7. fejezet

Sziasztok! :)
Eredetileg most az esküvőt akartam megírni, de úgy döntöttem, hogy még nem volt meg hozzá a kellő felvezetés. Addig is viszont íme egy Edward szemszög, a következőben pedig már tényleg megtörténik a házasság. ;)
Abellana

(Edward)

Mikor megláttam Alice üzenetét a fotósokról, azonnal rettentő dühös lettem. Nem csak azokra a mocskokra, akik próbálnak minél provokálóbb kérdéseket ordítani, miközben az arcodba tolják a hülye kamerájukat, de egyúttal magamra is. Gondolnom kellett volna erre. De én csak nagyon ritkán érdekeltem őket. Viszont miután az apám vetélytársa hamis dolgokat terjesztett rólam, napokig követtek és próbáltak kicsikarni belőlem valamit. Aztán mikor Rose kiszivárogtatta a sajtónak, hogy van egy menyasszonyom, egy idő után abbahagyták. Most viszont, hogy végre megtudták ki az, tudnom kellett volna, hogy őt is meg fogják találni.

Ezen kívül attól is féltem, hogy ez elijeszti Bellát tőlem. Ez gonosz dolog, de örültem neki, hogy már aláírta a szerződést és nem hátrálhat meg.

Mikor kiléptem a lakás ajtaján, láttam, ahogyan nyílik a lift ajtaja és rögtön odasiettem. Megragadtam Bella vállait és ellenálltam a késztetésnek, hogy magamhoz húzzam és a hajába temessem az arcomat. Mást sem csináltam az utóbbi időben, csak ellenálltam a késztetésnek minden áldott pillanatban.

- Annyira sajnálom, Bella. Jól vagy? – kérdeztem.

- Jól… jól vagyok – felelte. Tényleg így is tűnt. Ha meg is rázta az eset, nem látszott rajta, és ettől megkönnyebbültem.

Hirtelen nagyon is tudatában voltam annak, hogy a lány akire olyan régóta vágyódom, itt van szó szerint a kezeim között. Végre a szemébe nézhetek és megérinthetem. Itt van az újabb esély, hogy ne engedjem el.

- Neked is szia, Edward – törte meg a varázst Alice, mire rájöttem, hogy elég régóta bámulok Bella szemeibe. Te jó ég, most biztos azt hiszi, hogy egy idióta vagyok.

Miután bementünk, nem győztem bocsánatot kérni Bellától, hiszen én hoztam rá a bajt. Igyekeztem megnyugtatni, hogy ilyen valószínűleg nem fog többet történni. Hacsak nincs valami hatalmas dolog, az embereket nem érdekli a mi életünk.

Egy idő után Alice bejelentette, hogy mennie kell, én pedig rögtön átláttam rajta. Ha arra gondoltam, hogy kettesben maradok Bellával, egyszerre vágytam rá és féltem tőle. Meg akartam őt ismerni, azt akartam, hogy megkedveljen. De közben attól is féltem, hogy túlságosan eltolom őt magamtól. Mikor azonban úgy láttam, hogy ő is menni készül, gyorsan rászóltam, hogy maradjon. Nem engedem el őt még egyszer.

- Köszönöm, Alice – mondtam neki, mikor kikísértem.

- Ugyan miért? – kérdezte.

- Hogy vele voltál ma – vontam vállat. – Szerintem Bella kedvel téged. Jó, ha van egy barátja aki tud a helyzetéről.

- Én is kedvelem őt, Edward – felelte. – Hogyan is ne kedvelhetném, mikor ennyire odavagy érte? Ne szúrd el, jó? Tudom, hogy hajlamos vagy túlanalizálni mindent.

- Nem fogom – mosolyogtam rá. Alice megölelt, aztán pár pillanat múlva már kint is volt az ajtón, én pedig visszamentem a nappaliba Bellához.

Leültem a kanapéra, amelyen ő is ült. Nem akartam túlságosan „közeledőnek” tűnni, ezért inkább a legszélére ültem. Egy ideig csak a mai incidensről beszélgettünk. Meg akartam győződni arról, hogy ez tényleg nem riasztotta el túlságosan. Aztán egy pillanatra megcsúszott a nyugodt álcám. Ideges volt amiatt, hogy néhány eseményen meg kell majd jelennie velem. Nem tudtam, hogy ez miattam van-e, vagy amiatt, hogy szerelmes párocskának kell majd tettetnünk magunkat. De azt is észrevettem, hogy Bella ideges lett, ha sok ember vette körbe. Talán ez lehetett az oka. Akárhogy is, meg akartam nyugtatni, így hát gondolkodás nélkül azt mondtam, hogy akárki büszke lenne vele mutatkozni.

Nyilvánvalóan meglepődött a kijelentésemen. Nem is csodálom, hiszen az elmúlt egy hétben amióta ismerjük egymást, kerültem a túlságosan személyes megjegyzéseket. Nem tudtam hogyan is kerülhetnék közelebb hozzá, hiszen annyira szürreálisnak tűnt, hogy most itt van velem, azok után, hogy az elmúlt egy évben csakis erre vágytam.

- Miért vagy most ilyen figyelmes velem? – kérdezte hirtelen. Úgy láttam, mintha megbántottam volna. Visszagondoltam arra, hogyan is viselkedtem vele és elgondolkodtam, hogy vajon hidegebb voltam-e a kelleténél. De aztán Bella elmondta, hogyan érez. Megdöbbentett, hogy azt hiszi, nem kedvelem. Pedig pont ezt próbáltam annyira palástolni!

- Ó, Bella. Fogalmam sem volt róla, hogy így érzel. Sajnálom, én csak… - Elgondolkodtam, hogy mit is mondhatnék. Erőt vett rajtam a vágy, hogy elmondjak neki mindent. Azt, hogy már egy éve nem engedett ki a bűvköréből. Hogy valamilyen oknál fogva mindennél jobban vonz magához. Bevallhatnám neki, hogy sokkal jobban kedvelem őt, mint ahogy azt gondolta.

De végül elvetettem az ötletet. Fogalmam sincs, hogyan reagálna rá Bella. – Bár el tudnám neked magyarázni, de ez… bonyolult – mondtam végül.

- Értettem, Edward – próbált kipréselni magából egy mosolyt.

- Bella… - El akartam neki mondani, hogy nem úgy van, ahogyan gondolja. Kedvelem őt és közelebb akarok hozzá kerülni. De nem hagyta, pár perccel később pedig már csukódott is mögötte az ajtó…

***

A következő másfél hétben nem sokat láttam Bellát. Csütörtökön Rosalie felhívott és elmondta, hogy lefoglalta az esküvő színhelyét és kiválasztották Bella menyasszonyi ruháját. Hirtelen azon kezdtem el tűnődni, hogy vajon milyen lesz őt látni talpig fehérben, miközben az oltár felé vonul. De rögtön összeszorult a gyomrom a gondolattól, hogy ő nem fog mosolyogni és igazából nem ezt akarja.

Elérkezett a szombat, és már csak egyetlen hét maradt hátra az esküvőig. Alice, Jasper és Emmett segítettek áthozni a lakásomba Bella cuccának a nagy részét, én pedig körbevezettem őt. Igazából csak az esküvő után fog itt lakni, de egyetértettünk, hogy jobb ha előbb megismeri a helyet.

Bella nem említette a múltkori beszélgetésünket, úgyhogy inkább én sem hoztam fel a dolgot. – El fogok veszni egy ekkora lakásban – mondta Bella, miközben végigmentünk a szobákon.

- Tényleg nagy egy kicsit – mosolyogtam. – Kicsivel azelőtt, hogy befejeztem az egyetemet és apám megkért, hogy dolgozzak nála, az anyám rögtön elkezdett nekem lakást keresni itt New Yorkban. Én is ledöbbentem, mikor először megláttam. Azt hiszem talán azt remélte, hogy lesz, aki benépesítse.

Kínos csend telepedett közénk, hiszen egyértelmű volt: a következő másfél évben senki sem fogja benépesíteni ezt a lakást. És az is biztos, hogy jelen pillanatban nem is akartam senki mást Bellán kívül. El sem tudtam képzelni, hogy elkezdjek valaki mással randizni, mikor ennek vége lesz.

- Khm… szóval… Rosalie nincs itt – váltott témát Bella. – Gondolom nem az a barátkozós típus.

Igaza volt, Rose tényleg nem barátkozós típus. Viszont nem ez az oka annak, hogy ma nem volt itt. Amint Emmett megérkezett, egyetlen pillantást vetett rám, és tudtam, hogy Rosalie-t most nem látjuk pár napig. De a húgom valószínűleg nem értékelte volna, ha elmondom Bellának az igazi okot, így hát füllentettem egy kicsit.

- Csak nagyon elfoglalt. Az esküvő miatt, meg minden – feleltem, majd benyitottam abba a szobába, amit utoljára tartogattam. – Ez lesz a te hálószobád.

Tudtam, hogy Bellának tetszeni fog ez a szoba. Az anyám rendezte be az elmúlt két hétben, csakis az ő számára. Nem volt túlcsicsázva, egyszerű volt és olyan… nőies. Illett hozzá.

- Hű… - nézett körbe Bella. – Edward, ez csodálatos.

- Esme érdeme. Gondolta, hogy tetszeni fog neked – mondtam.

- Nos, köszönöm. Nem csak ezt, hanem mindent. – Tudtam, hogy mire gondol. Rosalie annyit elmondott, hogy a Swan család szorult helyzetbe került.

- Ugyan már, Bella. Te mented meg a családom hírnevét, főként az enyémet. Inkább én köszönöm – mondtam egy apró mosollyal. Bella arca mintha egy kicsit vörösebb lett volna, és a szája széle is alig észrevehetően felfelé görbült.

Kimentünk a nappaliba, hogy csatlakozzunk a többiekhez, akik már a kanapén terpeszkedtek. – Felhoztunk mindent, lusta banda – jelentette be Emmett.

- Hé! Csak megmutattam Bellának, hogy hol fog lakni – ellenkeztem.

- Óh, ugye milyen remek? Esmének nagyon jó ízlése van – mondta Alice. – Azt hiszem én is ideköltözöm.

- Megkaphatjátok Alice-t, de figyelmeztetlek: többet eszik, mint gondolnátok és nagyon rendetlen – viccelődött Jasper, mire Alice hozzávágott egy párnát.

Eltöltöttünk még egy órát beszélgetéssel, és habár kicsit lehangolt, hogy Bella ennyire jóban van a barátaimmal, de velem nem, annak örültem, hogy nem ment haza rögtön. Hamarosan úgyis rengeteg időnk lesz kettesben…

***

A következő hét során próbáltam a munkámra koncentrálni, de folyton csak azon a hihetetlen tényen járt az eszem, hogy ezen a szombaton Bella Swan a feleségem lesz. Ráadásul akárhányszor kiléptem az irodámból, mindig belebotlottam egy-egy munkatársamba, akik nem győztek gratulálni a közelgő házassághoz. Ha pedig valaki megemlítette, hogy nem is tudtak róla, hogy ennyire komoly kapcsolatban vagyok, csak azt feleltem, hogy szerettük volna elkerülni a felhajtást. Azért kétség sem férhet hozzá, hogy ezek a gratulációk jobbak voltak, mint az elítélő pillantások amiket kaptam azok után az idióta pletykák után.

Pénteken korábban eljöttem a munkából, mivel a családjaink együtt vacsoráztak az esküvő előtti estén a Plaza Hotelben, és mind ott is maradunk az esküvőig. Mikor beléptem a szálloda egyik éttermébe, láttam, hogy már mindenki ott volt: Bella és a szülei, az én szüleim, valamint Rosalie és Emmett.

Mikor odaértem az asztalhoz, az anyám rögtön magához húzott és szorosan megölelt, az apám pedig vállon veregetett. Rose-zal is váltottunk egy gyors ölelést, és közben aggódva a fülébe súgtam: - Jól vagy?

- Persze, hogy jól vagyok, Edward – felelte magától értetődően, pedig tudtam, hogy pár napja még egyáltalán nem volt jól. Ettől muszáj volt a szememet forgatnom. Rosalie mindig olyan keménynek mutatja magát.

Kezet fogtam Charlie-val, udvariasan biccentettem Renée-nek, és végül Bellára irányítottam a tekintetem. Kicsit lehangoltnak tűnt, de nem tudtam, hogy ez azért volt-e, mert holnap egy idegen férfi felesége lesz, vagy esetleg olyasvalami miatt, ami még az érkezésem előtt történt. Rámosolyogtam, próbálván megmutatni neki, hogy nem érzek iránta ellenségesen, mint ahogyan azt ő hiszi. Meglepetésemre visszamosolygott, amitől nekem máris sokkal jobb kedvem lett.

A vacsora kissé feszült hangulatban telt. Bella és én többnyire meg se mukkantunk. Az idő nagy részében főleg Renée fecsegett valamiről megállás nélkül, miközben Charlie néha halkan közbemorgott, a szüleim pedig udvariasan válaszoltak időnként. Ezen kívül Emmett szükségét érezte annak, hogy néha bekiabáljon egy-két poént, mire válaszul Rose a vállába öklözött, Bella pedig próbálta elfojtani a mosolyát.

Ha őszinte akartam lenni, Renée egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Mintha nem is érdekelte volna a saját lánya, aki ott ült mellette, a holnapi nap miatt idegeskedve. Mind megkönnyebbültünk, mikor Charlie félbeszakította azzal, hogy ideje kipihenniük magukat. Rosalie és Emmett is úgy döntöttek, hogy felmennek a szobájukba, Bella pedig kiment a mosdóba.

Mikor csak én meg a szüleim maradtunk, az anyám felém fordult. – Szeretnék tőled kérni valamit, Edward – fogta meg a kezem.

- Persze, bármit – feleltem. Fogalmam sem volt, hogy miről lehet szó.

- Figyelj oda Bellára! Főként holnap az esküvőn. Mindig olyan feszültnek tűnik szegénykém, ha sok ismeretlen ember között kell lennie. Nem is hibáztatom. És az sem könnyíti meg a dolgát, hogy az anyja… - itt Esme körbenézett, majd közelebb hajolt hozzám és suttogni kezdett – egy ribanc.

- Na de anya! – tetettem felháborodást. – Nem is tudtam, hogy ismered ezt a szót!

Az apám elmosolyodott, anyám pedig könnyedén vállon csapott. – Komolyan mondom, Edward! Annak a nőnek csak a pénz kell. Ma este még csak egy pillantásra se méltatta Bellát. Ő mostantól családtag, és nekünk az a dolgunk, hogy vigyázzunk egymásra.

- Ne aggódj, anya – paskoltam meg a kezét. – Természetes, hogy vigyázni fogok Bellára.

Az anyám elmosolyodott és egy pillanatig tenyerét az arcomra helyezte. Ekkor visszatért Bella, és megszólalt az apám: - Nekünk is ideje felmennünk. Nagy nap a holnapi.

Esme szorosan magához húzta Bellát, aki mintha kissé meghatódott volna ettől. – Jó éjt, Esme – mondta.

- Neked is, drágám – felelte az anyám, és egy másodpercre végigsimított valamit Bella nyakán. Csak ekkor vettem észre, hogy Cullen nagyi nyaklánca ott lógott elegánsan Bella nyaka körül. Döbbenten jöttem rá, hogy valószínűleg az anyám adta neki valamikor nemrég. Ez valamiért furcsán jó érzés volt.

Az apám is elköszönt Bellától, majd végre kettesben maradtunk. Felálltam és Bella felé nyújtottam az egyik kezem. Értetlenül pillantott rám, én pedig fejemmel a táncparketten lassúzó párok felé böktem. – Gyakorolhatnánk holnapra – mondtam.

Bella egy pillanatig habozott, de végül megfogta a kezemet és hagyta, hogy odavezessem. Megálltunk a táncparkett szélén, én pedig megfogtam a csípőjét és közel húztam magamhoz. Az ő szabad keze a vállamra került. Lassan ringatózni kezdtünk a zenére.

- Szerencsés leszel, ha a holnapi nap után még épségben lesznek a lábaid – mondta Bella. – Elég ügyetlen táncos vagyok.

- Cseppet se aggódj emiatt – mosolyogtam rá. – Majd én vezetlek.

Nem engedtem el a tekintetét, miközben még közelebb húztam magamhoz. Csodás volt érezni a teste melegét, a szíve dobbanásait, és minden lélegzetvételét. Arra emlékeztetett, mikor a fotóhoz kellett pózolnunk az eljegyzési partin. Most viszont kiélveztem ennek a táncnak minden édes pillanatát.

- Jól mutat rajtad a nyaklánc – mondtam őszintén. Tényleg jó volt rajta látni.

- Óh – vörösödött el Bella. – Igen, az anyukád nekem ajándékozta. Próbáltam ellenkezni, hiszen nem vagyok a családotok tagja…

- Bella! – szakítottam félbe. – Most már az vagy. A családunk tagja. Elmesélte az anyám, hogy mikor kapta?

Bella bólintott. – Az esküvője előtt adta neki Carlisle édesanyja. Elmondta, hogy a családjaik találták ki, hogy házasodjanak össze.

- Fura, nem igaz? Rengetegszer hallottam a szüleim történetét. És még ma is mindig megdöbbent, tudván, hogy most mennyire imádják egymást. Sohasem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.

Bella némán rám pillantott, én pedig elgondolkodtam rajta, hogy vajon milyen lenne most megcsókolni. Hirtelen még inkább tudatában voltam testeink közelségének. A levegő mintha forróbb lett volna, mint pár perccel ezelőtt. Már megint mit művel velem? Miért van rám Bella Swan mindig ilyen hatással?

Miután hosszú ideig intenzíven fürkésztem az arcát, rájöttem, hogy néhány másodperce már csend van. A dal véget ért, és erre Bella is lassan ráeszmélt, aztán ellépett tőlem. – Azt hiszem ideje nekem is felmennem – szólt.

Bólintottam. – Felkísérlek – jelentettem ki határozottan, remélve, hogy nem utasít el. Nem tette.

Csendben voltunk, miközben a lift felfelé araszolt, de valamiért ez most nem tűnt kínos csendnek. Mintha én és Bella is túlságosan belemerültünk volna a gondolatainkba. Talán neki is az jár a fejében, ami nekem? Lehet, hogy én is hatással vagyok rá? Eléggé frusztráló volt ezeken agyalni. Eddig minden lány az értésemre adta, ha akart tőlem valamit. Bella kemény dió lesz.

Megálltunk a szobája ajtaja előtt egymással szemben. – Nem tudom mit kell mondani a vőlegényemnek az álházasságunk előtti estén – vont vállat. Felnevettem.

- Nem vagy vele egyedül – feleltem. Bella halványan elmosolyodott. – Figyelj, Bella. Tudom, hogy ez egy nem mindennapi helyzet. De szeretném, ha jóban lennénk. Tudom, hogy mindig azt mondod, ez csak üzlet. Mintha csak Rosalie-t hallanám olyankor. De ettől még nem kell, hogy rossz legyen a kapcsolatunk. Lehetünk akár… barátok is.

Bella elvette rólam a tekintetét és helyette a cipőjét kezdte tanulmányozni. Végül csak annyit szólt: - Talán igazad van.

Nem ez volt a világ legbiztatóbb válasza, de én nem terveztem feladni. Közelebb léptem hozzá, és egy könnyű csókot nyomtam az arcára, miközben mutatóujjam végigsimított a kézfején. – Jó éjt, Bella – súgtam a fülébe.

Egy pillanatra döbbenten meredt rám, majd láttam, ahogyan a halvány pír elönti az arcát és egy egészen aprócska mosoly is megjelenik rajta.

- Jó éjt, Edward.