Helyzetjelentés

Sziasztok!
Csak gondoltam hallatok magamról azoknak, akik várják már a következő fejezetet. A jó hír az, hogy már csak be kell fejeznem, és egyébként ez lesz a leghosszabb fejezet eddig. :) Sajnos annyi minden történt a családomban mostanság, hogy az elmúlt két hónapban kiköltöztem, majd vissza, ráadásul az utóbbi napokban betegeskedtem is, úgyhogy sajnos nem volt túl sok szabadidőm. Szóval így állunk, már nem kell olyan sokáig várni. :) Köszönöm a türelmeteket.
Abellana

20. fejezet - részlet

Lassan, de haladok. Addig is itt egy aprócska részlet. :)

Abellana

A következő pár nap maga volt a Paradicsom, de az idő gyorsabban telt, mint szerettem volna, és mire felocsúdtam, már péntek volt, nekünk pedig vasárnap haza kellett mennünk. Elhatároztam hát, hogy az utolsó napokat emlékezetessé teszem Bella számára.

Már hajnalban felébredtem, de nem tudtam visszaaludni, és mivel még nem volt olyan tikkasztó hőség, úgy döntöttem, hogy elmegyek futni. Mostanában sosem volt rá időm, pedig szerettem reggel futni – nem csak, hogy össze tudtam szedni a gondolataimat, de jó volt látni kora reggel, ahogy New York ébredezni kezd.

Itt, a kertvárosban még nem ébredeztek az emberek, de felszabadító érzés volt, ahogy a lábam csattogott a betonon az óceán menti utcákon. Na meg az is, hogy szabadjára engedhetem a gondolataimat.

Az utóbbi napokban többször is eszembe jutott, hogy elmondom a teljes igazságot Bellának, arról, hogyan is ismertem meg őt valójában. Viszont a zsigereimben éreztem, hogy nagyon balul sülne el a dolog, miközben a másik felem azt mondogatta, minél tovább várok, annál rosszabb lesz. De ezekben az elmúlt napokban mindketten olyan boldogok voltunk, mint még soha. Talán… talán várhatok addig, amikor az egész már csak egy vicces sztori lesz. Hahaha, Edward egy évig epekedett Bella után anélkül, hogy ő tudott volna róla. Talán majd úgy fogja fel, mint egy nagy romantikus gesztust. Persze ebben erősen kételkedtem.

Éreztem, ahogyan az a borzasztó érzés legbelül emészteni kezd, és megint csak eldöntöttem: egyelőre nem beszélhetek erről Bellának.

19. fejezet

Sziasztok! :)
Van egy jó hírem és egy nem annyira jó hírem: a jó hír az, hogy ez az eddigi leghosszabb fejezet. Remélem tetszeni fog és nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre. A nem annyira jó hír az, hogy a jövő héten pár országgal arrébb költözöm. Ez nyilván azt jelenti, hogy most egy darabig nem sok időm lesz. Ennek ellenére tényleg megpróbálok majd írni, mindig amikor lesz majd egy kis időm, nem kell majd hónapokat várni vagy ilyesmi. :) Ehhez a részhez most jó olvasást, és még egyszer: várom a véleményeket, talán kicsivel hosszabbat annál, hogy "jó volt".
Abellana

(Bella)

Már percek óta ott álltam az ajtónk előtt. Pontosabban a szüleim ajtaja előtt – emlékeztettem magam. Én már nem itt lakom. Nem volt kedvem összefutni az anyámmal és azután a katasztrofális vacsora után nem is tudtam, hogy mire számítsak tőle. Legutóbb direkt olyankor jöttem, mikor sejtettem, hogy nem lesz itthon.

Végül nagy levegőt vettem és kinyitottam az ajtót a régi kulcsommal. Mikor beléptem, már nem kapott el az az érzés, hogy otthon vagyok. Végignéztem a lakáson. Csendes volt, az ablakokon pedig beszűrődött a vasárnap délelőtti napsütés. Korábban ezt békésnek találtam volna, de most már nem. Sosem vettem észre, hogy Renée milyen mesterkélten otthonosra rendezte be a helyet. Tökéletes kirakatot csinált, de nem volt mögötte igazi élet.

- Isabella? Hogy kerülsz ide? – bukkant elő az említett.

- Üdvözlet anyám és köszönöm ezt a meleg fogadtatást – vetettem rá legédesebb mosolyomat. Renée felhorkant.

- Nos, nem számítottunk rád.

- Majd legközelebb bejelentkezem – feleltem laposan. – Charlie itthon van?

- Az irodában – mondta anyám, én pedig már indultam volna, de ő újra megszólalt. – Várj, Isabella! Ugye megmondtad Edwardnak, hogy a múltkor… csak rossz napom volt?

Ó, a jó öreg Renée. Csakis a benyomás a fontos. – Lerészegedtél és ordibáltál – mondtam. – Szép kis műsor volt. Megjegyzem, azóta sem kértél bocsánatot a viselkedésedért.

- Nos, feltételeztem, hogy bocsánatot kérsz tőle a nevemben, ez lenne a dolgod – válaszolta szinte felháborodva.

- Nem tőle, anya! Tőlem!

- Ez nevetséges, az anyád vagyok. Nem kell tőled bocsánatot kérnem – legyintett.

- Te soha nem változol – csóváltam a fejem hitetlenül. – És tudod… kár volt annyit aggódnod azon, hogy mit gondolnak rólad Cullenék. Már rég tudják, hogy egy pénzsóvár nő vagy aki csak a felsőbb körökbe akar jutni.

Renée egy pillanatra megilletődött, én pedig kihasználtam az alkalmat és ott hagytam. Bekopogtam az apám dolgozószobájának ajtaján, majd mikor meghallottam a hangját, beléptem. Charlie elmosolyodott mikor meglátott.

- Bells, micsoda meglepetés!

- Remélem nem zavarlak – mosolyodtam el én is.

- Te sohasem zavarsz, gyere és ülj le – felelte. – Hogy vagy mostanság?

- Jól. Sőt, nagyon is jól. Csak azért jöttem, hogy szóljak, holnap Edward és én elutazunk. Nem messzire, csak Stamfordba, Cullenék nyaralójába.

- Hm – hangzott Charlie velős felelete. – Szóval… gondolom jól alakulnak a dolgok köztetek, nem igaz? Meg kell mondjam, a múltkori vacsorán, ahogyan egymásra néztetek, abból egyértelmű volt.

Ettől elpirultam, Charlie pedig elmosolyodott. – Hát, igen – köszörültem meg a torkom. – Jól megvagyunk.

- Ennek örülök, Bells. Ugye jól bánik veled az a fiú?

- Persze, apa. Edward… elképesztő. És nagyon boldoggá tesz engem. Olyan boldoggá, amilyen még sohasem voltam. – Charlie mintha egy kicsit elkomorodott volna, és ekkor jöttem rá, hogyan hangozhatott az utolsó mondatom. – Nem úgy értettem…

- Tudom – szakított félbe. – Bárcsak… bárcsak felszabadultabb, vidámabb gyerekkorod lett volna, Bella. Mikor előjött ez az egész házasság dolog, először úgy gondoltam, hogy őrültség. Aggódtam, hogy mi lesz veled. De most… örülök, hogy kiszabadultál innen. Tőle.

- Jaj, apa… - suttogtam elérzékenyülve. – Miért vagy még mindig vele? Sejtem, hogy eddig miattam maradtál itt, de nem értem, hogy miért vagy még mindig Renée-vel. Annyival jobbat érdemelnél.

Charlie felsóhajtott. – Nem várom el, hogy megértsd, Bells. Huszonkét éve élek az anyáddal. Nem olyan könnyű ebből kisétálni, mint ahogy azt az ember először elképzeli.

Lehajtottam a fejem. Nem tudtam, mit mondhatnék. Viszont úgy tűnt, hogy Charlie elmélyedt a gondolataiban. Végül pár pillanat múlva újra megszólalt.

- Én már annak is örülök, hogy ilyen boldog vagy.

***

- Alig hiszem el – sóhajtottam fel, mikor hétfő reggel megérkeztünk a nyaralóhoz és beléptünk a házba. Hallottam, ahogy Edward ledobja mögöttem a csomagokat, majd karjait átfonta a hasam előtt és állát a vállamra támasztotta.

- Mit is nem hiszel el? – kérdezte.

- Hogy kettesben leszünk egy teljes hétig – feleltem. – Persze otthon mindig kettesben vagyunk, de tudod, hogy értem…

- Nem félsz, Swan? – susogta Edward, majd pihekönnyű csókot lehelt a fülem mögé. – Egy hét, csak és kizárólag velem… lehet, hogy végig a házban foglak tartani.

- Hiszem, ha látom – mondtam, miközben szembefordultam vele és lábujjhegyre álltam, hogy megcsókolhassam.

Edward ajkai először óvatosan kóstolgatták az enyéimet, majd nyelve finoman behatolt a számba. Teljesen elvesztem a csókunkban, és csak akkor vettem észre, hogy hátrálni kezdtünk, mikor a kanapé hátuljának ütköztünk.

Edward teste hozzám préselődött. Karjaimmal körülöleltem a nyakát, az ő kezei pedig a csípőmnél fogva húztak engem még közelebb őhozzá, amíg lejjebb nem kezdtek kalandozni, hogy belemarkolhasson a fenekembe. Belenyögtem a csókunkba, mire Edward elvált az ajkaimtól és a nyakamba temette az arcát.

Nagyon is tetszett, hogy ilyen hatással vagyok rá, és halkan felnevettem, ami azonban újabb nyögésbe fulladt, mikor megéreztem, ahogyan Edward a nyakamba harap.

