Kellemes ünnepeket!

Avagy boldog Karácsonyt és (ha addig nem jelentkeznék újra) boldog új évet! Haladok az új résszel is, de csak lassan. Köszönöm, hogy türelmesek vagytok. :)

Abellana

Helyzetjelentés

Mint ahogyan azt már észrevettétek, mostanában sajnos ritkán jönnek az új fejezetek. Ez azért van, mert az utóbbi pár hónapban már egyáltalán nem kedvtelésből írtam és mostanra már szinte teher az egész. Ráadásul még annyi mindent terveztem a történetbe, hogy egyelőre még nem látom a végét. Mindenképpen be akarom fejezni, és folyamatosan próbálok majd írni valamit, de rossz arra gondolni, hogy miközben én össze-vissza szenvedek vele, az a néhány ember esetleg várja már az új fejezetet. Szóval most itt kérek elnézést és kérlek, hogy legyetek velem türelmesek, amíg ki nem találom, hogyan lendüljek bele megint. Ha tudok, hozok majd részletet.
Abellana

17. fejezet

Sziasztok!
Végre elkészültem a következő résszel, remélem tetszeni fog. :) Köszönöm azoknak, akik írtak. Nagyon örülök, hogy szerintetek sikerült valami újdonságot belevinni ezekbe a szereplőkbe. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek erről a fejezetről.
Abellana

(Edward)

Mikor kinyitottam a szemem hétfő reggel, egy pillanatra összezavarodtam, amiért nem a saját ágyamban vagyok. Aztán eszembe jutottak a tegnapi nap történései. Miután Bella visszatért a vásárlásból, valamilyen okból egész furcsán viselkedett, mintha folyton máshol járna gondolatban.

Attól tartottam, hogy talán azért volt kissé tartózkodó velem szemben, mert szerinte elsietjük a dolgokat. Aztán persze biztosított róla, hogy csak a fáradtság teszi, de még mindig láttam azt a távoli tekintetet a szemében.

Egész este csak ő járt a fejemben, nem tudtam aludni. Mikor meghallottam valamikor hajnalban, hogy kijön a szobájából majd visszamegy, utánamentem. Szükségem volt arra, hogy a karjaiban tarthassam.

Odakint kezdett feljönni a Nap. Ránéztem az órára, és láttam, hogy negyed óra múlva szólnia kell az ébresztőnek. Bella még édesen szuszogott mellettem, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Óvatosan felé nyúltam és a füle mögé tűrtem pár tincset, ami eltakarta előlem az arcát.

Olyan hosszú ideig kívántam azt, hogy bárcsak megérinthetném az arcát. Azokban az időkben, amikor mindig csak messziről láttam őt. Most furcsának tűnt, hogy itt volt velem, és én bármikor megérinthetem.

Bella szépen lassan kinyitotta a szemeit, álmosan pislogott párat, majd rám nézett és elmosolyodott. – Tapiztál álmomban? – kérdezte.

Felnevettem. – Csak az arcodat. Az nem igazi tapizás.

Bella mosolya még nagyobb lett, és ő is felém nyújtotta a kezét. Gyengéden végigsimított vele a borostámon, és mikor az államhoz ért, megpusziltam az ujjai végét. Örültem, hogy akármi is volt vele tegnap, ma már nem bántotta őt. Közelebb kúsztam hozzá az ágyon és finoman szájon csókoltam. Bella viszonozta azt, és hamar elmélyedtünk a mi kis világunkban.

Egyre szorosabban kapaszkodtunk egymásba, mígnem egész testemmel fölé kerültem. Az egyik kezemmel az arcát fogtam, a másik pedig ott simogatta őt, ahol csak érte, a bordáitól kezdve egészen a combjáig. A csók kicsivel vágyakozóbb és sürgetőbb lett, mikor pedig beleharaptam az alsó ajkába, Bella belenyögött a csókunkba. Szinte teljesen egymáshoz voltunk préselődve, a testéből áradó forróság pedig elvette az eszem.

Hirtelen meghallottam valamit, először csak tompa háttérzajként, de aztán egyre zavaróbb lett. Kellett úgy fél perc, mire ráeszméltem, hogy az ébresztő volt az, és csalódottan temettem bele az arcom Bella nyakába.

- Most muszáj lesz felkelnünk ha nem akarunk mindketten elkésni és gyanút kelteni, nem igaz? – kérdezte sóhajtva.

- Attól tartok.

Bella felnevetett, valószínűleg a savanyú arckifejezésem láttán, aztán egy gyors csók után kicsusszant alólam és besétált a fürdőszobába.

Kicsivel több, mint harminc perccel később már mindketten a kocsiban ültünk. A kezem folyton a combja felé kalandozott, ő pedig nevetve csapta le azt minden alkalommal, nehogy az autót vezető Riley bármit is észrevegyen. Na persze én bíztam a diszkréciójában, de Bellának nem mondhattam el, hogy miért. Riley szerezte meg nekem a szükséges információkat Belláról egy évvel ezelőtt. Nagyon úgy tűnik, hogy első osztályú alkalmazott, olyan, amilyennek a nővérem szerint egy alkalmazottnak lennie kell. Az elmúlt hetek során egyszer sem adta jelét annak, hogy felismeri Bellát – pedig nyilvánvalóan tudta, hogy ki ő. Ezért nagyon is hálás voltam.

Egész délelőtt el voltam havazva a munkával, akárcsak minden hétfőn. Az egyetlen fénypontja az volt, mikor láthattam Bella mosolyát, miközben elmentem mellette a folyosón egy értekezletre menet. Mikor végre elérkezett az ebédidő, odamentem az asztalához, ahol éppen két másik lánnyal beszélgetett.

- Hölgyeim – biccentettem. A két, számomra csak látásból ismert lánynak szinte azonnal csöppet bárgyú mosoly kúszott az arcára, és elmotyogtak egy „jó napot, Mr. Cullen”-t. Mosolyogva Bellához fordultam. – Mehetünk?

- Persze – felelte, majd a kolléganőihez fordult. – Később beszélünk.

Bella a karjára kapta a táskáját, én pedig a derekánál fogva magamhoz húztam, miközben a lift felé mentünk. – Mondd, ők mindig ilyen furán néznek? – kérdeztem.

Bella felnevetett. – Nem, csak amikor éppen betéved a főnök fia. Aki ráadásul hihetetlenül jóképűen fest ma – felelte, és közben szabad keze a tarkómon játszadozott a hajammal.

- Megpróbálsz elcsábítani, Swan? – mosolyogtam le rá.

- Azt hiszem azt már megtettem. – Nevetnem kellett, hiszen igaza volt. Már rég elcsábított. Körbenéztem, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, rövid – túlságosan is rövid – csókot nyomtam az ajkaira.

- Vegyünk valamit az étkezőben, aztán jöjjünk vissza az irodámba. Magamnak akarlak – suttogtam az utolsó két szót a fülébe.

- Felőlem nagyon is rendben van – felelte, majd beszálltunk a liftbe.

***

Mint mindig, most is a Bellával eltöltött ebéd volt a napom legjobb része. Annak ellenére, hogy lényegében házasok vagyunk, a kapcsolatunk még mindig az ismerkedési szakaszban van. És én minden egyes alkalommal többet és többet tudtam meg róla. Tudtam, hogy milyen a nevetése, ha valamit nagyon viccesnek talál. Ha valami érdekesről volt szó, akaratlanul is mindig a haja egy tincsével szokott babrálni. És tudtam, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy elpiruljon.

Minden egyes pillanatban nőtt bennem valamilyen érzés Bella iránt. Tudtam, hogy ettől a dolgok komplikáltabbak lesznek, de jelenleg nem érdekelt. Mert boldog voltam. Na persze tapasztalatból tudhattam volna, hogy a dolgok sosem maradnak sokáig felhőtlenek…

Alig pár percünk maradt az ebédszünetünkből, mikor egyszer csak berontott az irodámba Rosalie, kopogás nélkül. Annyira nem lepett meg a dolog, mivel szokása volt néha csak úgy besétálni, de most látszott rajta, hogy dühöng valamiért. Szerencsére Bella és én csak a kanapén ültünk egymással szemben, így a húgom semmit sem szúrhatott ki.

- Edward, Bella! Az irodámba, most azonnal!

- Neked is szia, Rose – morogtam gunyorosan, mire megvillant a szeme. Ha a pillantása ölni tudna…

- Azt mondtam, most – nyomatékosította, majd kiviharzott a helyiségből.

Bella felsóhajtott. – Bármiről is van szó, gondolom nem lesz kellemes – mondta.

- Nagyon úgy tűnik – bólintottam. – Jobb lesz, ha túlesünk rajta.

Felálltunk és követtük Rosalie-t az irodájába. Amint becsukódott az ajtó, Rose – mintha felrobbanni készült volna – Bellához fordult. Látszott rajta, hogy próbálja megfékezni azt a valamit, ami kitörni készült belőle.

- Volnál olyan szíves beavatni, hogy miért beszélgettél tegnap délután Jacob Black-kel egy szupermarketben?

- Hogy micsoda? – kérdeztem halványan felnevetve. Ennek nem volt semmi értelme.

Bella szemei elkerekedtek, majd karba tett kézzel a cipőjét kezdte fixírozni. – Egyszerűen csak összefutottunk – vont vállat.

- Micsoda? Találkoztál Jacob Black-kel? – néztem rá értetlenül. – Erről miért nem szóltál egy szót sem?

Rose-t láthatóan nem izgatta az én kérdésem, ugyanis újat tett fel, mielőtt Bella válaszolhatott volna. – Mégis miért álltál le vele beszélgetni?

- Nem álltam le vele beszélgetni, egyszerűen csak belé botlottam, aztán… egyáltalán honnan tudsz te erről?

- Az a dolgom, hogy mindenről tudjak, ami ezt a családot illeti – mondta Rosalie. – Nyilvános helyen beszélgettél az alakkal, akiről az üzleti körökben mindenki tudja, hogy a konkurensünk! Mi kötöttünk egy szerződést, Bella. Egy szerződést, ami szerint a te dolgod az, hogy tisztázd és fenntartsd Edward jó hírét!

- Kétlem, hogy bárkit is izgatna, hogy belefutottam Jacob Black-be a boltban – forgatta a szemeit Bella. – Egyáltalán kitől tudod? Talán egy csomag fagyasztott borsó mesélte?

Rosalie-n látszott, hogy felháborítja Bella verbális szembeszegülése, és ha éppen nem lettem volna rohadtul mérges, szórakoztatott volna a helyzet.

- Az nem a te dolgod! – felelte Rose szinte már kiabálva. – Egyáltalán nem érted? Jacob Black miatt vagyunk ebben az egész hülye kényszerházasság szituációban! Veszélyes a családunk üzletére nézve. Azt hiszed véletlenül vásárolt éppen ott, ahol te?

- Szerinted neki nincs jobb dolga, mint engem követni a boltba?

Rosalie két ujját az orrnyergére tette, majd mélyet sóhajtott. – Alábecsülöd őt, Bella. Mit mondott neked?

- Semmi értelmeset, csak Edwardot próbálta besározni. Azt hiszem azt akarja, hogy ne bízzak benne.

- Remek – horkantam fel. Fel-alá kezdtem járkálni a húgom irodájában.

