15. fejezet

Sziasztok!
Végre valahára elkészültem ezzel a résszel is. Köszönöm azoknak, akik írtak a kis részlethez és biztattak. :) Higgyétek el, nem az van, hogy száz meg száz kommentet akarok, tudom, hogy nem olvasnak olyan sokan, de azért az a három még így is nagyon lelombozó volt és abszolút elvette a kedvem az írástól. Ez most egy kicsit összecsapott is lett talán, de azért van benne olyan, ami tetszeni fog, ez biztos. ;)
Abellana

(Edward)

A szüleim minden év júliusában megünnepelték a házassági évfordulójukat a Stamford-i nyaralónkban a családunk és a közeli barátok társaságában. Mindig is kicsit furcsállottam, hogy minden egyes évben ilyen nagy feneket kerítenek az egésznek. Hiszen nem szerelemből házasodtak, hanem családi kényszerből. Persze tisztában voltam vele, hogy aztán őrülten egymásba szerettek, de akkor is.

Ezen a hétvégén a 27. házassági évfordulójukat ünnepelték, így hát szombat reggel Bella és én autóba ültünk, hogy elinduljunk a nyaralóba és ott töltsük az egész hétvégét, Esme ugyanis szerette volna, ha a gyerekei – és azt mondta, hogy ebbe Bella és Emmett is beletartoznak – ott töltenék az éjszakát. Kissé durcásan vettem tudomásul, hogy az elkövetkezendő két napban figyelnem kell magamra Bella körül, a kezeim ugyanis hajlamosak voltak elvándorolni, ha a közelében voltam.

Az anyám udvariasságból meg akarta hívni a Swan családot is, én azonban lebeszéltem róla, mikor egyik délután az irodámban beszélgettünk.

- De hát miért ne? – kérdezte. – Persze nem mondom, hogy szívesen hívom meg Bella anyját, ismered a véleményem. Na de Bella útján mégis csak a családunk tagjai, borzasztó illetlenség lenne nem meghívni őket.

- Hidd el, Bella nem örülne. Nem szeretné csak azért ott látni a családját, hogy Renée mindenbe belekössön, aztán meg Charlie-nak kelljen bocsánatot kérne a viselkedéséért. Tudom, hogy ők a szülei, de azok az emberek nagyon boldogtalanná teszik Bellát, anya.

Ez az érv azonnal hatott, hiszen az anyámat nem a látszat érdekelte és az, hogy ki mit fog gondolni. Neki számított Bella boldogsága, ahogyan nekem is.

Tökéletes idő volt, mikor elindultunk. A nap ragyogóan sütött, és a kocsiban halkan szólt a rádió, miközben Bella és én beszélgettünk és nevetgéltünk. Annyira normálisnak tűnt az egész helyzet, egy fiatal házaspár, akik éppen meglátogatják egyikük szüleit…

Na persze folyton emlékeztettem magam, hogy a mi esetünkben semmi sem volt „normális”.

Mikor délelőtt odaértünk, már nagyban folyt a készülődés a hátsó kertben. Az anyám gyakorlottan adott instrukciókat az embereknek, miközben ők felállították az asztalokat. – Hű – hallottam magam mellől Bella motyogását.

- Tudom – sóhajtottam. – Minden egyes évben ilyen nagy ügyet csinálnak belőle.

Esme ekkor szúrt ki minket, és azonnal mosoly kúszott az arcára. – Ti érkeztetek elsőként! – jelentette be, miután odalépett hozzánk és mindkettőnket megölelt. Láttam, ahogyan egy pillanatra elidőzik a tekintete Bella nyakláncán – amit ő ajándékozott neki – és még nagyobb lett a mosolya.

- Az apád a dolgozószobában van, nekem pedig felügyelnem kell itt a dolgokat. Légy oly drága és vezesd körbe Bellát a házban, rendben? – kérdezte tőlem az anyám mosolyogva. – Mutasd meg neki a vendégszobát.

Visszafojtottam egy mosolyt, de közben kötelességtudóan bólintottam. Ha rajtam múlna, Bella nem a vendégszobában aludna. Talán átsurranhatnék hozzá ma este, miután mindenki elaludt. Gondolatban a szemeimet forgattam. Tisztára, mint a gimiben…

Otthagytuk az anyámat és elindultunk, hogy körbevezessem Bellát. – Szóval így megy ez minden évben? – kérdezte.

- Pontosan – bólintottam. – Minden évben végig kell szenvednünk a bájcsevejt a család régi jó barátaival. Vagyis a szüleim és a nagyszüleim barátaival, én nem olyan sokukat ismerem.

Bella halkan felnevetett. – Mi az? – kérdeztem.

- Semmi, csak… mindig meglepődöm, hogy ugyanabban a városban nőttünk fel, mégis mennyire különbözően – felelte. – Én mindig jól elvoltam magamban és biztosan ezért lettem olyan, amilyen vagyok. Sosem hittem volna, hogy egyszer beházasodok egy ennyire társasági családba.

- Pedig így történt, Mrs. Cullen – mondtam mosolyogva, miközben átvetettem a karomat a vállán és egy csókot nyomtam a halántékára.

- Edward! – szólt rám tudván, hogy megláthatnak minket, de nem tudta elrejteni a mosolyát. – Inkább mutasd meg a szobád.

- Hogy neked milyen mocskos a fantáziád, Swan – mormoltam a fülébe, miközben egyik ujjammal leheletkönnyen végigsimítottam a nyakán és a vállán. Bella elpirult és libabőrös lett. Élveztem, hogy ezt váltom ki belőle.

- Csak kíváncsi vagyok, hogy hol töltötted a nyarakat – felelte vállat vonva. Elmosolyodtam és magammal húztam őt a szobám felé, ahol – mint ő is mondta – minden nyaramat töltöttem, egészen addig, míg egyetemre nem mentem. Ezernyi régi emlék tört fel bennem, és furcsa volt Bellát olyan helyen látni, ami a gyerekkorom része volt. Furcsa, de jó érzés. Mintha ő mindig is beleillett volna a képbe.

- Elég messze van a többi szobától – jegyezte meg. – Ez biztos jól jött, mikor lányokat hoztál fel.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve. Bella nem felelt. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam őt, majd finoman belecsókoltam a nyakába. – Te vagy az egyetlen lány, akit felhoztam ide. És még csak ki nem használhatom, mert a családom nem tud rólunk.

- Edward? Te vagy az? – hallatszott az apám hangja a folyosóról.

- Emlegetett szamár – motyogtam, mire Bella felnevetett. Eközben újabb hangokat hallottunk, és az anyám lelkes üdvözléséből ítélve a húgom érkezett meg. Felsóhajtottam. – Remek. Induljon a parti.

***

Azt el kell ismerni, hogy a helyszín csodás volt. A nyaraló hátsó udvara az óceánra nézett, és éppen naplementekor kezdődött el a vacsora. A fejeink fölött apró, fehér rizslámpák lógtak, hogy akkor is fényben ússzon minden, miután már lement a Nap. A szüleim nagyjából ötven embert hívtak meg, mert ők a „nagyon közeli barátok”. Kis kerek asztalokat helyeztek el az egész udvaron. Szerencsére Bella és én Jasper és Alice, valamint Rose és Emmett társaságába kerültünk.

- Szóval… - hajolt felénk Alice nagy vigyorral az arcán. – Esme mama tudja már?

- Nem, Alice. Még mindig nem. És szeretnénk, ha egy darabig ez így is maradna – feleltem sokatmondó pillantással. Alice csalódottan lebiggyesztette az alsó ajkát.

- Egyszer csak meg kell mondanotok nekik! Őszintén szólva már alig várom a reakcióját. Olyan boldog lesz!

- Ki lesz boldog? – kérdezte hirtelen Rose az asztal másik végéből.

- Óh, ismered Alice-t – vontam vállat. – Mindig fecseg valamiről, szinte már oda sem figyelek.

- Aú! – kiáltott fel hirtelen Bella.

- Upsz. Bocsi, Bella. Edwardot akartam megrúgni – magyarázkodott Alice. Rosalie még egy pillanatig gyanakvóan méregetett minket, majd elfordult, ugyanis abban a pillanatban az apánk sétált fel arra a kis emelvényre, ahol eddig a zenekar játszott – igen, még azt is béreltek! – és úgy tűnt, köszöntőt fog mondani.

- Nem titok, hogy Esme és én családi nyomás hatására házasodtunk össze – kezdte. – Láttam, hogy eleinte az újdonsült feleségem nem volt boldog a megrendezett házasságban, én pedig akkor még túlságosan hozzá voltam szokva az agglegény életmódhoz. És habár akkoriban még nem voltunk szerelmesek, Esme a legelső pillanattól kezdve a barátom volt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy próbáltam igazán boldoggá tenni. Eszem ágában sem volt elveszíteni őt. Aztán minden megváltozott, mikor megszületett a fiunk.

Carlisle itt rám mosolygott, és magamon éreztem az anyám és Bella pillantását is. Mikor Esmére fordítottam a tekintetem, láttam, hogy boldogan mosolyog és szemeit könnyek homályosítják el. Hirtelen egy hatalmas adag hála és szeretet öntötte el a szívemet.

- Azóta, bármilyen akadály is gördült elénk az évek során, nem volt egy olyan pillanat sem, amikor nem a legnagyobb harmóniában és szerelemben éltük az életünket – folytatta az apám. – Ma pedig mind itt vagyunk. Méghozzá két csodálatos gyerekkel, akik mára már felnőttek, sőt, már maguk is házasok. Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a szerelem néha nem első látásra történik, és a házasság sem mindig köttetik tiszta szerelemből.

Itt az apám diszkrét pillantást vetett rám, majd folytatta.

- Végezetül csak annyit, hogy köszönöm, hogy itt vagytok és velünk együtt ünnepeltek.

Miután véget ért a köszöntője, az apám megcsókolta az anyámat, és mindenki meghatottan figyelte őket. Kihasználtam ezt a pillanatot arra, hogy egy apró csókot nyomjak Bella halántékára, miközben az asztal alatt összekulcsolódtak az ujjaink. Könnyes szemekkel rám mosolygott, és abban a pillanatban a szívem még tovább dagadt.

***

Az idő egyre közelebb kúszott az éjfélhez. A vendégek közül már mindenki elment, csak Alistair és a felesége voltak itt. Ők és a szüleim egy üveg bor mellett régi, vicces sztorikat meséltek egymásnak, és olyan jót nevettek, ahogy talán még sosem láttam egyiküket sem. Rosalie és Emmett összebújva sugdolóztak, néha csókolóztak. A zenekar az utolsó dalt kezdte meg.

Mosolyogva Bella felé nyújtottam a kezem, ő pedig megfogta azt. Az emelvény előtti táncparketthez húztam őt, és ringatózni kezdtünk a lassú dallamra. Közel húztam magamhoz és homlokom az övének döntöttem, annak tudatában, hogy a családom minden tagja éppen mással volt elfoglalva. Csöndesen lassúztunk, csak élvezve egymás közelségét.

A dal lassan véget ért, én pedig egy pillanatra Bella nyakába temettem az arcom, és megcsókoltam a puha bőrt. A szemébe néztem, és láttam rajta is a vágyakozást. – Fogalmad sincs, hogy mennyire meg akarlak most csókolni. Úgy igazából – mondtam halkan.

Bella az alsó ajkába harapott és közben elmosolyodott. – Akárcsak én – felelte.

A zenekar elkezdett összepakolni, mi pedig lassan eltávolodtunk egymástól, miközben a szüleim és a barátaik felálltak. Még beszélgettek valamiről, eközben pedig visszasétáltunk az asztalhoz.

Emmett és Bella épp viccelődtek valamin, mikor az apám bekísérte a házba Alistair-t és a feleségét, az anyám pedig odasétált hozzánk és pár méterrel arrébb húzott engem.

- Drágám, úgy tűnik, hogy Bellának a te szobádban kell aludnia. Nagyon belelendültünk a beszélgetésbe és a vendégeink túl sokat ittak közben. Nem engedhetjük őket így haza.

- Akkor én… a kanapén alszok? – kérdeztem bizonytalanul.

- A többezer dolláros kanapémon? Ugyan szívem, dehogy! Te is a szobádban fogsz aludni – jelentette be Esme egy kis spicces mosollyal.

Majd’ leesett az állam. Tudtam, hogy a szüleim minden lehetséges alkalmat megragadnak arra, hogy összehozzanak minket, de nem hittem, hogy az anyám ilyesmivel rukkol majd elő. Na nem mintha bánnám, hogy Bellával kell aludnom. A kérdés csak az, hogy ő nem bánja-e. Azt az egy éjszakát leszámítva, mikor hajnalban elszenderedtünk a kanapén, még nem aludtunk ténylegesen együtt.

- Így alakult, édesem – vont vállat Esme, ezzel lezártnak tekintve a témát.

- Hát hogyne, anya. A véletlen úgy akarta, hogy Alistair ma este túl sokat igyon és ne tudjon visszavezetni New York-ba. Láttam, hogy milyen sűrűn töltögetted újra a poharukat – forgattam a szemeimet. Esme azonban csak felnevetett és megveregette a vállam. Mindenkit megölelgetett és jó éjszakát kívánt nekik, majd ő is bement a házba.

- Nos, attól tartok, velem ragadtál ma éjszakára – mondtam Bellának, miközben mi is bementünk.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte.

- Alistair és a felesége túl sokat ittak, New York meg persze egy órányira van, nem vezethetnek vissza – magyaráztam. – Ugye… ugye nem gond?

Bella felnevetett, majd miután óvakodva körbenézett – mindenki a saját szobájában volt már, kivéve a húgomat és a férjét, akik még mindig kint turbékoltak – lábujjhegyre állt és röviden megcsókolt. – Már hogy lenne gond, Mr. Cullen? Vezessen a szobájához!

***

Miután lezuhanyoztam, türelmetlenül vártam, hogy Bella is végezzen. Annak ellenére, hogy nem tetszett maga a tény, hogy a szüleim így beleszólnak az életembe, most az egyszer nagyon is örültem, hogy így alakultak a dolgok. Egy egész éjszaka Bellával a karjaimban… természetesen megindult a fantáziám, de azzal is tökéletesen meg leszek elégedve, ha mellette ébredhetek.

Gondolataim tárgya épp ekkor lépett ki a szobámhoz tartozó fürdőszobából, és amint meglátott, valamilyen oknál fogva elpirult és végigmért. Nem volt rajtam más, csak egy bokszeralsó, mivel nagy volt a hőség. Kérdőn megemeltem az egyik szemöldököm, mire ő még jobban elvörösödött.

- Mi jár a fejedben, Swan? – kérdeztem kissé kaján mosollyal. Ő csak megköszörülte a torkát, majd a szemeit forgatta. Hiszen mindketten tudtuk, hogy mi jár a fejében. És nekem is ugyanaz járt a fejemben. Bella ugyanis nem viselt mást, csak egy pántos felsőt és egy francia bugyit, így hát semmi sem takarta hosszú lábait. Még sosem láttam ennyit a testéből, és most egyszerűen megigézve bámultam őt.

Mikor Bella észrevette kalandozó tekintetemet, kezei – úgy tűnt önkéntelenül – kissé lejjebb húzták a rajta lévő felsőt. Nem tudtam, hogy miért szégyenlősködik előttem, hiszen semmi oka nem volt rá, gyönyörű volt és nagyon is kívánatos. Odaléptem hozzá, és egyik kezem a nyaka oldalára helyeztem, hüvelykujjam pedig az arcát simogatta.

- Hé – szóltam finoman. – Mi a baj?

- Semmi – felelte egy meggyőzőnek szánt mosollyal, miközben ellépett mellőlem és bebújt az ágyba. Én is bebújtam mellé és felkönyököltem, hogy jól lássam az arcát. A másik kezem elvándorolt és a hasát kezdte simogatni.

- Előttem nincs szégyellnivalód, Bella – mondtam.

- Tudom – sóhajtotta. – Legalábbis… azt hiszem. De mint tudod, nekem nincs ilyen tapasztalatom senki mással. És most, hogy mégis van, eléggé tudatában vagyok a testem összes hibájának.

- Nos, én egyetlen hibát sem látok.

- Ugyan már, Edward – morogta Bella bosszúsan.

- Tényleg így van! – erősködtem. – Hadd mondjam el neked, hogy én mit látok. Rendben?

Bella megint a szemeit forgatta, de nem ellenkezett, így hát az eddig hasán nyugvó kezem most lejjebb csúszott az egyik térde alá. – Először is látok két végtelenül hosszú lábat. Fogalmad sincs, hogy mennyit járnak ezek a lábak az eszemben, mikor éppen szoknyát viselsz az irodában – mormoltam a fülébe. A kezem feljebb vándorolt, így most a combját simogattam. – Azt pedig el sem hinnéd, mennyi féle helyzetben képzeltem el ezeket a combokat. Elképzeltem őket a csípőm körül. Elképzeltem őket a nyakam körül.

Bella lélegzete elakadt, én pedig közben a nyakát kezdtem el csókolgatni. A kezem feljebb kúszott, a hasán át egészen a mellkasáig, ahol a felsőjén keresztül megmarkoltam az egyik kívánatos halmot. Belenyögtem a nyakába, mikor éreztem, hogy nem visel melltartót és a mellbimbója megkeményedik az érintésem alatt. – Hogy ezekről már ne is beszéljek – morogtam szinte állatiasan a vágytól.

- Edward – pihegte Bella a nevemet, én pedig éreztem, hogy egyre keményebb leszek.

Ajkaim most elhagyták a nyakát, hogy az ő tökéletes ajkait ostromolhassák. A csók mohó volt és szinte vad, nyelv csatázott nyelvvel, mi pedig mindketten egyre többet és többet akartunk. Egyik kezem bekúszott a felsője alá. Néhány pillanatig csak a hasán tartottam a kezem, a hüvelykujjam apró köröket írt le a köldöke körül. Ez azonban nem sokáig volt elég, feljebb csúsztattam a kezem, majd a tenyerembe vettem az egyik mellét.

Bella belenyögött a csókunkba, míg én nem bírtam betelni puha és formás mellének az érintésével. – Hadd vegyem le rólad – kértem a szemébe nézve, ő pedig habozás nélkül bólintott. Kicsit felemelkedtem róla, hogy jobban hozzáférjek a pántos felsőhöz, és Bella is megemelte magát, így hát könnyedén, egyetlen pillanat alatt eltüntettem róla a ruhadarabot.

Most először láttam őt így, és kihasználtam pár pillanatot arra, hogy gyönyörködjek egy kicsit a szinte meztelen testében. – Tökéletes vagy, Bella – suttogtam. Egyszer csak megragadta a tarkómat és magához húzott egy csókra, miközben a kezeim folytatták a felfedezést.

A teste egyszerre tűnt ismerősnek – mintha nekem teremtették volna – és újnak. Bella és én még sosem voltunk ennyire közel egymáshoz, és ma este átléptünk egy újabb olyan határt, amit eddig még nem. És volt egy olyan érzésem, hogy nem fogunk itt megállni. Ezt a kezem is tudta, ami szinte gondolkodás nélkül kúszott egyre lejjebb és lejjebb.

Egy pillanatig haboztam, mielőtt a tenyerem lejjebb csusszant, egészen a combok között található kis dombocskára. Bella minden eddiginél hangosabban nyögött fel, miközben ujjaim masszírozni kezdték a bugyin keresztül.

- Edward – zihálta. – Érints meg… kérlek.

A szemébe néztem és láttam, hogy minden kétséget kizáróan valóban arra kér, amire gondolok. Egy pillanatig sem vettem le róla a tekintetem, miközben a kezem becsusszant az apró anyag alá. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne szaggassam le róla azonnal, amint megéreztem a forró nedvességet az ujjaim alatt. Könnyedén siklottak a puha redők között, rátalálva Bella legérzékenyebb kis pontocskájára. A csípője egy kicsit megemelkedett, ajkairól pedig egy halk sikoly szállt fel.

Ujjaim folytatták a munkájukat, miközben én a melleire hajoltam és az ajkaim közé szívtam az egyik meredező bimbót. Bella egyik keze a hajamban volt, a másik pedig az alkaromon – azon, amelyik jelen pillanatban pont az ő lábai között végződött.

Éreztem, ahogyan egyre nedvesebb lesz és egyszerűen nem bírtam magammal. Egyik ujjamat belefúrtam a forróságba, amitől Bella szinte remegni kezdett. Kicsit eltávolodtam tőle, hogy lássam, nem-e okoz neki kényelmetlenséget vagy esetleg fájdalmat, de úgy tűnt, nagyon is élvezi. Finom csókot nyomtam az ajkaira, miközben még egy ujjam csatlakozott az előzőhöz. Szűk volt és forró és egyszerűen csodálatos.

Lassan pumpáltam benne az ujjaimat, és közben apró csókokkal jártam be a nyakát. – Mondd csak, Bella… csináltad már ezt? Egyedül? – kérdeztem egyszer csak, nagyon is kíváncsian várva a választ. Bella kinyitotta a szemeit, és a csokoládébarna szempár egyenesen az enyémbe fúródott. Egy részem arra számított, hogy talán épp most lesz szégyenlős, de mint mindig, most is meglepett.

Magabiztosan nézett rám, miközben azt felelte: - Igen.

- Mire gondolsz közben? – faggattam tovább, majd Bella felnyögött, mikor ujjaim felgyorsultak.

- Rád, Edward – zihálta. – Rád gondolok közben.

Éreztem, ahogyan megremeg a gyomrom ezektől a szavaktól, és vadul csaptam le ajkaira. Nyelveink fáradhatatlanul csatáztak, miközben Bella egyre közelebb és közelebb került a csúcshoz. Csípője önálló életre kelt és válaszolt ujjaim minden egyes mozdulatára. Nem sok idő telt bele, míg éreztem, hogy megfeszül az ujjaim körül, ajkai pedig nem válaszoltak többé a csókomra, a néma sikoly miatt, ami előtört Bellából. Nem hagytam abba, amit a kezemmel csináltam, Bella pedig most már határozottan remegett, és akkor…

- Edward – tört fel a nevem sikolyként a két rózsaszín ajak közül.

A kép, amint Bella alattam fekszik gyönyörtől ittasan, nyirkos testtel, örökbe a fejembe vésődött. Hagytam egy percet, hogy megnyugodjon, majd puhán megcsókoltam és közben kihúztam a kezem a mostanra teljesen átnedvesedett alsóneműjéből.

Egy darabig csendesen ölelkeztünk. Bella totális elégedettséggel feküdt a karjaimban, én pedig próbáltam nem gondolni rá, hogy mennyire lüktet bennem a vágy odalent. Ez az ő figyelmét sem kerülte el, egyik keze ugyanis előre csúszott a mellkasomra, majd onnan lefelé, egészen addig, míg tenyere rá nem simult az erekciómra az alsón keresztül.

- Bella – nyögtem fel, miközben elkaptam a kezét. – Ma én szereztem örömet neked. Majd otthon folytatjuk, rendben?

Néhány pillanatig csalódottnak tűnt, de végül csak megcsókolt és annyit felelt: - Rendben.

Bella a nyakamba fúrta az arcát, én pedig a hátát cirógattam. Már kezdtem azt hinni, hogy elaludt, mikor egyszer csak megszólalt.

- Köszönöm, Edward.

Hatalmas mosoly kúszott az arcomra, miközben feleltem. – Számomra volt öröm, Mrs. Cullen.