Rám emelte vágytól elsötétült tekintetét, majd elmosolyodott. – Azt hiszem nagyon jó hetünk lesz…

***

Forrón ragyogott ránk le a nap, miközben a medence mellett múlattuk az időt. Én a hátamon feküdtem, élvezve a napsütést és a kilátást az óceánra, miközben mellettem Edward éppen egy könyvet olvasott, egyik kezével pedig szórakozottan simogatta a hasam.

Úgy tűnt bármit is olvasott, nagyon belemélyedt. A szemeit eltakarta előlem a napszemüvege. Jó ideje nem borotválkozott, talán azért, mert tudta, hogy így szeretem. Imádtam a kezeim alatt érezni a borostáját, mikor csókolóztunk. Vagy éppen a testem más részein. A hátán még mindig ott csillogtak a vízcseppek, mivel mindketten nemrég jöttünk ki a vízből.

Edward hirtelen észrevette, hogy bámulom. – Mi az? – kérdezte.

Felnevettem a zavaros arckifejezésén és csak legyintettem. – Semmi – feleltem.

- Hát jó – vont vállat, majd visszafordult a könyvéhez. Aztán két másodperc múlva, mielőtt még felfoghattam volna, hogy mi is történik, könnyedén a vállára kapott és a vízbe dobott.

- Edward! – sikoltottam fel olyan hangosan, hogy szerintem az egész utca meghallotta. Ő viszont csak nevetett, majd egy pillanat múlva ő is beugrott és magához húzott. – Azt hiszed, ennyivel megúszod?

- Azt hiszem – válaszolt önelégült mosollyal, majd ajkai máris rajtam voltak, én pedig mindenről elfeledkezve csókoltam őt vissza.

Egészen estig a medencében voltunk, azonban miután lement a nap, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk enni valamit. Edward egy egyszerű, hangulatos étterembe vitt. Kint ültünk le, ahol nevetgélő párok és néhol nagy családok élvezték a nyári este kellemes levegőjét.

- Mi az? – kérdezte hirtelen Edward. Értetlenül tekintettem rá. – Percek óta csak mosolyogsz.

Ettől még nagyobb lett a mosolyom, és vállat vontam. – Csak szeretek itt lenni… veled – feleltem.

Mivel nem egymással szemben ültünk, Edward könnyedén át tudta karolni a vállamat, hogy magához húzzon és édes, puha csókot nyomjon ajkaimra. – Én is szeretek veled itt lenni – mondta halkan.

Egy ismeretlen, mindennél intenzívebb érzés söpört át rajtam, amitől még levegőt venni is nehezebbnek tűnt. A következő pillanatban azonban egy mosolygós pincér állt meg az asztalunk mellett, hogy felvegye a rendelést.

- Szóval… - kezdtem, miután újra kettesben voltunk. – Miért pont itt vettek nyaralót a szüleid? Azt hittem ez inkább lakóövezet, nem pedig tipikus nyaraló helyszín.

- Tényleg nem – vont vállat Edward. – De mivel ők mindketten a nagyvárosban nőttek fel, akartak egy házat valami olyan helyen is, ahol nincs semmi hangzavar és családok élnek mindenütt. Ahhoz pedig ez a legtökéletesebb hely, de csak nyáron van elég idejük, hogy itt is lakjanak. Nem ezen a nyáron, persze. A dolgok kissé… kaotikusak voltak.

- Az nem kifejezés – sóhajtottam. Elképesztő volt belegondolni, hogy másfél hónapja Edward és én alig beszéltünk egymással, ennek ellenére az oltár elé kellett állnunk. Az akkori félelmeim most már butaságnak tűnnek.

- Megbántad? – kérdezte Edward hirtelen komorsággal, mintha félne a választól.

Felemeltem a kezem, hogy végigsimítsak az arcán. Edward a tenyeremhez simult, majd oldalra fordította a fejét, hogy apró csókot nyomjon a kezemre. – Egyáltalán nem – feleltem őszintén.

Egy pillanatig némán egymás szemébe néztünk, de akkor…

- Edward? Bella? – Felkaptam a fejem a nevemre, és megpillantottam, ahogyan egy ragyogó, szőke hajú nő és egy férfi közelednek felénk.

- Óh, öhm… - Edward láthatóan még a beszélgetésünk hatása alatt állt, de gyorsan magához tért és felállt, hogy kezet fogjon a férfival és megölelje a nőt. – Bella, emlékszel az unokatestvéremre Kate-re, és a férjére Garrettre?

- Hát persze – mosolyogtam rájuk, majd kezet fogtam mindkettőjükkel. Mindössze egyszer találkoztam velük, az esküvőnkön, ahol nagyon kedvesnek tűntek. – Örülök, hogy újra találkoztunk.

- Csatlakozzatok hozzánk – ajánlotta fel Edward.

- Nem is tudom – felelte bizonytalanul Kate, majd rám pillantott. – Csak ha nem zavartunk meg semmit.

- Dehogy, üljetek csak le – mondtam mosolyogva.

Kate és Garrett csatlakoztak az asztalunkhoz, és habár jó volt Edwarddal csakis kettesben lenni, örültem, hogy végre jobban megismerhetem más családtagjait is. Az rögtön kiderült számomra, hogy Kate és a férje ugyanolyan szerelmesek egymásba, mint a Cullen család többi része. Úgy tűnik benne van a génjükben, hogy fiatalon rátalálnak az igaz szerelemre.

A vacsora alatt mindhárman vicces sztorikat meséltek egymásról, Edward és Kate főleg az itt töltött nyaraikról. Megnevetettek az Edwardról szóló gyerekkori történetek, és feljegyeztem magamban, hogy mindenképpen meg kell majd kérnem Esme-t, hogy mutasson néhány képet akkoriból.

- Na jó, tudjátok mit? – szólalt meg Edward. – Ez nem is igazságos, például nincs itt senki, hogy Belláról meséljen ciki sztorikat a gyerekkorából.

- És hálát is adok érte – feleltem, mire Kate felnevetett.

- Ugyan, Edward – kezdte Garrett. – Szerintem nem olyan ciki, hogy Rose kisminkelt.

- Most viccelsz? Fogadást kötöttem Jasperrel és egész nap úgy kellett maradnom!

- Biztosan nagyon csinos voltál – mondtam, miközben próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Tényleg az volt – bólogatott komolyan Kate. – Többször kéne vörös rúzst viselned, Edward, kihozza a szemed színét.

Nem is emlékszem, hogy láttam-e már ezelőtt elpirulni Edwardot, de mivel ez annyira rám jellemző tulajdonság volt, nem tudtam nem elnevetni magam, és magamhoz húztam kipirult arcát, hogy nyomhassak rá egy gyors csókot.

- Tudjátok… mikor együtt láttalak titeket az esküvőn, mindketten olyan… nem is tudom, talán idegesnek tűntetek. Persze ez érthető, mégiscsak egy esküvőről beszélünk – legyintett Kate. – Most viszont, ahogyan rátok nézek, annyira egyértelmű a köztetek lévő szerelem. Tökéletesen illetek egymáshoz.

Most rajtam volt a sor, éreztem, ahogyan felforrósodik az arcom. Ki hitte volna, hogy az első aki kimondja a kapcsolatunkban az sz-betűs szót, az Kate lesz? Míg ő és Garrett összemosolyogtak, én kissé félve Edwardra pillantottam, de ő csak apró mosollyal az arcán engem nézett. Mindennél jobban akartam tudni, hogy mire gondol abban a pillanatban. Vajon ő tényleg… azt érzi irántam? És miközben az ég teljesen elsötétült fölöttünk és a bor utolsó cseppjei is elfogytak, arra gondoltam, hogy én határozottan azt érzem iránta.

***

- Biztos, hogy be vagy csípve! – jelentette ki Edward, mikor beléptünk a házba.

- Egyáltalán nem! – vitatkoztam, és abszolút nekem volt igazam. Megittam egy-két pohár vörösbort, de csak a becsípés előtti szakaszban voltam. Amikor a színek kicsit élénkebbek, amikor a külvilág hangjai kevésbé zavaróak, és amikor könnyedebben lépked az ember.

- Na jó, akkor sétálj egy métert egyenesen és elhiszem.

Grimaszoltam egyet, de megálltam Edwardtól egy méterre és megtettem a köztünk lévő távolságot, nem túl kecsesen, gyakorlatilag a karjaiba esve.

Edward felnevetett. – Én megmondtam!

- Nem igaz, ez csak az általános ballábúságom, tudod jól – replikáztam.

- Hát persze – forgatta a szemeit. – Na gyere, bújjunk ágyba!

- Maga aztán egyből a lényegre tér, Mr. Cullen – nevetgéltem, miközben a szobája felé terelt.

- Oké, száz százalék, hogy be vagy csípve. És tudod, hogy nem úgy gondoltam.

- Na és mi van ha én úgy gondoltam? – kérdeztem vissza, pont amikor beléptünk a hálószobába. Edward azonban nem törődött vele, csak leültetett az ágyára és segített levenni a cipőmet.

A kezeim közé fogtam az arcát, hogy rám nézzen, majd lehajoltam és megcsókoltam őt. Percekig csak élveztem ajkaink játékát, de aztán egyik kezem lejjebb kúszott és elkezdtem kigombolni az ingét. Edward kezei végigsimítottak a lábszáramon, majd a combomon, hogy aztán a fenekembe markolva húzzon közelebb magához, miközben a csókunk egyre hevesebb lett.

Miután végre az utolsó gombot is kibújtattam, megragadtam a gallérját és fölém húztam, miközben az ágyra feküdtem. A csókunk eközben egy pillanatra sem szakadt meg, egészen addig, míg Edward felemelkedett rólam, hogy teljesen levehesse az inget.