Bella folytatta. – Utalt arra is, hogy… elég érdekes, hogy Edwardnak pont volt egy titkos menyasszonya. És nem tagadta, hogy azokat a dolgokat ő találta ki róla.

- Szóval nyílt lapokkal játszik – vonta le a következtetést Rosalie. – Viszont ez azt jelenti, hogy még nem végzett velünk. Ide figyelj, Bella. Ne hagyd, hogy az az alak még egyszer a közeledbe férkőzzön. Senkinek sem tenne jót. Értjük egymást? – Bella bólintott. – És ezentúl mindenről tudni akarok, aminek köze van Jacob Blackhez! Nem hagyom, hogy még egyszer ilyet műveljen a családommal.

Nem kívántam tovább hallgatni, hogyan árult el Bella. Szó nélkül ott hagytam a húgom irodáját, hogy bezárkózhassak a sajátomba. Azonban Bella követett.

- Edward, annyira sajnálom, hogy nem szóltam róla – mondta, amint zárt ajtók mögött voltunk. – Én csak… láttam a múltkor, hogy mennyire felzaklatott téged, és nem akartam, hogy…

- Mit mondott neked? – szakítottam félbe. – Pontosan tudni akarom, hogy mit mondott neked az a rohadék!

- Azt mondta, hogy hiba bíznom benned, és hogy neked mindened megvan, ezért amint nem lesz rám szükséged, mert az emberek elfelejtették a rólad írt dolgokat, el fogsz dobni engem – felelte lehajtott fejjel.

- És te talán hittél neki? Ezért viselkedtél olyan furcsán tegnap? – kérdeztem ingerülten.

- Nem, én csak…

- Te csak mi? – kiabáltam. – Az a seggfej pár mondattal elérte, hogy meginogjon a bizalmad irántam? Semmit nem ért neked ez az elmúlt pár hét, Bella?

- Edward, kérlek hallgass meg! Egyáltalán nem erről van szó, hidd el. Csak hát… úgy tűnt, mintha Jacob tudna valamit, amit én nem.

- A fejedbe akart mászni, Bella! Pontosan ezt akarta elérni, el akar téged távolítani tőlem, hogy engem tönkre tegyen, mert féltékeny a sikeremre. És ha így folytatod, remek lehetőséget adsz neki rá!

- Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla, Edward. De ne beszélj úgy velem, mint egy gyerekkel, a húgodtól kapott kioktatás éppen elég volt – emelte fel a hangját. – És te nem voltál ott, nem vagy az én helyemben. Amit mondott arról, hogy neked az öledbe hulltak a dolgok, az részben igaz. Bármikor lecserélhetnél engem, szerinted ez olyan örömteli gondolat számomra?

- Hogy mi!? – Vissza kellett fognom a hangom, mivel azt gyanítottam, hogy Victoria is hallja, hogy valami nincs rendben idebent. – Komolyan képes vagy mindezt így a képembe vágni? Megmondtam neked, hogy nem érdekel más.

- Könnyebb mondani, mint elhinni, Edward.

- Ezt nem hiszem el! – kiabáltam, miközben forrt bennem a düh. – És ráadásul érezzek bűntudatot még amiatt is, hogy ebbe a családba születtem? Gazdagok a szüleim, ezért magától értetődő, hogy bármelyik pillanatban „eldobhatlak”?

- Teljesen kicsavarod a mondanivalómat, Edward!

- Óh, igazán? Mert nekem az jött le, hogy szerinted – na meg a cimborád Jacob Black szerint – én egy elkényeztetett gazdag idióta vagyok, aki csak úgy lecserélné a feleségét bármelyik pillanatban!

- Ne mondd ezt – morogta Bella a fogait összeszorítva. – Tudod, hogy utálom őt azért, amit veled tett, ne állítsd be úgy, mintha összefognék vele ellened!

- Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy máris sikerült elérnie, hogy ne bízz bennem – tártam szét a karjaimat.

- Sajnálom, hülye voltam, oké? – kiáltott fel Bella jóval hangosabban, mint amit az ember kinézne belőle. – De ne csavard össze-vissza a szavaimat! Bízom benned, Edward. Mindennél jobban. Tudom, hogy milyen ember vagy valójában, és az az ember nagyon sokat jelent nekem. Elismerem, egy pillanatra elbizonytalanodtam, tényleg a fejembe mászott. Sajnálom, komolyan.

Többször mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam, míg Bella arra várt, hogy mondjak valamit. Végül nagyon halkan csak annyit szóltam: - Dolgoznom kell. Neked is ideje lenne visszamenned.

- Edward, kérlek…

- Nem, Bella! Ha hiszed, ha nem, muszáj dolgoznom és egyedül akarok maradni.

Leültem az asztalom mögé és lenéztem az egyik papírkupacra, majd hallottam ahogy Bella felsóhajt, aztán becsukódik az ajtó. Megragadtam egy tűzőgépet, csak hogy csináljak valamit a kezemmel, és próbáltam megnyugodni. Nem sikerült. A tűzőgép darabokra tört, mikor a falhoz vágtam.

***

Este a veszekedéstől még mindig kissé dühösen és kimerülten mentem le az autóhoz.

- Mr. Cullen – biccentett Riley.

- Mrs. Cullen még nincs itt? – kérdeztem. Bella általában lent szokott lenni már pár perccel előttem, hogy aztán együtt menjünk haza.

- Óh. Sajnálom uram, nem tudtam, hogy őt is magával együtt kell hazavinnem. Mrs. Cullen már vagy két órája elment. Azt mondta nem haza megy, és inkább fog egy taxit. Itt kellett volna tartanom?

- Nem, Riley, semmi gond.

Habár aggódtam amiatt, hogy semmit sem tudtam Bella holléte felől, örültem, hogy most nem kell vele egy kocsiban ülnöm.

- Bella? – kiáltottam, mikor végre hazaérkeztem. Semmi. Még mindig nem jött haza. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy felhívom Alice-t, hátha tud róla valamit, de inkább nem tettem. Helyette a hálószobámba mentem és levetkőztem magamról az öltönyt, hogy beállhassak a zuhany alá.

Sokáig álltam a langyos víz sugara alatt, nem csak azért mert jól esett a júliusi hőségben, de azért is, mert nem tudtam kiverni a fejemből a ma történteket. Azt, amit Bella mondott. Nem vagyok hülye, tudom, hogy elképesztően szerencsés és kiváltságos vagyok, anélkül, hogy bármit is kellett volna érte tennem. Viszont az, hogy Bella ezt a képembe vágta, nem hagyott nyugodni. Kicsit úgy éreztem, hogy nincs joga ezt felhozni. Most már ő is kiváltságos volt.

Amint ez a gondolat felötlött bennem, azonnal leszidtam azt a belső kis hangot magamban. Bella azért volt ebben a helyzetben, mert az anyja, aki semmit sem törődik vele, belekényszerítette. Ő a szabadságát dobta félre azért, hogy segítsen az apján. Tudtam, hogy mindezt nem ő kérte, és kényelmetlenül is érinti, ez nyilvánvaló volt már akkor, mikor a kocsimat is csak vonakodva használta. Nem kéne hibáztatnom érte, ennek ellenére még mindig mérges voltam rá. Ez az egész már megint annak a rohadt Jacob Blacknek a hibája…

Hirtelen meghallottam, ahogy kinyílik mögöttem a zuhanyzó ajtaja. – Csatlakozhatok? – hallottam meg a lágy hangot.

Félig odafordultam és nagyot nyeltem, mikor megláttam Bellát. Semmi sem takarta a testét előlem. Idejött és a bizonytalanságai ellenére meztelenre vetkőzött. Próbáltam nem mutatni, hogy milyen hatással volt rám – nem csak a meztelen test látványa, de maga a tény, hogy Bella, aki mindig csak a hibát keresi magában, úgy döntött, hogy így kitárulkozik előttem.

Visszafordultam a zuhanyzó fala felé, egyik karommal neki támaszkodva, és felsóhajtottam. Hogyan is haragudhatnék rá így tovább? – Felőlem – vetettem oda, mintha teljesen közömbös lennék. Még mindig haragudni akartam azért, hogy titkolózott előlem, és azért, mert megingott a belém vetett bizalma.

Hallottam, ahogyan becsukódik mögöttem az ajtó, aztán két vékony karja hátulról körém fonódott, ajkai pedig alig érezhetően megérintették a hátamat. – Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla. És sajnálom azt is, amit ma mondtam – szólt csendesen.

- Hol voltál? – kérdeztem.

- Meglátogattam az apámat – felelte. Ezután nem kérdeztem többet, és ő sem mondott semmit, csak álltunk a víz alatt, Bella még mindig engem ölelt, arcát a hátamnak nyomva. Szabad kezemmel – amelyikkel nem a falnak támaszkodtam – megfogtam egyik kezét a hasamon, és ujjaink egymásba fonódtak.

- Te vagy az egyik legjobb ember, akit ismerek, Edward – suttogta. – Egyáltalán nem úgy értettem, amiket mondtam.

- Tudom – feleltem, én is csendesen.

Megfordultam és két tenyerem közé vettem az arcát. – Én is kicsit kemény voltam ma veled. Sajnálom.

Bella halványan elmosolyodott, majd lábujjhegyre állt és puha csókot lehelt az ajkaimra. Viszonoztam ezt az ártatlan, édes csókot, amihez foghatót keresve sem találhattam volna az emlékezetemben. Miután ajkaink elváltak egymástól, egy fél lépést hátráltam és végignéztem Bellán. Egyik kezemmel gyengéden megsimogattam az arcát, majd lejjebb érve a kulcscsontján, aztán két tenyerembe vettem puha melleit.

Hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, és közben tekintete végigmért engem. Elmosolyodtam, és mikor pillantása visszatért az enyémhez, megfogtam a derekát és magamhoz húztam, hogy újból megcsókolhassam – ezúttal már inkább vágyakozva, mintsem ártatlanul.

Testét a falnak döntöttem és szorosan hozzásimultam, miközben nyelvem rátalált az övére. Éreztem, ahogyan feltör belőlem egy morgás a bódító csóktól és a meztelen bőrtől az ujjaim alatt. Ajkaim áttértek a nyakára, Bella pedig zihálni kezdett, ujjai a hajamba markoltak.

Még lejjebb mentem, hogy ajkaim közé vehessem a gömbölyded formák apró, rózsaszín bimbóit. Bella felnyögött, miközben én a csókjaimmal imádtam fedetlen melleit. Letérdeltem elé, és puha csókokkal halmoztam el lapos hasát, majd nyelvemmel körbejártam a köldökét.

Felnéztem a csokoládébarna szempárba, ami a szokásosnál sötétebbnek tűnt a vágyakozástól, és közben egyik kezemmel végigsimítottam a combjai belső részén. Ugyanazzal a kézzel megtartottam a jobb lábát, miközben a balt óvatosan a vállamra helyeztem.

Hogy megnyugtassam, pár finom csókot nyomtam a vállamon nyugvó combjára, majd közelebb hajoltam és ezután legérzékenyebb pontját csókoltam meg. A zuhanyzó falai visszaverték Bella nyögését, és most már mindkét keze a hajamat markolta. Nyelvemet finoman befúrtam a telt ajkak közé és felnyögtem, mikor megéreztem a nedvességet. Kezeimmel belemarkoltam formás fenekébe, hogy még közelebb húzzam magamhoz, és szinte az egész arcomat a combjai közé temettem, miközben nyelvem fáradhatatlanul ingerelte az érzékeny kis pontocskát, ajkaim pedig mohón csókolták a puha, mindennél selymesebb bőrt. Bella nyögései egyre hangosabbak lettek, csípője pedig ringani kezdett, ahogy közeledett a csúcshoz. Felnéztem az arcára és elém tárult a legizgatóbb kép, amit valaha láttam. Bella a fejét hátravetve, ajkai enyhén szétnyílva, szemei összeszorítva. Ettől még inkább igyekeztem örömet szerezni neki.

