor megérkeztünk, alig vártam, hogy eltöltsek egy hetet Bellával kettesben, messze a családomtól, akik néha túlságosan is beleszóltak az életembe. Na persze most az először ezt nem bántam.

Mint az aztán később kiderült, a családjától soha sem kerülhet elég messze az ember, és habár Kate és Garrett nem éppen a legjobb pillanatban bukkantak fel, örültem, hogy látom őket, és végül nagyon is jól szórakoztunk. Az egész nyaralás lényege az volt, hogy nem kellett senki előtt tettetnünk magunkat, nem kellett azt az őrült játékot játszanunk, amiben eladjuk az embereknek, hogy szerelemből házasodtunk, de a családunk előtt titkoljuk a mostani kapcsolatunkat. És miközben velük vacsoráztunk, nem is gondoltunk a színjátékra. Csak önmagunk voltunk – Edward és Bella, akik egy abszurd helyzetben ismerkedtek meg egymással. És úgy tűnt Kate is észrevette, hogy a dolgok megváltoztak az esküvő óta. Persze ő nem is sejthette, hogy ő az első a mi kapcsolatunkban, aki szerelemről beszél.

Viszont ahelyett, hogy pánikba estem volna, rögtön elmosolyodtam. Tudtam, hogy igaza van. Szerelmes vagyok Bellába. És ezt majdnem meg is mondtam neki tegnap este a pillanat hevében. Kellemesen beleborzongtam az emlékbe, ahogyan Bella minden félénkségét félretéve elhatározta, hogy új módon szerez örömet nekem.

Kisimítottam egy hajtincset az arcából, és miután gyönyörködtem még egy kicsit a látványban, óvatosan kikászálódtam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.

Mindig volt egy személyzet, akik kitakarítottak és feltöltötték a hűtőt mindenféle étellel, mielőtt a család megérkezik a nyaralóba. Nekem kiment a fejemből, hogy szóljak nekik, de úgy tűnik, az anyámnak nem, így hát nem kellett bevásárolnunk. Úgy döntöttem, hogy összedobok egy kis reggelit magunknak, amit megehetünk az ágyban is. Pár perc múlva viszont éreztem, ahogyan két vékony kar fonódik körém, és a hátamnak feszül egy teljesen meztelen test. Bella ugyanis nem viselt mást, csak a maga köré tekert paplant.

Megfordultam – úgy, hogy a karja ne mozduljon, így most a hátamat ölelte át – és így szinte nyáladzva tekinthettem végig az elképesztő kilátáson. Az én gyönyörű Bellám egyre bátrabb és bátrabb lett. Benyúltam a paplan alá és meztelen csípőjénél fogva még közelebb vontam magamhoz.

- Szerencsés ruhaválasztás – jegyeztem meg. Bella felnevetett és kissé mintha elpirult volna.

- Csak gondoltam megnézem miben mesterkedsz, de nem volt kedvem felöltözni – vont vállat.

- Nagyon helyes – bólogattam komolyan. – Tetszik ez a mentalitás.

Bella a szemeit forgatva elmosolyodott, én pedig magamhoz húztam egy reggeli csókra. Édes nyelve bekúszott a számba, én meg mire észhez kaptam, a kezem már felfelé igyekezett és a hüvelykujjam rátalált az egyik mellbimbójára. Bella belenyögött a csókba, én pedig nem tudtam és nem is akartam megállítani a másik kezemet, ami épp az ellenkező irányba tartott. Elégedetten felsóhajtottam, mikor két ujjam Bellába hatolt és megéreztem, hogy ő is ugyanannyira akarja.

- Na és mi lesz a reggelivel? – kérdezte remegő hangon.

Kaján mosollyal a füléhez hajoltam. – Én most inkább mást falnék – feleltem vággyal teli hangon.

Órákkal később mosolyogva futott át az agyamon a gondolat, hogy a családom, akik annyira igyekeznek minket összehozni, nem is sejtik, hogy Bella az ajtófélfának döntve sikoltozta a nevemet ma reggel, miközben combjait a nyakam köré fonta.

***

A következő pár nap maga volt a Paradicsom, de az idő gyorsabban telt, mint szerettem volna, és mire felocsúdtam, már péntek volt, nekünk pedig vasárnap haza kellett mennünk. Elhatároztam hát, hogy az utolsó napokat emlékezetessé teszem Bella számára.

Már hajnalban felébredtem, de nem tudtam visszaaludni, és mivel még nem volt olyan tikkasztó hőség, úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Mostanában sosem volt rá időm, pedig szerettem reggel futni – nem csak, hogy össze tudtam szedni a gondolataimat, de jó volt látni kora reggel, ahogy New York ébredezni kezd.

Itt, a kertvárosban még nem ébredeztek az emberek, de felszabadító érzés volt, ahogy a lábam csattogott a betonon az óceán menti utcákon. Na meg az is, hogy szabadjára engedhetem a gondolataimat.

Az utóbbi napokban többször is eszembe jutott, hogy elmondom a teljes igazságot Bellának, arról, hogyan is ismertem meg őt valójában. Viszont a zsigereimben éreztem, hogy nagyon balul sülne el a dolog, miközben a másik felem azt mondogatta, minél tovább várok, annál rosszabb lesz. De ezekben az elmúlt napokban mindketten olyan boldogok voltunk, mint még soha. Talán… talán várhatok addig, amikor az egész már csak egy vicces sztori lesz. Hahaha, Edward egy évig epekedett Bella után anélkül, hogy ő tudott volna róla. Talán majd úgy fogja fel, mint egy nagy romantikus gesztust. Persze ebben erősen kételkedtem.

Éreztem, ahogyan az a borzasztó érzés legbelül emészteni kezd, és megint csak eldöntöttem: egyelőre nem beszélhetek erről Bellának.

***

Mikor visszaértem a házba, Bella már ébren volt. Még szerencse, hogy hagytam neki üzenetet arról, hova megyek.

- Ma korán keltél – jegyezte meg, nagy bánatomra ezúttal teljesen felöltözve. – Nem is tudtam, hogy szoktál futni.

- Mostanában nem volt rá időm – vontam vállat, majd közelebb léptem hozzá és a derekánál fogva magamhoz húztam. – Túlságosan lefoglalt az új feleségem.

Bella elmosolyodott és a hátam mögött összekulcsolta kezeit, én pedig lehajoltam, hogy a nyakába csókoljak. – Hiányozni fog ez a hely – sóhajtotta.

Kicsit eltávolodtam tőle, hogy ránézhessek, és közben két kezem közé vettem arcát. – Nem az a lényeg, hogy hol vagyunk. Hanem az, hogy együtt vagyunk – feleltem, majd magamhoz vontam az arcát, hogy megkóstolhassam édes ajkait.

Hagytam, hogy belemerüljünk a csókba, de nem sokáig. Tényleg szerettem volna tökéletessé tenni az utolsó napjainkat itt, és ha hagyom, hogy most megint magával ragadjon minket a vágy, nem jutunk sehova.

- Ha már ilyen korán fent vagyunk, menjünk el valahova reggelizni – javasoltam, miután elváltunk egymástól.

- Rendben – vágta rá Bella. – De azt hiszem előbb rád férne egy zuhany.

- Csatlakozol? – kérdeztem a fél szemöldökömet megemelve, miközben hátrébb léptem és lehúztam magamról a pólót. Alig álltam meg, hogy ne villantsak felé egy kaján mosolyt.

Ő viszont átlátott rajtam. – Azt hiszem akkor csak ebédre érnénk oda – felelte.

***

Egy hangulatos kis helyre vittem Bellát, ahol már sok éve nem jártam, és az ablak mellé ültünk le, hiszen most senki elől sem kellett bujkálnunk. Néztem, ahogyan a napsütés megvilágítja az arcát, miközben mosolyogva figyelte az üvegen keresztül a mellettünk álló parkot, ami főleg a nyári szünet miatt zsibongó gyerekekkel volt tele. Átnyúltam az asztalon és összefontam ujjainkat, mire ő rám nézett és a mosolya tovább nőtt.

Mindennél jobban szerettem volna kimondani ebben a pillanatban, hogy mit érzek iránta, de tudtam, hogy nem ez a megfelelő alkalom. Ráadásul, akárcsak az első este vacsoránál, most is félbeszakítottak, mielőtt bármit is mondhattam volna.

- Edward Cullen! – hallottam meg a hitetlenkedő hangot. Felnéztem, és egy ismerős kék szempárral találtam szemben magam. Világosszőke haja rendetlen kontyba volt felkötve, ajkai körül pedig apró mosoly játszott. – Nem láttalak már legalább öt éve!

- Azt hiszem több is volt az – feleltem nevetve, ahogy az ismerős arc látványa szinte visszarángatott a gyermekkoromba. Felálltam és röviden magamhoz öleltem. – Jó téged újra látni, Tanya. Ő itt a feleségem, Bella. Bella, Tanya egy nagyon jó gyerekkori barátom, szinte minden nyarat együtt töltöttünk.

- Örülök, hogy megismerhetlek – fogott vele kezet Bella udvariasan, ugyanakkor mintha egy kicsit hűvös lett volna.

- Én szintúgy – vetett rá fülig érő mosolyt Tanya. – Láttalak titeket az újságban. Anyám persze rögtön mondta is, nézd ott a kis Edward Cullen, milyen szép lányt talált magának, gyönyörű gyerekeik lesznek!

Bellának hirtelen kikerekedtek a szemei, én viszont csak elnevettem magam, ugyanis ez tényleg pontosan úgy hangzott, mint Tanya anyukája.

- Nem is tudtam, hogy itt dolgozol – jegyeztem meg, végignézve a pincérnői egyenruháján.

- Nem lehetünk mind New York-i nagymenők, ugyebár – replikázott Tanya, de a mosolya elárulta, hogy csak viccel. Magához emelte a jegyzetfüzetét és előhúzott egy ceruzát a füle mögül – tisztára mint a filmekben. – Na halljam, mit hozhatok?

Miután felvette a rendelésünket és magunkra hagyott minket, Bella rám pillantott. – Nagyon csinos gyerekkori barát – jegyezte meg.

Felnevettem. – Bella Swan, állandóan meglepsz. Nem hittem, hogy féltékeny típus vagy.

- Csak egy megállapítás volt – vont vállat. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm. – Na jó, egy picit talán féltékeny lettem. De te is az lennél, ha hozzám hasonlóan húszévnyi egyedüllét után találtál volna valakit, aki… aki…

Láthatóan nem találta a megfelelő szót, de nem is kellett. Pontosan tudtam, hogy mire gondol. Előrehajoltam és mélyen belenéztem a szemeibe. – Hidd el, én is tudok féltékeny lenni – feleltem halkan. – Ez a házasság, még ha nem is teljesen önként történt, a legjobb dolog ami valaha történt velem. Nem engedlek ki a kezeim közül, Swan.

Utolsó szavaim közben elmosolyodtam és Bella álla alá nyúlva magamhoz húztam őt egy gyengéd csókra. Pár pillanat múlva Tanya kihozta a reggelinket, és Bella most már láthatóan melegebb fogadtatásban részesítette őt.

- Szóval ezek szerint csak és kizárólag barátok voltatok – mondta Bella miután elkezdtünk enni, de inkább hangzott kérdésnek.

Felsóhajtottam. – Gyerekek voltunk, aztán meg tinédzserek… egyfolytában együtt lógtunk – magyaráztam. – Természetes, hogy… kísérletezgettünk egymással.

