18. fejezet

És íme, itt van! Alig hiszitek el? Én is. Még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig tartott és köszönöm azoknak, akik írtak. :)
Abellana

(Bella)

Álmosan vártam, hogy elkészüljön a kávé, amit nekem kellett megfőznöm, mivel én értem be először a gyakornokok közül az irodába. Csütörtök reggel volt, odakint pedig tikkasztó hőség. Míg én arra vártam, hogy végre ihassak egy bögre kávét, a gondolataim elkalandoztak.

A kedd reggelen jártak, mikor is Edward ágyában ébredtem. Éreztem, ahogyan meztelen hátam a mellkasához simul és elmosolyodtam, ahogyan eszembe jutott az előző éjjel. Mikor aznap este hazaértem és meghallottam, hogy Edward a zuhany alatt van, gyorsan elhatároztam magam. Meg kell neki mutatnom, hogy bízom benne, és ő is bízhat bennem. Edward máris többet tudott rólam bárki másnál, a kapcsolatunk viszont mégis olyan bizonytalan volt, hiszen még csak nemrég kezdődött az egész.

Kissé féltem attól, hogy Edward nem fog könnyen megbocsátani, én pedig ott maradok majd egyedül és… nos, meztelenül. De szerencsére nem így történt. Sőt mi több, még közelebb kerültünk egymáshoz, és nem csupán testileg. Azt kívántam, ezentúl bárcsak minden éjjel Edward karjaiban aludhatnék el.

Másnap reggel az ébredésem után pár percig csak mozdulatlanul feküdtem és hallgattam Edward szuszogását, míg meg nem éreztem a puha csókokat a tarkómon és a hátamon. Elégedetten felsóhajtottam és megfordultam, hogy láthassam az arcát, ő pedig álmosan rám mosolygott, majd anélkül, hogy bármit is mondott volna, ezúttal az ajkaimat csókolta meg.

Egy pillanatig azon aggódtam, hogy nincs-e rossz leheletem vagy ilyesmi, de ez rögtön ki is ment a fejemből, amint elmélyedt a csókunk. Edward fölém gördült és csípőjével a lábaim közé helyezkedett. Megérezve nyilvánvaló vágyát felnyögtem és mintha nem is én irányítanám a testem, megemeltem a csípőm. Érezni akartam őt.

Edward megszakította a csókunkat és kicsivel távolabb húzódott tőlem – éppen csak annyira, hogy a teste ne nehezedjen rám. Vágytól elködösült pillantással nézett a szemembe. – Ugye tudod, hogy az őrületbe kergetsz? – kérdezte.

- Nem rajtam áll a dolog, Edward – feleltem, miközben megcsókoltam a nyakát, majd feljebb haladva a fogaim közé vettem a fülcimpáját. Ő felnyögött és közben ujjai a combomba markoltak, szinte már fájdalmasan, de az egész csak még jobban beindított.

- Ó, valóban? – kérdezte, újból a szemembe nézve. Elkezdte a csípőjét a ringatni, aminek következtében merev vágya újra és újra legérzékenyebb pontomat ingerelte. – Komolyan így szeretnéd? Gyorsan és gondolkodás nélkül, sietve, hogy időben beérjünk az irodába? Hm?

A szavainak volt értelme, de az agyam túlságosan is elködösült. – Edward, kérlek – nyögtem.

- Nem, Bella – susogta a fülembe. – Nem így és nem most fog megtörténni. Tudni fogod, ha eljött az idő. És én úgy tervezem, hogy addigra kiismerem minden egyes rezdülésedet. Fel akarom fedezni a tested minden egyes centijét, mielőtt az enyém leszel.

A szavai csak tovább szították bennem a tüzet, de ugyanakkor feléledt bennem valami ismeretlen érzés Edward iránt, amiért nem siettet és így figyel rám. Édes csókot nyomott az ajkaimra, majd folytatta a testem felfedezését. Aznap reggel alaposan elkéstünk.

***

Mikor végre elkészült a kávé, türelmetlenül kortyoltam bele és majdnem magamra is öntöttem, mikor hirtelen hátulról körém fonódott két kar.

- Edward! – kiáltottam fel, és gyorsan körbenéztem, hogy nem-e láthat meg bennünket valaki.

- Nyugi, nem lát senki – mormolta, majd puha csókot nyomott a nyakamra.