- Edward! – hallottam meg a sikolyát, abban a pillanatban, hogy megremegett alattam. Hamarosan teljesen elernyedt a teste, csak a lüktetést éreztem a nyelvem alatt. Még egyszer megcsókoltam, finoman, mintha csak óvatoskodó puszit nyomnék a szájára. Leemeltem a lábát a vállamról és lassan felemelkedtem. Végigsimítottam kipirult arcán az egyik kezemmel, mire ő kinyitotta a szemeit és halványan elmosolyodott. – Ez… elképesztő volt.

- Akkor jó – nevettem fel halkan, majd magamhoz húztam az arcát, hogy megcsókolhassam.

A csók közben Bella kezei a hátamon kalandoztak, majd egyszer csak lejjebb csúsztak, és belemarkolt a fenekembe, egészen közel húzva magához. Állatias hang tört fel belőlem, ahogy meredezve vágyakozó testrészemen megéreztem a forró nedvességet. Bella egyre vadabbul csókolt, miközben hozzám dörgölőzött. Egyik keze előre csúszott és hirtelen arra eszméltem, hogy a kezében tart engem. Elszakadtam az ajkaitól és a nyakába temettem az arcom, miközben a keze mozogni kezdett rajtam. Bella minden pillanattal egyre határozottabb és magabiztosabb lett, én pedig tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni. Ujjaim felkúsztak a hasáról és a tenyerembe vettem az egyik mellét.

- Ah, Bella – nyögtem a nevét, miközben ő finoman beleharapott a vállamba. A csípőm ösztönösen pumpálni kezdett, néhány pillanat múlva pedig elengedtem magam és magával ragadott az élvezet. Egy-két puha csókot leheltem Bella nyakára, majd felemeltem az arcom és csillogó szemeibe néztem. Megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam, hogy aztán megcsókoljam, lassan és mélyen.

Mikor elváltam tőle és még egyszer végignéztem rajta, láttam, hogy a hasán ott volt az élvezetem nyoma. Megjelöltem őt. Ez volt a legszexibb dolog, amit valaha láttam. – Az én gyönyörű Bellám – mormoltam, miközben megsimogattam az arcát.

Miután mindketten lenyugodtunk, szép lassan lemosdattuk egymást, majd anélkül, hogy felöltöztünk volna, ágyba bújtunk. Békésen simogattam Bella nekem simuló meztelen testét, mielőtt végre megszabadulva a mai nap összes rossz gondolatától én is álomba merültem.

16. fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom... tényleg nincs más mentségem, mint az, hogy nap mint nap nekiültem írni, de egyszerűen egy szót sem bírtam kiszuszakolni magamból. Azért csak meglett. Köszönöm azoknak, akik írtak, továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre (az igazira, nem arra, hogy "jó volt siess légyszi").
Abellana

(Bella)

Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van. Amint kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy nem csak a júliusi hőség miatt. Edward karjaiban voltam, ő pedig jelenleg békésen aludt. Önkéntelenül is mosoly kúszott az arcomra, mikor ránéztem. Aztán hirtelen felsorakoztak az agyamban a tegnap éjszaka emlékei, és éreztem, ahogyan az arcomat elönti a forróság. Mikor megtudtam, hogy Edwarddal egy szobában fogunk aludni, be kell hogy valljam, izgatott lettem, de azt nem hittem, hogy a pillanat hevében megteszünk egy ilyen lépést.

Persze a kezdetek óta voltak köztünk szikrák, az utóbbi hetekben pedig egyre csak nőtt a szexuális feszültség, de egészen idáig semmi ehhez foghatót nem csináltunk. És természetesen nagyon is tetszett a kapcsolatunknak – vagy bármi is volt ez – az új fokozata.

Óvatosan kibújtam Edward karjaiból, nehogy felébresszem, és a fürdőszoba felé indultam, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Jól esett a langyos víz érintése a bőrömön, miközben azon kezdtem el morfondírozni, hogyan is tovább. Mikor belementem ebbe a házasságba, arra számítottam, hogy majd csak kihúzom valahogy másfél évig, utána pedig szabad leszek. Most először gondolkodtam el rajta igazán, hogy a helyzet teljesen megváltozott. Mi van, ha a dolgok rosszul sülnek el, és Edward meg én össze leszünk zárva, egymással haragban? És ami még jobban megijesztett: mi van, ha minden remekül alakul? Mi fog történni, miután a másfél év lejárt?

Felsóhajtottam és megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a gondolatokat. Edward és én mindössze egy hónapja vagyunk házasok, túl korai még ennyire előre gondolkodni. Kiléptem a zuhany alól, magam köré csavartam egy törölközőt, majd meglepetésemben felsikoltottam, ugyanis nem voltam egyedül.

Egy zöld szempár nézett rajtam végig kajánul, majd tulajdonosa kisfiúsan elvigyorodott, habos szájjal, amiből kilógott a fogkefe. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Edward megtörölte a száját, majd lehajolt hozzám, hogy hosszas, mentolos ízű reggeli csókban részesítsen.

- Remélem jól aludt az ágyamban, Mrs. Cullen – mondta, nekem pedig fülig érő vigyor kúszott az arcomra, mint minden alkalommal, amikor így szólított.

- Nagyon is. Bár azt hiszem ez nem az ágynak volt köszönhető. – El sem hittem, hogy kijöttek belőlem ezek a szavak, és hirtelen elpirultam, de Edward csak felnevetett, és egyik tenyerébe véve felemelte az államat, majd homlokon csókolt.

- Azt hiszem ideje reggelizni menni – mondta. – Habár nem is tudom… túl vidámnak látszol, a végén még gyanítani fognak valamit.

Tudtam, hogy Edward csak ugrat, de úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba. – Igazad van – bólogattam komolyan. – Mit szólsz ehhez?

Lebiggyesztettem az ajkamat, mint ahogyan a síró gyerekek szokták. – Igen, ez már határozottabban jobb – felelte Edward.

Felnevettem és könnyedén mellkason csaptam. – Bolond vagy – mondtam mosolyogva.

Edward arcára csábító mosoly kúszott, majd úgy helyezkedett el, hogy engem a fürdőszobai pulthoz szorított, karjaival pedig megtámaszkodott a két oldalamon. Nem volt menekvés. Nem mintha megfordult volna a fejemben.

- Talán csak érted bolondulok – suttogta még mindig mosollyal az arcán.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a testem összes sejtje világítani kezd, az arcomat pedig elönti egy bárgyú vigyor. Mintha én lettem volna a Hold, Edward pedig az én személyes Napom, ami rám ragyog, hogy kitűnjek a sötétségből. Elolvadtam a pillantása alatt.

Ajkaink édes csókban forrtak össze, majd még mindig mosolyogva magára hagytam Edwardot, hogy elkészüljön, én pedig átöltöztem és kisurrantam a szobából. A konyhában már nagyban folyt az élet, Esme éppen a reggeli körül szorgoskodott, mikor észrevett.

- Áh, jó reggelt, Bella! – villogtatta meg ragyogó mosolyát.

A többiek mind az asztalnál ültek. Carlisle felpillantott az újságból és szintén küldött felém egy mosolyt, Emmett rám vigyorgott, Rosalie pedig mindössze fél másodpercre pillantott rám.

- Nektek is jó reggelt – mondtam kicsit feszengve.

- Ülj csak le, drágám – utasított Esme, és miután helyet foglaltam az egyik széken, elém rakott egy adag palacsintát, amiből egy hadsereg is jól lakhatott volna.

- Köszönöm, Esme – néztem rá hálásan.

- Na és hogy telt az éjszaka? – kérdezte Emmett igencsak kajánul, a szemöldökét emelgetve. Rosalie felhorkant és a szemeit forgatta, Esme mosolya pedig mintha még tovább nőtt volna. Én meg persze próbáltam nem elvörösödni.

- Semmi különös, de azért kösz az érdeklődést, Emmett – feleltem, mire ő hirtelen úgy felnevetett, hogy majd’ beleremegett a ház.

- Van benned spiritusz, Bella – mondta, és láttam, hogy Carlisle is elmosolyodik az újságja mögé bújva.

- Miről van szó? – lépett be ekkor a konyhába Edward, majd az anyja mellől elemelt két frissen készült palacsintát és a szájába tömte őket.

- Edward, kérlek – dorgálta Esme. – Nem ehetnél néha úgy, mint a civilizált emberek?

Edward nem felelt, csak leült mellém és teli szájjal elvigyorodott. Halkan elnevettem magam a fejemet rázva.

- Valóban, Edward – szúrta közbe Rosalie. – Az emberek azt hinnék, hogy farkasok neveltek fel.

- Hú, ma különösen jeges a hangulatod, drága húgom – felelte Edward, mire Rosalie küldött felé egy gyilkos pillantást. Edward persze csak nevetett.

Furcsa volt a Cullen család interakcióit figyelni a reggelinél. Én egyke gyerekként nőttem fel, nem volt kivel testvériesen csipkelődnöm, az apám soha nem beszélt sokat, az anyám hangját pedig próbáltam kizárni. Ahhoz képest ez igazi felüdülés volt.

Egészen kora délutánig maradtunk, és miután hosszasan elbúcsúztunk mindenkitől, visszaindultunk New York-ba. Mikor megérkeztünk a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó, rögtön arra eszméltem, hogy Edward szorosan magához húz és ajkai máris az enyémeket ostromolják.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – kérdeztem levegőért kapkodva, miután elengedett, de Edward csak vállat vont.

- Egész délelőtt nem csókolhattalak meg – felelte. Ezektől a szavaktól rögtön mosoly kúszott az arcomra, és lábujjhegyre emelkedve újabb csókért hajoltam Edwardhoz, aki egy pillanatig sem habozott azt megadni nekem.

Ami viszont eleinte könnyed csóknak indult, abból hamar több lett. Ajkaink játékának hevében Edward kezei megragadták a csípőmet és olyan közel húzott magához, hogy testének minden egyes centijét magamon éreztem. Belenyögtem a csókunkba és hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap éjjel mennyire akartam viszonozni, azt amit Edward csinált. Talán neki is ez jutott eszébe, ugyanis a következő pillanatban ajkai a fülemhez értek, miközben vággyal teli hangon belesuttogott. – Ezt folytathatnánk vízszintesben.

Legszívesebben azonnal kaptam volna az ajánlaton, de helyette csak csalódottan felnyögtem. – Most nem lehet, Edward – feleltem. – A hűtő teljesen üres, valamelyikünknek el kell mennie bevásárolni. És sejtem, hogy én leszek az, mivel te ilyenkor mindig az itthoni irodádban dolgozol.

Edward nagyot sóhajtva hátrahajtotta a fejét. Láthatóan most jutott csak eszébe, hogy holnap hétfő, és újabb zsúfolt hét kezdődik. – Igazad van – mondta végül. – Felelősségteljes felnőttnek lenni nem valami nagy móka.