Úgy tűnt, Bella majdnem félrenyelte a kávéját. – Pontosan mit értesz kísérletezgetés alatt?

Fájdalmasan felnyögtem, de tudtam, hogy nincs mit tenni, már nem kerülhetem a témát. – Tanya volt az első, akivel…

- Óh – felelte döbbenten, miután nem fejeztem be a mondatot. – És neki is te voltál az első?

Bólintottam. Bella a reggeli hátralévő részében nem szólt semmit, én pedig tudtam, hogy az előbbi szép pillanat máris el lett rontva.

Miután végeztünk, Tanya újból felbukkant a számlával. – Örülök, hogy összefutottunk – mondta széles mosollyal. – És még egyszer, jó volt veled találkozni, Bella. Amint megláttalak titeket együtt, egyértelmű volt, hogy mennyire összeilletek.

Mikor elbúcsúztunk és kiléptünk a délelőtti hőségbe, Bella még mindig szófukar volt.

- Hé – szóltam és megragadtam a kezét. Szembeálltam vele, olyan közel, hogy szinte összeért a homlokunk. Kezemben lévő tenyerét a szívemre helyeztem. – Az csak fiatalkori bolondozás volt. Még tudatlan kisfiú voltam, nem jelentett nekem semmit, ahogy neki sem. Ez itt most csakis a tiéd, csakis érted dobog.

Bella a szemembe nézett és szólásra nyitotta a száját, de úgy tűnt, végül meggondolta magát, helyette inkább közelebb hajolt és puha csókot lehelt ajkaimra. Mikor elváltunk, a pillantása meglágyult és finoman elmosolyodott, amit nem tudtam nem viszonozni. Hatalmas szerencsémre úgy tűnt, hogy Bella és én nem tudunk sokáig haragban maradni.

***

Miután eljöttünk, megmutattam Bellának az érdekesebb helyeket a városban, és közben egymás gyerekkori történeteit hallgattuk. Elszomorított, hogy ahogy egyre idősebb lett, Bellát annál inkább elnyomta az anyja, és ettől egyre zárkózottabb lett. Belesajdult a szívem, mikor rájöttem, mennyire magányos volt az utóbbi években. Elhatároztam, hogy történjék akármi is, soha többé nem fogom hagyni, hogy egyedül érezze magát. Most már itt vagyok neki én.

Már órák óta barangoltunk a városban, mikor Bella felhozta a délelőtt történteket. – Még nem is kértem igazán bocsánatot – sóhajtotta. – Hülyeség volt úgy kiakadnom, csak hát…

Láttam, ahogyan elpirul, de mikor a tekintetét kerestem, ő lesütötte a szemeit. – Csak hát…? Nekem bármit elmondhatsz, Bella.

Azt vártam, megpróbálja mégis kikerülni a témát, de megint meglepett, mikor felemelte a fejét és dacosan a szemembe nézett. – Csak nehéz nem féltékenynek lenni, mikor Tanya, aki csak egy gyerekkori barát, jobban ismer téged, mint én, a saját feleséged.

- Tanya nem ismer engem jobban – ellenkeztem. – Persze nyaranként sokat lógtunk együtt, de…

- Nem olyan ismeretségre gondolok, Edward – szólt közbe Bella ingerülten.

Kellett pár pillanat, mire leesett a tantusz, de mikor végre megtörtént, azonnal érvelni akartam. Hiszen kit érdekel, hogy lefeküdtem már Tanyával, de vele még nem? Amúgy is már csak egy hajszál választott el minket attól, hogy megtörténjen. A kettő teljesen más volt. Akkoriban még csak egy hormonokkal teli tinédzser voltam, csak az járt az eszemben, hogy végre megtudjam, milyen együtt lenni egy lánnyal. Bella viszont nem is fogható senkihez, akivel eddig dolgom volt. Ő az a nő, akibe szerelmes vagyok.

Ugyanakkor valahol mégis megértettem az ő szempontját is. Tudtam, hogy fordított helyzetben én is így éreznék.

- Bella… - kezdtem. – Tudom, hogy hülyén hangzik, de azt akarom, hogy jókor történjen meg. Bár jobban el tudnám magyarázni.

- Igazad van – bólintott. – Tényleg hülyén hangzik.

Felnevettem és a derekánál fogva magamhoz húztam őt. – Ne aggódj, Swan, nem hagylak meg örökké érintetlennek – susogtam a fülébe.

Bella válaszul a szemembe nézett és még szorosabban simult hozzám. – Úgy legyen, Cullen. Na és… most hova tovább?

- Haza – feleltem.

- Óh – nézett rám Bella csalódottan.

- De csak azért, hogy átöltözhessünk – folytattam. – A mai terveimnek még egyáltalán nincs vége…

***

- Szóval hova is hoztál? – kérdezte Bella, miközben kézen fogva a bejárat felé húztam őt. Mikor megkérdezte mibe öltözzön át, azt feleltem, hogy valami elegánsba. És valóban, gyönyörűen festett. Elképzeltem, milyen selymesek lehetnek a combjai az alatt a fekete, színes virágokkal díszített rövid nyári ruha alatt. Elképzeltem azokat a halvány szeplőket a karján a fekete kardigánja alatt.

- Ez a város legelegánsabb étterme – mondtam.

- Edward, tudod, hogy ez egyáltalán nem szükséges – felelte Bella.

- Tudom – bólintottam. – De hidd el, ez tetszeni fog.

Amint beléptünk, máris ránk mosolygott egy öltönyös férfi. – Üdvözlöm önöket, Mr. és Mrs. Cullen. Az asztaluk már készen áll.

- Köszönöm – bólintottam. Éreztem Bella meglepődését, ahogyan egyre távolabb vezettek minket a többi, éppen vacsorázó vendégtől. Mikor megálltunk és kinyitották előttünk a helyiség ajtaját, kíváncsian vártam az ő reakcióját.

- Ez… elképesztő – lehelte.

Tényleg az volt. Már azon a napon, mikor elterveztük – vagyis Esme eltervezte – hogy ide jövünk, lefoglaltam az étterem különtermét. Egy bensőséges hangulatú kis szoba volt, ami az óceánpart egy privát részére nézett, így hát hiába voltak a falak üvegből, nem láthatott be senki. A mennyezetről apró gömb alakú lámpák lógtak le, a kétszemélyes asztalon pedig gyertyák égtek, ezen kívül pedig behűtött pezsgő is várt minket.

Miután leültünk és rendeltünk, magunkra hagytak minket. – Nos, Swan? Most az egyszer lenyűgöztelek? – kérdeztem mosolyogva.

- Egyfolytában lenyűgözöl – nevetett válaszul.

- Ezt örömmel hallom – feleltem boldogan, amiért sikerült a kedvére tennem.

Vidáman és fesztelenül beszélgettünk és nevetgéltünk egész vacsora alatt. Ekkor jutott eszembe valami, amire már régóta kíváncsi voltam.

- Hadd kérdezzek valamit – szóltam. – Mit gondoltál rólam, mikor először találkoztunk?

Bella felnevetett. – Azt, hogy egy seggfej vagy – felelte. – Folyton Ms. Swannak hívtál és alig szóltál hozzám. Azt hittem ki nem állhatod a gondolatát annak, hogy a feleséged legyek.

- Higgye el, Ms. Swan, ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna – mondtam, egyáltalán nem meglepődve, hogy ezt gondolta rólam.

- Óh, igazán? – nézett rám kihívó tekintettel. – Te mit gondoltál rólam?

Elmosolyodtam, majd éreztem, ahogyan megkomolyodik az arcom. – Azt, hogy ilyen gyönyörű teremtményt még nem hordott hátán a Föld. Teljesen elvarázsoltál, Bella Swan. És azóta is csak a bűvkörödben élek. Kedves vagy és intelligens és szenvedélyes és én minden nap azon munkálkodom, hogy felérjek hozzád.

Máskor teljesen bezárkóztam volna egy ennyire nyílt vallomás után, de most nem ez volt a helyzet. Bella volt az egész világom, előtte nem szégyelltem kitárni a szívem.

Néhány pillanatig némán bámulta az arcomat, majd áthajolt az asztal fölött és arcomat a két apró tenyere közé fogva megcsókolt. Lázasan csókoltuk egymást, kiérződött belőle az áhítozás. Mikor elváltunk egymástól, észrevettem egy könnycseppet Bella az arcán, és egy aprócska csókkal tüntettem el onnan. Egymásra mosolyogtunk és a hátralévő időben nem tért vissza az a könnyed hangulat, ami eddig, de egyikünk sem bánta.

Vacsora után úgy döntöttünk, hogy járunk egyet a homokos óceánparton. Mivel már jó ideje besötétedett, nem nagyon járkált arra senki, így magunkban lehettünk. Én pedig csak élveztem, ahogyan jobbra tőlem a hullámok a lábamnak csapódtak, bal oldalról pedig Bella ölelte magához a karomat, miközben némán sétáltunk.

- Mire gondolsz? – kérdeztem halkan, miközben puha csókot nyomtam a halántékára.

Bella elmosolyodott. – Valamiért az jutott eszembe, amikor először táncoltunk. Az esküvő előtti estén. Akkor voltunk először igazán közel egymáshoz.

Én is elmosolyodtam, majd elléptem Bellától, hogy szemben legyek vele, és szorosan magamhoz húztam a testét. – Emlékszem azt mondtad, hogy ügyetlen táncos vagy. De egyáltalán nem volt igazad – mondtam, miközben elkezdtünk ringatózni.

- Hát ebben nem értünk egyet – nevetett. – Egyáltalán mit művelünk? Nincs is zene!

Nem feleltem, csak még nagyobb lett a mosolyom, miközben arcom a nyakába temettem és csöndesen öleltük egymást. Ajkaim csókot leheltek a füle alá, majd az állára, onnan tovább haladva pedig a szája sarkára. – Szeretlek – suttogtam hirtelen, mielőtt megállíthattam volna az ajkaim közül kiszökő szót. De nem pánikoltam és nem akartam visszaszívni. Ebben a pillanatban mindennél erősebben éreztem, hogy a testem összes sejtjével imádom a karjaimban tartott nőt.

Láttam, ahogyan a csokoládébarna szempár elködösül, de nem gurultak le a könnyek. Helyette a gazdájuk csak halványan elmosolyodott és a szemembe nézett. – Én is szeretlek, Edward – felelte, mielőtt ajkai rátaláltak az enyémekre. Ujjai tarkómnál a hajammal játszadoztak, én pedig próbáltam őt a lehetetlennél is közelebb húzni csókunk közben.

***

- Bárcsak ne kéne még bemennünk – sóhajtotta Bella, mikor leparkoltam a nyaraló előtt. – Nem akarom, hogy véget érjen ez az éjszaka.

- Hát akkor ne menjünk – vontam vállat. – Az egész éjszaka a miénk, akkor lesz vége, mikor mi akarjuk.

Bella felnevetett. – Ó, igazán?

- Sőt, van is egy ötletem. Várj meg idekint, egy perc és jövök – mondtam, és a ház felé vettem az irányt. Ahogy ígértem, alig egy perc múlva már vissza is jöttem és Bellát a hátsó kertben találtam. Felém fordult és elmosolyodott, mikor meglátta a pokrócot a kezemben.