Mikor a testünk újra összesimult, ajkai ezúttal a nyakamat vették célba. Élveztem a puha csókokat érzékeny bőrömön, miközben kezeimmel bejártam csupasz mellkasát. Edward a hasamat és az oldalamat kezdte el simogatni, aminek következtében a pólóm teljesen felcsúszott, ő pedig lehajolt és érzéki csókokkal borított be mindenütt, először a mellem alatt, majd végig a hasam aljáig, ahol aztán ujjai kipattintották a nadrágom gombját.

Hagytam, hogy levegye rólam a farmert, és amint lekerült rólam a ruhadarab, Edward kezei felfelé haladva végigsimítottak a lábaimon, míg el nem ért a bugyimhoz, ekkor azonban megállítottam. Edward kicsit meglepetten – és talán aggódva – nézett fel rám, de én csak vetettem rá egy csábítónak szánt mosolyt és felültem, hogy megcsókolhassam. Volt ugyanis valami, amit ki akartam próbálni.

A mellkasánál fogva lenyomtam Edwardot az ágyra és fölé gördültem. Egy ideig csak csókolóztunk, hagytam, hogy belelendüljek a dolgokba, miközben kezei bejárták a testemet. Na meg persze ideges is voltam, hogy is ne lehettem volna? Edward és én közelebb kerültünk egymáshoz ezen a téren, főleg az elmúlt héten, de új dolgokat kipróbálni akkor is ijesztő. Csak reménykedtem benne, hogy bárhogy is csinálom amit csinálok, ő élvezni fogja.

Elváltam ajkaitól, hogy az enyéim bejárhassák a mellkasát, miközben egyik kezemmel kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárt. Mikor ugyanazt a kezemet becsúsztattam az anyag alá, megérezem Edward vágyát irántam a bokszerén keresztül és elégedetten felsóhajtottam.

Felemelkedtem róla, hogy eltüntessem a nadrágot az útból és Edward is buzgón le akarta venni a ruhadarabot, de mindketten bénáztunk és a végén csak elnevettük magunkat. Edward felült, hátrasimított egy hajtincset az arcomból és a szemembe nézett.

- Csak mi vagyunk – mondta szinte suttogva. – Ne izgulj.

Elmosolyodtam a szavaitól, ő pedig édesen megcsókolt, miközben visszafeküdt az ágyra és magával húzott. Kezei bekúsztak a pólóm alá, majd megragadta az alját és lehúzta rólam a felsőt, hamarosan pedig a melltartóm is követte.

Edward ujjai rátaláltak a melleimre, én pedig belenyögtem a csókba. Egyik kezem újra lefelé vándorolt és hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, mikor merev vágya köré fontam ujjaimat. Először lassan kezdtem mozgatni a kezemet, hogy rátaláljak a megfelelő tempóra. Összeszedtem minden magabiztosságomat és lejjebb kúsztam, hogy megérintsem őt a nyelvemmel. Edward mélyről jövő morgása felbátorított, és kezdeti bizonytalanságomat felváltotta a vágy, hogy örömet okozzak neki. Nyelvemmel felfedeztem minden centijét, mielőtt lassan a számba vettem. Edward felnyögött, ujjai a hajamba mélyedtek, de nem irányított. Kipróbáltam, hogy meddig tudom a számba venni, és mikor túl soknak éreztem, a kezemet is használni kezdtem.

- Bella – hagyja el a nevem sóhajként Edward ajkait, én pedig felpillantottam rá és összeforrt a tekintetünk. Soha nem hittem volna, hogy egyszer képes leszek ilyesmit csinálni és közben a másik szemébe nézni, de a félénkségemet most elnyomta a vágy és az ösztön.

Nem sok idő kellett, mire lüktetni kezdett a számban, néhány pillanattal később pedig – Edward elmorgott káromkodásaitól kísérve – megéreztem élvezetének bizonyítékát. Korábban olvastam már párszor, hogy az a legegyszerűbb, ha csak gondolkodás nélkül lenyeli az ember, úgyhogy így is tettem.

Újra Edward fölé másztam, aki ekkor kinyitotta szemeit és két keze közé fogta az arcomat. – Elképesztő vagy, Swan – mormolta kissé zihálva. Halkan felnevettem és csak sejtettem, hogy pír kúszik az arcomra.

Edward újra szólásra nyitotta a száját, de végül nem mondott semmit, csak magához húzott egy gyengéd csókra. Kezei végigsimítottak meztelen hátamon, míg el nem értek a fenekemig, amibe finoman belemarkolt. Ujjai hátulról beférkőztek a bugyi alá és rátaláltak legérzékenyebb pontomra. Hangosan felnyögtem és Edward nyakába temettem az arcom, miközben két ujja eltűnt bennem.

- Óh, Bella – mormogta halkan, mikor megérezte, hogy mennyire kívánom őt. A következő pillanatban kihúzta a kezét az anyag alól, de mielőtt még tiltakozhattam volna, a hátamra fordított és fölém gördült. – Mit szeretnél, mit csináljak veled, édes Bella?

- Edward – nyögtem fel, és a hátam ívbe feszült, miközben tehetetlenül vágyakoztam. Edward halkan felkacagott, majd érzéki csókot nyomott ajkaimra, lejjebb haladva pedig szájába vette az egyik mellbimbómat, a másikat pedig ujjaival kényeztette. – Edward, kérlek.

Ekkor csókjai áttértek a hasamra, kezei pedig tökéletes ügyességgel eltávolították rólam az utolsó ruhadarabot. Edward kezeivel finoman széttárta a combjaimat, én pedig a várakozástól úgy éreztem, mintha elektromosság futna végig a testemen. A következő pillanatban megéreztem magamon a nyelvét és vissza kellett fojtanom a belőlem kitörni készülő apró sikolyt. Ujjaim a hajába kúsztak és szemérmetlenül mozgattam a csípőmet nyelvének ritmusára.

Kimondhatatlan érzés volt, ahogy ajkai közé szívta érzékeny pontomat, miközben ujjai is egyre csak a gyönyör felé sodortak. Hallottam, amint nyögéseim egyre hangosabbak lettek és éreztem, ahogyan combjaim között egyre nedvesebb leszek, miközben Edward fáradhatatlanul kényeztetett.

Lassan átjártak az élvezet első hullámai, aztán hirtelen mintha időzített bomba robbant volna bennem, ajkaimról hangos sikoly szállt fel, combjaim pedig összezárultak – volna, ha nincs köztük Edward feje. Néhány pillanatig semmit sem érzékeltem a külvilágból, csak mikor Edward fölém kúszott és a nyakamba csókolt. Levegőt kapkodva néztem a szemébe és simítottam végig az arcán. Abban a pillanatban el tudtam volna sírni magam a pillantásától és legszívesebben kimondtam volna, hogy mit érzek iránta. Azonban nem tudtam, hogy ő is ugyanazt érzi-e, és nem akartam elrontani a pillanatot, úgyhogy inkább nem szóltam semmit, csupán puha csókot nyomtam ajkaira, remélve, hogy így is megérzi azt, amit nem mondok ki.

Miután elváltunk egymástól, Edward mellém feküdt és magához húzott. Csendben élveztük egymás közelségét, míg el nem nyomott minket az álom.

*****

Jacob Black kedd reggel morgolódva lépett be az irodájába. Még mindig a képeket nézte. Rögtön kinyitotta a borítékot, amint a kezébe nyomták. Tudta, hogy minden lehetőség benne van a pakliban, de akkor is meglepte egy kicsit amit látott. A képeken nem más szerepelt, mint Edward Cullen és Isabella Swan, amint hétfő este kilépnek Cullenék nyaralójából Stamfordban. Nevetgélve, egymás kezét fogva.

- Jacob! – A férfi ijedten tekintett fel, nyilván nem számított másra az irodájában. Annyira elmerült a képekben, hogy nem is vette észre az ablak mellett lévő alakot.

- Mit keresel itt? – kérdezte a másik férfitól, miközben leült az íróasztala mögé.

Billy Black válaszul csak felsóhajtott és közelebb tekerte tolószékét a fia asztalához. – Állj le ezzel. Kérlek, fiam. Mi jó származik neked ebből?

Jacob nem felelt, csak idegesen ledobta a képeket az asztalra. Az apja rájuk nézett és újra felsóhajtott. – Hagyd őket békén, Jacob – kérlelte újra.

- Tudod, apa… ezért nem lehettél soha te az első. Túl engedékeny vagy és lágyszívű. Cullenék a legnagyobb ellenségeink, mikor üzletről van szó.

- Meglehet. De csakis amikor üzletről van szó! Éppen ezért nem kéne beleavatkoznod a magánéletükbe!

- Ez a legkönnyebb módja annak, hogy elpusztítsam őket – felelte vállat vonva Jacob. Tekintete újra a képekre villant. Úgy tűnik Edward Cullen igencsak összemelegedett új feleségével. Jacobnak felfordult a gyomra a gondolattól, hogy miatta házasodtak össze, hogy neki is köze van az ő boldogságához.

Billy észrevette, hogy fia megint a képeket bámulja. – Talán nem csak figyelemelterelés volt, amit csináltak. Lehet, hogy tényleg jegyesek voltak már, mikor elterjesztetted róla azt a sok szemetet.

Jacob felhorkant. – Ez nem egy tündérmese! Csak azért házasodtak össze, hogy védjék Cullenék hírnevét. Nem voltak jegyesek.

Jacob ebben száz százalékig biztos volt. Azért el kell ismerni, becsülte Rosalie Cullen belevalóságát. Az ő családjában senki nem gondolt volna az érdekházasságra. Arról fogalma sem volt, hogy honnan rángatták elő Isabella Swan-t, de az biztos, hogy jó választás volt. Botrányok nélküli, középosztálybeli család, nívós egyetemen tanuló lány… Cullenék biztos meg vannak vele elégedve. És úgy tűnik a fiuk is. A gondolat, hogy Edward Cullen most talán boldogabb, mint valaha, végtelenül feldühítette Jacobot.