Elmosolyodtam, és közelebb lépve hozzá hosszú, érzéki csókot nyomtam a nyaka oldalára. – Azért vannak benne jó dolgok – mondtam halkan.

Edward vágytól elködösült pillantással nézett le rám. – Ezt még folytatjuk – figyelmeztetett.

- Ajánlom is – feleltem az ajkamba harapva.

Edward néhány pillanatig nyitott szájjal bámult, majd újra megszólalt. – Na jó, muszáj elmennem a közeledből. A dolgozószobámban leszek.

Felnevettem Edward reakcióján, és miután visszavonult dolgozni egy kicsit, úgy döntöttem, hogy én is elintézem a tennivalókat. Szerencsére míg távol voltunk, a bejárónő eljött kitakarítani a lakást, úgyhogy ez nem volt gond. Gondosan leírtam mindent, amire szükségünk van, majd elindultam bevásárolni Edward Volvójával. Még mindig furcsa volt számomra ez a „házasok mindent megosztanak” dolog, de akárhányszor ő felajánlotta, hogy használjam a kocsiját, vagy ő fizette a közös ebédet, és én ellenkeztem, mindig csak a szemeit forgatta.

Persze ő nem is érthette, hogy milyen kényes szituációba kerültem ezáltal. Most, hogy köztünk a dolgok már nem csak az üzletről szóltak, helytelennek éreztem minden ilyesmit, de főleg az zavart, hogy Edward fizeti a tanulmányaimat. Tudtam, hogy ha szóba hoznám a dolgot, csak legyintene. Hiába volt ő és a családja gazdag, őt nem érdekelte a pénz, és ezt én szeretem is benne, én viszont – normális körülmények között ugyan – de nem pénzes családban nőttem fel. Én tudtam, milyen az, mikor nincs meg minden egy csettintésre, és éppen ezért zavart mindez. Nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem.

Mikor ráeszméltem, hogy már megint ekörül járnak a gondolataim, mentálisan felpofoztam magam. Szép dolog, Bella. Mások éheznek és nincs hol lakniuk, de te csak siránkozz, amiért van egy fiatal, gazdag, és szemtelenül jóképű férjed. Akivel a dolgok egyre jobban alakulnak…

Nem volt időm tovább gondolkodni ezen, mivel megérkeztem a bolthoz. Miközben a sorok között sétálgattam a bevásárlólistámat böngészve, halványan elmosolyodtam azon, hogy milyen hétköznapi tevékenység ez. Másoknak mindennapi dolog, nekem viszont új dolog volt a szüleim nélkül élni, magamnak bevásárolni, dolgozni… ezek az apró, szokványos dolgok mind egy újfajta függetlenség kezdetei voltak.

- Nocsak, nocsak… - hallottam magam mellől hirtelen. Felnéztem, és azt az arcot láttam magam előtt, amiről reméltem, hogy többet rá sem kell néznem.

- Jacob – biccentettem hűvösen. Továbbmentem, mintha mit sem törődnék vele, de ahogyan sejtettem, ő utánam jött.

- Reméltem, hogy újra találkozni fogok önnel – mondta.

- Igazán? Na és miért? – kérdeztem, továbbra is monoton hangon.

- Nos, a jótékonysági vacsorán egész jól elbeszélgettünk, míg a férje félbe nem szakított, természetesen. Meg kell, hogy mondjam, lenyűgözött, hogy Edward Cullen egy ilyen lányt talált magának.

Idáig bírtam nyugodtnak és méltóságteljesnek maradni. Dühtől vöröslő arccal Jacob felé fordultam, és mikor hozzá szóltam, a hangom számomra is meglepően csöpögött a méregtől.

- Ne játszadozzunk, Jacob – morogtam. – Maga is éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Edward nem olyan ember, amilyennek maga megpróbálta beállítani. Undorító és szánalmas dolog, amit művelt vele.

Úgy tűnt Jacob-ot pozitívan meglepte a kis kirohanásom.

- Óh, igaz is – kezdte kedélyesen. – Nagyon… hogy is mondjam, praktikus, hogy Mr. Cullennek titkos menyasszonya volt. Furcsa, hogy mikor először találkoztunk, maga nem is sejtette, hogy ki vagyok. Azt hittem a házaspárok megosztják egymással az ilyesmit.

A hazugság szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon: - Edward nem akart ilyesmivel terhelni.

Jacob arcára hideg, számító mosoly ült ki. – Akkor most, hogy felidézzem az ön szavait Bella, ne játszadozzunk. A férjének az ölébe pattant minden, amire csak vágyhat, és mikor az emberek már elfelejtették a róla írt dolgokat, el fogja dobni magát. Úgy tűnik nagy a bizalma Edward Cullenben, de biztosíthatom, hogy ez idővel meg fog változni.

- Maga semmit sem tud róla – sziszegtem a fogaim közül.

Jacob mosolya tovább nőtt, az arcát közelebb tolta az enyémhez. – Valóban úgy gondolja, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki semmit sem tud róla? – suttogta. – További jó bevásárlást, Mrs. Cullen.

Ezzel elsétált, de én sóbálványként álltam ott továbbra is. A szavaitól végigfutott a hideg a hátamon.

***

Mikor beléptem az ajtón, Edward éppen kijött a dolgozószobájából. Hatalmas mosolyban tört ki, mikor meglátott, ettől pedig a szívem valahogy furcsán összeszorult.

- Hát itt vagy! Kösz, hogy bevásároltál – mondta, miközben közelebb lépett hozzám és homlokon csókolt. Válaszul kicsikartam magamból egy mosolyt, majd kibontakoztam Edward karjaiból, hogy kipakolhassak a konyhában. – Valami baj van?

- Dehogy – feleltem újabb mosollyal, majd témát váltottam. – Csinálok vacsorát.

Miközben főztem, a gondolataim még mindig Jacob Black szavai körül jártak. Utáltam, hogy így a fejembe férkőzött. Ő semmit sem tud Cullenékről, fogalma sincs, hogy milyen emberek. Olyanok, akik nem érdemelték meg azt az aljas dolgot, amit ő tett velük.

Mindemellett borzasztó nyugtalanná tett, hogy meg sem próbálta tagadni, amit tett. Aggódtam amiatt, hogy talán újból ártani próbál majd Edwardnak, esetleg éppen úgy, hogy valahogyan kiteregeti a házasságunk körülményeit.

Próbáltam kizárni a Jacob Black-kel való találkozást az elmémből, de hiába, miközben megvacsoráztunk, újra és újra ide tértek vissza a gondolataim.

- Bella, most komolyan, mi van veled? – hallottam meg egyszer csak Edward hangját.

- Semmi – feleltem az előttem lévő ételt piszkálgatva.

- Én tettem valamit, nem igaz? – kérdezte Edward elszomorodva. Ebben a pillanatban olyan hülyén éreztem magam, amiért hagytam, hogy ennyire kiborítson egy rövidke találkozás.

Közelebb hajoltam Edwardhoz és puha csókot nyomtam ajkaira. – Te nem tettél semmit – feleltem a szemébe nézve, miután elváltunk. – Az én hibám, csak fáradt vagyok.

- Ígérd meg nekem, hogy csupán ennyi az egész! – kérte Edward. A nyugtatónak szánt mosoly, amit pár pillanattal ezelőtt erőltettem az arcomra, kissé megremegett, és csak reménykedhettem abban, hogy nem vette észre.

- Persze, hogy csak ennyi – válaszoltam szinte suttogva. Úgy tűnt ez megnyugtatta Edwardot.

Kezével a hajamba túrt és közelebb húzott magához, hogy újból megcsókoljon. Ajkai finoman becézgették az enyémeket, a világ legkönnyebb dolga volt elveszni ebben a csókban. Edward még közelebb húzott magához, aminek következtében az ölében kötöttem ki. Az a keze, ami eddig a hajamban volt, most lejjebb kalandozott és benyúlt a pólóm alá, ahol az oldalamat simogatta.

Mikor levegőért kapkodva elváltunk, csókjai a nyakamon folytatódtak. Bódító érzés volt, és nem is volt más vágyam, mint ezt folytatni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy épp az imént hazudtam Edwardnak, és a bűntudat mardosni kezdett.

Tenyerem a mellkasára helyezve kissé eltoltam magamtól, mire ő azonnal aggódó tekintetet vetett rám, kezét pedig kicsúsztatta a pólóm alól. – Tényleg fáradt vagyok. Azt hiszem, elmegyek lefeküdni.

- Még korán van – mondta Edward, de rögtön utána felsóhajtott. Azt hiszem mégiscsak érezte, hogy valami nincs rendben, de úgy döntött, ma már nem kérdez róla többet. – Menj csak. Jó éjt, Bella.

- Ne segítsek elpakolni? – kérdeztem. Edward halványan elmosolyodott.

- Te főztél, én mosogatok. Így igazságos – mondta.

Még nyomtam egy utolsó, rövidke csókot az ajkaira, majd bementem a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Vettem egy hosszú fürdőt, és mire kijöttem, odakint már teljesen sötét volt. Reméltem, hogy az álom is ilyen egyszerűen jön majd a szememre.

Nagyjából egy óra múlva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Nem elég, hogy így kiborultam egy kis apróságtól, most még hazudtam is Edwardnak. Fantasztikus.

Órákig csak dobáltam magam az ágyban, azt érezve, hogy valami hiányzik, de fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet az. Először betettem a fülhallgatómat és halkan zenét hallgattam, ami általában segített elálmosodni, de ma éjszaka nem működött ez a módszer. Felsóhajtva az órára pillantottam, ami hajnali fél kettőt mutatott. Kimentem, hogy igyak egy pohár vizet, és mikor visszafeküdtem utána az ágyba, próbáltam ellazulni.

Néhány perccel később az oldalamon feküdtem, és a hátam mögött lévő ajtó halkan megnyikordult. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan besüpped mellettem az ágy és egy erős kar magához ölel. Szembefordultam Edwarddal, ő pedig finom csókot nyomott a fejem tetejére.

Most, hogy a karjaiban voltam, rájöttem, mi zavart eddig ennyire. Jacob szavai igazán belém férkőztek. Elültette bennem a kétely magját, én pedig egész délután magamat próbáltam győzködni, hogy nincs igaza. Csak most ébredtem rá, hogy eleve milyen hülye voltam. Nem volt számomra biztosabb hely, mint Edward ölelő karjai.

Egyenletes lélegzését hallgatva hamar utolért az álom.

15. fejezet

Sziasztok!
Végre valahára elkészültem ezzel a résszel is. Köszönöm azoknak, akik írtak a kis részlethez és biztattak. :) Higgyétek el, nem az van, hogy száz meg száz kommentet akarok, tudom, hogy nem olvasnak olyan sokan, de azért az a három még így is nagyon lelombozó volt és abszolút elvette a kedvem az írástól. Ez most egy kicsit összecsapott is lett talán, de azért van benne olyan, ami tetszeni fog, ez biztos. ;)
Abellana

(Edward)

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

Mikor délelőtt odaértünk, már nagyban folyt a készülődés a hátsó kertben. Az anyám gyakorlottan adott instrukciókat az embereknek, miközben ők felállították az asztalokat. – Hű – hallottam magam mellől Bella motyogását.

- Tudom – sóhajtottam. – Minden egyes évben ilyen nagy ügyet csinálnak belőle.

Esme ekkor szúrt ki minket, és azonnal mosoly kúszott az arcára. – Ti érkeztetek elsőként! – jelentette be, miután odalépett hozzánk és mindkettőnket megölelt. Láttam, ahogyan egy pillanatra elidőzik a tekintete Bella nyakláncán – amit ő ajándékozott neki – és még nagyobb lett a mosolya.

- Az apád a dolgozószobában van, nekem pedig felügyelnem kell itt a dolgokat. Légy oly drága és vezesd körbe Bellát a házban, rendben? – kérdezte tőlem az anyám mosolyogva. – Mutasd meg neki a vendégszobát.

Visszafojtottam egy mosolyt, de közben kötelességtudóan bólintottam. Ha rajtam múlna, Bella nem a vendégszobában aludna. Talán átsurranhatnék hozzá ma este, miután mindenki elaludt. Gondolatban a szemeimet forgattam. Tisztára, mint a gimiben…

Otthagytuk az anyámat és elindultunk, hogy körbevezessem Bellát. – Szóval így megy ez minden évben? – kérdezte.

- Pontosan – bólintottam. – Minden évben végig kell szenvednünk a bájcsevejt a család régi jó barátaival. Vagyis a szüleim és a nagyszüleim barátaival, én nem olyan sokukat ismerem.

Bella halkan felnevetett. – Mi az? – kérdeztem.

- Semmi, csak… mindig meglepődöm, hogy ugyanabban a városban nőttünk fel, mégis mennyire különbözően – felelte. – Én mindig jól elvoltam magamban és biztosan ezért lettem olyan, amilyen vagyok. Sosem hittem volna, hogy egyszer beházasodok egy ennyire társasági családba.

- Pedig így történt, Mrs. Cullen – mondtam mosolyogva, miközben átvetettem a karomat a vállán és egy csókot nyomtam a halántékára.

- Edward! – szólt rám tudván, hogy megláthatnak minket, de nem tudta elrejteni a mosolyát. – Inkább mutasd meg a szobád.

- Hogy neked milyen mocskos a fantáziád, Swan – mormoltam a fülébe, miközben egyik ujjammal leheletkönnyen végigsimítottam a nyakán és a vállán. Bella elpirult és libabőrös lett. Élveztem, hogy ezt váltom ki belőle.

- Csak kíváncsi vagyok, hogy hol töltötted a nyarakat – felelte vállat vonva. Elmosolyodtam és magammal húztam őt a szobám felé, ahol – mint ő is mondta – minden nyaramat töltöttem, egészen addig, míg egyetemre nem mentem. Ezernyi régi emlék tört fel bennem, és furcsa volt Bellát olyan helyen látni, ami a gyerekkorom része volt. Furcsa, de jó érzés. Mintha ő mindig is beleillett volna a képbe.

- Elég messze van a többi szobától – jegyezte meg. – Ez biztos jól jött, mikor lányokat hoztál fel.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve. Bella nem felelt. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam őt, majd finoman belecsókoltam a nyakába. – Te vagy az egyetlen lány, akit felhoztam ide. És még csak ki nem használhatom, mert a családom nem tud rólunk.

- Edward? Te vagy az? – hallatszott az apám hangja a folyosóról.

- Emlegetett szamár – motyogtam, mire Bella felnevetett. Eközben újabb hangokat hallottunk, és az anyám lelkes üdvözléséből ítélve a húgom érkezett meg. Felsóhajtottam. – Remek. Induljon a parti.

***

Azt el kell ismerni, hogy a helyszín csodás volt. A nyaraló hátsó udvara az óceánra nézett, és éppen naplementekor kezdődött el a vacsora. A fejeink fölött apró, fehér rizslámpák lógtak, hogy akkor is fényben ússzon minden, miután már lement a Nap. A szüleim nagyjából ötven embert hívtak meg, mert ők a „nagyon közeli barátok”. Kis kerek asztalokat helyeztek el az egész udvaron. Szerencsére Bella és én Jasper és Alice, valamint Rose és Emmett társaságába kerültünk.

- Szóval… - hajolt felénk Alice nagy vigyorral az arcán. – Esme mama tudja már?

- Nem, Alice. Még mindig nem. És szeretnénk, ha egy darabig ez így is maradna – feleltem sokatmondó pillantással. Alice csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát.

- Egyszer csak meg kell mondanotok nekik! Őszintén szólva már alig várom a reakcióját. Olyan boldog lesz!

- Ki lesz boldog? – kérdezte hirtelen Rose az asztal másik végéből.

- Óh, ismered Alice-t – vontam vállat. – Mindig fecseg valamiről, szinte már oda sem figyelek.

- Aú! – kiáltott fel hirtelen Bella.

- Upsz. Bocsi, Bella. Edwardot akartam megrúgni – magyarázkodott Alice. Rosalie még egy pillanatig gyanakvóan méregetett minket, majd elfordult, ugyanis abban a pillanatban az apánk sétált fel arra a kis emelvényre, ahol eddig a zenekar játszott – igen, még azt is béreltek! – és úgy tűnt, köszöntőt fog mondani.

- Nem titok, hogy Esme és én családi nyomás hatására házasodtunk össze – kezdte. – Láttam, hogy eleinte az újdonsült feleségem nem volt boldog a megrendezett házasságban, én pedig akkor még túlságosan hozzá voltam szokva az agglegény életmódhoz. És habár akkoriban még nem voltunk szerelmesek, Esme a legelső pillanattól kezdve a barátom volt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy próbáltam igazán boldoggá tenni. Eszem ágában sem volt elveszíteni őt. Aztán minden megváltozott, mikor megszületett a fiunk.

Carlisle itt rám mosolygott, és magamon éreztem az anyám és Bella pillantását is. Mikor Esmére fordítottam a tekintetem, láttam, hogy boldogan mosolyog és szemeit könnyek homályosítják el. Hirtelen egy hatalmas adag hála és szeretet öntötte el a szívemet.

- Azóta, bármilyen akadály is gördült elénk az évek során, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor nem a legnagyobb harmóniában és szerelemben éltük az életünket – folytatta az apám. – Ma pedig mind itt vagyunk. Méghozzá két csodálatos gyerekkel, akik mára már felnőttek, sőt, már maguk is házasok. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a szerelem néha nem első látásra történik, és a házasság sem mindig köttetik tiszta szerelemből.

Itt az apám diszkrét pillantást vetett rám, majd folytatta.

- Végezetül csak annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok és velünk együtt ünnepeltek.

Miután véget ért a köszöntője, az apám megcsókolta az anyámat, és mindenki meghatottan figyelte őket. Kihasználtam ezt a pillanatot arra, hogy egy apró csókot nyomjak Bella halántékára, miközben az asztal alatt összekulcsolódtak az ujjaink. Könnyes szemekkel rám mosolygott, és abban a pillanatban a szívem még tovább dagadt.

***

Az idő egyre közelebb kúszott az éjfélhez. A vendégek közül már mindenki elment, csak Alistair és a felesége voltak itt. Ők és a szüleim egy üveg bor mellett régi, vicces sztorikat meséltek egymásnak, és olyan jót nevettek, ahogy talán még sosem láttam egyiküket sem. Rosalie és Emmett összebújva sugdolóztak, néha csókolóztak. A zenekar az utolsó dalt kezdte meg.

Mosolyogva Bella felé nyújtottam a kezem, ő pedig megfogta azt. Az emelvény előtti táncparketthez húztam őt, és ringatózni kezdtünk a lassú dallamra. Közel húztam magamhoz és homlokom az övének döntöttem, annak tudatában, hogy a családom minden tagja éppen mással volt elfoglalva. Csöndesen lassúztunk, csak élvezve egymás közelségét.

A dal lassan véget ért, én pedig egy pillanatra Bella nyakába temettem az arcom, és megcsókoltam a puha bőrt. A szemébe néztem, és láttam rajta is a vágyakozást. – Fogalmad sincs, hogy mennyire meg akarlak most csókolni. Úgy igazából – mondtam halkan.

Bella az alsó ajkába harapott és közben elmosolyodott. – Akárcsak én – felelte.

A zenekar elkezdett összepakolni, mi pedig lassan eltávolodtunk egymástól, miközben a szüleim és a barátaik felálltak. Még beszélgettek valamiről, eközben pedig visszasétáltunk az asztalhoz.

Emmett és Bella épp viccelődtek valamin, mikor az apám bekísérte a házba Alistair-t és a feleségét, az anyám pedig odasétált hozzánk és pár méterrel arrébb húzott engem.

- Drágám, úgy tűnik, hogy Bellának a te szobádban kell aludnia. Nagyon belelendültünk a beszélgetésbe és a vendégeink túl sokat ittak közben. Nem engedhetjük őket így haza.

- Akkor én… a kanapén alszok? – kérdeztem bizonytalanul.

- A többezer dolláros kanapémon? Ugyan szívem, dehogy! Te is a szobádban fogsz aludni – jelentette be Esme egy kis spicces mosollyal.

Majd’ leesett az állam. Tudtam, hogy a szüleim minden lehetséges alkalmat megragadnak arra, hogy összehozzanak minket, de nem hittem, hogy az anyám ilyesmivel rukkol majd elő. Na nem mintha bánnám, hogy Bellával kell aludnom. A kérdés csak az, hogy ő nem bánja-e. Azt az egy éjszakát leszámítva, mikor hajnalban elszenderedtünk a kanapén, még nem aludtunk ténylegesen együtt.

- Így alakult, édesem – vont vállat Esme, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Hát hogyne, anya. A véletlen úgy akarta, hogy Alistair ma este túl sokat igyon és ne tudjon visszavezetni New York-ba. Láttam, hogy milyen sűrűn töltögetted újra a poharukat – forgattam a szemeimet. Esme azonban csak felnevetett és megveregette a vállam. Mindenkit megölelgetett és jó éjszakát kívánt nekik, majd ő is bement a házba.

- Nos, attól tartok, velem ragadtál ma éjszakára – mondtam Bellának, miközben mi is bementünk.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte.

- Alistair és a felesége túl sokat ittak, New York meg persze egy órányira van, nem vezethetnek vissza – magyaráztam. – Ugye… ugye nem gond?

Bella felnevetett, majd miután óvakodva körbenézett – mindenki a saját szobájában volt már, kivéve a húgomat és a férjét, akik még mindig kint turbékoltak – lábujjhegyre állt és röviden megcsókolt. – Már hogy lenne gond, Mr. Cullen? Vezessen a szobájához!

***

Miután lezuhanyoztam, türelmetlenül vártam, hogy Bella is végezzen. Annak ellenére, hogy nem tetszett maga a tény, hogy a szüleim így beleszólnak az életembe, most az egyszer nagyon is örültem, hogy így alakultak a dolgok. Egy egész éjszaka Bellával a karjaimban… természetesen megindult a fantáziám, de azzal is tökéletesen meg leszek elégedve, ha mellette ébredhetek.

Gondolataim tárgya épp ekkor lépett ki a szobámhoz tartozó fürdőszobából, és amint meglátott, valamilyen oknál fogva elpirult és végigmért. Nem volt rajtam más, csak egy bokszeralsó, mivel nagy volt a hőség. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm, mire ő még jobban elvörösödött.

- Mi jár a fejedben, Swan? – kérdeztem kissé kaján mosollyal. Ő csak megköszörülte a torkát, majd a szemeit forgatta. Hiszen mindketten tudtuk, hogy mi jár a fejében. És nekem is ugyanaz járt a fejemben. Bella ugyanis nem viselt mást, csak egy pántos felsőt és egy francia bugyit, így hát semmi sem takarta hosszú lábait. Még sosem láttam ennyit a testéből, és most egyszerűen megigézve bámultam őt.

Mikor Bella észrevette kalandozó tekintetemet, kezei – úgy tűnt önkéntelenül – kissé lejjebb húzták a rajta lévő felsőt. Nem tudtam, hogy miért szégyenlősködik előttem, hiszen semmi oka nem volt rá, gyönyörű volt és nagyon is kívánatos. Odaléptem hozzá, és egyik kezem a nyaka oldalára helyeztem, hüvelykujjam pedig az arcát simogatta.

- Hé – szóltam finoman. – Mi a baj?

- Semmi – felelte egy meggyőzőnek szánt mosollyal, miközben ellépett mellőlem és bebújt az ágyba. Én is bebújtam mellé és felkönyököltem, hogy jól lássam az arcát. A másik kezem elvándorolt és a hasát kezdte simogatni.

- Előttem nincs szégyellnivalód, Bella – mondtam.

- Tudom – sóhajtotta. – Legalábbis… azt hiszem. De mint tudod, nekem nincs ilyen tapasztalatom senki mással. És most, hogy mégis van, eléggé tudatában vagyok a testem összes hibájának.

- Nos, én egyetlen hibát sem látok.

- Ugyan már, Edward – morogta Bella bosszúsan.

- Tényleg így van! – erősködtem. – Hadd mondjam el neked, hogy én mit látok. Rendben?

Bella megint a szemeit forgatta, de nem ellenkezett, így hát az eddig hasán nyugvó kezem most lejjebb csúszott az egyik térde alá. – Először is látok két végtelenül hosszú lábat. Fogalmad sincs, hogy mennyit járnak ezek a lábak az eszemben, mikor éppen szoknyát viselsz az irodában – mormoltam a fülébe. A kezem feljebb vándorolt, így most a combját simogattam. – Azt pedig el sem hinnéd, mennyi féle helyzetben képzeltem el ezeket a combokat. Elképzeltem őket a csípőm körül. Elképzeltem őket a nyakam körül.

Bella lélegzete elakadt, én pedig közben a nyakát kezdtem el csókolgatni. A kezem feljebb kúszott, a hasán át egészen a mellkasáig, ahol a felsőjén keresztül megmarkoltam az egyik kívánatos halmot. Belenyögtem a nyakába, mikor éreztem, hogy nem visel melltartót és a mellbimbója megkeményedik az érintésem alatt. – Hogy ezekről már ne is beszéljek – morogtam szinte állatiasan a vágytól.

- Edward – pihegte Bella a nevemet, én pedig éreztem, hogy egyre keményebb leszek.

Ajkaim most elhagyták a nyakát, hogy az ő tökéletes ajkait ostromolhassák. A csók mohó volt és szinte vad, nyelv csatázott nyelvvel, mi pedig mindketten egyre többet és többet akartunk. Egyik kezem bekúszott a felsője alá. Néhány pillanatig csak a hasán tartottam a kezem, a hüvelykujjam apró köröket írt le a köldöke körül. Ez azonban nem sokáig volt elég, feljebb csúsztattam a kezem, majd a tenyerembe vettem az egyik mellét.

Bella belenyögött a csókunkba, míg én nem bírtam betelni puha és formás mellének az érintésével. – Hadd vegyem le rólad – kértem a szemébe nézve, ő pedig habozás nélkül bólintott. Kicsit felemelkedtem róla, hogy jobban hozzáférjek a pántos felsőhöz, és Bella is megemelte magát, így hát könnyedén, egyetlen pillanat alatt eltüntettem róla a ruhadarabot.

Most először láttam őt így, és kihasználtam pár pillanatot arra, hogy gyönyörködjek egy kicsit a szinte meztelen testében. – Tökéletes vagy, Bella – suttogtam. Egyszer csak megragadta a tarkómat és magához húzott egy csókra, miközben a kezeim folytatták a felfedezést.

A teste egyszerre tűnt ismerősnek – mintha nekem teremtették volna – és újnak. Bella és én még sosem voltunk ennyire közel egymáshoz, és ma este átléptünk egy újabb olyan határt, amit eddig még nem. És volt egy olyan érzésem, hogy nem fogunk itt megállni. Ezt a kezem is tudta, ami szinte gondolkodás nélkül kúszott egyre lejjebb és lejjebb.

Egy pillanatig haboztam, mielőtt a tenyerem lejjebb csusszant, egészen a combok között található kis dombocskára. Bella minden eddiginél hangosabban nyögött fel, miközben ujjaim masszírozni kezdték a bugyin keresztül.

- Edward – zihálta. – Érints meg… kérlek.

A szemébe néztem és láttam, hogy minden kétséget kizáróan valóban arra kér, amire gondolok. Egy pillanatig sem vettem le róla a tekintetem, miközben a kezem becsusszant az apró anyag alá. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne szaggassam le róla azonnal, amint megéreztem a forró nedvességet az ujjaim alatt. Könnyedén siklottak a puha redők között, rátalálva Bella legérzékenyebb kis pontocskájára. A csípője egy kicsit megemelkedett, ajkairól pedig egy halk sikoly szállt fel.

Ujjaim folytatták a munkájukat, miközben én a melleire hajoltam és az ajkaim közé szívtam az egyik meredező bimbót. Bella egyik keze a hajamban volt, a másik pedig az alkaromon – azon, amelyik jelen pillanatban pont az ő lábai között végződött.

Éreztem, ahogyan egyre nedvesebb lesz és egyszerűen nem bírtam magammal. Egyik ujjamat belefúrtam a forróságba, amitől Bella szinte remegni kezdett. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy lássam, nem-e okoz neki kényelmetlenséget vagy esetleg fájdalmat, de úgy tűnt, nagyon is élvezi. Finom csókot nyomtam az ajkaira, miközben még egy ujjam csatlakozott az előzőhöz. Szűk volt és forró és egyszerűen csodálatos.

Lassan pumpáltam benne az ujjaimat, és közben apró csókokkal jártam be a nyakát. – Mondd csak, Bella… csináltad már ezt? Egyedül? – kérdeztem egyszer csak, nagyon is kíváncsian várva a választ. Bella kinyitotta a szemeit, és a csokoládébarna szempár egyenesen az enyémbe fúródott. Egy részem arra számított, hogy talán épp most lesz szégyenlős, de mint mindig, most is meglepett.

Magabiztosan nézett rám, miközben azt felelte: - Igen.

- Mire gondolsz közben? – faggattam tovább, majd Bella felnyögött, mikor ujjaim felgyorsultak.

- Rád, Edward – zihálta. – Rád gondolok közben.

Éreztem, ahogyan megremeg a gyomrom ezektől a szavaktól, és vadul csaptam le ajkaira. Nyelveink fáradhatatlanul csatáztak, miközben Bella egyre közelebb és közelebb került a csúcshoz. Csípője önálló életre kelt és válaszolt ujjaim minden egyes mozdulatára. Nem sok idő telt bele, míg éreztem, hogy megfeszül az ujjaim körül, ajkai pedig nem válaszoltak többé a csókomra, a néma sikoly miatt, ami előtört Bellából. Nem hagytam abba, amit a kezemmel csináltam, Bella pedig most már határozottan remegett, és akkor…

- Edward – tört fel a nevem sikolyként a két rózsaszín ajak közül.

A kép, amint Bella alattam fekszik gyönyörtől ittasan, nyirkos testtel, örökbe a fejembe vésődött. Hagytam egy percet, hogy megnyugodjon, majd puhán megcsókoltam és közben kihúztam a kezem a mostanra teljesen átnedvesedett alsóneműjéből.

Egy darabig csendesen ölelkeztünk. Bella totális elégedettséggel feküdt a karjaimban, én pedig próbáltam nem gondolni rá, hogy mennyire lüktet bennem a vágy odalent. Ez az ő figyelmét sem kerülte el, egyik keze ugyanis előre csúszott a mellkasomra, majd onnan lefelé, egészen addig, míg tenyere rá nem simult az erekciómra az alsón keresztül.

- Bella – nyögtem fel, miközben elkaptam a kezét. – Ma én szereztem örömet neked. Majd otthon folytatjuk, rendben?

Néhány pillanatig csalódottnak tűnt, de végül csak megcsókolt és annyit felelt: - Rendben.

Bella a nyakamba fúrta az arcát, én pedig a hátát cirógattam. Már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, mikor egyszer csak megszólalt.

- Köszönöm, Edward.

Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, miközben feleltem. – Számomra volt öröm, Mrs. Cullen.

15. fejezet - részlet

Az a helyzet, hogy gyorsan akartam végezni ezzel a fejezettel, hogy hamar hozhassam, aztán majdnem két teljes hét alatt mindössze tizenheten olvasták az előző részt, és hárman kommenteltek. Ez abszolút lelombozott és meg sem próbáltam írni. Úgyhogy íme itt van amit eddig írtam, a többi meg majd jön... valamikor.
Abellana

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

14. fejezet

Sziasztok! Elnézést, amiért ilyen sokára lett meg az új fejezet, de végre kész, és szerintem most nem is lett rossz, de majd ti megmondjátok. :) Ahogy mindig, köszönöm a véleményeteket és most is kíváncsi vagyok.
Abellana

(Edward)

Olyasmire ébredtem, amire már időtlen idők óta nem. Egy meleg test mocorgására a karomban. Kinyitottam a szemem és ekkor tudatosult bennem, hogy Bella és én hajnalban elaludtunk a kanapén. Olyan édesen szuszogott a karjaim között, hogy nem tudtam elfojtani egy nagy mosolyt.

Ugyanakkor eszembe jutottak a tegnap este történései is, köztük az, hogy Renée mennyire elbizonytalanította Bellát és milyen rosszul bánt vele. Ahogyan Charlie is mondta miután kettesben maradtunk, Bellának ezt kellett kiállnia egész életében. Charlie nem tűnt túl beszédes típusnak sohasem, így hát ezért is lepett meg, mikor egyszer csak azt mondta, hogy látja, hogy van valami köztem és a lánya között. Nem kérdezősködött. Csak annyit kért, hogy tegyem boldoggá. Ezek után tényleg nem akartam mást, csak boldoggá tenni a lányt a karjaimban. Nem hagyhatom, hogy a múlton rágódjon, és én sem fogom ezt tenni. Új fejezet kezdődött el és ideje előre tekinteni.

Bella megint megmozdult és láttam, hogy kezd ébredezni. Aprócska csókot nyomtam puha ajkaira, mire ő beleegyezően hümmögött, így hát megismételtem a csókot. Ezúttal tudtam, hogy teljesen éber, ugyanis nyelve lassan a számba kúszott és rátalált az enyémre. Belenyögtem a csókba, miközben kezem felcsúszott a csípőjéről az oldalára, én pedig észre sem vettem, hogy milyen közel járok a két kívánatos domborulathoz, míg a hüvelykujjam végig nem simított az egyik melle alatt – finoman hozzáérve, egyelőre csak a pólóján keresztül.