Leterítettem a fűre, és mivel hatalmas volt, kényelmesen elfértünk rajta, miközben lefeküdtünk a csillagos ég alá. Bella közelebb kucorodott hozzám és a vállamra hajtotta a fejét.

- Szóval így nyűgözi le a nőket, Mr. Cullen? – kérdezte incselkedve.

- Csak azokat, akiket feleségül is vettem – feleltem mosolyogva, mire Bella még közelebb bújt hozzám. – Szóval tetszett a mai nap?

- Nagyon is – motyogta a nyakamba. – Köszönöm.

- Ugyan mit? – kérdeztem. Bella hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen.

- Az egészet – vont vállat. – Hogy megmutattad a várost. A romantikus vacsorát. Hogy megosztottad velem a legkedvesebb emlékeidet. És azt is, hogy szeretsz.

Gyengéden végigsimítottam az arcán és magamhoz húztam őt egy csókra. – Megtiszteltetés önt szeretni, Ms. Swan – suttogtam.

Bella elmosolyodott és ezúttal ő hajolt felém, hogy ajkaink összeérhessenek. Csókunk közben fölé kerekedtem és végigsimítottam az oldalán, majd kezem beférkőzött a ruhája alá, ahol aztán selymes combját simogattam.

- Edward – hagyta el a nevem Bella ajkait, akár egy sóhaj.

- Hm?

- Vedd le az ingedet – kérte. Engedelmeskedve neki, felemelkedtem róla és mivel nem volt türelmem kigombolgatni, egyszerűen áthúztam a fejem fölött a ruhadarabot, majd visszahajoltam, hogy folytassuk a csókunkat.

Bella kezei bejárták meztelen hátamat és mellkasomat, de közben ő is kibújt a rajta lévő kardigánból. Mivel a kerti világítás fel volt kapcsolva, a sötéttől nem akadályozva is csodálhattam a csóktól kivörösödött ajkakat, a szeplővel borított vállakat, és a csokoládébarna szempárt, amiből sugárzott a szerelem. Hirtelen és elemi erővel csapott le rám a gondolat, hogy ez a pillanat maga a tiszta, romlatlan boldogság. Elmosolyodtam és olyan óvatossággal csókoltam meg Bellát, mintha ő lenne a legértékesebb, legtörékenyebb dolog a világon. És nekem az is volt.

Miközben kezeim kalandozni kezdtek, észrevettem, hogy elől gombok vannak a ruhája felsőrészén. Kipattintottam az első gombot és csókot nyomtam a helyére, pont a mellei közé, majd minden egyes gombot újabb csók követett. Miután ezzel megvoltam, a vállait is végigcsókoltam, miközben lassan lesimítottam róluk a pántokat.

Bella kicsit felemelkedett, hogy normálisan kibújhasson a ruha felsőrészéből, és közben a háta mögé nyúlt, hogy kikapcsolhassa a melltartóját. Mikor kibújt belőle, odahajította valahova az ingem mellé. Fedetlen mellekkel újra kényelembe helyezte magát a pokrócon, én pedig büntetlenül gyönyörködhettem a látványban. Tenyerembe vettem az egyik gömbölyded halmot, míg a másikat a számmal kényeztettem. Bella háta ívbe feszült és halkan felnyögött, de én nem siettem, ki akartam élvezni minden pillanatot.

Miközben csókjaim lefelé haladtak a hasán, megfogtam a dereka köré csavarodott ruhát és lehúztam azt Bella lábain, így szinte már meztelenül feküdt alattam. Kihasználva ezt, puha csókokat nyomtam testének szinte minden centijére. A mai este volt az első, hogy szavakkal és tettekkel is kifejezhettem az imádatomat iránta, és szerettem volna ezt tökéletessé tenni számára.

Hosszú percek múlva visszatértem ajkaihoz és ő nagy hévvel csókolt vissza. Tudtam, hogy többre vágyik, úgyhogy miközben a nyakához hajoltam, hogy apró csókokat leheljek érzékeny bőrére, a kezem lejjebb kúszott, egy pillanatra tenyerembe vettem egyik mellét, de hamar továbbhaladtam, míg ujjaim be nem csúsztak az egyetlen rajta maradt ruhadarab alá.

Hallottam, ahogyan Bella lélegzete elakad, és éreztem, ahogyan ujjai a hátamba mélyednek. Apró mozdulatokkal köröztem érzékeny pontocskája körül, majd lejjebb haladva könnyedén hatolt bele a forróságba két ujjam. Bella csípője reflexszerűen megrándult, én pedig arcomat a nyakába temetve rejtettem el a morgásra emlékeztető hangot, ami elhagyta az ajkaimat. Nem hiszem, hogy valaha is hozzá fogok szokni ahhoz az érzéshez, amilyen a neki való örömszerzés. Az pedig, hogy mindezt eddig csak nekem volt alkalmam kiváltani belőle, még különlegesebbé tette az egészet.

Ujjaim nem hagyták abba amit csináltak miközben ajkaim újra lefelé vették az irányt. Csókokkal borítottam be a kulcscsontját, majd újra a két kívánatos halmot, utána puha hasát, végül pedig legkívánkozóbb pontjára is nyomtam egy gyengéd csókot.

- Edward! – pihegte Bella, majd egyik kezét az arcomra tette. Felnéztem rá, ő pedig elsötétült szemekkel pillantott rám vissza. Szólásra nyitotta száját, de csak egy sóhaj hagyta el ajkait.

Felkúsztam hozzá, míg szemünk egy vonalba nem került. – Mi az? – kérdeztem lágyan.

- Nem tudom, hogyan mondjam… - kezdte, majd arcát a nyakam tövébe temette és apró csókot nyomott oda. A következő szavakat olyan halkan mondta, hogy kellett pár pillanat, mire rájöttem, mit is kér. – Úgy akarok elmenni, hogy közben bennem vagy.

Az első, ösztönös reakcióm az volt, hogy magamhoz húztam az arcát és ajkaira vetettem magam, hevesen csókolva őt. Ez volt ugyanis a legizgatóbb dolog, amit valaha is hallottam. Aztán tényleg eljutott az agyamig.

- Biztos vagy benne? – kérdeztem a szemeibe nézve. Bella habozás nélkül bólintott. – Itt kint meg minden?

Bella halkan felnevetett és vállat vont. – Nekem tetszik itt kint – mondta.

Egyet kellett értenem vele. Itt fénylettek a csillagok, amiket New Yorkban sosem látni a sok másféle fény miatt, és nem hallatszott más, csak a sötétben megbúvó éjjeli madarak csiripjei és az óceán hullámai. A levegő kellemesen meleg volt, alig hűlt a nappali forróság óta.

Aztán eszembe jutott még valami. – Csak bent a házban van óvszerem – mondtam.

- Arra nem lesz szükség – vágta rá Bella, félénken harapdálva az ajkát. – Én már… egy ideje fogamzásgátlót szedek. Amióta elkezdtünk… tudod.

Elmosolyodtam és egy futó pillanatra megpusziltam ajkait. – Szóval tényleg ezt akarod – szóltam csendesen.

- Igen – felelte suttogva.

Gyengéden megsimogattam az arcát, majd felé hajoltam, míg már csak pár milliméter volt köztünk. Ajkaim hozzáértek az övéihez és olyan lassan kezdtem el őt csókolni, mintha még sohasem lett volna alkalmam megízlelni ajkait. Nyelvem közéjük furakodott, hogy aztán finoman végigsimítson az ő nyelvén, a csók pedig úgy elmélyült, hogy hamarosan úgy éreztem, nem létezik semmi más a világon ebben a pillanatban. Csak mi és ez az egyetlen tökéletes csók.

Pár pillanat múlva megéreztem, ahogyan Bella ujjai kigombolják a nadrágomat, majd apró keze bekúszott az anyag alá és a bokszeremen keresztül rásimult fájóan vágyódó testrészemre. Mélyről jövő morgás tört fel belőlem, ahogyan elkezdte mozgatni a kezét. Azt hiszem Bella nagyon is élvezte, hogy ilyen hatalma van felettem.

Mintha valami újfajta magabiztosság lengte volna körül, a következő pillanatban már azon volt, hogy lekerüljenek rólam a maradék ruhadarabok. Örömmel segédkeztem a feladatban, így hamarosan már akadályok nélkül simult egymásnak a testünk. Mikor azonban ujjai megint körém fonódtak, óvatosan megragadtam a csuklóját és a feje mellé helyeztem, miközben összefontam ujjainkat.

- Csak lassan, édes – vetettem be legcsábítóbb mosolyomat, majd szavaimhoz hűen megint kínzó lassúsággal vettem birtokba ajkait.

Szabad kezem először az oldalát cirógatta, majd lejjebb haladva ujjaimmal apró köröket írtam le a combján, hogy ellazuljon.

- Szeretlek, Bella – suttogtam. – Vigyázni fogok rád, ígérem.

- Tudom – felelte ugyanolyan halkan. – Én is szeretlek.

A szó hallatán úgy éreztem, mintha a szívem félrevert volna egy ütemet. Még csak most hallottam ezt másodjára a szájából, de már most tudom, hogy sosem fogok hozzászokni. Annyi ideig csodáltam őt a távolból. Elképzeltem, hogy milyen lehet. Hogy milyen lenne beszélni vele. Hogy milyen lenne őt megcsókolni. És most itt feküdt alattam, feltárta nekem a testét és a lelkét. Ha az kell hozzá, minden áldott nap térdre borulok majd, amiért ekkora szerencse ért.

Mélyen belenéztem a barna szempárba és a saját érzelmeimet láttam tükröződni. – Fogalmad sincs, hogy milyen régóta vártam rád, Bella Swan – mondtam, majd apró csókot nyomtam a homlokára.

- Edward. – A nevem zokogásként tört elő Bellából, és mikor újra a szemeibe néztem, tényleg legurult egy árva könnycsepp a halántékán. Lecsókoltam azt onnan, ő pedig karjait a nyakam köré fonta és a lehetetlennél is közelebb húzott magához.

Beleborzongtam az érzésbe, mikor ujjai a tarkómnál a hajamba mélyedtek, lábait pedig a csípőm köré fonta. A szemébe néztem és egyik kezemmel megsimogattam az arcát. Bella bólintott egyet. Olyan szorosan összesimultunk, hogy éreztem, ahogyan levegőt vesz, mégis sikerült benyúlnom magunk közé, hogy helyreigazítsam magam.

Bella remegve felsóhajtott, mikor megérezte az első centiket, de nem láttam rajta bizonytalanságot, úgyhogy továbbmentem, miközben kezemmel a még mindig nyakam körül lévő karját kezdtem el simogatni, hogy megnyugtassam.

Fájdalmas nyögés hagyta el ajkait, mikor teljesen beléhatoltam, úgyhogy nem mozdultam, annak ellenére, hogy amint teljesen körülvett a szűk forróság, vágytól terhes köd borult az agyamra. Apró csókokkal borítottam be az arcát és megnyugtató kis semmiségeket suttogtam a fülébe. Pár pillanat után éreztem, ahogyan görcsös szorítása felenged.

- Jól vagy, minden rendben? – kérdeztem.

Bella halványan elmosolyodott. – Minden rendben – bólogatott.

Kicsit hátrahúzódtam, majd újra elmerültem benne, és ezúttal nem fogadott semmi fájdalomra utaló jel. Pár mozdulat után úgy tűnt, Bella kezdi megszokni az érzést, és csípőm minden mozdulatára az övé is egy aprócska mozdulattal válaszolt.