Az apja hangja szakította ki gondolataiból. – A nővéreidnek igaza volt – mondta. – Nem kellett volna ennyi hatalmat rád bíznom. Nem jól bánsz vele, fiam. Teljesen letértél az utadról. Az anyád nem ilyennek nevelt.

Jacob szeme dühösen villant az apjára. Hogy merészeli őt emlegetni? Akárhányszor az anyjára gondolt, maga előtt látta az összeroncsolódott kocsit és az ő élettelen testét. Persze valójában soha nem látta őt így, még csak a közelében sem volt a balesetnek, ami megölte az édesanyját és megnyomorította az apját.

- Jacob – szólalt meg Billy újra. – Nem tesz ez az élet jót neked. Haza kellene menned, ahogy a nővéreidnek is. Seattle-be. Cullenék jó emberek, hagyd őket békén.

Jacobnak esze ágában sem volt hazamenni. Azért jött New Yorkba, hogy az apjával együtt átvegye a nagyszülei cégét. Az apja viszont nem volt elég keménykezű. Neki kellett cselekednie.

Carlisle Cullen talán megdolgozott azért, amije van, de a fiának minden az ölébe hullott. Neki sosem kell majd olyan keményen küzdenie, mint Jacobnak. Neki ott a tökéletes családja és most már a tökéletes kis felesége is. Ha az egész családot nem is, de Edward Cullen-t tönkre kell tennie.

18. fejezet

És íme, itt van! Alig hiszitek el? Én is. Még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig tartott és köszönöm azoknak, akik írtak. :)
Abellana

(Bella)

Álmosan vártam, hogy elkészüljön a kávé, amit nekem kellett megfőznöm, mivel én értem be először a gyakornokok közül az irodába. Csütörtök reggel volt, odakint pedig tikkasztó hőség. Míg én arra vártam, hogy végre ihassak egy bögre kávét, a gondolataim elkalandoztak.

A kedd reggelen jártak, mikor is Edward ágyában ébredtem. Éreztem, ahogyan meztelen hátam a mellkasához simul és elmosolyodtam, ahogyan eszembe jutott az előző éjjel. Mikor aznap este hazaértem és meghallottam, hogy Edward a zuhany alatt van, gyorsan elhatároztam magam. Meg kell neki mutatnom, hogy bízom benne, és ő is bízhat bennem. Edward máris többet tudott rólam bárki másnál, a kapcsolatunk viszont mégis olyan bizonytalan volt, hiszen még csak nemrég kezdődött az egész.

Kissé féltem attól, hogy Edward nem fog könnyen megbocsátani, én pedig ott maradok majd egyedül és… nos, meztelenül. De szerencsére nem így történt. Sőt mi több, még közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csupán testileg. Azt kívántam, ezentúl bárcsak minden éjjel Edward karjaiban aludhatnék el.

Másnap reggel az ébredésem után pár percig csak mozdulatlanul feküdtem és hallgattam Edward szuszogását, míg meg nem éreztem a puha csókokat a tarkómon és a hátamon. Elégedetten felsóhajtottam és megfordultam, hogy láthassam az arcát, ő pedig álmosan rám mosolygott, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, ezúttal az ajkaimat csókolta meg.

Egy pillanatig azon aggódtam, hogy nincs-e rossz leheletem vagy ilyesmi, de ez rögtön ki is ment a fejemből, amint elmélyedt a csókunk. Edward fölém gördült és csípőjével a lábaim közé helyezkedett. Megérezve nyilvánvaló vágyát felnyögtem és mintha nem is én irányítanám a testem, megemeltem a csípőm. Érezni akartam őt.

Edward megszakította a csókunkat és kicsivel távolabb húzódott tőlem – éppen csak annyira, hogy a teste ne nehezedjen rám. Vágytól elködösült pillantással nézett a szemembe. – Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz? – kérdezte.

- Nem rajtam áll a dolog, Edward – feleltem, miközben megcsókoltam a nyakát, majd feljebb haladva a fogaim közé vettem a fülcimpáját. Ő felnyögött és közben ujjai a combomba markoltak, szinte már fájdalmasan, de az egész csak még jobban beindított.

- Ó, valóban? – kérdezte, újból a szemembe nézve. Elkezdte a csípőjét a ringatni, aminek következtében merev vágya újra és újra legérzékenyebb pontomat ingerelte. – Komolyan így szeretnéd? Gyorsan és gondolkodás nélkül, sietve, hogy időben beérjünk az irodába? Hm?

A szavainak volt értelme, de az agyam túlságosan is elködösült. – Edward, kérlek – nyögtem.

- Nem, Bella – susogta a fülembe. – Nem így és nem most fog megtörténni. Tudni fogod, ha eljött az idő. És én úgy tervezem, hogy addigra kiismerem minden egyes rezdülésedet. Fel akarom fedezni a tested minden egyes centijét, mielőtt az enyém leszel.

A szavai csak tovább szították bennem a tüzet, de ugyanakkor feléledt bennem valami ismeretlen érzés Edward iránt, amiért nem siettet és így figyel rám. Édes csókot nyomott az ajkaimra, majd folytatta a testem felfedezését. Aznap reggel alaposan elkéstünk.

***

Mikor végre elkészült a kávé, türelmetlenül kortyoltam bele és majdnem magamra is öntöttem, mikor hirtelen hátulról körém fonódott két kar.

- Edward! – kiáltottam fel, és gyorsan körbenéztem, hogy nem-e láthat meg bennünket valaki.

- Nyugi, nem lát senki – mormolta, majd puha csókot nyomott a nyakamra.

Felsóhajtottam, miközben szembefordultam Edwarddal. – Tiszta hülyeség. Tettetnünk kell, hogy szerelemből házasodtunk, de nem láthatnak minket túlságosan összemelegedve, mert akkor a családjaink megtudhatják.

Edward megemelte az egyik szemöldökét. – Szeretnéd, ha elmondanánk nekik?

- Nem, még nem – sóhajtottam újra. – Szeretek veled kettesben lenni. Tetszik, hogy ez egyelőre még csak a mi titkunk. Csak néha…

Nem fejeztem be mondatot, mert nem tudtam hogyan is öntsem szavakba. Edward viszont csak bólintott. – Igen, tudom – mondta. – De végülis már nem csak a mi titkunk. Alice is tudja, szóval a legrosszabbon már túl vagyunk.

- Biztos vagy benne, hogy Alice a legrosszabb? – kérdeztem nevetve.

- Igazad van, lehet, hogy az anyám még rosszabb lesz – felelte mosolyogva. – Ma este meglátjuk.

Ma este Alice és Jasper egy kis baráti partit tartanak a lakásukon, hogy megünnepeljék Jasper szülinapját. Az egész Cullen család meg volt hívva, ami azt jelenti, hogy ma különösen óvatosnak kell lennünk. Na és még ott volt az is, hogy mi van, ha Alice mond vagy tesz valamit a nagy lelkesedésében, amivel lebuktat minket. Akárhogy is, ma este tényleg meglátjuk.

A nap hátralévő része gyorsan és eseménytelenül telt el, hamarosan pedig ott találtuk magunkat Alice és Jasper lakásánál. Még sosem jártam náluk, és úgy képzeltem, hogy a hely ahol Alice él, csakis vidám és otthonos lehet. Miután izgatottan ajtót nyitott és betessékelt minket, azonnal tudtam, hogy igazam volt. A berendezés nagyon modern volt, letisztult és mégis barátságos, a késő délutáni napsütés pedig elöntötte az egész lakást.

- Gyerünk, Bella! Ki vele, hogy mennek a dolgok köztetek? – kérdezte izgatottan Alice, miközben elhurcolt, hogy körbevezessen, Edward pedig ott maradt Jasperrel.

- Jól – vontam vállat. Alice bosszúsan nézett rám. – Mármint csodásan. Komolyan.

- Ne izélj már – forgatta a szemeit. – Mindent úgy kell belőled kihúznom? Részleteket!

- Nem tudom mit akarsz hallani, Alice – sóhajtottam.

- Hát, tudod… mit éreztek egymás iránt? És megtörtént már az a dolog? – hadarta.

Frusztráltan fújtam ki a levegőt. Naná, hogy Alice nem tesz fel egyszerű kérdéseket. Úgy döntöttem, előbb a könnyebbiket hozom szóba. – Az a dolog? Nem az óvodában vagyunk, Alice – mosolyodtam el.

Újból a szemeit forgatta. – Jó, akkor lefeküdtél már vele?

- Nem – feleltem rögtön. – Vagyis nem egészen. Majdnem.

Alice felnevetett. – Ja, oké. Így már minden világos.

- Nos… mostanában közelebb kerültünk azon a téren – mondtam. – Igazából kedd reggel azt hittem, hogy talán most megtörténik. Akartam, hogy megtörténjen. De Edward még húzza a dolgot.

- Tényleg? – kérdezte Alice meglepetten.

Bólintottam. – Azért, mert… Edward előtt még senkivel sem volt ilyesfajta kapcsolatom – vallottam be kissé elpirulva.

- Óó, ez annyira romantikus! – kiáltott fel Alice. – A férjed lesz az első, aki megkaphat.

- Ne hívd így – grimaszoltam.

- Miért ne? Hiszen tényleg a férjed!

- Tudom, de… te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Csak nem szeretem, ha emlékeztetnek rá, hogy így ismertem őt meg. Egy kényszerházasságon keresztül.

Láttam Alice arcán, hogy megérti, mennyire szeretném, ha másképp történtek volna a dolgok. Ha normálisan találkozunk. Így hát témát váltott, de hamarosan azt kívántam, bár ne tette volna.

- Na és… hogy érzel iránta? – faggatott.

- Bonyolult – sóhajtottam. Alice viszont elmosolyodott.

- Szerintem nem az. Sőt, szerintem nagyon is tudod, csak még nem vallottad be magadnak sem – mondta.