Ezúttal Bellán volt a sor, hogy felnyögjön, miközben ujjai a tarkómnál játszadoztak a hajammal, amivel teljesen megőrjített. Egyre jobban belemerültünk a dolgokba, és tudtam, hogy biztosan érzi a nadrágom vékony anyagán keresztül, hogy mennyire kívánom őt. Le akartam állítani magam, mielőtt még valahogyan olyasmibe hajszolnám Bellát, amit még nem akar megtenni, de ekkor meglepett. Csípője kicsit megemelkedett, aminek következtében hozzám dörgölőzött, és mindketten belenyögtünk a forró csókba.

Eltávolodtam ajkaitól, hogy egy kicsit észhez térhessek, de csókjaim lefelé haladtak, először az állára, majd a nyakán lévő érzékeny bőrt szívtam az ajkaim közé. – Van róla fogalmad, hogy mit művelsz velem? – mormoltam a nyakába, miközben a hüvelykujjam feljebb csúszott és megérintette a mellbimbóját.

- Edward – tört fel a nevem sóhajként ajkai közül, mire felmordultam és mielőtt meggondolhattam volna magam, gyorsan felültem a kanapén. Bella kérdőn tekintett fel rám, de láttam rajta, hogy még mindig elhomályosítja őt a vágy.

- Nem kéne elsietnünk a dolgokat – magyaráztam.

Bella kétkedőn megemelte egyik szemöldökét. Mintha kissé megbántottnak tűnt volna. – Valóban? Akkor is ezt mondanád, ha nem volnék szűz?

Felsóhajtottam és visszamásztam fölé, míg orrunk össze nem ért. – Igen, akkor is ezt mondanám – feleltem halkan. – Bella, nincs még két napja sem, hogy a dolgok… komolyra fordultak köztünk. Ne siessük el, élvezzük ki. És azt akarom, hogy ha eljön az idő, ne bánd meg, amit tenni fogunk.

Láttam a szemeiben, ahogyan a vágyakozás helyét lassan átveszi a józan gondolkodás, és végül elmosolyodott. – Igazad van – bólintott. – Ne siessük el. Én csak…

Bella az alsó ajkába harapott és láttam rajta, hogy nehezére esik kimondani, amit gondol. De nem is volt rá szükség. A tegnap esti beszélgetésünkből tudtam, hogy milyen bizonytalan még kettőnkkel kapcsolatban, és azt is tudtam, hogy ez nem változik meg csak úgy egyről a kettőre. Így hát csak vetettem rá egy mosolyt, hogy tudja, semmit sem kell mondania, majd egy apró csókot nyomtam az ajkaira.

Azért az tagadhatatlan volt, hogy nagyon is jól indult a reggel…

***

A vasárnap csendesen és nyugodtan telt el, mint mindig. Az egyetlen különbség az volt, hogy Bella és én már nem csak barátokként múlattuk az időt. Egy évnyi várakozás után alig tudtam elhinni, hogy akármikor a karjaimba zárhatom és megcsókolhatom. Egy év…

Sokat őrlődtem azon, hogyan is mondjam el Bellának, hogy én már azelőtt figyeltettem őt, mielőtt ő egyáltalán megismert volna engem. Az igazság azonban az volt, hogy féltem ennek a következményeitől. Hiszen tényleg elég hihetetlennek tűnt az, hogy puszta véletlenségből lett annyi lány közül pont ő a feleségem. És tartottam attól, hogy ő nem hinné el, hogy véletlen történt az egész. Hiszen ha titokban figyeltem őt, mi akadályozott volna meg abban, hogy elintézzem, hogy ő legyen a menyasszonyom? Nem – döntöttem el magamban. Még nem mondhatom el Bellának. Hiszen végre együtt vagyunk, nem ronthatom el rögtön az elején. Azzal nyugtattam magam, hogy azért titkolózom, hogy ne rontsam el a boldogságát. Ugyanakkor ott volt egy belső hang, ami szüntelenül azt kántálta: gyáva, gyáva, gyáva…

Próbáltam nem hallgatni rá.

***

Hétfő reggel annak tudatában indultunk el dolgozni, hogy titokban tartjuk a kapcsolatunkat az emberek előtt. Nagyon is örültem, mikor Bella felvetette ezt az ötletet szombat délután, ugyanis ismertem a családomat. Évekig várták, hogy találjak magamnak valakit, most pedig túlságosan is izgatottak lennének. Ki akartam élvezni, hogy egyelőre ez csak kettőnk titka.

Miközben próbáltam a munkára koncentrálni egész délelőtt, néha azért elkalandoztak a gondolataim. Nem csak a családom, de én is évekig vártam, hogy találkozzak valakivel. Valaki olyannal, aki mellett el tudnám képzelni az életem. Aztán egy évvel ezelőtt megláttam egy lányt, aki magam sem tudom hogyan, de első pillantásra az ujja köré tekert. Hihetetlennek tűnt, hogy most velem van. Sőt mi több, a feleségem. Még akkor is, ha nem éppen ideális körülmények között történt meg a házasságkötés. A lényeg az, hogy miután annyiszor elszalasztottam az alkalmat, most mégis megkaptam őt. Nem ronthatom el.

A gondolataimból egy halk kopogás hangja szakított ki, majd Victoria bedugta a fejét. – Mr. Cullen, egy bizonyos Alice Brandon keresi magát. Itt vár az iroda előtt.

- Engedd csak be, köszönöm – feleltem, majd pár pillanattal később bepattogott az irodámba Alice az ő fülig érő mosolyával.

- Látom jó kedvedben vagy – mondtam köszönés helyett.

- Bizony! Telefonálni akartam, de úgyis a környéken jártam és gondoltam beugrok. Jasper egyik barátjának könyvbemutatója lesz és bulit tart a lakásán ma este. Te és Bella eljöhetnétek.

Összehúzott szemöldökkel tanulmányoztam Alice felvillanyozott arcát néhány pillanatig, majd megszólaltam: - Kérdezhetek valamit? – Alice bólintott. – Mi ez az állandó közös programszervezés? Nem mintha bánnám, te és Jasper vagytok a legjobb barátaim, csak azelőtt sosem voltál ilyen… hogy is mondjam… túlbuzgó.

- Úgy érted Bella előtt – mosolyodott el Alice, majd vállat vont. – Én csak örülök, hogy végre nem vagy egyedül, Edward. És az is közrejátszik, hogy talán ha te és Bella kimozdultok, a dolgok jobban… összecsiszolódnak.

Ó, a dolgok már így is elég jól össze vannak csiszolódva. Ezt persze nem említettem Alice-nek, de nem is kellett mondanom neki semmit, ugyanis újabb kopogás hallatszott. Ezúttal nem Victoria volt az, hanem az egyetlen személy, akiről tudta, hogy bármikor szó nélkül beengedheti az irodámba.

Bella sugárzó mosollyal lépett be az irodámba, majd meglepetten vette észre a velem szemben ülő Alice-t. – Óh, nem tudtam, hogy itt vagy Alice. Ugye nem zavarok?

- Dehogy, már épp indulni készültem – válaszolta helyettem Alice. – Csak beugrottam, hogy szóljak, Jasper egyik barátja nagy bulit tart ma este és eljöhetnétek. Jól fogunk szórakozni.

Bella kérdőn pillantott rám, majd mikor vetettem rá egy apró mosolyt, a tekintete újra Alice-re ugrott. – Oké, persze – bólintott. Alice egy másodpercig furcsa pillantással méregetett mindkettőnket, de végül csak összecsapta a két kezét és felállt.

- Remek! Akkor este találkozunk – jelentette be vidáman, majd pár pillanat múlva Bella és én kettesben maradtunk.

- Csak szerintem viselkedett kicsit furcsán? – kérdezte Bella. – Lehet, hogy gyanít valamit.

Odaléptem hozzá és a karjaim közé zártam, majd egy rövid csókot nyomtam ajkaira. – Azt erősen kétlem – feleltem. – Azt akarja, hogy jobban összecsiszolódjunk.

- Nem is tudom, Mr. Cullen – biggyesztette le az ajkát Bella. – Nem lenne illendő munkaidőben összecsiszolódnunk az irodájában.

Felnevettem és még közelebb húztam őt magamhoz. – Nos, ez esetben szerencse, hogy pár perc múlva ebédszünetem van.

Bella elmosolyodott, én pedig felé hajoltam, hogy ajkaim rátalálhassanak az övéire. Nyelvem végigsimított alsó ajkán, majd nagy meglepetésemre Bella volt az, aki elmélyítette a csókunkat, mikor nyelve rátalált az enyémre. Észre sem vettem, hogy szépen lassan hátrálni kezdtünk, míg le nem huppantunk a fekete bőrkanapéra.

A csókunk közben Bella egyik kezét a tarkómnál a hajamba fúrta, másik keze pedig a mellkasomon nyugodott. Az én kezem a térde alatt volt, de lassacskán egyre feljebb csúszott, míg ujjaim utat nem találtak a szoknyája alá, és hamarosan a combját simogatták. Élvezettel hallgattam, ahogyan Bella belenyög a csókunkba, de ezután zihálva vált el tőlem. Egy pillanatig értetlenül néztem rá.

- Na és azzal mi van, hogy ne siessük el? – kérdezte pimasz mosollyal. Elővettem legszomorúbb kiskutya nézésemet, mire Bella felnevetett. – Na gyerünk, ideje ebédelni. De előbb próbálj, öhm… lehiggadni.

Az biztos, hogy le kell higgadnom, ha nem akarok látható izgalmi állapotban mutatkozni az emberek előtt. Bella pedig nem tudta elfojtani az önelégült mosolyát.

***

Egy kisebb étterembe mentünk, közel az irodához. Olyan helyen akartunk lenni, ahol nyugodtan együtt lehetünk, ugyanis tudtam, hogy ha apám cégének egyik alkalmazottja lát meg, az valószínűleg el fog jutni Rosalie fülébe. Valahogy mindig minden eljut az ő fülébe. Ők viszont leginkább nagyobb éttermekben, vagy az irodánk épületében szoktak ebédelni, így hát most nyugodtan magunk lehettünk.

Nem sokkal azután, hogy leültünk, észrevettem, hogy Bellát nagyon foglalkoztatja valami. – Mi az? – kérdeztem könnyed hangon, miközben egyik kezemmel megemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.

- Azt hiszem nem akarnád hallani – felelte Bella.

- Ha veled kapcsolatos, akkor igenis hallani akarom – mondtam. Bella az ajkába harapott, látszott rajta, hogy nem szívesen akarja kimondani.

- Hát… örülök, hogy megegyeztünk abban, hogy egy ideig titokban tartjuk… ezt. És én tudom, hogy miért akartam, de meglepett, hogy milyen hamar egyetértettél. Nem mintha arra számítottam volna, hogy hevesen tiltakozni fogsz vagy ilyesmi, csak… szóval eszembe jutott, hogy talán azért nem akarod, hogy a családod és a barátaid megtudják, mert talán…

- Mert? – kérdeztem. Nem tudtam, hogy hova akar kilyukadni. Bella arckifejezése ellágyult, mikor rám pillantott.

- Mindennel, ami körülöttem történik… úgy értem ott van például az anyám botrányos viselkedése, meg minden. Szóval megérteném, ha szégyellnéd felvállalni ezt a kapcsolatot előttük.

Egyszerre több érzelem is felgyűlt bennem, a legelső ezek közül pedig a harag volt. De aztán igyekeztem rögtön el is nyomni, mert ez egy kellemes délutánnak ígérkezett és nem akartam elrontani.

- Ne mondd ezt – néztem Bella szemeibe. – Mindig ezt csinálod, mindig alábecsülöd magad.

Magamhoz húztam az arcát, míg már csak két centire nem volt az enyémtől, és gondoskodtam róla, hogy végig a szemembe nézzen.

- Nem érdekel, hogy milyen a családod. Te érdekelsz. Az első pillanatban ahogy megláttalak, megláttam valami olyat is, ami miatt nem tudlak elengedni magam mellől, Isabella Swan. Azért egyeztem bele rögtön, mert magamnak akarlak. Egy ideig csak én akarok örülni, hogy itt vagy nekem. Mert önző vagyok. Ne kételkedj bennem, rendben?

Egy pillanatra láttam, ahogyan Bella szemei könnyesek lesznek, de nem engedte őket legurulni az arcán, csak átszelte a köztünk lévő távolságot és megcsókolt.

- Sajnálom. Tudom, hogy hülyén viselkedtem – mondta, miután elváltunk.

- Tudom, hogy miért jutott ez eszedbe, Bella, és azt is tudom, hogy ő sosem bánt kedvesen veled, de neked meg kell tanulnod kedvesebben bánni magaddal. Én majd mindig ott leszek, hogy emlékeztesselek.

Mindketten elmosolyodtunk, és ezúttal én csókoltam meg őt, ám éppen mikor kezdtünk volna belemelegedni, valaki a torkát köszörülte. Kissé riadtan váltunk szét, de mikor megláttam az egyik pincér rosszalló tekintetét, felnevettem.

- Látod? Miattad még azt is elfelejtettem, hogy nyilvános helyen vagyunk – mondtam, miután elsétált a pincér, Bella pedig felnevetett.

Csak ekkor vettem észre, hogy két fiatal nő a közeli asztalnál nem túl feltűnően minket néz, beszélgetésük foszlányai pedig idáig elhallatszottak, még akkor is, ha próbáltak halkan beszélni.

Igen, biztosan ők azok… hallottam róla, de biztos nem igaz… ha már akkor is jegyesek voltak, nem csalta volna meg… nézd meg, hogyan néz a feleségére… azok a pletykák nem lehettek igazak… teljesen egymásba vannak esve.

Elképedten jöttem rá, hogy a rólam terjengő pletykákról beszélgettek, amelyeket Jacob Black talált ki. Rosalie most végtelenül meg lett volna elégedve magával. A terve sikerült, az emberek elhiszik, hogy nem keveredtem azokba a kétes nőügyekbe. Az utolsó szavaik azonban még mindig a fülemben visszhangoztak. Vajon tényleg így van? Tényleg egymásba szerettünk? Mikor újból Bellára pillantottam, tudtam, hogy ő is hallotta őket.

De mindketten úgy tettünk, mintha nem hallottunk volna semmit.

***

Az ebédszünetes incidens után úgy folytatódott a nap, mint azelőtt. Este elmentünk a címre, amit Alice sms-ben elküldött, habár kicsit késve, ugyanis Bella és én gyakorlatilag megismételtük a tegnap reggelt a kanapén. Igaz, hogy lassan akartam haladni vele, de azért nem olyan lassan.

Mire megérkeztünk, már javában folyt a buli. Meg kell hagyni, nem hittem volna, hogy egy könyvbemutató utáni parti ilyen zsúfolt és hangos lesz. Alice nem sokkal később megtalált minket, és harsányabb volt mint általában. Tudtam, hogy ez mit jelent. Az este végére ki fog dőlni, és Jaspernek a nyakában kell majd hazavinnie…

- De jó, hogy itt vagytok! – kiabálta Alice, miközben fel-le ugrált az éppen üvöltő dal ritmusára. – Bella, muszáj velem táncolnod!

- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet, Alice – próbálta túlkiabálni a zenét Bella, de esélye sem volt, Alice máris magával húzta őt a tömegbe, de még utoljára vetett rám egy szenvedő pillantást, amitől felnevettem.

Ekkor hirtelen valaki a vállamra csapott, és mikor megfordultam, Jasperrel találtam magam szemben. – Jó, hogy eljöttetek – mondta.

- Ja, kösz a meghívást. Látom a nejed már nem szomjas – böktem a fejemmel Alice felé, aki Bella kezeit szorongatta és ketten együtt úgy táncoltak, mint a kisgyerekek. Bella hátravetett fejjel nevetett, én pedig éreztem, ahogyan hatalmas mosoly kúszik az arcomra. A szívemet szorongatta egy ismeretlen érzés attól, hogy ilyen vidámnak láttam. Ekkor megint eszembe jutott az a beszélgetés az étteremben, de mielőtt jobban belegondolhattam volna, Jasper újra megszólalt.

- Hogy mennek a dolgok köztetek?

Egy pillanatig elgondolkodtam, majd úgy döntöttem, hogy Jaspernek elmondhatom. Ő nem fog minden kis részletről kifaggatni.

- Nos, igazából… jól. Nagyon is jól.

Jasper egy másodpercig gyanúsan méregette az arcom, aztán megszólalt. – Úgy érted ti ketten…? – Bólintottam. – Mióta?

- Péntek este óta.

- Szóval még friss – nyugtázta Jasper. – Legalábbis számára.

Felsóhajtottam. Tudtam, mire gondol. – Ne is mondd – ráztam meg a fejem.

- El fogod neki mondani?

- Persze, hogy elmondom. Nem akarok titkolózni előtte. De most még nem akarom elrontani a dolgokat közöttünk.

A legjobb barátom nem ítélkezett felettem, csak megértően bólintott, pont mikor Alice újra felénk ugrált. Megfogta a férje kezét és magával húzta táncolni, én pedig a karjaimba zártam Bellát, mikor Alice már nem láthatta. – Jól szórakoztál Alice-szel? – kérdeztem mosolyogva.

Bella bólintott. – Nem hittem volna, hogy van pörgősebb ember a józan Alice-nél, de úgy tűnik az ittas Alice még őt is felülmúlja.

Felnevettem és még közelebb húztam magamhoz. – Jasper tudja. Elmondtam neki. Ő megérti, hogy nem akarjuk nagydobra venni.

- Hát, ha te bízol benne, akkor én is bízom benne – felelte.

Lehajoltam hozzá egy csókért, ami eleinte ártalmatlannak indult, de hamar több lett belőle. – Mit szólnál, ha eltűnnénk szem elől egy kis időre? – suttogtam a fülébe, miközben a kezem végigsimított az oldalán.

Megmertem volna esküdni, hogy a következő pillanatban egy morgás tört elő Bellából, de a dübörgő zene miatt nem lehettem benne biztos. Kicsit eltávolodott tőlem, hogy a szemembe nézhessen, és magabiztosan bólintott. Összefontam az ujjainkat és magammal húztam őt, csendesebb és privátabb helyet keresve. Bingó! Egy létra vezetett fel a tetőre.

Mindketten felmásztunk, és azonnal elámultunk. Láthatóan sokat tartózkodtak idefent, ugyanis valaki egy kis kertet rendezett be itt, de volt néhány szék és egy asztal is.

Bella elmosolyodott és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolhasson. Megőrjített a vágy, miközben puha nyelve az enyémhez ért, a kezeim pedig kalandozni kezdtek a testén. A derekáról egyre lejjebb csúsztak, míg nem bele nem markoltam a fenekébe. Aztán még lejjebb mentem és felemeltem őt csupasz combjainál fogva, hálát adva amiért hosszú lábait nem takarta más, csak egy rövid farmernadrág. Egy nagyon rövid nadrág.

Ráültettem őt a szerencsére stabilnak tűnő asztalra, ő pedig széttárta a lábait, hogy közéjük léphessek. Egész tenyeremmel rátapadtam puha combjára, mintha egyszerűen sosem lenne elég. A nadrágján keresztül is éreztem a belőle áradó forróságot és nem tudtam nem elképzelni, hogy milyen lenne felfedezni őt az ujjaimmal vagy… a nyelvemmel. Semmi kétség, ő is érezhette, hogy milyen hatással van rám.

- Bella – szabadult ki a neve ajkaim közül. Egyre közelebb és közelebb akartam húzni őt magamhoz, nem létezett olyan, hogy túl közel.

Bella puha csókokat lehelt a nyakamba, kezei pedig bekúsztak az ingem alá, hogy ott aztán csupasz hátamba mélyessze az ujjait. Talán nem én voltam az egyetlen aki úgy érezte, sosem elég.

Már éppen újból meg akartam csókolni, mikor az agyamat elborító ködön keresztül hangok kezdtek beszivárogni. Aztán egyszer csak, mikor az ajkam már éppen Belláéhoz ért…

- Te jó ég! – kiáltott fel egy túlságosan harsány hang.

- Alice, ne… - hallatszott egy másik hang a létra felől, aztán hirtelen Jasper is felbukkant Alice mögött, és meglátott minket. – Óh.

Ekkorra már elléptem Bellától, ő pedig leugrott az asztalról, de nem volt nehéz kitalálni, hogy mit is csináltunk az imént.

- Ti… ti… hogyan? Mi… mi folyik itt? – habogta Alice, majd Jasperre nézett, mintha ő a világ minden kérdésére tudná a választ, ő azonban csak vállat vont.

Felsóhajtottam és frusztráltan a hajamba túrtam. – Nézd, Alice… egy ideig titokban akartuk tartani, oké? Kérlek, hogy ne csinálj belőle nagy ügyet.

- De hát… mi van köztetek? És mikor történt? Hogyan? – záporozta a kérdéseket. Újra felsóhajtottam és Bellára pillantottam, aki megvonta a vállát, amolyan „na jó, ha már így rajtakapott…” módon.

- Pénteken, a tűzijáték közben megcsókoltuk egymást – feleltem.

Alice egy pillanatig csak várt és felfogta az új eseményeket, majd elnevette magát. – Alig merem elhinni, hogy végre rájöttetek, hogy ennek így kellett lennie!

A szemeimet forgattam, de Alice odalépett hozzánk és egy hármasölelésbe vont minket. – Ugye tartani fogod a szád erről, Alice? – kérdeztem.

- De hát miért? – értetlenkedett. – Miért akartok titkolózni?

- Egyszerűen csak szeretnénk egy ideig úgy kiélvezni ezt az egészet, hogy minél kevesebb ember tud róla. Ígérd meg, hogy jól fogsz viselkedni!

Most Alice-en volt a sor, hogy a szemeit forgassa, de végül bólintott. – Megígérem. Akarjátok folytatni? Magatokra hagyjunk?

- Alice! – méltatlankodott Bella.

- Mi van? Én csak felajánlottam, hogy…

- Egyáltalán mit keresel idefent? – szakítottam félbe.

- Fel akartam jönni levegőzni. Jasper meg akart állítani, de… - Ekkor eszébe jutott valami, és Jasperre nézett. – Hé, te tudtad?

- Nekem is csak ma este mondta el – védekezett Jasper, miközben mindannyian elindultunk a lejárat felé. Alice duzzogott egy kicsit, de miután Bella és Jasper lemásztak, magához ölelte a karomat és szinte úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, aki új játékot kapott.

- Annyira örülök, hogy végre te is megtaláltad a boldogságod, Edward – mondta.

- Én is, Alice. Én is – mosolyodtam el.