Felsóhajtottam, miközben szembefordultam Edwarddal. – Tiszta hülyeség. Tettetnünk kell, hogy szerelemből házasodtunk, de nem láthatnak minket túlságosan összemelegedve, mert akkor a családjaink megtudhatják.

Edward megemelte az egyik szemöldökét. – Szeretnéd, ha elmondanánk nekik?

- Nem, még nem – sóhajtottam újra. – Szeretek veled kettesben lenni. Tetszik, hogy ez egyelőre még csak a mi titkunk. Csak néha…

Nem fejeztem be mondatot, mert nem tudtam hogyan is öntsem szavakba. Edward viszont csak bólintott. – Igen, tudom – mondta. – De végülis már nem csak a mi titkunk. Alice is tudja, szóval a legrosszabbon már túl vagyunk.

- Biztos vagy benne, hogy Alice a legrosszabb? – kérdeztem nevetve.

- Igazad van, lehet, hogy az anyám még rosszabb lesz – felelte mosolyogva. – Ma este meglátjuk.

Ma este Alice és Jasper egy kis baráti partit tartanak a lakásukon, hogy megünnepeljék Jasper szülinapját. Az egész Cullen család meg volt hívva, ami azt jelenti, hogy ma különösen óvatosnak kell lennünk. Na és még ott volt az is, hogy mi van, ha Alice mond vagy tesz valamit a nagy lelkesedésében, amivel lebuktat minket. Akárhogy is, ma este tényleg meglátjuk.

A nap hátralévő része gyorsan és eseménytelenül telt el, hamarosan pedig ott találtuk magunkat Alice és Jasper lakásánál. Még sosem jártam náluk, és úgy képzeltem, hogy a hely ahol Alice él, csakis vidám és otthonos lehet. Miután izgatottan ajtót nyitott és betessékelt minket, azonnal tudtam, hogy igazam volt. A berendezés nagyon modern volt, letisztult és mégis barátságos, a késő délutáni napsütés pedig elöntötte az egész lakást.

- Gyerünk, Bella! Ki vele, hogy mennek a dolgok köztetek? – kérdezte izgatottan Alice, miközben elhurcolt, hogy körbevezessen, Edward pedig ott maradt Jasperrel.

- Jól – vontam vállat. Alice bosszúsan nézett rám. – Mármint csodásan. Komolyan.

- Ne izélj már – forgatta a szemeit. – Mindent úgy kell belőled kihúznom? Részleteket!

- Nem tudom mit akarsz hallani, Alice – sóhajtottam.

- Hát, tudod… mit éreztek egymás iránt? És megtörtént már az a dolog? – hadarta.

Frusztráltan fújtam ki a levegőt. Naná, hogy Alice nem tesz fel egyszerű kérdéseket. Úgy döntöttem, előbb a könnyebbiket hozom szóba. – Az a dolog? Nem az óvodában vagyunk, Alice – mosolyodtam el.

Újból a szemeit forgatta. – Jó, akkor lefeküdtél már vele?

- Nem – feleltem rögtön. – Vagyis nem egészen. Majdnem.

Alice felnevetett. – Ja, oké. Így már minden világos.

- Nos… mostanában közelebb kerültünk azon a téren – mondtam. – Igazából kedd reggel azt hittem, hogy talán most megtörténik. Akartam, hogy megtörténjen. De Edward még húzza a dolgot.

- Tényleg? – kérdezte Alice meglepetten.

Bólintottam. – Azért, mert… Edward előtt még senkivel sem volt ilyesfajta kapcsolatom – vallottam be kissé elpirulva.

- Óó, ez annyira romantikus! – kiáltott fel Alice. – A férjed lesz az első, aki megkaphat.

- Ne hívd így – grimaszoltam.

- Miért ne? Hiszen tényleg a férjed!

- Tudom, de… te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Csak nem szeretem, ha emlékeztetnek rá, hogy így ismertem őt meg. Egy kényszerházasságon keresztül.

Láttam Alice arcán, hogy megérti, mennyire szeretném, ha másképp történtek volna a dolgok. Ha normálisan találkozunk. Így hát témát váltott, de hamarosan azt kívántam, bár ne tette volna.

- Na és… hogy érzel iránta? – faggatott.

- Bonyolult – sóhajtottam. Alice viszont elmosolyodott.

- Szerintem nem az. Sőt, szerintem nagyon is tudod, csak még nem vallottad be magadnak sem – mondta.

- Tudod, Alice… néha igazán idegesítő tudsz lenni – feleltem.

- Naná, hogy tudom – nevetett.

Ekkor talált ránk újra Edward, és azonnal elmosolyodott, amint a tekintetünk összefonódott. Nem tehettem róla, hirtelen az én arcomat is elöntötte egy hatalmas mosoly. – Hát ti meg miben mesterkedtek? – tudakolta.

- Csak körbevezettem Bellát – felelte Alice. – És közben elcsevegtünk. Csak úgy lányosan.

- Rosszul hangzik – felelte Edward, miközben a derekamra tette a kezét és magához húzott.

- Az is volt – mondtam, és belefúrtam az arcom a mellkasába, kihasználva, hogy most senki sem láthat minket, Alice-t kivéve.

- Hé, nem is volt olyan rossz! – tiltakozott Alice. – Na jó, most megyek és megkeresem az ünnepeltet. Ne maradjatok távol sokáig, és ne rosszalkodjatok a hálószobánkban!

Én elvörösödtem, miközben Alice kiment, Edward viszont csak nevetett. – Imádom, amikor elpirulsz – mondta mosolyogva, majd homlokon csókolt. – Megérkeztek a többiek.

- Akkor mostantól tartjuk a két lépés távolságot – mondtam félig viccelődve, miközben elhúzódtam tőle. Az ajtó felé vettem az irányt, de Edward újból megszólalt.

- Nem is tudom, Swan. Túl csábító vagy ma – felelte, majd hátulról megragadta a derekamat és magához húzott, hogy aztán belecsókoljon a nyakamba.

- El a kezekkel, Cullen – incselkedtem. – Megvolt az esélyed.

Szavaim ellenére szembefordultam vele, miközben ő még mindig az ölelésében tartott. Edward felnevetett. – Ó, igazán? Vigyázz, mert a végén még könyörögni fogsz érte, Swan.

- Állok elébe – súgtam a fülébe, majd lejjebb haladva egy csókot nyomtam a nyaka oldalára. Edwardból felszakadt egy rekedt nyögés, én pedig elégedetten bontakoztam ki a karjaiból, hogy csatlakozhassunk a többiekhez.

***

Edward és én tényleg tartottuk a távolságot, olyannyira, hogy szinte alig voltam a közelében egész este. Alice ugyanis lefoglalt azzal, hogy bemutatott az összes barátjuknak. Persze jobb lett volna, ha nem pirulok el minden alkalommal, mikor azt mondta nekik, hogy Edward felesége vagyok. Még mindig furcsa volt belegondolni ebbe a ténybe, maga a szó pedig többféle érzelmet keltett bennem.

Mikor már nem volt több bemutatásra váró barát, újból Edwardot kerestem a tekintetemmel, és mikor megtaláltam, éppen egy lánnyal beszélgetett. A könyökömmel megböktem a mellettem álló Alice-t.

- Vele még nem találkoztam – intettem feléjük a fejemmel. – Ő is egy barátotok?

- Óh. Öhm, igen… ő az egyik barátnőm, Heidi.

- Hm. Úgy tűnik Edwarddal jól kijön – jegyeztem meg. Éreztem, hogy van valami idegen a hangomban.

- Nem igazán – felelte Alice. – Próbáltam őket összehozni mikor Edward még szingli volt. De csak egyetlen egyszer találkoztak, tavaly július 4-én. Edwardot abszolút nem érdekelte Heidi.

- Igazán? Miért? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel. Heidi fiatal volt és csinos, nem tudtam okot találni rá, hogy miért utasítaná el Edward rögtön.

- Hát… - Alice habozott, mint aki nem biztos benne, hogy mennyit szabad mondania. – Megtetszett neki egy másik lány aznap este.

- Óh – feleltem csalódottan. Nem sokat tudtam Edward múltjáról a nőkkel, csupán annyit, hogy nem volt olyan, amilyennek Jacob pletykái beállították. Furcsának tűnt, hogy lepattintott egy lányt egy másik kedvéért.

- És végül mi történt? – kérdeztem Alice-től. – Összejött azzal a másik lánnyal?

- Hát, izé… erre elég vicces a válasz – mondta Alice nevetve. – De nem… nem igazán.

Összezavarodva néztem Alice-re, de ő csak legyintett. – Inkább menj és vesd közéjük magad, mielőtt még féltékenyebb leszel – mondta.

- Nem is vagyok féltékeny – makacskodtam.

Alice a szemeit forgatta. – Hát persze, hogy nem.

Ellenálltam a késztetésnek, hogy én is a szemeimet forgassam, és inkább úgy tettem, ahogy Alice javasolta. Mosolyt varázsoltam az arcomra és odaléptem a beszélgető pároshoz, közben pedig egyik karommal átöleltem Edward derekát.

- Óh, öhm… Heidi, ő itt a feleségem, Bella – mutatott be Edward, miközben ő is átölelt az egyik karjával. Így van, Heidi. Ti egyszer randiztatok, de én a felesége vagyok, szóval tudd, hogy hol a helyed. Oké, talán kezdek őrültnek hangzani…

- Áh, Bella! Örvendek a találkozásnak – nyújtotta felém a kezét, majd hanyagul megrázta az enyémet. – Már kíváncsi voltam arra a sokat emlegetett feleségre.

- Nos, ahogy láthatod, túl jó hozzám – viccelődött Edward, az én eddig hamis mosolyomat pedig leváltotta egy őszinte mosoly a szavai hallatán.

Heidi udvariasan nevetett, de közben vizslatva végigmért. Máskor ettől elbizonytalanodtam volna, de Edwarddal az oldalamon nem is érdekelhetett volna kevésbé. Mikor pedig elkalandozott a tekintetem, észrevettem, hogy Esme minket figyel. Az arcán hatalmas mosollyal.

***

Mikor véget ért a parti, Edward és én a szüleivel együtt mentünk le.

- Biztos, hogy ne vigyünk el titeket? – kérdezte Esme.

- Nem kell, anya. Fogunk egy taxit – felelte Edward.

- Hát jó – vont vállat Esme, de nem szállt be a kocsiba. Helyette szembefordult velünk és boldogan felsóhajtott. – Örülök, hogy ilyen jó barátok lettetek. És jó, hogy komolyan veszitek a dolgot. Az az átkarolós dolog jó ötlet volt.

- Megtesszük, amit tudunk – feleltem kissé kényelmetlenül attól, hogy füllentenem kell Esmének.

- Helyes. Ó, és még valami! Holnap összeülhetnénk egy családi vacsorára. Olyan rég volt már, hogy mind együtt voltunk.

- Anya, szó szerint öt perce voltunk együtt mind – mondta Edward unottan, Carlisle pedig halkan felkacagott.

- Tudod, hogy értem – legyintett Esme. – Akkor holnap este?

Mindketten rábólintottunk, majd miután Carlisle és Esme elhajtottak, Edward magához húzott és homlokon csókolt. – Már most kiszagolom, hogy tervez valamit… - mormolta, én pedig felnevettem, mert ebben a pillanatban nem is lehettem volna boldogabb, tervek ide vagy oda.

Nem sokkal később hazaértünk, én pedig alig vártam, hogy ágyba bújhassak, mivel már a taxiban is majdnem elaludtam. Még nyomtam egy csókot Edward ajkaira, majd elindultam a puha ágyikóm felé. Pontosabban indultam volna, ha Edward nem állít meg.

- Mit művelsz? – kérdezte.

- Öhm… megyek aludni? Nem tudom hallottál-e már róla. Ez egy éjszakai tevékenység. Egész pihentető, ki kéne próbálnod.

- Ha-ha. Na és mi baj az én ágyammal?

Egy pillanatra összeráncoltam a homlokom. Az utóbbi napokban mindig Edward ágyában aludtam el, mivel előtte mindig… nos, szórakoztunk egy kicsit. De valahogy automatikus választásnak tűnt, hogy ha így ki vagyok purcanva, akkor a saját ágyamba megyek.

- Óh – álltam elő a zseniális válaszommal.

Edward arcára kiült az a féloldalas csábító mosoly, miközben magához húzott és a nyakamba csókolt. – Egy férjnek és a feleségének illene egy ágyban aludnia – suttogta.

- Na ne mondja, Mr. Cullen.

- Ne feleselj, Swan, mert a végén még elfenekellek.

- Én benne vagyok – feleltem nevetve. – Nyugodtan elfenekelhetsz bármikor, amikor éppen nem készülök állva elaludni.

Edward mosolyogva megcsókolta a fejem búbját, majd hirtelen a térdeim alá nyúlt és a karjaiba emelt. – Akkor irány az ágy – mondta, majd a szobája felé vette az irányt, ahol lefektetett az ágyra és gondosan levett rólam minden ruhadarabot az alsóneműn kívül, csókokkal borítva be a felszabaduló meztelen bőrt. Miután végzett, ő is levetkőzött és befeküdt mellém, én pedig félálomban hozzábújtam. Utoljára még magamon éreztem az ajkait és azt, ahogyan óvatosan betakar.

***

A péntek esti vacsoránál Esme szinte kiugrott a bőréből és nem tudott egy percig sem ülve maradni. Szinte már Alice-re emlékeztetett.

- Ha szabad megkérdeznem, miért ugrál Esme mama úgy mint aki bekokózott? – tudakolta Emmett, mire Rosalie vállba bokszolta. – Jól van, na. Egyértelmű, hogy amiatt a kettő miatt van így begolyózva.

Az utolsó mondata közben Emmett ránk mutatott.

- Már ne is haragudj, de mi van? – kérdeztem megdöbbenve.

- Egyfolytában azon van, hogy összehozzon titeket – felelte vállat vonva, én pedig elvörösödtem. Nem tetszett, hogy ránk terelődött a szó.

- Emmett… - forgatta a szemeit Carlisle. – Bocsássatok meg Esmének, csak kicsit izgatott mostanság.

Rosalie hangosan felsóhajtott, majd a konyha irányába kiabált. – Anya, ülj már le egy kicsit! Szeretnénk nektek mondani valamit.

- Jól van, már jövök is – felelte Esme a szobába lépve és letette az ételt az asztal közepére. – Nos, miről van szó?

Láttam, ahogyan Emmett megfogja Rosalie kezét az asztal alatt és egymásra mosolyognak. – Szóval… Emmett és én elgondolkodtunk az örökbefogadáson – jelentette be Rose.

A pillanat töredékéig mind megdöbbenve ültünk, majd Esme felpattant és magához ölelte a lányát. – Na jó, ez még nem biztos vagy ilyesmi – tette hozzá Rosalie, miután az anyja kiengedte a karjaiból. – Csak fontolgatjuk. Az utóbbi években annyira beleéltünk magunkat, hogy lehet egy saját gyerekünk, hogy nem is voltam hajlandó számba venni egyéb lehetőségeket. De most elbeszélgettünk róla, és… készen állunk.

- Ó, kicsim! Ez csodálatos – kiáltott fel Esme, az asztalnál pedig kitört a nevetés és a gratulálások sora. A vacsora hátralévő részében mindenki boldogan és élénken társalgott.

Mikor már mind tele voltunk, és az örökbefogadás témáját is kimerítettük – egyelőre, Esme felénk fordult.

- Edward, gondolkodtál már, hogy mikor mész szabadságra? Már nincs hátra olyan sok a nyárból.

Edward egy pillanatig furcsán nézett az anyjára. – Öhm… nem. Nincs rá igazán szükségem.

- De hát mindenkinek szüksége van egy kis vakációra! – ellenkezett Esme. – Az egész nyarat munkával tölteni nem túl egészséges. Arra gondoltunk…

- Te gondoltál rá! – szakította félbe Carlisle, de Esme rá se hederített.

- Kivehetnétek a következő hetet, te és Bella – mosolygott Esme. – Talán leugorhatnátok a nyaralóba, most úgysem használja senki. Hogy közelebb kerüljetek.

- Szerintem már így is elég jól játsszák a szerepüket, anya – vetette közbe Rosalie.

- Igen, eddig senki sem gyanakodott – mondtam. Kivéve persze Jacob Blacket, de őt inkább nem hoznám most fel.

- Akkor is, fiatalok vagytok, szórakozzatok egy kicsit! Hagyjátok a munkát! – felelte Esme.

- Tudjátok mit? Azt hiszem, jó ötlet – jelentette ki Edward, én pedig döbbenten néztem rá, de ő csak vállat vont. – Miért is ne? Élvezzük a fiatalságot.

Esme arca felragyogott, majd összecsapta a két tenyerét. – Remek! – mondta, majd felállt és kivitte a konyhába a koszos edényeket.

- Na mit mondtam? Bella és Eddie vakációzni mennek! – nevetett fel Emmett önelégült arccal, és akkor sem hagyta abba, mikor megdobtam a szalvétámmal.

Edwardra néztem, értetlenül, amiért ilyen könnyen belement. Azt hittem nem szereti, ha a körülöttünk lévő emberek beleszólnak a dolgainkba. Ő viszont csak rám kacsintott. Ekkor gondoltam bele. Egy teljes hét Edwarddal, anélkül, hogy bárki elől is bujkálnunk kellene. Éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra.