4. fejezet

Sziasztok!
Itt is van az Edward szemszög folytatása. Most jutottam el oda, hogy elfogytak a kész fejezetek (be akartam fejezni a következőt, mielőtt ezt felrakom, de kicsit össze-vissza jár az agyam, mivel van még három vizsgám ebben a hónapban), szóval nem tudom ezentúl milyen sűrűn jönnek majd az új részek, de azért igyekszem majd.
Abellana

(Edward)

Nem volt olyan nap azóta, hogy ne gondoltam volna rá. Rengeteget vitatkoztam magammal tavaly nyáron. Nem tűnt helyes dolognak, hogy így ismerjem meg jobban. Párszor kimentem a parkba azután a nap után, és még mindig emlékeztem, hogy milyen érzés volt mikor először megláttam őt ott. Ő szerencsére sosem vett észre engem, mindig nagyon elmélyülten olvasott.

Nem egyszer elgondolkodtam, hogy odamegyek hozzá. Valami viszont mindig visszatartott. Így hát távolról csodáltam őt azokon az alkalmakon, egészen szeptember végéig, mikor az idő már nem volt olyan jó, és Bella nem járt többet a parkba. Utána mérges voltam magamra, amiért egyszer sem vitt rá a lélek, hogy megszólítsam. Ekkor vette észre Jasper és Alice is, hogy valami történik velem. Ők voltak a legjobb barátaim és sosem titkolóztam előttük, szóval az elejétől a végéig elmondtam nekik mindent. Természetesen mindketten lehülyéztek, amiért sosem mentem oda hozzá.

És erre most itt van ez. Nagyon gyűlölhet engem a sors, ha most másfél évig egy másik nővel kell élnem.

A következő napokban próbáltam megemészteni a házasság ötletét. Rosalie ráállt az ügyre, és szigorú szempontok alapján keresett valakit, aki megfelel a szerepre. Én bele se akartam vonni magam, megmondtam Rose-nak, hogy döntsön belátásai szerint. Alice elkeseredett, mikor meghallotta a híreket. Mióta ugyanis tudott Belláról, az volt a mániája, hogy ha egymásnak vagyunk teremtve, a sors majd elvégzi a dolgát, és valahogyan úgyis összejövünk. Én mindig csak forgattam a szemeim Alice idealista gondolatmenetén. Bárcsak így lenne.

Csütörtök délután a húgom olyan hangulatban hívott fel, mint aki megütötte a jackpotot. – Kitűnő hírem van, Edward. Találtam neked valakit. Holnap együtt ebédelünk a lánnyal és a családjával.

Amint kimondta ezeket a szavakat, úgy éreztem mintha mázsás sziklák zuhannának rám. Minden porcikám tiltakozott ez ellen és fájdalom szúrt a szívembe, ahányszor csak Bellára gondoltam. De talán ő boldog valakivel. Egy másik férfival.

Kinyitottam a számat, hogy tiltakozzam. Ez az, most megteszem. Megmondom Rosalie-nak, hogy az egész lefújva. Az egész ötlet nevetséges, mégis hogyan működhetne a dolog? Aztán eszembe jutott, hogy eleve miért is mentem bele. Hogy mi minden forog kockán. Minden, amit az apám felépített. A családom, akiknek összesúgnának ezután a hátuk mögött. Tisztában voltam vele, hogy a szüleim nem hibáztatnának, ha most kihátrálnék a dologból. De nem tehetem ezt velük.

El kellett hát fogadnom, hogy mostantól valós a helyzet, tényleg meg fog történni. Összeházasodok egy idegen nővel.

Pénteken a Waldorf Astoriában találkoztam a családommal, mielőtt a lány megérkezett volna. A szüleim együttérző pillantásokat vetettek rám, Rose viszont az üzleti modorát öltötte fel ma. – Hidd el Edward, megtaláltam a legjobbat akit lehetett. A családja nem ismert, szóval a sajtó valószínűleg nem fog gyanakodni és ha utánanéznének a lánynak vagy akár a szüleinek, nem fognak találni semmit. Elmondtam róla mindent amit tudok anyának és apának és szerintük is megfelelő lesz.

- Muszáj ilyen… ilyen sterilen fogalmaznod, Rose? Ez egy emberi lény, nem pedig tenyészkanca. Tudod mit? Nem is érdekel ki ő, csak essünk túl ezen az egészen – sóhajtottam.

Rosalie a szemeit forgatta. – Nekem mindegy. Megyek és megnézem, hogy itt vannak-e már. Ja és mellesleg, ezt érted teszem Edward. – Ezzel fogta magát és elviharzott a tűsarkain.

Mikor leültem a szüleim mellé, az anyám rögtön felém fordult. – Tényleg lehetne rosszabb is, Edward. Rosalie megmutatta a lányt, és képzeld…

- Sajnálom anya, de most nem bírok erről beszélgetni. Elhiszem, hogy Rose jó lányt talált, de ez sem könnyíti meg sokban a dolgomat.

Felsóhajtottam és tenyereimbe temettem az arcom, de aztán anyám megszólalt. – Áh, már jönnek is!

Kedvetlenül kaptam fel a fejem, de amint megláttam az érkezőket, leesett az állam. Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Nem tudtam eldönteni, hogy csak a képzeletem játszadozik-e velem. Talán csak az agyamra ment ez az őrültség. Bella Swan? Ő lenne a lány akit nekem szántak? Ez nem lehet igaz, ilyen véletlenek nem léteznek.

Ugyanakkor rögtön eszembe jutott az is, amit Alice mondott. Talán a sors küldte felém Bellát? Eddig nem hittem ebben a hülyeségben, de az, hogy most felénk sétált, csodának tűnt.

Figyeltem, ahogyan kezet ráz a szüleimmel, miközben én bemutatkoztam az ő szüleinek. Habár közben végig Bellán tartottam a szemem, úgyhogy tiszta hülyének nézhettek. Charlie-t persze már ismertem, Bella anyját pedig úgy tűnt, nem érdekelte a figyelmetlenségem. Jól van Edward, kapd össze magad. Ne viselkedj úgy, mint aki egy egész nyáron keresztül figyelte őt a távolból. Viselkedj természetesen.

- Bella, ő itt a bátyám, Edward Cullen – mondta Rosalie.

- Ms. Swan – biccentettem felé röviden, majd egy fél pillanatra kezét az enyémbe fogtam. Minden akaraterőmre szükség volt ahhoz, hogy elengedjem.

Várjunk csak, mi van? Ms. Swannak szólítottam? Ennyire azért nem akarok érdektelennek tűnni. A francba. Miközben végre leültünk, észrevettem, ahogy elkomorodik az arca. Ez miattam van? Máris sikerült megbántanom?

Végig rajta tartottam a tekintetem, miközben a szüleink bájcsevegtek, aminek végül Rosalie vetett véget mikor elkezdett üzletről beszélni. Minden információt elmondott Bellának, majd végül közölte, hogy rajta áll a döntés.

Úgy éreztem mintha megállt volna az idő, a levegő pedig a tüdőmbe szorult. Megint el fogom őt veszíteni? Bella végignézett az asztalnál ülőkön, és végül rám esett a pillantása. Úgysem teszi meg. Egy seggfej voltam vele, miért tenne nekem szívességet?

- Rendben van. Megteszem – döntött. Amint kimondta, érzelmek ezrei száguldoztak át rajtam, de próbáltam nem mutatni.

Rosalie bejelentette, hogy június 7-én megtartjuk az esküvőt. Bella ijedtnek tűnt, és azt hiszem talán én is. Belém szorult a levegő, mikor végre teljesen felfogtam. Mindössze három hét és Bella Swan a feleségem lesz.

***

Az ezután következő hétvége szinte pontos másolata volt annak, mint miután először láttam meg Bellát. Megint csak ő járt a fejemben. És minél többet gondoltam erre a helyzetre, annál szürreálisabbnak tűnt az egész.

Na és ott volt még a kérdés: mennyit fedjek fel ebből a családomnak? Jasper és Alice mindent tudtak, így nekik nyugodtan elmesélhetem a sokkoló új fejleményeket. De se a szüleimnek, se a húgomnak nem volt tudomása az én kis megszállottságomról. Őrültnek tartanának, ha elmondanám.

És Bella… tényleg véghez viszi ezt? Lehet, hogy az utolsó pillanatban meggondolja magát. De ha mégsem? Egy lakásban fogok vele élni. El fogom venni feleségül. Ha bevallanám neki, hogy figyeltem, biztosan frászt kapna. Normális ember nem csinál ilyet. Tehát nem vagyok normális.

Vajon ő is száz százalék üzletnek tekinti ezt, mint Rose? Lehet, hogy hozzám sem akar majd szólni. Már csak a gondolat is elkeserített. Másrészről egy kis örömteli hang azzal biztatott, hogy most végre megismerhetem. Igazán megismerhetem, nem csak a távolból.

Hétfő délelőtt már az őrületbe kergettem magam. Egyfolytában a lábammal doboltam, néha pedig felálltam és össze-vissza járkáltam az irodában. Mikor eljött az idő, hogy lemenjek Rosalie-hoz, csomó ugrott a gyomromba. Megint látni fogom.

Elhatároztam, hogy most megpróbálok kevésbé seggfejnek tűnni. Beengedtem magam Rose irodájába és ott vártam, hogy megérkezzenek. Pár perccel később pedig ki is nyílt az ajtó…

Hát itt van, eljött. Meg fogja tenni. Próbáltam Bella helyett Rose-ra koncentrálni, nehogy túlságosan feltűnő legyek. A húgom intett Bellának, hogy foglaljon helyet. Mielőtt leült volna, magamon éreztem a pillantását.

- Mr. Cullen – biccentett röviden. A hangja szemrehányó volt.

- Ms. Swan – viszonoztam a köszöntést. Vissza kellett fognom az arcizmaimat, hogy ne nevessem el magam. Bella Swan nem az a félénk lány, akinek tegnap mutatta magát. Gúnyt űzött abból, hogy milyen hidegen bántam vele.

Rosalie elkezdte megmagyarázni, hogyan is fog működni az álházasság dolog. Én azonban nem figyeltem rá, csakis Bellán tartottam a szemem. Azon kaptam magam, hogy minden egyes másodperccel többet és többet akarok róla tudni. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hiszen hiába tudtam róla minden alapvető adatot, ha egyszer őt magát nem ismertem. Meg akartam érteni, hogy miért vonz így magához.

És akkor megtörtént. Aláírta. Hozzám kötötte magát a következő másfél évre. Villámgyorsan írtam alá én is a papírokat, mintha Bella akármelyik pillanatban megint eltűnhetne előlem.

Látszott rajta, hogy sietősen távozna, viszont Rose megállította. - …Edward és a sofőrje hazavisznek. Úgyis most van ebédszünete. Jól mondom, Edward?

Rose-ra kaptam a tekintetem. Ha nem ismerném jobban, azt hinném azt akarja, hogy kicsit összemelegedjünk végre. Ez nem vallana a kemény Rosalie-ra. Felsóhajtottam. Ez lehet, hogy nehéz menet lesz.

Bellára néztem, és én is felajánlottam, hogy elviszem. Úgy tűnt kelletlenül ugyan, de udvariasan elfogadta. Egészen addig egymásra se néztünk, amíg oda nem értünk a lifthez. Úgy alakult, hogy kettesben utaztunk lefelé… Itt az idő Edward, szedd össze magad.

- Ideje lenne összemelegednünk, nem gondolja, Ms. Swan? – kérdeztem.

- Mit javasol, Mr. Cullen? – nézett rám. A hangjában felfedeztem a tüzet. Az arcát fürkészve feltettem a legelső kérdést, ami eszembe jutott. Mégis miért teszi ezt?

Nem tudta megválaszolni a kérdésemet, ugyanis megérkezünk a földszintre. Odavezettem az autóhoz, és miközben beült, egy pillanatra a szemembe nézett. Ugyanúgy megigézett a látványa, mint mikor tavaly nyáron belém botlott.

Én is beszálltam a másik oldalon és Riley-hoz fordultam. – A cím…

- 138 Reade Street – szakított félbe Bella. Úgy éreztem mindjárt megáll a szívem, mikor rájöttem, hogy majdnem elárultam magam. Hiszen én nem tudhatnám a címét. Idegesen fújtam ki a levegőt, majd újból felé fordultam.

- Nos? – utaltam a liftben elhangzó kérdésemre.

- Rengeteg pénzt – felelte egyszerűen, kertelés nélkül. – Azt ajánlott fel a családja.

Éreztem, ahogyan fél másodpercre elönti az arcom a csalódottság. Lehet, hogy Bella nem olyan lány amilyennek hittem? Egy eszme nyűgözött volna le annyira, nem pedig maga a lány?

- Nem tűnik olyan típusnak, akit ez ennyire érdekel – jegyeztem meg.

- Nem tudja, milyen típus vagyok – vágott vissza megint azon a bizonyos hangon. Felkacagtam, mert igaza volt. Semmit nem tudok róla, mégis a megszállottja vagyok.

Az út hátralévő részében nem beszélgettünk többet. Mikor megérkeztünk, kinyitottam neki az ajtót és a kezemet nyújtottam, hogy segítsek. Tenyere melegen simult az enyémbe, és ez az érintés semmiben sem hasonlított az első kézfogásunkra. Bizseregni kezdett a bőröm, miután elengedett.

- Köszönöm, hogy elhozott – mondta. – Sőt, igazából azt is megköszönném, ha felhagynánk ezzel a nevetséges magázással.

Őszinte mosoly lepte be az arcomat. Ez volt az első kedves interakció köztünk. – Ahogy óhajtod, Bella – feleltem.

- Köszönöm, Edward. – És ekkor először pillantottam meg a mosolyát.