Ő és én tökéletesen illettünk egymáshoz, mint mikor a kirakós egy darabja a helyére kerül és hirtelen úgy érzed, ezentúl nem érhet semmi baj. Mert jöjjön akármi, ő velem lesz. Újra és újra kitöltöttem a testét, ő pedig felnyögött és ujjai a tarkómba mélyedtek. Éreztem, ahogyan libabőrös leszek az érintésétől.

Finoman megcsókoltam ajkait, miközben továbbra is lassan mozogtam benne, ő pedig egyre nedvesebben fogadott magába. Elváltam ajkaitól és a nyakába temettem az arcom, miközben felnyögtem.

- Elképesztő érzés, Bella – ziháltam. – Szeretlek. Mindennél jobban.

Bella hangosan felnyögött. – Edward…

Szinte kétségbeesetten kapaszkodott belém, én pedig ott csókoltam őt, ahol csak értem. Soha, senkivel nem éreztem még ilyet ezelőtt. Bellával olyan volt, mintha én is most először tapasztalnék meg ilyesmit. És valamennyire így is volt, hiszen még sosem voltam igazán szerelmes ezelőtt. Az a részem most már mindig is Bellához fog tartozni.

Megéreztem, hogy mikor akart többet, és gyorsítottam a tempón, miközben ajkaink újabb heves csókban forrtak össze. Látni akartam, ahogyan Bellát elragadják az élvezet első hullámai, de éreztem, ahogyan egyre közelebb jutok a csúcshoz, ezért hát egyik kezemet magunk közé vezettem és ujjammal lassan köröztem érzékeny pontocskája körül.

Bella háta ívbe feszült, a fejét hátravetve hagyta el ajkait egy hangos nyögés.

- Ez az, Bella – suttogtam, majd óvatosan beleharaptam a fülcimpájába. Ő egyre erőteljesebben kezdte mozgatni a csípőjét, és hamarosan teljes összhangban mozogtunk együtt. Nem tudtam betelni kalandozó kezeivel a hátamon és bőre érintésével az én bőrömön, mintha egyszerűen sosem lehetne elég.

Még jobban széttárta combjait és én még mélyebbre kerültem benne. Az éjszakai levegő csendjét felkavarták az egybeolvadó zihálások és nyögések kettőnkből. Hamarosan megéreztem, ahogyan Bella belső izmai kezdenek összehúzódni körülöttem, és felgyorsultak a mozdulataim. Néhány pillanat múlva teste teljesen megfeszült, ajkai néma sikolyban nyíltak szét, én pedig elragadtatva figyeltem gyönyörittas arcát, mikor felért a csúcsra, ugyanakkor éreztem, ahogyan az ismerős érzés minden eddiginél erőteljesebben kezd eluralkodni rajtam. Még néhány lökés után megmerevedtem, és arcomat Bella nyakába temetve hagytam, hogy elragadjon magával az érzés.

Egyetlen pillanatra mintha minden megszűnt volna. Csak a feketeséget láttam, és nem hallottam semmi mást, csak kettőnk száguldó szívverését – legalábbis azt képzeltem, hogy hallottam, – körülöttem pedig minden csak forróság és lüktetés. Arra az egy pillanatra lelassult az idő.

Mikor a pillanat elmúlt, felemeltem a fejem és Bella szemeibe néztem, mire ő elmosolyodott. Gyengéden megcsókoltam puha ajkait, majd óvatosan kihúzódtam belőle és lefeküdtem mellé. Magamhoz húztam őt, ő pedig átölelte a hátamat, így mindketten az oldalunkon feküdtünk csendben, anélkül, hogy egy szót is szóltunk volna. Bella időnként egy-két csókot lehelt a nyakamra, én pedig szórakozottan simogattam a haját.

Hosszú-hosszú percekig csak feküdtünk ott, csupán élvezve a békét és a csendet, majd ki tudja mennyi idő megszólaltam.

- Köszönöm – suttogtam.

Bella rám emelte a tekintetét és végigsimított a borostámon. – Micsodát?

- Azt, hogy szeretsz – vontam vállat.

Bella boldogan elmosolyodott. – Megtiszteltetés önt szeretni, Mr. Cullen – idézte vissza korábbi szavaimat, én pedig felnevettem. Bella újból megszólalt. – Ezt sohasem fogom elfelejteni, Edward.

- Hát azt remélem is – feleltem mosolyogva, Bella pedig elnevette magát.

Pár perccel és jó néhány csókkal később mindketten felöltöztünk. Felkaptam a pokrócot, és elindultunk befelé. Mielőtt azonban beléptünk volna a házba, még egyszer utoljára magamhoz húztam Bellát, csak hogy kellően kiélvezzem és meghosszabbítsam a pillanatot. Aztán még egy pillantást vettem szeretkezésünk színhelyére, ami ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Mégis, bennünk valami megváltozott.

Annyi ideig éreztem magam elveszettnek, amiért körülöttem mindenki megtalálta a szerelmet rajtam kívül. Most jöttem rá, hogy ez az érzés teljesen megszűnt, mintha korábban ezer és ezer súlyos csomagot kötöttek volna rám, ami most mind felszállt és eltűnt a semmiben. Megtaláltam azt, akit mindvégig kerestem.

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Csak gondoltam hallatok magamról azoknak, akik várják már a következő fejezetet. A jó hír az, hogy már csak be kell fejeznem, és egyébként ez lesz a leghosszabb fejezet eddig. :) Sajnos annyi minden történt a családomban mostanság, hogy az elmúlt két hónapban kiköltöztem, majd vissza, ráadásul az utóbbi napokban betegeskedtem is, úgyhogy sajnos nem volt túl sok szabadidőm. Szóval így állunk, már nem kell olyan sokáig várni. :) Köszönöm a türelmeteket.
Abellana

20. fejezet - részlet

Lassan, de haladok. Addig is itt egy aprócska részlet. :)

Abellana

A következő pár nap maga volt a Paradicsom, de az idő gyorsabban telt, mint szerettem volna, és mire felocsúdtam, már péntek volt, nekünk pedig vasárnap haza kellett mennünk. Elhatároztam hát, hogy az utolsó napokat emlékezetessé teszem Bella számára.

Már hajnalban felébredtem, de nem tudtam visszaaludni, és mivel még nem volt olyan tikkasztó hőség, úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Mostanában sosem volt rá időm, pedig szerettem reggel futni – nem csak, hogy össze tudtam szedni a gondolataimat, de jó volt látni kora reggel, ahogy New York ébredezni kezd.

Itt, a kertvárosban még nem ébredeztek az emberek, de felszabadító érzés volt, ahogy a lábam csattogott a betonon az óceán menti utcákon. Na meg az is, hogy szabadjára engedhetem a gondolataimat.

Az utóbbi napokban többször is eszembe jutott, hogy elmondom a teljes igazságot Bellának, arról, hogyan is ismertem meg őt valójában. Viszont a zsigereimben éreztem, hogy nagyon balul sülne el a dolog, miközben a másik felem azt mondogatta, minél tovább várok, annál rosszabb lesz. De ezekben az elmúlt napokban mindketten olyan boldogok voltunk, mint még soha. Talán… talán várhatok addig, amikor az egész már csak egy vicces sztori lesz. Hahaha, Edward egy évig epekedett Bella után anélkül, hogy ő tudott volna róla. Talán majd úgy fogja fel, mint egy nagy romantikus gesztust. Persze ebben erősen kételkedtem.

Éreztem, ahogyan az a borzasztó érzés legbelül emészteni kezd, és megint csak eldöntöttem: egyelőre nem beszélhetek erről Bellának.

19. fejezet

Sziasztok! :)
Van egy jó hírem és egy nem annyira jó hírem: a jó hír az, hogy ez az eddigi leghosszabb fejezet. Remélem tetszeni fog és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. A nem annyira jó hír az, hogy a jövő héten pár országgal arrébb költözöm. Ez nyilván azt jelenti, hogy most egy darabig nem sok időm lesz. Ennek ellenére tényleg megpróbálok majd írni, mindig amikor lesz majd egy kis időm, nem kell majd hónapokat várni vagy ilyesmi. :) Ehhez a részhez most jó olvasást, és még egyszer: várom a véleményeket, talán kicsivel hosszabbat annál, hogy "jó volt".
Abellana

(Bella)

Már percek óta ott álltam az ajtónk előtt. Pontosabban a szüleim ajtaja előtt – emlékeztettem magam. Én már nem itt lakom. Nem volt kedvem összefutni az anyámmal és azután a katasztrofális vacsora után nem is tudtam, hogy mire számítsak tőle. Legutóbb direkt olyankor jöttem, mikor sejtettem, hogy nem lesz itthon.

Végül nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót a régi kulcsommal. Mikor beléptem, már nem kapott el az az érzés, hogy otthon vagyok. Végignéztem a lakáson. Csendes volt, az ablakokon pedig beszűrődött a vasárnap délelőtti napsütés. Korábban ezt békésnek találtam volna, de most már nem. Sosem vettem észre, hogy Renée milyen mesterkélten otthonosra rendezte be a helyet. Tökéletes kirakatot csinált, de nem volt mögötte igazi élet.

- Isabella? Hogy kerülsz ide? – bukkant elő az említett.

- Üdvözlet anyám és köszönöm ezt a meleg fogadtatást – vetettem rá legédesebb mosolyomat. Renée felhorkant.

- Nos, nem számítottunk rád.

- Majd legközelebb bejelentkezem – feleltem laposan. – Charlie itthon van?

- Az irodában – mondta anyám, én pedig már indultam volna, de ő újra megszólalt. – Várj, Isabella! Ugye megmondtad Edwardnak, hogy a múltkor… csak rossz napom volt?

Ó, a jó öreg Renée. Csakis a benyomás a fontos. – Lerészegedtél és ordibáltál – mondtam. – Szép kis műsor volt. Megjegyzem, azóta sem kértél bocsánatot a viselkedésedért.

- Nos, feltételeztem, hogy bocsánatot kérsz tőle a nevemben, ez lenne a dolgod – válaszolta szinte felháborodva.

- Nem tőle, anya! Tőlem!

- Ez nevetséges, az anyád vagyok. Nem kell tőled bocsánatot kérnem – legyintett.

- Te soha nem változol – csóváltam a fejem hitetlenül. – És tudod… kár volt annyit aggódnod azon, hogy mit gondolnak rólad Cullenék. Már rég tudják, hogy egy pénzsóvár nő vagy aki csak a felsőbb körökbe akar jutni.

Renée egy pillanatra megilletődött, én pedig kihasználtam az alkalmat és ott hagytam. Bekopogtam az apám dolgozószobájának ajtaján, majd mikor meghallottam a hangját, beléptem. Charlie elmosolyodott mikor meglátott.

- Bells, micsoda meglepetés!

- Remélem nem zavarlak – mosolyodtam el én is.

- Te sohasem zavarsz, gyere és ülj le – felelte. – Hogy vagy mostanság?

- Jól. Sőt, nagyon is jól. Csak azért jöttem, hogy szóljak, holnap Edward és én elutazunk. Nem messzire, csak Stamfordba, Cullenék nyaralójába.

- Hm – hangzott Charlie velős felelete. – Szóval… gondolom jól alakulnak a dolgok köztetek, nem igaz? Meg kell mondjam, a múltkori vacsorán, ahogyan egymásra néztetek, abból egyértelmű volt.

Ettől elpirultam, Charlie pedig elmosolyodott. – Hát, igen – köszörültem meg a torkom. – Jól megvagyunk.

- Ennek örülök, Bells. Ugye jól bánik veled az a fiú?

- Persze, apa. Edward… elképesztő. És nagyon boldoggá tesz engem. Olyan boldoggá, amilyen még sohasem voltam. – Charlie mintha egy kicsit elkomorodott volna, és ekkor jöttem rá, hogyan hangozhatott az utolsó mondatom. – Nem úgy értettem…

- Tudom – szakított félbe. – Bárcsak… bárcsak felszabadultabb, vidámabb gyerekkorod lett volna, Bella. Mikor előjött ez az egész házasság dolog, először úgy gondoltam, hogy őrültség. Aggódtam, hogy mi lesz veled. De most… örülök, hogy kiszabadultál innen. Tőle.

- Jaj, apa… - suttogtam elérzékenyülve. – Miért vagy még mindig vele? Sejtem, hogy eddig miattam maradtál itt, de nem értem, hogy miért vagy még mindig Renée-vel. Annyival jobbat érdemelnél.

Charlie felsóhajtott. – Nem várom el, hogy megértsd, Bells. Huszonkét éve élek az anyáddal. Nem olyan könnyű ebből kisétálni, mint ahogy azt az ember először elképzeli.

Lehajtottam a fejem. Nem tudtam, mit mondhatnék. Viszont úgy tűnt, hogy Charlie elmélyedt a gondolataiban. Végül pár pillanat múlva újra megszólalt.

- Én már annak is örülök, hogy ilyen boldog vagy.

***

- Alig hiszem el – sóhajtottam fel, mikor hétfő reggel megérkeztünk a nyaralóhoz és beléptünk a házba. Hallottam, ahogy Edward ledobja mögöttem a csomagokat, majd karjait átfonta a hasam előtt és állát a vállamra támasztotta.

- Mit is nem hiszel el? – kérdezte.

- Hogy kettesben leszünk egy teljes hétig – feleltem. – Persze otthon mindig kettesben vagyunk, de tudod, hogy értem…

- Nem félsz, Swan? – susogta Edward, majd pihekönnyű csókot lehelt a fülem mögé. – Egy hét, csak és kizárólag velem… lehet, hogy végig a házban foglak tartani.

- Hiszem, ha látom – mondtam, miközben szembefordultam vele és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam.

Edward ajkai először óvatosan kóstolgatták az enyéimet, majd nyelve finoman behatolt a számba. Teljesen elvesztem a csókunkban, és csak akkor vettem észre, hogy hátrálni kezdtünk, mikor a kanapé hátuljának ütköztünk.

Edward teste hozzám préselődött. Karjaimmal körülöleltem a nyakát, az ő kezei pedig a csípőmnél fogva húztak engem még közelebb őhozzá, amíg lejjebb nem kezdtek kalandozni, hogy belemarkolhasson a fenekembe. Belenyögtem a csókunkba, mire Edward elvált az ajkaimtól és a nyakamba temette az arcát.

Nagyon is tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá, és halkan felnevettem, ami azonban újabb nyögésbe fulladt, mikor megéreztem, ahogyan Edward a nyakamba harap.

Rám emelte vágytól elsötétült tekintetét, majd elmosolyodott. – Azt hiszem nagyon jó hetünk lesz…

***

Forrón ragyogott ránk le a nap, miközben a medence mellett múlattuk az időt. Én a hátamon feküdtem, élvezve a napsütést és a kilátást az óceánra, miközben mellettem Edward éppen egy könyvet olvasott, egyik kezével pedig szórakozottan simogatta a hasam.

Úgy tűnt bármit is olvasott, nagyon belemélyedt. A szemeit eltakarta előlem a napszemüvege. Jó ideje nem borotválkozott, talán azért, mert tudta, hogy így szeretem. Imádtam a kezeim alatt érezni a borostáját, mikor csókolóztunk. Vagy éppen a testem más részein. A hátán még mindig ott csillogtak a vízcseppek, mivel mindketten nemrég jöttünk ki a vízből.

Edward hirtelen észrevette, hogy bámulom. – Mi az? – kérdezte.

Felnevettem a zavaros arckifejezésén és csak legyintettem. – Semmi – feleltem.

- Hát jó – vont vállat, majd visszafordult a könyvéhez. Aztán két másodperc múlva, mielőtt még felfoghattam volna, hogy mi is történik, könnyedén a vállára kapott és a vízbe dobott.

- Edward! – sikoltottam fel olyan hangosan, hogy szerintem az egész utca meghallotta. Ő viszont csak nevetett, majd egy pillanat múlva ő is beugrott és magához húzott. – Azt hiszed, ennyivel megúszod?

- Azt hiszem – válaszolt önelégült mosollyal, majd ajkai máris rajtam voltak, én pedig mindenről elfeledkezve csókoltam őt vissza.

Egészen estig a medencében voltunk, azonban miután lement a nap, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk enni valamit. Edward egy egyszerű, hangulatos étterembe vitt. Kint ültünk le, ahol nevetgélő párok és néhol nagy családok élvezték a nyári este kellemes levegőjét.

- Mi az? – kérdezte hirtelen Edward. Értetlenül tekintettem rá. – Percek óta csak mosolyogsz.

Ettől még nagyobb lett a mosolyom, és vállat vontam. – Csak szeretek itt lenni… veled – feleltem.

Mivel nem egymással szemben ültünk, Edward könnyedén át tudta karolni a vállamat, hogy magához húzzon és édes, puha csókot nyomjon ajkaimra. – Én is szeretek veled itt lenni – mondta halkan.

Egy ismeretlen, mindennél intenzívebb érzés söpört át rajtam, amitől még levegőt venni is nehezebbnek tűnt. A következő pillanatban azonban egy mosolygós pincér állt meg az asztalunk mellett, hogy felvegye a rendelést.

- Szóval… - kezdtem, miután újra kettesben voltunk. – Miért pont itt vettek nyaralót a szüleid? Azt hittem ez inkább lakóövezet, nem pedig tipikus nyaraló helyszín.

- Tényleg nem – vont vállat Edward. – De mivel ők mindketten a nagyvárosban nőttek fel, akartak egy házat valami olyan helyen is, ahol nincs semmi hangzavar és családok élnek mindenütt. Ahhoz pedig ez a legtökéletesebb hely, de csak nyáron van elég idejük, hogy itt is lakjanak. Nem ezen a nyáron, persze. A dolgok kissé… kaotikusak voltak.

- Az nem kifejezés – sóhajtottam. Elképesztő volt belegondolni, hogy másfél hónapja Edward és én alig beszéltünk egymással, ennek ellenére az oltár elé kellett állnunk. Az akkori félelmeim most már butaságnak tűnnek.

- Megbántad? – kérdezte Edward hirtelen komorsággal, mintha félne a választól.

Felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Edward a tenyeremhez simult, majd oldalra fordította a fejét, hogy apró csókot nyomjon a kezemre. – Egyáltalán nem – feleltem őszintén.

Egy pillanatig némán egymás szemébe néztünk, de akkor…

- Edward? Bella? – Felkaptam a fejem a nevemre, és megpillantottam, ahogyan egy ragyogó, szőke hajú nő és egy férfi közelednek felénk.

- Óh, öhm… - Edward láthatóan még a beszélgetésünk hatása alatt állt, de gyorsan magához tért és felállt, hogy kezet fogjon a férfival és megölelje a nőt. – Bella, emlékszel az unokatestvéremre Kate-re, és a férjére Garrettre?

- Hát persze – mosolyogtam rájuk, majd kezet fogtam mindkettőjükkel. Mindössze egyszer találkoztam velük, az esküvőnkön, ahol nagyon kedvesnek tűntek. – Örülök, hogy újra találkoztunk.

- Csatlakozzatok hozzánk – ajánlotta fel Edward.

- Nem is tudom – felelte bizonytalanul Kate, majd rám pillantott. – Csak ha nem zavartunk meg semmit.

- Dehogy, üljetek csak le – mondtam mosolyogva.

Kate és Garrett csatlakoztak az asztalunkhoz, és habár jó volt Edwarddal csakis kettesben lenni, örültem, hogy végre jobban megismerhetem más családtagjait is. Az rögtön kiderült számomra, hogy Kate és a férje ugyanolyan szerelmesek egymásba, mint a Cullen család többi része. Úgy tűnik benne van a génjükben, hogy fiatalon rátalálnak az igaz szerelemre.

A vacsora alatt mindhárman vicces sztorikat meséltek egymásról, Edward és Kate főleg az itt töltött nyaraikról. Megnevetettek az Edwardról szóló gyerekkori történetek, és feljegyeztem magamban, hogy mindenképpen meg kell majd kérnem Esme-t, hogy mutasson néhány képet akkoriból.

- Na jó, tudjátok mit? – szólalt meg Edward. – Ez nem is igazságos, például nincs itt senki, hogy Belláról meséljen ciki sztorikat a gyerekkorából.

- És hálát is adok érte – feleltem, mire Kate felnevetett.

- Ugyan, Edward – kezdte Garrett. – Szerintem nem olyan ciki, hogy Rose kisminkelt.

- Most viccelsz? Fogadást kötöttem Jasperrel és egész nap úgy kellett maradnom!

- Biztosan nagyon csinos voltál – mondtam, miközben próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Tényleg az volt – bólogatott komolyan Kate. – Többször kéne vörös rúzst viselned, Edward, kihozza a szemed színét.

Nem is emlékszem, hogy láttam-e már ezelőtt elpirulni Edwardot, de mivel ez annyira rám jellemző tulajdonság volt, nem tudtam nem elnevetni magam, és magamhoz húztam kipirult arcát, hogy nyomhassak rá egy gyors csókot.

- Tudjátok… mikor együtt láttalak titeket az esküvőn, mindketten olyan… nem is tudom, talán idegesnek tűntetek. Persze ez érthető, mégiscsak egy esküvőről beszélünk – legyintett Kate. – Most viszont, ahogyan rátok nézek, annyira egyértelmű a köztetek lévő szerelem. Tökéletesen illetek egymáshoz.

Most rajtam volt a sor, éreztem, ahogyan felforrósodik az arcom. Ki hitte volna, hogy az első aki kimondja a kapcsolatunkban az sz-betűs szót, az Kate lesz? Míg ő és Garrett összemosolyogtak, én kissé félve Edwardra pillantottam, de ő csak apró mosollyal az arcán engem nézett. Mindennél jobban akartam tudni, hogy mire gondol abban a pillanatban. Vajon ő tényleg… azt érzi irántam? És miközben az ég teljesen elsötétült fölöttünk és a bor utolsó cseppjei is elfogytak, arra gondoltam, hogy én határozottan azt érzem iránta.

***

- Biztos, hogy be vagy csípve! – jelentette ki Edward, mikor beléptünk a házba.

- Egyáltalán nem! – vitatkoztam, és abszolút nekem volt igazam. Megittam egy-két pohár vörösbort, de csak a becsípés előtti szakaszban voltam. Amikor a színek kicsit élénkebbek, amikor a külvilág hangjai kevésbé zavaróak, és amikor könnyedebben lépked az ember.

- Na jó, akkor sétálj egy métert egyenesen és elhiszem.

Grimaszoltam egyet, de megálltam Edwardtól egy méterre és megtettem a köztünk lévő távolságot, nem túl kecsesen, gyakorlatilag a karjaiba esve.

Edward felnevetett. – Én megmondtam!

- Nem igaz, ez csak az általános ballábúságom, tudod jól – replikáztam.

- Hát persze – forgatta a szemeit. – Na gyere, bújjunk ágyba!

- Maga aztán egyből a lényegre tér, Mr. Cullen – nevetgéltem, miközben a szobája felé terelt.

- Oké, száz százalék, hogy be vagy csípve. És tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Na és mi van ha én úgy gondoltam? – kérdeztem vissza, pont amikor beléptünk a hálószobába. Edward azonban nem törődött vele, csak leültetett az ágyára és segített levenni a cipőmet.

A kezeim közé fogtam az arcát, hogy rám nézzen, majd lehajoltam és megcsókoltam őt. Percekig csak élveztem ajkaink játékát, de aztán egyik kezem lejjebb kúszott és elkezdtem kigombolni az ingét. Edward kezei végigsimítottak a lábszáramon, majd a combomon, hogy aztán a fenekembe markolva húzzon közelebb magához, miközben a csókunk egyre hevesebb lett.

Miután végre az utolsó gombot is kibújtattam, megragadtam a gallérját és fölém húztam, miközben az ágyra feküdtem. A csókunk eközben egy pillanatra sem szakadt meg, egészen addig, míg Edward felemelkedett rólam, hogy teljesen levehesse az inget.

Mikor a testünk újra összesimult, ajkai ezúttal a nyakamat vették célba. Élveztem a puha csókokat érzékeny bőrömön, miközben kezeimmel bejártam csupasz mellkasát. Edward a hasamat és az oldalamat kezdte el simogatni, aminek következtében a pólóm teljesen felcsúszott, ő pedig lehajolt és érzéki csókokkal borított be mindenütt, először a mellem alatt, majd végig a hasam aljáig, ahol aztán ujjai kipattintották a nadrágom gombját.

Hagytam, hogy levegye rólam a farmert, és amint lekerült rólam a ruhadarab, Edward kezei felfelé haladva végigsimítottak a lábaimon, míg el nem ért a bugyimhoz, ekkor azonban megállítottam. Edward kicsit meglepetten – és talán aggódva – nézett fel rám, de én csak vetettem rá egy csábítónak szánt mosolyt és felültem, hogy megcsókolhassam. Volt ugyanis valami, amit ki akartam próbálni.

A mellkasánál fogva lenyomtam Edwardot az ágyra és fölé gördültem. Egy ideig csak csókolóztunk, hagytam, hogy belelendüljek a dolgokba, miközben kezei bejárták a testemet. Na meg persze ideges is voltam, hogy is ne lehettem volna? Edward és én közelebb kerültünk egymáshoz ezen a téren, főleg az elmúlt héten, de új dolgokat kipróbálni akkor is ijesztő. Csak reménykedtem benne, hogy bárhogy is csinálom amit csinálok, ő élvezni fogja.

Elváltam ajkaitól, hogy az enyéim bejárhassák a mellkasát, miközben egyik kezemmel kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárt. Mikor ugyanazt a kezemet becsúsztattam az anyag alá, megérezem Edward vágyát irántam a bokszerén keresztül és elégedetten felsóhajtottam.

Felemelkedtem róla, hogy eltüntessem a nadrágot az útból és Edward is buzgón le akarta venni a ruhadarabot, de mindketten bénáztunk és a végén csak elnevettük magunkat. Edward felült, hátrasimított egy hajtincset az arcomból és a szemembe nézett.

- Csak mi vagyunk – mondta szinte suttogva. – Ne izgulj.

Elmosolyodtam a szavaitól, ő pedig édesen megcsókolt, miközben visszafeküdt az ágyra és magával húzott. Kezei bekúsztak a pólóm alá, majd megragadta az alját és lehúzta rólam a felsőt, hamarosan pedig a melltartóm is követte.

Edward ujjai rátaláltak a melleimre, én pedig belenyögtem a csókba. Egyik kezem újra lefelé vándorolt és hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, mikor merev vágya köré fontam ujjaimat. Először lassan kezdtem mozgatni a kezemet, hogy rátaláljak a megfelelő tempóra. Összeszedtem minden magabiztosságomat és lejjebb kúsztam, hogy megérintsem őt a nyelvemmel. Edward mélyről jövő morgása felbátorított, és kezdeti bizonytalanságomat felváltotta a vágy, hogy örömet okozzak neki. Nyelvemmel felfedeztem minden centijét, mielőtt lassan a számba vettem. Edward felnyögött, ujjai a hajamba mélyedtek, de nem irányított. Kipróbáltam, hogy meddig tudom a számba venni, és mikor túl soknak éreztem, a kezemet is használni kezdtem.

- Bella – hagyja el a nevem sóhajként Edward ajkait, én pedig felpillantottam rá és összeforrt a tekintetünk. Soha nem hittem volna, hogy egyszer képes leszek ilyesmit csinálni és közben a másik szemébe nézni, de a félénkségemet most elnyomta a vágy és az ösztön.

Nem sok idő kellett, mire lüktetni kezdett a számban, néhány pillanattal később pedig – Edward elmorgott káromkodásaitól kísérve – megéreztem élvezetének bizonyítékát. Korábban olvastam már párszor, hogy az a legegyszerűbb, ha csak gondolkodás nélkül lenyeli az ember, úgyhogy így is tettem.

Újra Edward fölé másztam, aki ekkor kinyitotta szemeit és két keze közé fogta az arcomat. – Elképesztő vagy, Swan – mormolta kissé zihálva. Halkan felnevettem és csak sejtettem, hogy pír kúszik az arcomra.

Edward újra szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, csak magához húzott egy gyengéd csókra. Kezei végigsimítottak meztelen hátamon, míg el nem értek a fenekemig, amibe finoman belemarkolt. Ujjai hátulról beférkőztek a bugyi alá és rátaláltak legérzékenyebb pontomra. Hangosan felnyögtem és Edward nyakába temettem az arcom, miközben két ujja eltűnt bennem.

- Óh, Bella – mormogta halkan, mikor megérezte, hogy mennyire kívánom őt. A következő pillanatban kihúzta a kezét az anyag alól, de mielőtt még tiltakozhattam volna, a hátamra fordított és fölém gördült. – Mit szeretnél, mit csináljak veled, édes Bella?

- Edward – nyögtem fel, és a hátam ívbe feszült, miközben tehetetlenül vágyakoztam. Edward halkan felkacagott, majd érzéki csókot nyomott ajkaimra, lejjebb haladva pedig szájába vette az egyik mellbimbómat, a másikat pedig ujjaival kényeztette. – Edward, kérlek.

Ekkor csókjai áttértek a hasamra, kezei pedig tökéletes ügyességgel eltávolították rólam az utolsó ruhadarabot. Edward kezeivel finoman széttárta a combjaimat, én pedig a várakozástól úgy éreztem, mintha elektromosság futna végig a testemen. A következő pillanatban megéreztem magamon a nyelvét és vissza kellett fojtanom a belőlem kitörni készülő apró sikolyt. Ujjaim a hajába kúsztak és szemérmetlenül mozgattam a csípőmet nyelvének ritmusára.

Kimondhatatlan érzés volt, ahogy ajkai közé szívta érzékeny pontomat, miközben ujjai is egyre csak a gyönyör felé sodortak. Hallottam, amint nyögéseim egyre hangosabbak lettek és éreztem, ahogyan combjaim között egyre nedvesebb leszek, miközben Edward fáradhatatlanul kényeztetett.

Lassan átjártak az élvezet első hullámai, aztán hirtelen mintha időzített bomba robbant volna bennem, ajkaimról hangos sikoly szállt fel, combjaim pedig összezárultak – volna, ha nincs köztük Edward feje. Néhány pillanatig semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak mikor Edward fölém kúszott és a nyakamba csókolt. Levegőt kapkodva néztem a szemébe és simítottam végig az arcán. Abban a pillanatban el tudtam volna sírni magam a pillantásától és legszívesebben kimondtam volna, hogy mit érzek iránta. Azonban nem tudtam, hogy ő is ugyanazt érzi-e, és nem akartam elrontani a pillanatot, úgyhogy inkább nem szóltam semmit, csupán puha csókot nyomtam ajkaira, remélve, hogy így is megérzi azt, amit nem mondok ki.

Miután elváltunk egymástól, Edward mellém feküdt és magához húzott. Csendben élveztük egymás közelségét, míg el nem nyomott minket az álom.

*****

Jacob Black kedd reggel morgolódva lépett be az irodájába. Még mindig a képeket nézte. Rögtön kinyitotta a borítékot, amint a kezébe nyomták. Tudta, hogy minden lehetőség benne van a pakliban, de akkor is meglepte egy kicsit amit látott. A képeken nem más szerepelt, mint Edward Cullen és Isabella Swan, amint hétfő este kilépnek Cullenék nyaralójából Stamfordban. Nevetgélve, egymás kezét fogva.

- Jacob! – A férfi ijedten tekintett fel, nyilván nem számított másra az irodájában. Annyira elmerült a képekben, hogy nem is vette észre az ablak mellett lévő alakot.

- Mit keresel itt? – kérdezte a másik férfitól, miközben leült az íróasztala mögé.

Billy Black válaszul csak felsóhajtott és közelebb tekerte tolószékét a fia asztalához. – Állj le ezzel. Kérlek, fiam. Mi jó származik neked ebből?

Jacob nem felelt, csak idegesen ledobta a képeket az asztalra. Az apja rájuk nézett és újra felsóhajtott. – Hagyd őket békén, Jacob – kérlelte újra.

- Tudod, apa… ezért nem lehettél soha te az első. Túl engedékeny vagy és lágyszívű. Cullenék a legnagyobb ellenségeink, mikor üzletről van szó.

- Meglehet. De csakis amikor üzletről van szó! Éppen ezért nem kéne beleavatkoznod a magánéletükbe!

- Ez a legkönnyebb módja annak, hogy elpusztítsam őket – felelte vállat vonva Jacob. Tekintete újra a képekre villant. Úgy tűnik Edward Cullen igencsak összemelegedett új feleségével. Jacobnak felfordult a gyomra a gondolattól, hogy miatta házasodtak össze, hogy neki is köze van az ő boldogságához.

Billy észrevette, hogy fia megint a képeket bámulja. – Talán nem csak figyelemelterelés volt, amit csináltak. Lehet, hogy tényleg jegyesek voltak már, mikor elterjesztetted róla azt a sok szemetet.

Jacob felhorkant. – Ez nem egy tündérmese! Csak azért házasodtak össze, hogy védjék Cullenék hírnevét. Nem voltak jegyesek.

Jacob ebben száz százalékig biztos volt. Azért el kell ismerni, becsülte Rosalie Cullen belevalóságát. Az ő családjában senki nem gondolt volna az érdekházasságra. Arról fogalma sem volt, hogy honnan rángatták elő Isabella Swan-t, de az biztos, hogy jó választás volt. Botrányok nélküli, középosztálybeli család, nívós egyetemen tanuló lány… Cullenék biztos meg vannak vele elégedve. És úgy tűnik a fiuk is. A gondolat, hogy Edward Cullen most talán boldogabb, mint valaha, végtelenül feldühítette Jacobot.

Az apja hangja szakította ki gondolataiból. – A nővéreidnek igaza volt – mondta. – Nem kellett volna ennyi hatalmat rád bíznom. Nem jól bánsz vele, fiam. Teljesen letértél az utadról. Az anyád nem ilyennek nevelt.

Jacob szeme dühösen villant az apjára. Hogy merészeli őt emlegetni? Akárhányszor az anyjára gondolt, maga előtt látta az összeroncsolódott kocsit és az ő élettelen testét. Persze valójában soha nem látta őt így, még csak a közelében sem volt a balesetnek, ami megölte az édesanyját és megnyomorította az apját.

- Jacob – szólalt meg Billy újra. – Nem tesz ez az élet jót neked. Haza kellene menned, ahogy a nővéreidnek is. Seattle-be. Cullenék jó emberek, hagyd őket békén.

Jacobnak esze ágában sem volt hazamenni. Azért jött New Yorkba, hogy az apjával együtt átvegye a nagyszülei cégét. Az apja viszont nem volt elég keménykezű. Neki kellett cselekednie.

Carlisle Cullen talán megdolgozott azért, amije van, de a fiának minden az ölébe hullott. Neki sosem kell majd olyan keményen küzdenie, mint Jacobnak. Neki ott a tökéletes családja és most már a tökéletes kis felesége is. Ha az egész családot nem is, de Edward Cullen-t tönkre kell tennie.

18. fejezet

És íme, itt van! Alig hiszitek el? Én is. Még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig tartott és köszönöm azoknak, akik írtak. :)
Abellana

(Bella)

Álmosan vártam, hogy elkészüljön a kávé, amit nekem kellett megfőznöm, mivel én értem be először a gyakornokok közül az irodába. Csütörtök reggel volt, odakint pedig tikkasztó hőség. Míg én arra vártam, hogy végre ihassak egy bögre kávét, a gondolataim elkalandoztak.

A kedd reggelen jártak, mikor is Edward ágyában ébredtem. Éreztem, ahogyan meztelen hátam a mellkasához simul és elmosolyodtam, ahogyan eszembe jutott az előző éjjel. Mikor aznap este hazaértem és meghallottam, hogy Edward a zuhany alatt van, gyorsan elhatároztam magam. Meg kell neki mutatnom, hogy bízom benne, és ő is bízhat bennem. Edward máris többet tudott rólam bárki másnál, a kapcsolatunk viszont mégis olyan bizonytalan volt, hiszen még csak nemrég kezdődött az egész.

Kissé féltem attól, hogy Edward nem fog könnyen megbocsátani, én pedig ott maradok majd egyedül és… nos, meztelenül. De szerencsére nem így történt. Sőt mi több, még közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csupán testileg. Azt kívántam, ezentúl bárcsak minden éjjel Edward karjaiban aludhatnék el.

Másnap reggel az ébredésem után pár percig csak mozdulatlanul feküdtem és hallgattam Edward szuszogását, míg meg nem éreztem a puha csókokat a tarkómon és a hátamon. Elégedetten felsóhajtottam és megfordultam, hogy láthassam az arcát, ő pedig álmosan rám mosolygott, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, ezúttal az ajkaimat csókolta meg.

Egy pillanatig azon aggódtam, hogy nincs-e rossz leheletem vagy ilyesmi, de ez rögtön ki is ment a fejemből, amint elmélyedt a csókunk. Edward fölém gördült és csípőjével a lábaim közé helyezkedett. Megérezve nyilvánvaló vágyát felnyögtem és mintha nem is én irányítanám a testem, megemeltem a csípőm. Érezni akartam őt.

Edward megszakította a csókunkat és kicsivel távolabb húzódott tőlem – éppen csak annyira, hogy a teste ne nehezedjen rám. Vágytól elködösült pillantással nézett a szemembe. – Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz? – kérdezte.

- Nem rajtam áll a dolog, Edward – feleltem, miközben megcsókoltam a nyakát, majd feljebb haladva a fogaim közé vettem a fülcimpáját. Ő felnyögött és közben ujjai a combomba markoltak, szinte már fájdalmasan, de az egész csak még jobban beindított.

- Ó, valóban? – kérdezte, újból a szemembe nézve. Elkezdte a csípőjét a ringatni, aminek következtében merev vágya újra és újra legérzékenyebb pontomat ingerelte. – Komolyan így szeretnéd? Gyorsan és gondolkodás nélkül, sietve, hogy időben beérjünk az irodába? Hm?

A szavainak volt értelme, de az agyam túlságosan is elködösült. – Edward, kérlek – nyögtem.

- Nem, Bella – susogta a fülembe. – Nem így és nem most fog megtörténni. Tudni fogod, ha eljött az idő. És én úgy tervezem, hogy addigra kiismerem minden egyes rezdülésedet. Fel akarom fedezni a tested minden egyes centijét, mielőtt az enyém leszel.

A szavai csak tovább szították bennem a tüzet, de ugyanakkor feléledt bennem valami ismeretlen érzés Edward iránt, amiért nem siettet és így figyel rám. Édes csókot nyomott az ajkaimra, majd folytatta a testem felfedezését. Aznap reggel alaposan elkéstünk.

***

Mikor végre elkészült a kávé, türelmetlenül kortyoltam bele és majdnem magamra is öntöttem, mikor hirtelen hátulról körém fonódott két kar.

- Edward! – kiáltottam fel, és gyorsan körbenéztem, hogy nem-e láthat meg bennünket valaki.

- Nyugi, nem lát senki – mormolta, majd puha csókot nyomott a nyakamra.

Felsóhajtottam, miközben szembefordultam Edwarddal. – Tiszta hülyeség. Tettetnünk kell, hogy szerelemből házasodtunk, de nem láthatnak minket túlságosan összemelegedve, mert akkor a családjaink megtudhatják.

Edward megemelte az egyik szemöldökét. – Szeretnéd, ha elmondanánk nekik?

- Nem, még nem – sóhajtottam újra. – Szeretek veled kettesben lenni. Tetszik, hogy ez egyelőre még csak a mi titkunk. Csak néha…

Nem fejeztem be mondatot, mert nem tudtam hogyan is öntsem szavakba. Edward viszont csak bólintott. – Igen, tudom – mondta. – De végülis már nem csak a mi titkunk. Alice is tudja, szóval a legrosszabbon már túl vagyunk.

- Biztos vagy benne, hogy Alice a legrosszabb? – kérdeztem nevetve.

- Igazad van, lehet, hogy az anyám még rosszabb lesz – felelte mosolyogva. – Ma este meglátjuk.

Ma este Alice és Jasper egy kis baráti partit tartanak a lakásukon, hogy megünnepeljék Jasper szülinapját. Az egész Cullen család meg volt hívva, ami azt jelenti, hogy ma különösen óvatosnak kell lennünk. Na és még ott volt az is, hogy mi van, ha Alice mond vagy tesz valamit a nagy lelkesedésében, amivel lebuktat minket. Akárhogy is, ma este tényleg meglátjuk.

A nap hátralévő része gyorsan és eseménytelenül telt el, hamarosan pedig ott találtuk magunkat Alice és Jasper lakásánál. Még sosem jártam náluk, és úgy képzeltem, hogy a hely ahol Alice él, csakis vidám és otthonos lehet. Miután izgatottan ajtót nyitott és betessékelt minket, azonnal tudtam, hogy igazam volt. A berendezés nagyon modern volt, letisztult és mégis barátságos, a késő délutáni napsütés pedig elöntötte az egész lakást.

- Gyerünk, Bella! Ki vele, hogy mennek a dolgok köztetek? – kérdezte izgatottan Alice, miközben elhurcolt, hogy körbevezessen, Edward pedig ott maradt Jasperrel.

- Jól – vontam vállat. Alice bosszúsan nézett rám. – Mármint csodásan. Komolyan.

- Ne izélj már – forgatta a szemeit. – Mindent úgy kell belőled kihúznom? Részleteket!

- Nem tudom mit akarsz hallani, Alice – sóhajtottam.

- Hát, tudod… mit éreztek egymás iránt? És megtörtént már az a dolog? – hadarta.

Frusztráltan fújtam ki a levegőt. Naná, hogy Alice nem tesz fel egyszerű kérdéseket. Úgy döntöttem, előbb a könnyebbiket hozom szóba. – Az a dolog? Nem az óvodában vagyunk, Alice – mosolyodtam el.

Újból a szemeit forgatta. – Jó, akkor lefeküdtél már vele?

- Nem – feleltem rögtön. – Vagyis nem egészen. Majdnem.

Alice felnevetett. – Ja, oké. Így már minden világos.

- Nos… mostanában közelebb kerültünk azon a téren – mondtam. – Igazából kedd reggel azt hittem, hogy talán most megtörténik. Akartam, hogy megtörténjen. De Edward még húzza a dolgot.

- Tényleg? – kérdezte Alice meglepetten.

Bólintottam. – Azért, mert… Edward előtt még senkivel sem volt ilyesfajta kapcsolatom – vallottam be kissé elpirulva.

- Óó, ez annyira romantikus! – kiáltott fel Alice. – A férjed lesz az első, aki megkaphat.

- Ne hívd így – grimaszoltam.

- Miért ne? Hiszen tényleg a férjed!

- Tudom, de… te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Csak nem szeretem, ha emlékeztetnek rá, hogy így ismertem őt meg. Egy kényszerházasságon keresztül.

Láttam Alice arcán, hogy megérti, mennyire szeretném, ha másképp történtek volna a dolgok. Ha normálisan találkozunk. Így hát témát váltott, de hamarosan azt kívántam, bár ne tette volna.

- Na és… hogy érzel iránta? – faggatott.

- Bonyolult – sóhajtottam. Alice viszont elmosolyodott.

- Szerintem nem az. Sőt, szerintem nagyon is tudod, csak még nem vallottad be magadnak sem – mondta.

- Tudod, Alice… néha igazán idegesítő tudsz lenni – feleltem.

- Naná, hogy tudom – nevetett.

Ekkor talált ránk újra Edward, és azonnal elmosolyodott, amint a tekintetünk összefonódott. Nem tehettem róla, hirtelen az én arcomat is elöntötte egy hatalmas mosoly. – Hát ti meg miben mesterkedtek? – tudakolta.

- Csak körbevezettem Bellát – felelte Alice. – És közben elcsevegtünk. Csak úgy lányosan.

- Rosszul hangzik – felelte Edward, miközben a derekamra tette a kezét és magához húzott.

- Az is volt – mondtam, és belefúrtam az arcom a mellkasába, kihasználva, hogy most senki sem láthat minket, Alice-t kivéve.

- Hé, nem is volt olyan rossz! – tiltakozott Alice. – Na jó, most megyek és megkeresem az ünnepeltet. Ne maradjatok távol sokáig, és ne rosszalkodjatok a hálószobánkban!

Én elvörösödtem, miközben Alice kiment, Edward viszont csak nevetett. – Imádom, amikor elpirulsz – mondta mosolyogva, majd homlokon csókolt. – Megérkeztek a többiek.

- Akkor mostantól tartjuk a két lépés távolságot – mondtam félig viccelődve, miközben elhúzódtam tőle. Az ajtó felé vettem az irányt, de Edward újból megszólalt.

- Nem is tudom, Swan. Túl csábító vagy ma – felelte, majd hátulról megragadta a derekamat és magához húzott, hogy aztán belecsókoljon a nyakamba.

- El a kezekkel, Cullen – incselkedtem. – Megvolt az esélyed.

Szavaim ellenére szembefordultam vele, miközben ő még mindig az ölelésében tartott. Edward felnevetett. – Ó, igazán? Vigyázz, mert a végén még könyörögni fogsz érte, Swan.

- Állok elébe – súgtam a fülébe, majd lejjebb haladva egy csókot nyomtam a nyaka oldalára. Edwardból felszakadt egy rekedt nyögés, én pedig elégedetten bontakoztam ki a karjaiból, hogy csatlakozhassunk a többiekhez.

***

Edward és én tényleg tartottuk a távolságot, olyannyira, hogy szinte alig voltam a közelében egész este. Alice ugyanis lefoglalt azzal, hogy bemutatott az összes barátjuknak. Persze jobb lett volna, ha nem pirulok el minden alkalommal, mikor azt mondta nekik, hogy Edward felesége vagyok. Még mindig furcsa volt belegondolni ebbe a ténybe, maga a szó pedig többféle érzelmet keltett bennem.

Mikor már nem volt több bemutatásra váró barát, újból Edwardot kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, éppen egy lánnyal beszélgetett. A könyökömmel megböktem a mellettem álló Alice-t.

- Vele még nem találkoztam – intettem feléjük a fejemmel. – Ő is egy barátotok?

- Óh. Öhm, igen… ő az egyik barátnőm, Heidi.

- Hm. Úgy tűnik Edwarddal jól kijön – jegyeztem meg. Éreztem, hogy van valami idegen a hangomban.

- Nem igazán – felelte Alice. – Próbáltam őket összehozni mikor Edward még szingli volt. De csak egyetlen egyszer találkoztak, tavaly július 4-én. Edwardot abszolút nem érdekelte Heidi.

- Igazán? Miért? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Heidi fiatal volt és csinos, nem tudtam okot találni rá, hogy miért utasítaná el Edward rögtön.

- Hát… - Alice habozott, mint aki nem biztos benne, hogy mennyit szabad mondania. – Megtetszett neki egy másik lány aznap este.

- Óh – feleltem csalódottan. Nem sokat tudtam Edward múltjáról a nőkkel, csupán annyit, hogy nem volt olyan, amilyennek Jacob pletykái beállították. Furcsának tűnt, hogy lepattintott egy lányt egy másik kedvéért.

- És végül mi történt? – kérdeztem Alice-től. – Összejött azzal a másik lánnyal?

- Hát, izé… erre elég vicces a válasz – mondta Alice nevetve. – De nem… nem igazán.

Összezavarodva néztem Alice-re, de ő csak legyintett. – Inkább menj és vesd közéjük magad, mielőtt még féltékenyebb leszel – mondta.

- Nem is vagyok féltékeny – makacskodtam.

Alice a szemeit forgatta. – Hát persze, hogy nem.

Ellenálltam a késztetésnek, hogy én is a szemeimet forgassam, és inkább úgy tettem, ahogy Alice javasolta. Mosolyt varázsoltam az arcomra és odaléptem a beszélgető pároshoz, közben pedig egyik karommal átöleltem Edward derekát.

- Óh, öhm… Heidi, ő itt a feleségem, Bella – mutatott be Edward, miközben ő is átölelt az egyik karjával. Így van, Heidi. Ti egyszer randiztatok, de én a felesége vagyok, szóval tudd, hogy hol a helyed. Oké, talán kezdek őrültnek hangzani…

- Áh, Bella! Örvendek a találkozásnak – nyújtotta felém a kezét, majd hanyagul megrázta az enyémet. – Már kíváncsi voltam arra a sokat emlegetett feleségre.

- Nos, ahogy láthatod, túl jó hozzám – viccelődött Edward, az én eddig hamis mosolyomat pedig leváltotta egy őszinte mosoly a szavai hallatán.

Heidi udvariasan nevetett, de közben vizslatva végigmért. Máskor ettől elbizonytalanodtam volna, de Edwarddal az oldalamon nem is érdekelhetett volna kevésbé. Mikor pedig elkalandozott a tekintetem, észrevettem, hogy Esme minket figyel. Az arcán hatalmas mosollyal.

***

Mikor véget ért a parti, Edward és én a szüleivel együtt mentünk le.

- Biztos, hogy ne vigyünk el titeket? – kérdezte Esme.

- Nem kell, anya. Fogunk egy taxit – felelte Edward.

- Hát jó – vont vállat Esme, de nem szállt be a kocsiba. Helyette szembefordult velünk és boldogan felsóhajtott. – Örülök, hogy ilyen jó barátok lettetek. És jó, hogy komolyan veszitek a dolgot. Az az átkarolós dolog jó ötlet volt.

- Megtesszük, amit tudunk – feleltem kissé kényelmetlenül attól, hogy füllentenem kell Esmének.

- Helyes. Ó, és még valami! Holnap összeülhetnénk egy családi vacsorára. Olyan rég volt már, hogy mind együtt voltunk.

- Anya, szó szerint öt perce voltunk együtt mind – mondta Edward unottan, Carlisle pedig halkan felkacagott.

- Tudod, hogy értem – legyintett Esme. – Akkor holnap este?

Mindketten rábólintottunk, majd miután Carlisle és Esme elhajtottak, Edward magához húzott és homlokon csókolt. – Már most kiszagolom, hogy tervez valamit… - mormolta, én pedig felnevettem, mert ebben a pillanatban nem is lehettem volna boldogabb, tervek ide vagy oda.

Nem sokkal később hazaértünk, én pedig alig vártam, hogy ágyba bújhassak, mivel már a taxiban is majdnem elaludtam. Még nyomtam egy csókot Edward ajkaira, majd elindultam a puha ágyikóm felé. Pontosabban indultam volna, ha Edward nem állít meg.

- Mit művelsz? – kérdezte.

- Öhm… megyek aludni? Nem tudom hallottál-e már róla. Ez egy éjszakai tevékenység. Egész pihentető, ki kéne próbálnod.

- Ha-ha. Na és mi baj az én ágyammal?

Egy pillanatra összeráncoltam a homlokom. Az utóbbi napokban mindig Edward ágyában aludtam el, mivel előtte mindig… nos, szórakoztunk egy kicsit. De valahogy automatikus választásnak tűnt, hogy ha így ki vagyok purcanva, akkor a saját ágyamba megyek.

- Óh – álltam elő a zseniális válaszommal.

Edward arcára kiült az a féloldalas csábító mosoly, miközben magához húzott és a nyakamba csókolt. – Egy férjnek és a feleségének illene egy ágyban aludnia – suttogta.

- Na ne mondja, Mr. Cullen.

- Ne feleselj, Swan, mert a végén még elfenekellek.

- Én benne vagyok – feleltem nevetve. – Nyugodtan elfenekelhetsz bármikor, amikor éppen nem készülök állva elaludni.

Edward mosolyogva megcsókolta a fejem búbját, majd hirtelen a térdeim alá nyúlt és a karjaiba emelt. – Akkor irány az ágy – mondta, majd a szobája felé vette az irányt, ahol lefektetett az ágyra és gondosan levett rólam minden ruhadarabot az alsóneműn kívül, csókokkal borítva be a felszabaduló meztelen bőrt. Miután végzett, ő is levetkőzött és befeküdt mellém, én pedig félálomban hozzábújtam. Utoljára még magamon éreztem az ajkait és azt, ahogyan óvatosan betakar.

***

A péntek esti vacsoránál Esme szinte kiugrott a bőréből és nem tudott egy percig sem ülve maradni. Szinte már Alice-re emlékeztetett.

- Ha szabad megkérdeznem, miért ugrál Esme mama úgy mint aki bekokózott? – tudakolta Emmett, mire Rosalie vállba bokszolta. – Jól van, na. Egyértelmű, hogy amiatt a kettő miatt van így begolyózva.

Az utolsó mondata közben Emmett ránk mutatott.

- Már ne is haragudj, de mi van? – kérdeztem megdöbbenve.

- Egyfolytában azon van, hogy összehozzon titeket – felelte vállat vonva, én pedig elvörösödtem. Nem tetszett, hogy ránk terelődött a szó.

- Emmett… - forgatta a szemeit Carlisle. – Bocsássatok meg Esmének, csak kicsit izgatott mostanság.

Rosalie hangosan felsóhajtott, majd a konyha irányába kiabált. – Anya, ülj már le egy kicsit! Szeretnénk nektek mondani valamit.

- Jól van, már jövök is – felelte Esme a szobába lépve és letette az ételt az asztal közepére. – Nos, miről van szó?

Láttam, ahogyan Emmett megfogja Rosalie kezét az asztal alatt és egymásra mosolyognak. – Szóval… Emmett és én elgondolkodtunk az örökbefogadáson – jelentette be Rose.

A pillanat töredékéig mind megdöbbenve ültünk, majd Esme felpattant és magához ölelte a lányát. – Na jó, ez még nem biztos vagy ilyesmi – tette hozzá Rosalie, miután az anyja kiengedte a karjaiból. – Csak fontolgatjuk. Az utóbbi években annyira beleéltünk magunkat, hogy lehet egy saját gyerekünk, hogy nem is voltam hajlandó számba venni egyéb lehetőségeket. De most elbeszélgettünk róla, és… készen állunk.

- Ó, kicsim! Ez csodálatos – kiáltott fel Esme, az asztalnál pedig kitört a nevetés és a gratulálások sora. A vacsora hátralévő részében mindenki boldogan és élénken társalgott.

Mikor már mind tele voltunk, és az örökbefogadás témáját is kimerítettük – egyelőre, Esme felénk fordult.

- Edward, gondolkodtál már, hogy mikor mész szabadságra? Már nincs hátra olyan sok a nyárból.

Edward egy pillanatig furcsán nézett az anyjára. – Öhm… nem. Nincs rá igazán szükségem.

- De hát mindenkinek szüksége van egy kis vakációra! – ellenkezett Esme. – Az egész nyarat munkával tölteni nem túl egészséges. Arra gondoltunk…

- Te gondoltál rá! – szakította félbe Carlisle, de Esme rá se hederített.

- Kivehetnétek a következő hetet, te és Bella – mosolygott Esme. – Talán leugorhatnátok a nyaralóba, most úgysem használja senki. Hogy közelebb kerüljetek.

- Szerintem már így is elég jól játsszák a szerepüket, anya – vetette közbe Rosalie.

- Igen, eddig senki sem gyanakodott – mondtam. Kivéve persze Jacob Blacket, de őt inkább nem hoznám most fel.

- Akkor is, fiatalok vagytok, szórakozzatok egy kicsit! Hagyjátok a munkát! – felelte Esme.

- Tudjátok mit? Azt hiszem, jó ötlet – jelentette ki Edward, én pedig döbbenten néztem rá, de ő csak vállat vont. – Miért is ne? Élvezzük a fiatalságot.

Esme arca felragyogott, majd összecsapta a két tenyerét. – Remek! – mondta, majd felállt és kivitte a konyhába a koszos edényeket.

- Na mit mondtam? Bella és Eddie vakációzni mennek! – nevetett fel Emmett önelégült arccal, és akkor sem hagyta abba, mikor megdobtam a szalvétámmal.

Edwardra néztem, értetlenül, amiért ilyen könnyen belement. Azt hittem nem szereti, ha a körülöttünk lévő emberek beleszólnak a dolgainkba. Ő viszont csak rám kacsintott. Ekkor gondoltam bele. Egy teljes hét Edwarddal, anélkül, hogy bárki elől is bujkálnunk kellene. Éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra.