16. fejezet

Sziasztok!
Tudom, tudom... tényleg nincs más mentségem, mint az, hogy nap mint nap nekiültem írni, de egyszerűen egy szót sem bírtam kiszuszakolni magamból. Azért csak meglett. Köszönöm azoknak, akik írtak, továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre (az igazira, nem arra, hogy "jó volt siess légyszi").
Abellana

(Bella)

Arra ébredtem, hogy borzasztóan melegem van. Amint kinyitottam a szemem, rájöttem, hogy nem csak a júliusi hőség miatt. Edward karjaiban voltam, ő pedig jelenleg békésen aludt. Önkéntelenül is mosoly kúszott az arcomra, mikor ránéztem. Aztán hirtelen felsorakoztak az agyamban a tegnap éjszaka emlékei, és éreztem, ahogyan az arcomat elönti a forróság. Mikor megtudtam, hogy Edwarddal egy szobában fogunk aludni, be kell hogy valljam, izgatott lettem, de azt nem hittem, hogy a pillanat hevében megteszünk egy ilyen lépést.

Persze a kezdetek óta voltak köztünk szikrák, az utóbbi hetekben pedig egyre csak nőtt a szexuális feszültség, de egészen idáig semmi ehhez foghatót nem csináltunk. És természetesen nagyon is tetszett a kapcsolatunknak – vagy bármi is volt ez – az új fokozata.

Óvatosan kibújtam Edward karjaiból, nehogy felébresszem, és a fürdőszoba felé indultam, hogy vegyek egy frissítő zuhanyt. Jól esett a langyos víz érintése a bőrömön, miközben azon kezdtem el morfondírozni, hogyan is tovább. Mikor belementem ebbe a házasságba, arra számítottam, hogy majd csak kihúzom valahogy másfél évig, utána pedig szabad leszek. Most először gondolkodtam el rajta igazán, hogy a helyzet teljesen megváltozott. Mi van, ha a dolgok rosszul sülnek el, és Edward meg én össze leszünk zárva, egymással haragban? És ami még jobban megijesztett: mi van, ha minden remekül alakul? Mi fog történni, miután a másfél év lejárt?

Felsóhajtottam és megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle ezeket a gondolatokat. Edward és én mindössze egy hónapja vagyunk házasok, túl korai még ennyire előre gondolkodni. Kiléptem a zuhany alól, magam köré csavartam egy törölközőt, majd meglepetésemben felsikoltottam, ugyanis nem voltam egyedül.

Egy zöld szempár nézett rajtam végig kajánul, majd tulajdonosa kisfiúsan elvigyorodott, habos szájjal, amiből kilógott a fogkefe. Nem tudtam visszafojtani a mosolyomat. Edward megtörölte a száját, majd lehajolt hozzám, hogy hosszas, mentolos ízű reggeli csókban részesítsen.

- Remélem jól aludt az ágyamban, Mrs. Cullen – mondta, nekem pedig fülig érő vigyor kúszott az arcomra, mint minden alkalommal, amikor így szólított.

- Nagyon is. Bár azt hiszem ez nem az ágynak volt köszönhető. – El sem hittem, hogy kijöttek belőlem ezek a szavak, és hirtelen elpirultam, de Edward csak felnevetett, és egyik tenyerébe véve felemelte az államat, majd homlokon csókolt.

- Azt hiszem ideje reggelizni menni – mondta. – Habár nem is tudom… túl vidámnak látszol, a végén még gyanítani fognak valamit.

Tudtam, hogy Edward csak ugrat, de úgy döntöttem, hogy beszállok a játékba. – Igazad van – bólogattam komolyan. – Mit szólsz ehhez?

Lebiggyesztettem az ajkamat, mint ahogyan a síró gyerekek szokták. – Igen, ez már határozottabban jobb – felelte Edward.

Felnevettem és könnyedén mellkason csaptam. – Bolond vagy – mondtam mosolyogva.

Edward arcára csábító mosoly kúszott, majd úgy helyezkedett el, hogy engem a fürdőszobai pulthoz szorított, karjaival pedig megtámaszkodott a két oldalamon. Nem volt menekvés. Nem mintha megfordult volna a fejemben.

- Talán csak érted bolondulok – suttogta még mindig mosollyal az arcán.

Hirtelen úgy éreztem, hogy a testem összes sejtje világítani kezd, az arcomat pedig elönti egy bárgyú vigyor. Mintha én lettem volna a Hold, Edward pedig az én személyes Napom, ami rám ragyog, hogy kitűnjek a sötétségből. Elolvadtam a pillantása alatt.

Ajkaink édes csókban forrtak össze, majd még mindig mosolyogva magára hagytam Edwardot, hogy elkészüljön, én pedig átöltöztem és kisurrantam a szobából. A konyhában már nagyban folyt az élet, Esme éppen a reggeli körül szorgoskodott, mikor észrevett.

- Áh, jó reggelt, Bella! – villogtatta meg ragyogó mosolyát.

A többiek mind az asztalnál ültek. Carlisle felpillantott az újságból és szintén küldött felém egy mosolyt, Emmett rám vigyorgott, Rosalie pedig mindössze fél másodpercre pillantott rám.

- Nektek is jó reggelt – mondtam kicsit feszengve.

- Ülj csak le, drágám – utasított Esme, és miután helyet foglaltam az egyik széken, elém rakott egy adag palacsintát, amiből egy hadsereg is jól lakhatott volna.

- Köszönöm, Esme – néztem rá hálásan.

- Na és hogy telt az éjszaka? – kérdezte Emmett igencsak kajánul, a szemöldökét emelgetve. Rosalie felhorkant és a szemeit forgatta, Esme mosolya pedig mintha még tovább nőtt volna. Én meg persze próbáltam nem elvörösödni.

- Semmi különös, de azért kösz az érdeklődést, Emmett – feleltem, mire ő hirtelen úgy felnevetett, hogy majd’ beleremegett a ház.

- Van benned spiritusz, Bella – mondta, és láttam, hogy Carlisle is elmosolyodik az újságja mögé bújva.

- Miről van szó? – lépett be ekkor a konyhába Edward, majd az anyja mellől elemelt két frissen készült palacsintát és a szájába tömte őket.

- Edward, kérlek – dorgálta Esme. – Nem ehetnél néha úgy, mint a civilizált emberek?

Edward nem felelt, csak leült mellém és teli szájjal elvigyorodott. Halkan elnevettem magam a fejemet rázva.

- Valóban, Edward – szúrta közbe Rosalie. – Az emberek azt hinnék, hogy farkasok neveltek fel.

- Hú, ma különösen jeges a hangulatod, drága húgom – felelte Edward, mire Rosalie küldött felé egy gyilkos pillantást. Edward persze csak nevetett.

Furcsa volt a Cullen család interakcióit figyelni a reggelinél. Én egyke gyerekként nőttem fel, nem volt kivel testvériesen csipkelődnöm, az apám soha nem beszélt sokat, az anyám hangját pedig próbáltam kizárni. Ahhoz képest ez igazi felüdülés volt.

Egészen kora délutánig maradtunk, és miután hosszasan elbúcsúztunk mindenkitől, visszaindultunk New York-ba. Mikor megérkeztünk a lakásba, amint becsukódott mögöttünk az ajtó, rögtön arra eszméltem, hogy Edward szorosan magához húz és ajkai máris az enyémeket ostromolják.

- Hát ezt meg minek köszönhetem? – kérdeztem levegőért kapkodva, miután elengedett, de Edward csak vállat vont.

- Egész délelőtt nem csókolhattalak meg – felelte. Ezektől a szavaktól rögtön mosoly kúszott az arcomra, és lábujjhegyre emelkedve újabb csókért hajoltam Edwardhoz, aki egy pillanatig sem habozott azt megadni nekem.

Ami viszont eleinte könnyed csóknak indult, abból hamar több lett. Ajkaink játékának hevében Edward kezei megragadták a csípőmet és olyan közel húzott magához, hogy testének minden egyes centijét magamon éreztem. Belenyögtem a csókunkba és hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap éjjel mennyire akartam viszonozni, azt amit Edward csinált. Talán neki is ez jutott eszébe, ugyanis a következő pillanatban ajkai a fülemhez értek, miközben vággyal teli hangon belesuttogott. – Ezt folytathatnánk vízszintesben.

Legszívesebben azonnal kaptam volna az ajánlaton, de helyette csak csalódottan felnyögtem. – Most nem lehet, Edward – feleltem. – A hűtő teljesen üres, valamelyikünknek el kell mennie bevásárolni. És sejtem, hogy én leszek az, mivel te ilyenkor mindig az itthoni irodádban dolgozol.

Edward nagyot sóhajtva hátrahajtotta a fejét. Láthatóan most jutott csak eszébe, hogy holnap hétfő, és újabb zsúfolt hét kezdődik. – Igazad van – mondta végül. – Felelősségteljes felnőttnek lenni nem valami nagy móka.

Elmosolyodtam, és közelebb lépve hozzá hosszú, érzéki csókot nyomtam a nyaka oldalára. – Azért vannak benne jó dolgok – mondtam halkan.

Edward vágytól elködösült pillantással nézett le rám. – Ezt még folytatjuk – figyelmeztetett.

- Ajánlom is – feleltem az ajkamba harapva.

Edward néhány pillanatig nyitott szájjal bámult, majd újra megszólalt. – Na jó, muszáj elmennem a közeledből. A dolgozószobámban leszek.

Felnevettem Edward reakcióján, és miután visszavonult dolgozni egy kicsit, úgy döntöttem, hogy én is elintézem a tennivalókat. Szerencsére míg távol voltunk, a bejárónő eljött kitakarítani a lakást, úgyhogy ez nem volt gond. Gondosan leírtam mindent, amire szükségünk van, majd elindultam bevásárolni Edward Volvójával. Még mindig furcsa volt számomra ez a „házasok mindent megosztanak” dolog, de akárhányszor ő felajánlotta, hogy használjam a kocsiját, vagy ő fizette a közös ebédet, és én ellenkeztem, mindig csak a szemeit forgatta.

Persze ő nem is érthette, hogy milyen kényes szituációba kerültem ezáltal. Most, hogy köztünk a dolgok már nem csak az üzletről szóltak, helytelennek éreztem minden ilyesmit, de főleg az zavart, hogy Edward fizeti a tanulmányaimat. Tudtam, hogy ha szóba hoznám a dolgot, csak legyintene. Hiába volt ő és a családja gazdag, őt nem érdekelte a pénz, és ezt én szeretem is benne, én viszont – normális körülmények között ugyan – de nem pénzes családban nőttem fel. Én tudtam, milyen az, mikor nincs meg minden egy csettintésre, és éppen ezért zavart mindez. Nem éreztem úgy, hogy kiérdemeltem.

Mikor ráeszméltem, hogy már megint ekörül járnak a gondolataim, mentálisan felpofoztam magam. Szép dolog, Bella. Mások éheznek és nincs hol lakniuk, de te csak siránkozz, amiért van egy fiatal, gazdag, és szemtelenül jóképű férjed. Akivel a dolgok egyre jobban alakulnak…

Nem volt időm tovább gondolkodni ezen, mivel megérkeztem a bolthoz. Miközben a sorok között sétálgattam a bevásárlólistámat böngészve, halványan elmosolyodtam azon, hogy milyen hétköznapi tevékenység ez. Másoknak mindennapi dolog, nekem viszont új dolog volt a szüleim nélkül élni, magamnak bevásárolni, dolgozni… ezek az apró, szokványos dolgok mind egy újfajta függetlenség kezdetei voltak.

- Nocsak, nocsak… - hallottam magam mellől hirtelen. Felnéztem, és azt az arcot láttam magam előtt, amiről reméltem, hogy többet rá sem kell néznem.

- Jacob – biccentettem hűvösen. Továbbmentem, mintha mit sem törődnék vele, de ahogyan sejtettem, ő utánam jött.

- Reméltem, hogy újra találkozni fogok önnel – mondta.

- Igazán? Na és miért? – kérdeztem, továbbra is monoton hangon.

- Nos, a jótékonysági vacsorán egész jól elbeszélgettünk, míg a férje félbe nem szakított, természetesen. Meg kell, hogy mondjam, lenyűgözött, hogy Edward Cullen egy ilyen lányt talált magának.

Idáig bírtam nyugodtnak és méltóságteljesnek maradni. Dühtől vöröslő arccal Jacob felé fordultam, és mikor hozzá szóltam, a hangom számomra is meglepően csöpögött a méregtől.

- Ne játszadozzunk, Jacob – morogtam. – Maga is éppen olyan jól tudja, mint én, hogy Edward nem olyan ember, amilyennek maga megpróbálta beállítani. Undorító és szánalmas dolog, amit művelt vele.

Úgy tűnt Jacob-ot pozitívan meglepte a kis kirohanásom.

- Óh, igaz is – kezdte kedélyesen. – Nagyon… hogy is mondjam, praktikus, hogy Mr. Cullennek titkos menyasszonya volt. Furcsa, hogy mikor először találkoztunk, maga nem is sejtette, hogy ki vagyok. Azt hittem a házaspárok megosztják egymással az ilyesmit.

A hazugság szinte gondolkodás nélkül jött ki a számon: - Edward nem akart ilyesmivel terhelni.

Jacob arcára hideg, számító mosoly ült ki. – Akkor most, hogy felidézzem az ön szavait Bella, ne játszadozzunk. A férjének az ölébe pattant minden, amire csak vágyhat, és mikor az emberek már elfelejtették a róla írt dolgokat, el fogja dobni magát. Úgy tűnik nagy a bizalma Edward Cullenben, de biztosíthatom, hogy ez idővel meg fog változni.

- Maga semmit sem tud róla – sziszegtem a fogaim közül.

Jacob mosolya tovább nőtt, az arcát közelebb tolta az enyémhez. – Valóban úgy gondolja, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki semmit sem tud róla? – suttogta. – További jó bevásárlást, Mrs. Cullen.

Ezzel elsétált, de én sóbálványként álltam ott továbbra is. A szavaitól végigfutott a hideg a hátamon.

***

Mikor beléptem az ajtón, Edward éppen kijött a dolgozószobájából. Hatalmas mosolyban tört ki, mikor meglátott, ettől pedig a szívem valahogy furcsán összeszorult.

- Hát itt vagy! Kösz, hogy bevásároltál – mondta, miközben közelebb lépett hozzám és homlokon csókolt. Válaszul kicsikartam magamból egy mosolyt, majd kibontakoztam Edward karjaiból, hogy kipakolhassak a konyhában. – Valami baj van?

- Dehogy – feleltem újabb mosollyal, majd témát váltottam. – Csinálok vacsorát.

Miközben főztem, a gondolataim még mindig Jacob Black szavai körül jártak. Utáltam, hogy így a fejembe férkőzött. Ő semmit sem tud Cullenékről, fogalma sincs, hogy milyen emberek. Olyanok, akik nem érdemelték meg azt az aljas dolgot, amit ő tett velük.

Mindemellett borzasztó nyugtalanná tett, hogy meg sem próbálta tagadni, amit tett. Aggódtam amiatt, hogy talán újból ártani próbál majd Edwardnak, esetleg éppen úgy, hogy valahogyan kiteregeti a házasságunk körülményeit.

Próbáltam kizárni a Jacob Black-kel való találkozást az elmémből, de hiába, miközben megvacsoráztunk, újra és újra ide tértek vissza a gondolataim.

- Bella, most komolyan, mi van veled? – hallottam meg egyszer csak Edward hangját.

- Semmi – feleltem az előttem lévő ételt piszkálgatva.

- Én tettem valamit, nem igaz? – kérdezte Edward elszomorodva. Ebben a pillanatban olyan hülyén éreztem magam, amiért hagytam, hogy ennyire kiborítson egy rövidke találkozás.

Közelebb hajoltam Edwardhoz és puha csókot nyomtam ajkaira. – Te nem tettél semmit – feleltem a szemébe nézve, miután elváltunk. – Az én hibám, csak fáradt vagyok.

- Ígérd meg nekem, hogy csupán ennyi az egész! – kérte Edward. A nyugtatónak szánt mosoly, amit pár pillanattal ezelőtt erőltettem az arcomra, kissé megremegett, és csak reménykedhettem abban, hogy nem vette észre.

- Persze, hogy csak ennyi – válaszoltam szinte suttogva. Úgy tűnt ez megnyugtatta Edwardot.

Kezével a hajamba túrt és közelebb húzott magához, hogy újból megcsókoljon. Ajkai finoman becézgették az enyémeket, a világ legkönnyebb dolga volt elveszni ebben a csókban. Edward még közelebb húzott magához, aminek következtében az ölében kötöttem ki. Az a keze, ami eddig a hajamban volt, most lejjebb kalandozott és benyúlt a pólóm alá, ahol az oldalamat simogatta.

Mikor levegőért kapkodva elváltunk, csókjai a nyakamon folytatódtak. Bódító érzés volt, és nem is volt más vágyam, mint ezt folytatni. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy épp az imént hazudtam Edwardnak, és a bűntudat mardosni kezdett.

Tenyerem a mellkasára helyezve kissé eltoltam magamtól, mire ő azonnal aggódó tekintetet vetett rám, kezét pedig kicsúsztatta a pólóm alól. – Tényleg fáradt vagyok. Azt hiszem, elmegyek lefeküdni.

- Még korán van – mondta Edward, de rögtön utána felsóhajtott. Azt hiszem mégiscsak érezte, hogy valami nincs rendben, de úgy döntött, ma már nem kérdez róla többet. – Menj csak. Jó éjt, Bella.

- Ne segítsek elpakolni? – kérdeztem. Edward halványan elmosolyodott.

- Te főztél, én mosogatok. Így igazságos – mondta.

Még nyomtam egy utolsó, rövidke csókot az ajkaira, majd bementem a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Vettem egy hosszú fürdőt, és mire kijöttem, odakint már teljesen sötét volt. Reméltem, hogy az álom is ilyen egyszerűen jön majd a szememre.

Nagyjából egy óra múlva rájöttem, hogy ez egyáltalán nem így lesz. Nem elég, hogy így kiborultam egy kis apróságtól, most még hazudtam is Edwardnak. Fantasztikus.

Órákig csak dobáltam magam az ágyban, azt érezve, hogy valami hiányzik, de fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet az. Először betettem a fülhallgatómat és halkan zenét hallgattam, ami általában segített elálmosodni, de ma éjszaka nem működött ez a módszer. Felsóhajtva az órára pillantottam, ami hajnali fél kettőt mutatott. Kimentem, hogy igyak egy pohár vizet, és mikor visszafeküdtem utána az ágyba, próbáltam ellazulni.

Néhány perccel később az oldalamon feküdtem, és a hátam mögött lévő ajtó halkan megnyikordult. Pár pillanat múlva éreztem, ahogyan besüpped mellettem az ágy és egy erős kar magához ölel. Szembefordultam Edwarddal, ő pedig finom csókot nyomott a fejem tetejére.

Most, hogy a karjaiban voltam, rájöttem, mi zavart eddig ennyire. Jacob szavai igazán belém férkőztek. Elültette bennem a kétely magját, én pedig egész délután magamat próbáltam győzködni, hogy nincs igaza. Csak most ébredtem rá, hogy eleve milyen hülye voltam. Nem volt számomra biztosabb hely, mint Edward ölelő karjai.

Egyenletes lélegzését hallgatva hamar utolért az álom.