- Tudod, Alice… néha igazán idegesítő tudsz lenni – feleltem.

- Naná, hogy tudom – nevetett.

Ekkor talált ránk újra Edward, és azonnal elmosolyodott, amint a tekintetünk összefonódott. Nem tehettem róla, hirtelen az én arcomat is elöntötte egy hatalmas mosoly. – Hát ti meg miben mesterkedtek? – tudakolta.

- Csak körbevezettem Bellát – felelte Alice. – És közben elcsevegtünk. Csak úgy lányosan.

- Rosszul hangzik – felelte Edward, miközben a derekamra tette a kezét és magához húzott.

- Az is volt – mondtam, és belefúrtam az arcom a mellkasába, kihasználva, hogy most senki sem láthat minket, Alice-t kivéve.

- Hé, nem is volt olyan rossz! – tiltakozott Alice. – Na jó, most megyek és megkeresem az ünnepeltet. Ne maradjatok távol sokáig, és ne rosszalkodjatok a hálószobánkban!

Én elvörösödtem, miközben Alice kiment, Edward viszont csak nevetett. – Imádom, amikor elpirulsz – mondta mosolyogva, majd homlokon csókolt. – Megérkeztek a többiek.

- Akkor mostantól tartjuk a két lépés távolságot – mondtam félig viccelődve, miközben elhúzódtam tőle. Az ajtó felé vettem az irányt, de Edward újból megszólalt.

- Nem is tudom, Swan. Túl csábító vagy ma – felelte, majd hátulról megragadta a derekamat és magához húzott, hogy aztán belecsókoljon a nyakamba.

- El a kezekkel, Cullen – incselkedtem. – Megvolt az esélyed.

Szavaim ellenére szembefordultam vele, miközben ő még mindig az ölelésében tartott. Edward felnevetett. – Ó, igazán? Vigyázz, mert a végén még könyörögni fogsz érte, Swan.

- Állok elébe – súgtam a fülébe, majd lejjebb haladva egy csókot nyomtam a nyaka oldalára. Edwardból felszakadt egy rekedt nyögés, én pedig elégedetten bontakoztam ki a karjaiból, hogy csatlakozhassunk a többiekhez.

***

Edward és én tényleg tartottuk a távolságot, olyannyira, hogy szinte alig voltam a közelében egész este. Alice ugyanis lefoglalt azzal, hogy bemutatott az összes barátjuknak. Persze jobb lett volna, ha nem pirulok el minden alkalommal, mikor azt mondta nekik, hogy Edward felesége vagyok. Még mindig furcsa volt belegondolni ebbe a ténybe, maga a szó pedig többféle érzelmet keltett bennem.

Mikor már nem volt több bemutatásra váró barát, újból Edwardot kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, éppen egy lánnyal beszélgetett. A könyökömmel megböktem a mellettem álló Alice-t.

- Vele még nem találkoztam – intettem feléjük a fejemmel. – Ő is egy barátotok?

- Óh. Öhm, igen… ő az egyik barátnőm, Heidi.

- Hm. Úgy tűnik Edwarddal jól kijön – jegyeztem meg. Éreztem, hogy van valami idegen a hangomban.

- Nem igazán – felelte Alice. – Próbáltam őket összehozni mikor Edward még szingli volt. De csak egyetlen egyszer találkoztak, tavaly július 4-én. Edwardot abszolút nem érdekelte Heidi.

- Igazán? Miért? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Heidi fiatal volt és csinos, nem tudtam okot találni rá, hogy miért utasítaná el Edward rögtön.

- Hát… - Alice habozott, mint aki nem biztos benne, hogy mennyit szabad mondania. – Megtetszett neki egy másik lány aznap este.

- Óh – feleltem csalódottan. Nem sokat tudtam Edward múltjáról a nőkkel, csupán annyit, hogy nem volt olyan, amilyennek Jacob pletykái beállították. Furcsának tűnt, hogy lepattintott egy lányt egy másik kedvéért.

- És végül mi történt? – kérdeztem Alice-től. – Összejött azzal a másik lánnyal?

- Hát, izé… erre elég vicces a válasz – mondta Alice nevetve. – De nem… nem igazán.

Összezavarodva néztem Alice-re, de ő csak legyintett. – Inkább menj és vesd közéjük magad, mielőtt még féltékenyebb leszel – mondta.

- Nem is vagyok féltékeny – makacskodtam.

Alice a szemeit forgatta. – Hát persze, hogy nem.

Ellenálltam a késztetésnek, hogy én is a szemeimet forgassam, és inkább úgy tettem, ahogy Alice javasolta. Mosolyt varázsoltam az arcomra és odaléptem a beszélgető pároshoz, közben pedig egyik karommal átöleltem Edward derekát.

- Óh, öhm… Heidi, ő itt a feleségem, Bella – mutatott be Edward, miközben ő is átölelt az egyik karjával. Így van, Heidi. Ti egyszer randiztatok, de én a felesége vagyok, szóval tudd, hogy hol a helyed. Oké, talán kezdek őrültnek hangzani…

- Áh, Bella! Örvendek a találkozásnak – nyújtotta felém a kezét, majd hanyagul megrázta az enyémet. – Már kíváncsi voltam arra a sokat emlegetett feleségre.

- Nos, ahogy láthatod, túl jó hozzám – viccelődött Edward, az én eddig hamis mosolyomat pedig leváltotta egy őszinte mosoly a szavai hallatán.

Heidi udvariasan nevetett, de közben vizslatva végigmért. Máskor ettől elbizonytalanodtam volna, de Edwarddal az oldalamon nem is érdekelhetett volna kevésbé. Mikor pedig elkalandozott a tekintetem, észrevettem, hogy Esme minket figyel. Az arcán hatalmas mosollyal.

***

Mikor véget ért a parti, Edward és én a szüleivel együtt mentünk le.

- Biztos, hogy ne vigyünk el titeket? – kérdezte Esme.

- Nem kell, anya. Fogunk egy taxit – felelte Edward.

- Hát jó – vont vállat Esme, de nem szállt be a kocsiba. Helyette szembefordult velünk és boldogan felsóhajtott. – Örülök, hogy ilyen jó barátok lettetek. És jó, hogy komolyan veszitek a dolgot. Az az átkarolós dolog jó ötlet volt.

- Megtesszük, amit tudunk – feleltem kissé kényelmetlenül attól, hogy füllentenem kell Esmének.

- Helyes. Ó, és még valami! Holnap összeülhetnénk egy családi vacsorára. Olyan rég volt már, hogy mind együtt voltunk.

- Anya, szó szerint öt perce voltunk együtt mind – mondta Edward unottan, Carlisle pedig halkan felkacagott.

- Tudod, hogy értem – legyintett Esme. – Akkor holnap este?

Mindketten rábólintottunk, majd miután Carlisle és Esme elhajtottak, Edward magához húzott és homlokon csókolt. – Már most kiszagolom, hogy tervez valamit… - mormolta, én pedig felnevettem, mert ebben a pillanatban nem is lehettem volna boldogabb, tervek ide vagy oda.

Nem sokkal később hazaértünk, én pedig alig vártam, hogy ágyba bújhassak, mivel már a taxiban is majdnem elaludtam. Még nyomtam egy csókot Edward ajkaira, majd elindultam a puha ágyikóm felé. Pontosabban indultam volna, ha Edward nem állít meg.

- Mit művelsz? – kérdezte.

- Öhm… megyek aludni? Nem tudom hallottál-e már róla. Ez egy éjszakai tevékenység. Egész pihentető, ki kéne próbálnod.

- Ha-ha. Na és mi baj az én ágyammal?

Egy pillanatra összeráncoltam a homlokom. Az utóbbi napokban mindig Edward ágyában aludtam el, mivel előtte mindig… nos, szórakoztunk egy kicsit. De valahogy automatikus választásnak tűnt, hogy ha így ki vagyok purcanva, akkor a saját ágyamba megyek.

- Óh – álltam elő a zseniális válaszommal.

Edward arcára kiült az a féloldalas csábító mosoly, miközben magához húzott és a nyakamba csókolt. – Egy férjnek és a feleségének illene egy ágyban aludnia – suttogta.

- Na ne mondja, Mr. Cullen.

- Ne feleselj, Swan, mert a végén még elfenekellek.

- Én benne vagyok – feleltem nevetve. – Nyugodtan elfenekelhetsz bármikor, amikor éppen nem készülök állva elaludni.

Edward mosolyogva megcsókolta a fejem búbját, majd hirtelen a térdeim alá nyúlt és a karjaiba emelt. – Akkor irány az ágy – mondta, majd a szobája felé vette az irányt, ahol lefektetett az ágyra és gondosan levett rólam minden ruhadarabot az alsóneműn kívül, csókokkal borítva be a felszabaduló meztelen bőrt. Miután végzett, ő is levetkőzött és befeküdt mellém, én pedig félálomban hozzábújtam. Utoljára még magamon éreztem az ajkait és azt, ahogyan óvatosan betakar.

***

A péntek esti vacsoránál Esme szinte kiugrott a bőréből és nem tudott egy percig sem ülve maradni. Szinte már Alice-re emlékeztetett.

- Ha szabad megkérdeznem, miért ugrál Esme mama úgy mint aki bekokózott? – tudakolta Emmett, mire Rosalie vállba bokszolta. – Jól van, na. Egyértelmű, hogy amiatt a kettő miatt van így begolyózva.

Az utolsó mondata közben Emmett ránk mutatott.

- Már ne is haragudj, de mi van? – kérdeztem megdöbbenve.

- Egyfolytában azon van, hogy összehozzon titeket – felelte vállat vonva, én pedig elvörösödtem. Nem tetszett, hogy ránk terelődött a szó.

- Emmett… - forgatta a szemeit Carlisle. – Bocsássatok meg Esmének, csak kicsit izgatott mostanság.

Rosalie hangosan felsóhajtott, majd a konyha irányába kiabált. – Anya, ülj már le egy kicsit! Szeretnénk nektek mondani valamit.

- Jól van, már jövök is – felelte Esme a szobába lépve és letette az ételt az asztal közepére. – Nos, miről van szó?

Láttam, ahogyan Emmett megfogja Rosalie kezét az asztal alatt és egymásra mosolyognak. – Szóval… Emmett és én elgondolkodtunk az örökbefogadáson – jelentette be Rose.

A pillanat töredékéig mind megdöbbenve ültünk, majd Esme felpattant és magához ölelte a lányát. – Na jó, ez még nem biztos vagy ilyesmi – tette hozzá Rosalie, miután az anyja kiengedte a karjaiból. – Csak fontolgatjuk. Az utóbbi években annyira beleéltünk magunkat, hogy lehet egy saját gyerekünk, hogy nem is voltam hajlandó számba venni egyéb lehetőségeket. De most elbeszélgettünk róla, és… készen állunk.

- Ó, kicsim! Ez csodálatos – kiáltott fel Esme, az asztalnál pedig kitört a nevetés és a gratulálások sora. A vacsora hátralévő részében mindenki boldogan és élénken társalgott.

Mikor már mind tele voltunk, és az örökbefogadás témáját is kimerítettük – egyelőre, Esme felénk fordult.

- Edward, gondolkodtál már, hogy mikor mész szabadságra? Már nincs hátra olyan sok a nyárból.

Edward egy pillanatig furcsán nézett az anyjára. – Öhm… nem. Nincs rá igazán szükségem.

- De hát mindenkinek szüksége van egy kis vakációra! – ellenkezett Esme. – Az egész nyarat munkával tölteni nem túl egészséges. Arra gondoltunk…

- Te gondoltál rá! – szakította félbe Carlisle, de Esme rá se hederített.

- Kivehetnétek a következő hetet, te és Bella – mosolygott Esme. – Talán leugorhatnátok a nyaralóba, most úgysem használja senki. Hogy közelebb kerüljetek.

- Szerintem már így is elég jól játsszák a szerepüket, anya – vetette közbe Rosalie.

- Igen, eddig senki sem gyanakodott – mondtam. Kivéve persze Jacob Blacket, de őt inkább nem hoznám most fel.

- Akkor is, fiatalok vagytok, szórakozzatok egy kicsit! Hagyjátok a munkát! – felelte Esme.

- Tudjátok mit? Azt hiszem, jó ötlet – jelentette ki Edward, én pedig döbbenten néztem rá, de ő csak vállat vont. – Miért is ne? Élvezzük a fiatalságot.

Esme arca felragyogott, majd összecsapta a két tenyerét. – Remek! – mondta, majd felállt és kivitte a konyhába a koszos edényeket.

- Na mit mondtam? Bella és Eddie vakációzni mennek! – nevetett fel Emmett önelégült arccal, és akkor sem hagyta abba, mikor megdobtam a szalvétámmal.

Edwardra néztem, értetlenül, amiért ilyen könnyen belement. Azt hittem nem szereti, ha a körülöttünk lévő emberek beleszólnak a dolgainkba. Ő viszont csak rám kacsintott. Ekkor gondoltam bele. Egy teljes hét Edwarddal, anélkül, hogy bárki elől is bujkálnunk kellene. Éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra.

Kellemes ünnepeket!

Avagy boldog Karácsonyt és (ha addig nem jelentkeznék újra) boldog új évet! Haladok az új résszel is, de csak lassan. Köszönöm, hogy türelmesek vagytok. :)

Abellana

Helyzetjelentés

Mint ahogyan azt már észrevettétek, mostanában sajnos ritkán jönnek az új fejezetek. Ez azért van, mert az utóbbi pár hónapban már egyáltalán nem kedvtelésből írtam és mostanra már szinte teher az egész. Ráadásul még annyi mindent terveztem a történetbe, hogy egyelőre még nem látom a végét. Mindenképpen be akarom fejezni, és folyamatosan próbálok majd írni valamit, de rossz arra gondolni, hogy miközben én össze-vissza szenvedek vele, az a néhány ember esetleg várja már az új fejezetet. Szóval most itt kérek elnézést és kérlek, hogy legyetek velem türelmesek, amíg ki nem találom, hogyan lendüljek bele megint. Ha tudok, hozok majd részletet.
Abellana

17. fejezet

Sziasztok!
Végre elkészültem a következő résszel, remélem tetszeni fog. :) Köszönöm azoknak, akik írtak. Nagyon örülök, hogy szerintetek sikerült valami újdonságot belevinni ezekbe a szereplőkbe. Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek erről a fejezetről.
Abellana

(Edward)

Mikor kinyitottam a szemem hétfő reggel, egy pillanatra összezavarodtam, amiért nem a saját ágyamban vagyok. Aztán eszembe jutottak a tegnapi nap történései. Miután Bella visszatért a vásárlásból, valamilyen okból egész furcsán viselkedett, mintha folyton máshol járna gondolatban.

Attól tartottam, hogy talán azért volt kissé tartózkodó velem szemben, mert szerinte elsietjük a dolgokat. Aztán persze biztosított róla, hogy csak a fáradtság teszi, de még mindig láttam azt a távoli tekintetet a szemében.

Egész este csak ő járt a fejemben, nem tudtam aludni. Mikor meghallottam valamikor hajnalban, hogy kijön a szobájából majd visszamegy, utánamentem. Szükségem volt arra, hogy a karjaiban tarthassam.

Odakint kezdett feljönni a Nap. Ránéztem az órára, és láttam, hogy negyed óra múlva szólnia kell az ébresztőnek. Bella még édesen szuszogott mellettem, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Óvatosan felé nyúltam és a füle mögé tűrtem pár tincset, ami eltakarta előlem az arcát.

Olyan hosszú ideig kívántam azt, hogy bárcsak megérinthetném az arcát. Azokban az időkben, amikor mindig csak messziről láttam őt. Most furcsának tűnt, hogy itt volt velem, és én bármikor megérinthetem.

Bella szépen lassan kinyitotta a szemeit, álmosan pislogott párat, majd rám nézett és elmosolyodott. – Tapiztál álmomban? – kérdezte.

Felnevettem. – Csak az arcodat. Az nem igazi tapizás.

Bella mosolya még nagyobb lett, és ő is felém nyújtotta a kezét. Gyengéden végigsimított vele a borostámon, és mikor az államhoz ért, megpusziltam az ujjai végét. Örültem, hogy akármi is volt vele tegnap, ma már nem bántotta őt. Közelebb kúsztam hozzá az ágyon és finoman szájon csókoltam. Bella viszonozta azt, és hamar elmélyedtünk a mi kis világunkban.

Egyre szorosabban kapaszkodtunk egymásba, mígnem egész testemmel fölé kerültem. Az egyik kezemmel az arcát fogtam, a másik pedig ott simogatta őt, ahol csak érte, a bordáitól kezdve egészen a combjáig. A csók kicsivel vágyakozóbb és sürgetőbb lett, mikor pedig beleharaptam az alsó ajkába, Bella belenyögött a csókunkba. Szinte teljesen egymáshoz voltunk préselődve, a testéből áradó forróság pedig elvette az eszem.

Hirtelen meghallottam valamit, először csak tompa háttérzajként, de aztán egyre zavaróbb lett. Kellett úgy fél perc, mire ráeszméltem, hogy az ébresztő volt az, és csalódottan temettem bele az arcom Bella nyakába.

- Most muszáj lesz felkelnünk ha nem akarunk mindketten elkésni és gyanút kelteni, nem igaz? – kérdezte sóhajtva.

- Attól tartok.

Bella felnevetett, valószínűleg a savanyú arckifejezésem láttán, aztán egy gyors csók után kicsusszant alólam és besétált a fürdőszobába.

Kicsivel több, mint harminc perccel később már mindketten a kocsiban ültünk. A kezem folyton a combja felé kalandozott, ő pedig nevetve csapta le azt minden alkalommal, nehogy az autót vezető Riley bármit is észrevegyen. Na persze én bíztam a diszkréciójában, de Bellának nem mondhattam el, hogy miért. Riley szerezte meg nekem a szükséges információkat Belláról egy évvel ezelőtt. Nagyon úgy tűnik, hogy első osztályú alkalmazott, olyan, amilyennek a nővérem szerint egy alkalmazottnak lennie kell. Az elmúlt hetek során egyszer sem adta jelét annak, hogy felismeri Bellát – pedig nyilvánvalóan tudta, hogy ki ő. Ezért nagyon is hálás voltam.

Egész délelőtt el voltam havazva a munkával, akárcsak minden hétfőn. Az egyetlen fénypontja az volt, mikor láthattam Bella mosolyát, miközben elmentem mellette a folyosón egy értekezletre menet. Mikor végre elérkezett az ebédidő, odamentem az asztalához, ahol éppen két másik lánnyal beszélgetett.

- Hölgyeim – biccentettem. A két, számomra csak látásból ismert lánynak szinte azonnal csöppet bárgyú mosoly kúszott az arcára, és elmotyogtak egy „jó napot, Mr. Cullen”-t. Mosolyogva Bellához fordultam. – Mehetünk?

- Persze – felelte, majd a kolléganőihez fordult. – Később beszélünk.

Bella a karjára kapta a táskáját, én pedig a derekánál fogva magamhoz húztam, miközben a lift felé mentünk. – Mondd, ők mindig ilyen furán néznek? – kérdeztem.

Bella felnevetett. – Nem, csak amikor éppen betéved a főnök fia. Aki ráadásul hihetetlenül jóképűen fest ma – felelte, és közben szabad keze a tarkómon játszadozott a hajammal.

- Megpróbálsz elcsábítani, Swan? – mosolyogtam le rá.

- Azt hiszem azt már megtettem. – Nevetnem kellett, hiszen igaza volt. Már rég elcsábított. Körbenéztem, és mikor megbizonyosodtam róla, hogy senki sem figyel, rövid – túlságosan is rövid – csókot nyomtam az ajkaira.

- Vegyünk valamit az étkezőben, aztán jöjjünk vissza az irodámba. Magamnak akarlak – suttogtam az utolsó két szót a fülébe.

- Felőlem nagyon is rendben van – felelte, majd beszálltunk a liftbe.

***

Mint mindig, most is a Bellával eltöltött ebéd volt a napom legjobb része. Annak ellenére, hogy lényegében házasok vagyunk, a kapcsolatunk még mindig az ismerkedési szakaszban van. És én minden egyes alkalommal többet és többet tudtam meg róla. Tudtam, hogy milyen a nevetése, ha valamit nagyon viccesnek talál. Ha valami érdekesről volt szó, akaratlanul is mindig a haja egy tincsével szokott babrálni. És tudtam, hogy mit kell mondanom ahhoz, hogy elpiruljon.

Minden egyes pillanatban nőtt bennem valamilyen érzés Bella iránt. Tudtam, hogy ettől a dolgok komplikáltabbak lesznek, de jelenleg nem érdekelt. Mert boldog voltam. Na persze tapasztalatból tudhattam volna, hogy a dolgok sosem maradnak sokáig felhőtlenek…

Alig pár percünk maradt az ebédszünetünkből, mikor egyszer csak berontott az irodámba Rosalie, kopogás nélkül. Annyira nem lepett meg a dolog, mivel szokása volt néha csak úgy besétálni, de most látszott rajta, hogy dühöng valamiért. Szerencsére Bella és én csak a kanapén ültünk egymással szemben, így a húgom semmit sem szúrhatott ki.

- Edward, Bella! Az irodámba, most azonnal!

- Neked is szia, Rose – morogtam gunyorosan, mire megvillant a szeme. Ha a pillantása ölni tudna…

- Azt mondtam, most – nyomatékosította, majd kiviharzott a helyiségből.

Bella felsóhajtott. – Bármiről is van szó, gondolom nem lesz kellemes – mondta.

- Nagyon úgy tűnik – bólintottam. – Jobb lesz, ha túlesünk rajta.

Felálltunk és követtük Rosalie-t az irodájába. Amint becsukódott az ajtó, Rose – mintha felrobbanni készült volna – Bellához fordult. Látszott rajta, hogy próbálja megfékezni azt a valamit, ami kitörni készült belőle.

- Volnál olyan szíves beavatni, hogy miért beszélgettél tegnap délután Jacob Black-kel egy szupermarketben?

- Hogy micsoda? – kérdeztem halványan felnevetve. Ennek nem volt semmi értelme.

Bella szemei elkerekedtek, majd karba tett kézzel a cipőjét kezdte fixírozni. – Egyszerűen csak összefutottunk – vont vállat.

- Micsoda? Találkoztál Jacob Black-kel? – néztem rá értetlenül. – Erről miért nem szóltál egy szót sem?

Rose-t láthatóan nem izgatta az én kérdésem, ugyanis újat tett fel, mielőtt Bella válaszolhatott volna. – Mégis miért álltál le vele beszélgetni?

- Nem álltam le vele beszélgetni, egyszerűen csak belé botlottam, aztán… egyáltalán honnan tudsz te erről?

- Az a dolgom, hogy mindenről tudjak, ami ezt a családot illeti – mondta Rosalie. – Nyilvános helyen beszélgettél az alakkal, akiről az üzleti körökben mindenki tudja, hogy a konkurensünk! Mi kötöttünk egy szerződést, Bella. Egy szerződést, ami szerint a te dolgod az, hogy tisztázd és fenntartsd Edward jó hírét!

- Kétlem, hogy bárkit is izgatna, hogy belefutottam Jacob Black-be a boltban – forgatta a szemeit Bella. – Egyáltalán kitől tudod? Talán egy csomag fagyasztott borsó mesélte?

Rosalie-n látszott, hogy felháborítja Bella verbális szembeszegülése, és ha éppen nem lettem volna rohadtul mérges, szórakoztatott volna a helyzet.

- Az nem a te dolgod! – felelte Rose szinte már kiabálva. – Egyáltalán nem érted? Jacob Black miatt vagyunk ebben az egész hülye kényszerházasság szituációban! Veszélyes a családunk üzletére nézve. Azt hiszed véletlenül vásárolt éppen ott, ahol te?

- Szerinted neki nincs jobb dolga, mint engem követni a boltba?

Rosalie két ujját az orrnyergére tette, majd mélyet sóhajtott. – Alábecsülöd őt, Bella. Mit mondott neked?

- Semmi értelmeset, csak Edwardot próbálta besározni. Azt hiszem azt akarja, hogy ne bízzak benne.

- Remek – horkantam fel. Fel-alá kezdtem járkálni a húgom irodájában.

Bella folytatta. – Utalt arra is, hogy… elég érdekes, hogy Edwardnak pont volt egy titkos menyasszonya. És nem tagadta, hogy azokat a dolgokat ő találta ki róla.

- Szóval nyílt lapokkal játszik – vonta le a következtetést Rosalie. – Viszont ez azt jelenti, hogy még nem végzett velünk. Ide figyelj, Bella. Ne hagyd, hogy az az alak még egyszer a közeledbe férkőzzön. Senkinek sem tenne jót. Értjük egymást? – Bella bólintott. – És ezentúl mindenről tudni akarok, aminek köze van Jacob Blackhez! Nem hagyom, hogy még egyszer ilyet műveljen a családommal.

Nem kívántam tovább hallgatni, hogyan árult el Bella. Szó nélkül ott hagytam a húgom irodáját, hogy bezárkózhassak a sajátomba. Azonban Bella követett.

- Edward, annyira sajnálom, hogy nem szóltam róla – mondta, amint zárt ajtók mögött voltunk. – Én csak… láttam a múltkor, hogy mennyire felzaklatott téged, és nem akartam, hogy…

- Mit mondott neked? – szakítottam félbe. – Pontosan tudni akarom, hogy mit mondott neked az a rohadék!

- Azt mondta, hogy hiba bíznom benned, és hogy neked mindened megvan, ezért amint nem lesz rám szükséged, mert az emberek elfelejtették a rólad írt dolgokat, el fogsz dobni engem – felelte lehajtott fejjel.

- És te talán hittél neki? Ezért viselkedtél olyan furcsán tegnap? – kérdeztem ingerülten.

- Nem, én csak…

- Te csak mi? – kiabáltam. – Az a seggfej pár mondattal elérte, hogy meginogjon a bizalmad irántam? Semmit nem ért neked ez az elmúlt pár hét, Bella?

- Edward, kérlek hallgass meg! Egyáltalán nem erről van szó, hidd el. Csak hát… úgy tűnt, mintha Jacob tudna valamit, amit én nem.

- A fejedbe akart mászni, Bella! Pontosan ezt akarta elérni, el akar téged távolítani tőlem, hogy engem tönkre tegyen, mert féltékeny a sikeremre. És ha így folytatod, remek lehetőséget adsz neki rá!

- Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla, Edward. De ne beszélj úgy velem, mint egy gyerekkel, a húgodtól kapott kioktatás éppen elég volt – emelte fel a hangját. – És te nem voltál ott, nem vagy az én helyemben. Amit mondott arról, hogy neked az öledbe hulltak a dolgok, az részben igaz. Bármikor lecserélhetnél engem, szerinted ez olyan örömteli gondolat számomra?

- Hogy mi!? – Vissza kellett fognom a hangom, mivel azt gyanítottam, hogy Victoria is hallja, hogy valami nincs rendben idebent. – Komolyan képes vagy mindezt így a képembe vágni? Megmondtam neked, hogy nem érdekel más.

- Könnyebb mondani, mint elhinni, Edward.

- Ezt nem hiszem el! – kiabáltam, miközben forrt bennem a düh. – És ráadásul érezzek bűntudatot még amiatt is, hogy ebbe a családba születtem? Gazdagok a szüleim, ezért magától értetődő, hogy bármelyik pillanatban „eldobhatlak”?

- Teljesen kicsavarod a mondanivalómat, Edward!

- Óh, igazán? Mert nekem az jött le, hogy szerinted – na meg a cimborád Jacob Black szerint – én egy elkényeztetett gazdag idióta vagyok, aki csak úgy lecserélné a feleségét bármelyik pillanatban!

- Ne mondd ezt – morogta Bella a fogait összeszorítva. – Tudod, hogy utálom őt azért, amit veled tett, ne állítsd be úgy, mintha összefognék vele ellened!

- Pedig nagyon is úgy tűnik, hogy máris sikerült elérnie, hogy ne bízz bennem – tártam szét a karjaimat.

- Sajnálom, hülye voltam, oké? – kiáltott fel Bella jóval hangosabban, mint amit az ember kinézne belőle. – De ne csavard össze-vissza a szavaimat! Bízom benned, Edward. Mindennél jobban. Tudom, hogy milyen ember vagy valójában, és az az ember nagyon sokat jelent nekem. Elismerem, egy pillanatra elbizonytalanodtam, tényleg a fejembe mászott. Sajnálom, komolyan.

Többször mély levegőt vettem és próbáltam összeszedni magam, míg Bella arra várt, hogy mondjak valamit. Végül nagyon halkan csak annyit szóltam: - Dolgoznom kell. Neked is ideje lenne visszamenned.

- Edward, kérlek…

- Nem, Bella! Ha hiszed, ha nem, muszáj dolgoznom és egyedül akarok maradni.

Leültem az asztalom mögé és lenéztem az egyik papírkupacra, majd hallottam ahogy Bella felsóhajt, aztán becsukódik az ajtó. Megragadtam egy tűzőgépet, csak hogy csináljak valamit a kezemmel, és próbáltam megnyugodni. Nem sikerült. A tűzőgép darabokra tört, mikor a falhoz vágtam.

***

Este a veszekedéstől még mindig kissé dühösen és kimerülten mentem le az autóhoz.

- Mr. Cullen – biccentett Riley.

- Mrs. Cullen még nincs itt? – kérdeztem. Bella általában lent szokott lenni már pár perccel előttem, hogy aztán együtt menjünk haza.

- Óh. Sajnálom uram, nem tudtam, hogy őt is magával együtt kell hazavinnem. Mrs. Cullen már vagy két órája elment. Azt mondta nem haza megy, és inkább fog egy taxit. Itt kellett volna tartanom?

- Nem, Riley, semmi gond.

Habár aggódtam amiatt, hogy semmit sem tudtam Bella holléte felől, örültem, hogy most nem kell vele egy kocsiban ülnöm.

- Bella? – kiáltottam, mikor végre hazaérkeztem. Semmi. Még mindig nem jött haza. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy felhívom Alice-t, hátha tud róla valamit, de inkább nem tettem. Helyette a hálószobámba mentem és levetkőztem magamról az öltönyt, hogy beállhassak a zuhany alá.

Sokáig álltam a langyos víz sugara alatt, nem csak azért mert jól esett a júliusi hőségben, de azért is, mert nem tudtam kiverni a fejemből a ma történteket. Azt, amit Bella mondott. Nem vagyok hülye, tudom, hogy elképesztően szerencsés és kiváltságos vagyok, anélkül, hogy bármit is kellett volna érte tennem. Viszont az, hogy Bella ezt a képembe vágta, nem hagyott nyugodni. Kicsit úgy éreztem, hogy nincs joga ezt felhozni. Most már ő is kiváltságos volt.

Amint ez a gondolat felötlött bennem, azonnal leszidtam azt a belső kis hangot magamban. Bella azért volt ebben a helyzetben, mert az anyja, aki semmit sem törődik vele, belekényszerítette. Ő a szabadságát dobta félre azért, hogy segítsen az apján. Tudtam, hogy mindezt nem ő kérte, és kényelmetlenül is érinti, ez nyilvánvaló volt már akkor, mikor a kocsimat is csak vonakodva használta. Nem kéne hibáztatnom érte, ennek ellenére még mindig mérges voltam rá. Ez az egész már megint annak a rohadt Jacob Blacknek a hibája…

Hirtelen meghallottam, ahogy kinyílik mögöttem a zuhanyzó ajtaja. – Csatlakozhatok? – hallottam meg a lágy hangot.

Félig odafordultam és nagyot nyeltem, mikor megláttam Bellát. Semmi sem takarta a testét előlem. Idejött és a bizonytalanságai ellenére meztelenre vetkőzött. Próbáltam nem mutatni, hogy milyen hatással volt rám – nem csak a meztelen test látványa, de maga a tény, hogy Bella, aki mindig csak a hibát keresi magában, úgy döntött, hogy így kitárulkozik előttem.

Visszafordultam a zuhanyzó fala felé, egyik karommal neki támaszkodva, és felsóhajtottam. Hogyan is haragudhatnék rá így tovább? – Felőlem – vetettem oda, mintha teljesen közömbös lennék. Még mindig haragudni akartam azért, hogy titkolózott előlem, és azért, mert megingott a belém vetett bizalma.

Hallottam, ahogyan becsukódik mögöttem az ajtó, aztán két vékony karja hátulról körém fonódott, ajkai pedig alig érezhetően megérintették a hátamat. – Sajnálom, hogy nem szóltam neked róla. És sajnálom azt is, amit ma mondtam – szólt csendesen.

- Hol voltál? – kérdeztem.

- Meglátogattam az apámat – felelte. Ezután nem kérdeztem többet, és ő sem mondott semmit, csak álltunk a víz alatt, Bella még mindig engem ölelt, arcát a hátamnak nyomva. Szabad kezemmel – amelyikkel nem a falnak támaszkodtam – megfogtam egyik kezét a hasamon, és ujjaink egymásba fonódtak.

- Te vagy az egyik legjobb ember, akit ismerek, Edward – suttogta. – Egyáltalán nem úgy értettem, amiket mondtam.

- Tudom – feleltem, én is csendesen.

Megfordultam és két tenyerem közé vettem az arcát. – Én is kicsit kemény voltam ma veled. Sajnálom.

Bella halványan elmosolyodott, majd lábujjhegyre állt és puha csókot lehelt az ajkaimra. Viszonoztam ezt az ártatlan, édes csókot, amihez foghatót keresve sem találhattam volna az emlékezetemben. Miután ajkaink elváltak egymástól, egy fél lépést hátráltam és végignéztem Bellán. Egyik kezemmel gyengéden megsimogattam az arcát, majd lejjebb érve a kulcscsontján, aztán két tenyerembe vettem puha melleit.

Hallottam, ahogyan elakad a lélegzete, és közben tekintete végigmért engem. Elmosolyodtam, és mikor pillantása visszatért az enyémhez, megfogtam a derekát és magamhoz húztam, hogy újból megcsókolhassam – ezúttal már inkább vágyakozva, mintsem ártatlanul.

Testét a falnak döntöttem és szorosan hozzásimultam, miközben nyelvem rátalált az övére. Éreztem, ahogyan feltör belőlem egy morgás a bódító csóktól és a meztelen bőrtől az ujjaim alatt. Ajkaim áttértek a nyakára, Bella pedig zihálni kezdett, ujjai a hajamba markoltak.

Még lejjebb mentem, hogy ajkaim közé vehessem a gömbölyded formák apró, rózsaszín bimbóit. Bella felnyögött, miközben én a csókjaimmal imádtam fedetlen melleit. Letérdeltem elé, és puha csókokkal halmoztam el lapos hasát, majd nyelvemmel körbejártam a köldökét.

Felnéztem a csokoládébarna szempárba, ami a szokásosnál sötétebbnek tűnt a vágyakozástól, és közben egyik kezemmel végigsimítottam a combjai belső részén. Ugyanazzal a kézzel megtartottam a jobb lábát, miközben a balt óvatosan a vállamra helyeztem.

Hogy megnyugtassam, pár finom csókot nyomtam a vállamon nyugvó combjára, majd közelebb hajoltam és ezután legérzékenyebb pontját csókoltam meg. A zuhanyzó falai visszaverték Bella nyögését, és most már mindkét keze a hajamat markolta. Nyelvemet finoman befúrtam a telt ajkak közé és felnyögtem, mikor megéreztem a nedvességet. Kezeimmel belemarkoltam formás fenekébe, hogy még közelebb húzzam magamhoz, és szinte az egész arcomat a combjai közé temettem, miközben nyelvem fáradhatatlanul ingerelte az érzékeny kis pontocskát, ajkaim pedig mohón csókolták a puha, mindennél selymesebb bőrt. Bella nyögései egyre hangosabbak lettek, csípője pedig ringani kezdett, ahogy közeledett a csúcshoz. Felnéztem az arcára és elém tárult a legizgatóbb kép, amit valaha láttam. Bella a fejét hátravetve, ajkai enyhén szétnyílva, szemei összeszorítva. Ettől még inkább igyekeztem örömet szerezni neki.

- Edward! – hallottam meg a sikolyát, abban a pillanatban, hogy megremegett alattam. Hamarosan teljesen elernyedt a teste, csak a lüktetést éreztem a nyelvem alatt. Még egyszer megcsókoltam, finoman, mintha csak óvatoskodó puszit nyomnék a szájára. Leemeltem a lábát a vállamról és lassan felemelkedtem. Végigsimítottam kipirult arcán az egyik kezemmel, mire ő kinyitotta a szemeit és halványan elmosolyodott. – Ez… elképesztő volt.

- Akkor jó – nevettem fel halkan, majd magamhoz húztam az arcát, hogy megcsókolhassam.

A csók közben Bella kezei a hátamon kalandoztak, majd egyszer csak lejjebb csúsztak, és belemarkolt a fenekembe, egészen közel húzva magához. Állatias hang tört fel belőlem, ahogy meredezve vágyakozó testrészemen megéreztem a forró nedvességet. Bella egyre vadabbul csókolt, miközben hozzám dörgölőzött. Egyik keze előre csúszott és hirtelen arra eszméltem, hogy a kezében tart engem. Elszakadtam az ajkaitól és a nyakába temettem az arcom, miközben a keze mozogni kezdett rajtam. Bella minden pillanattal egyre határozottabb és magabiztosabb lett, én pedig tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni. Ujjaim felkúsztak a hasáról és a tenyerembe vettem az egyik mellét.

- Ah, Bella – nyögtem a nevét, miközben ő finoman beleharapott a vállamba. A csípőm ösztönösen pumpálni kezdett, néhány pillanat múlva pedig elengedtem magam és magával ragadott az élvezet. Egy-két puha csókot leheltem Bella nyakára, majd felemeltem az arcom és csillogó szemeibe néztem. Megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam, hogy aztán megcsókoljam, lassan és mélyen.

Mikor elváltam tőle és még egyszer végignéztem rajta, láttam, hogy a hasán ott volt az élvezetem nyoma. Megjelöltem őt. Ez volt a legszexibb dolog, amit valaha láttam. – Az én gyönyörű Bellám – mormoltam, miközben megsimogattam az arcát.

Miután mindketten lenyugodtunk, szép lassan lemosdattuk egymást, majd anélkül, hogy felöltöztünk volna, ágyba bújtunk. Békésen simogattam Bella nekem simuló meztelen testét, mielőtt végre megszabadulva a mai nap összes rossz gondolatától én is álomba merültem.